MÉG TÖBB...
(3 szavazat, átlag 4.67 )

Utószezonnak tekinthető-e szeptember? Ha csak az árakat nézzük, akkor igen. A szerkesztőség augusztusi kalandja miatt ismét irigykedik. Minden füge megérett, csak feljebb kell mászni... 

 

 

Murter 2006.09.02-09.09.

Éjfélkor indultunk Pestről, csillagos ég, autó alig, a határon unott fejek, Zágráb után tej köd és 6 fok, nyaralási hangulatunk hirtelen a nullára redukálódott, zúgott a fejünk,  míg nem a Velebit másik oldalán a paradicsom tárult elénk, hirtelen teljesen más dimenzióban éreztük magunkat – szerencsére ez az érzés megmaradt a nyaralás végéig. Kicsit féltem Murtertől, mert Zadar és környéke nekem nem  igazán jön  be, pláne Dél-Dalmáciához képest.

Murter viszont első látásra a szívem csücske lett, a sziget és a városka is elvarázsolt - a szűk utcák, az  erjedő füge illata, a fekete ruhás nénikék, a kikötői hangulat. Az apartman kultúrált volt, jó nagy és  tényleg közel volt a tengerhez, bár ennek semmi jelentősége, hiszen az ember úgy sem a legközelebbi strandon tölti az idejét. Első este teszteltük az árakat, és hopp az első meglepi, kevesebbet fizettünk  20%-kal, mint az árlapon szerepelt. Azért a későbbiek folyamán visszafogtuk magunkat a költekezéssel, bár meg mondom őszintén annyira felkészítettük magunkat a borzasztó árakra (vittünk kaját bőven) , hogy végül az utolsó pár napra maradt egy zsák pénzünk, amit „nem érdemes visszaváltani” jelszóval el is dőzsöltünk. A víz első nap még igen hideg volt, aztán szépen melegedett, a nap szikrázott, jobbat kívánni sem lehetett volna. Murteren nem szabad a „népszerű strandokra” menni, fel kell fedezni a rejtettebb öblöket, nem esik le a karikagyűrű az ember ujjáról ha caplat egy kicsit. Nekem mindenképp a Kornati felöli oldal jött be igazán, sokkal vadregényesebb. A másik oldal szép és hangulatos, de kicsit úgy érzi magát az ember attól a fene sok szigettől mintha egy tó partján lenne (ez Zadar környékér egyébként is jellemző). Kirándulás Krkára: az utószezon szépsége, hogy nem voltak sokan, kellemes volt a hajóút és a vízesésnél sem volt tolongás. Gyönyörű volt, nem szabad kihagyni. Kornati hajókirándulás: ezt kicsit másképp csinálnám legközelebb. Sok volt az egész nap. Eleinte lekötött, gyönyörködtünk, délután viszont már mindenki kómában volt a monoton zúgástól, hullámzástól. Szerintem egy kisebb és gyorsabb halászhajóval jobb lehet és fél nap is elég lenne. Bár tényleg szép volt! A kaja a hajón volt miközben majd levitte a fejünket a szél és egy angol házaspár ült szemben így próbáltunk állati kultúráltan késsel-villával szálkás halat enni.

 

Kilátás az apartmanból Murter strand első nap reggel
Murter Strand Murter naplemente (háttérben a Kornatival)

 

 

Ja és a bor amit kihoztak ha lehet még egy fokkal rosszabb volt mint nagyapám zalai guggolósa – de a nyaralás alatt az ember ezen is csak mosolyog. Megálltunk egy öbölben, kicsit fürödtünk, ittunk egy üccsit (15 kuna egy két decis kóla – többet nem akarok az árakról beszélni, de azért néha beesik az ember az asztal alá a pofátlanságtól). Egyébként minden nap strand, este borozgatás, vacsi – odavagyok a grillezett tintahalukért. A fagyi szinte kivétel nélkül mindenhol isteni finom volt, ennyit tán életemben nem fagyiztam egy hét alatt. A víz a öblökben kellemesebb, gyönyörű tiszta, gumimatracról is lehet bámulni az alját. Ja! Egyik nap rám támadt egy kb. tíz centis hal – fentről figyeltem, hogy miért „fekszik” olyan fura pózban a mélyben, mire egyszer csak mintha puskából lötték volna ki, többször „nekirontott” a gumimatracomnak aztán  a víz felszínén vergődött kicsit és eltűnt. Biztos felhúzta magát, hogy mindig bámulják a túristák.  Elneveztem Hülyehalnak, ha valaki látná, üdvözlöm. A kis utazási irodákban, hajókirándulásokon dolgozó fiatalok kifogástalanul  és irigylésreméltóan beszélnek angolul, németül és egyéb nyelveken. A vendéglátósokkal meg kézzel-lábbal is megérteti magát az ember.

Voltak barátságtalan fazonok, de itthon sem várom el, hogy mindenki vigyorogjon rám a pénzemért, csak végezze a dolgát. Összességében pozitív volt a kép a „kiszolgálásról”. A horvátok állatul vezetnek, nem árt odafigyelni. Az  utak néhol nagyon szűkek voltak, de ez őket nem zavarta, biztos van otthon pár tartalék visszapillantójuk. Péntekre jött a Bora, amit én a fejemben már reggel éreztem és hangoztattam folyamatosan. Egyébként szép volt. Eső nem esett egy csepp sem. Hazafele utószezon ide vagy oda nagyon bedugultunk a pályán /alagútnál szűkítés+40 km-es sebességkorlátozás a szél miatt/.  Ráadásul lökdöste a szél az autót nagyon, örültem is, hogy nemrég lecseréltük mert a Yarist lehet le is fújta volna a pályáról :-)

Úton hazafelé Úton hazafelé

 

 

Viszont végre láttuk, hogy mi van körülöttünk,  alföldi gyerekként lubickoltam a hegyek látványában. Egy idióta Merci-terepjárós  horvát száguldozott a pályán, aztán emberére talált egy sötét  Passat-ban.. Addig „üldözték egymást” míg a Passat megelőzte és felvillantotta a Follow mee feliratot. Mekkora szííííívás! De vigyázat kedves száguldozók, ezek szerint működik az autópálya rendőrség, nem csak a szép színes rendőrautókat kel figyelni. Jó volt szép volt igaz sem volt. Azt mondtam jövőre már máshova megyünk, de az Adria mágnesként hat ránk.

 

Kornati
Kornati
Krka vízesés

 

Térkép

 

 


Hozzászólások (0)add
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy

Show Other Articles Of This Author

Facebook MySpace Twitter Digg Delicious Stumbleupon Google Bookmarks RSS Feed 

Horvatorszag.me ! Horvátország portál

Ezek mennek most

Legutóbbi komment

Tengerpartok.hu