Törökország 1.rész

1. rész: Utazás Kappadókiáig:

Nos nekünk volt „olcsó” vonatjegyünk. Aradra az egyik ismerősünk vitt le, ott teletankolva a 150 Ft-os dízelből olcsón megúsztuk. A helyjegyünk Bukarestig kemény 40Ft-ba került. A vonat román volt. Ezzel elmondtam mindent. Bukarest ugyanolyan amilyen volt. Ha van időtök és bátorságotok akkor érdemes egy kis sétát tenni a környéken, mert olyan élmény-ben lesz részed, amilyennel egész úton nem találkoztunk. Pl.: a barna villamos: No nem a színe az, hanem a rozsda rajta, be is ázik, mivel egy darab üveg, vagy ajtó nem volt rajta, de ment és utasokat szállított. Láthatod a téren a szeméthegyeket a parkban, az abszolút nyomort a mellékutcákban. Tehát úgy csináltuk, hogy ezekre ne legyen időnk (tavaly már láttuk) és alig 3,5 órás várakozás után rajta voltunk a vonaton. A román-bolgár határon 3 órát várakozunk, mire végre elindulunk Bulgária belsejébe.

Bulgáriát (az ember lakta részét, mert vannak természetben szép részei is) egy mondatban jellemezve: Románia – 10 pont. Kikapunk 2 bunkó, harácsoló, kiskirály kalauzt, aki mivel nyugati (!!!) turisták vagyunk fejenként 20$-ra akarnak meghúzni. Nos mindkettő szőnyegalattfútó magasságot ért el, szemben a 185 centiméteremmel és a határozott „No money!” ismételt mondataimmal. Fél óra után végre rájöttek, hogy tőlünk pénzt azt nem kapnak. Végre civilizáció! 4 órás határon történő várakozás után Törökországban va-gyunk. Itt jegyzem meg, hogy a török oldalon le kell szállni az útlevéllel (!!!) és az épü-letben pecsételik. És még egy hír most már itt is hozzádvágják a vízumot 20$-ért, és nem kell 7500 Ft-ot leszurkolni itt Pesten, ha vonattal akarsz átkelni. Fél 2-re Isztanbulban vagyunk. 23 órás vonatút. A pályaudvaron az információból megtudtuk, hogy a mai vonatra már nem igen lesz jegy, talán az ázsiai oldalon tudnak adni. Rohánás pénzt váltani, majd irány a komp (600 TL). A komphoz átkell kelni a hídon, majd jobbra a Mc’Donalds elől indul a Hayderpasára. A Hayderpasán sorszámot tépünk: 447-est kapom, az ablaknál a 332-es sorszámú van, két pénztár dolgozik. A többit képzeljétek hozzá. 2 órás várakozás után megtudtam, hogy a mai Transzázsia Expressre már rég elkelt minden jegy. És Kayseribe legközelebb is csak 2 nap múlva van hely! Tanácskozás, hogy mit csináljunk. Megoldás: van egy esti vonat Ankarába, azon megalszunk, majd onnan busszal Göremébe. Újra számtépés, most már 160 ember volt előttem. Mivel a jegyünk Erzurumig szolt, azt adtam be, hogy írja rá a helyje-gyet. Igen ám, de ez nemzetközi jegy, és a pénztáros felvilágosított, hogy álljak a nemzet-közi kasszához. Annál kevesebben voltak kb. 15-en, viszont a sorban állás ideje nem vál-tozott, de sebaj este fél 7-kor megvan a jegyünk! A vonaton nem kellett altatódal.

Ankarába reggel érkezett meg a vonat leszálltunk, a szokásos reggeli menetek után irány metróval a buszpályaudvar. A metró fantasztikus, tiszta, sehol egy grafiti, szemét (400 TL). A buszpályaudvar hatalmas, több, mint 60 indulási sáv van. És rengeteg busztársa-ság. Nos mint hátizsákos turisták csak leraktuk a zsákot, máris 4-5 „ügynök” jött hozzánk. Mondtuk, hogy Göremébe megyünk, és az első árakra a szokásos „csok párá”-t, majd fe-jenként 8,5MTL-ért meglett a jegyünk. A buszon végre légkondi volt, víz, tea = csúcs. Megnéztük a Tuz Gölü sótól fehérlő partját, majd pár órás utazás után Göremében kitett minket. Itt is rögtön jöttek felénk a szállodások, végül egy nyugis a város szélén, a völ-gyekre néző panzióban kötöttünk ki (Rock Valley Pansio), ahol zuhany, uszoda is várt. Mindez 3MTL-ért fejenként. Ilyenkor csodáljuk azt, hogy a zuhany Isten legnagyszerűbb ajándéka.

2. rész Kappadókia

Helyben érdemes beszerezni egy térképet, ami megmutatja, hogy merre vannak a völgyek, látnivalók a környéken. Göremét azért is ajánlom minden hátizsákosnak, mert ez Kappadókia közepe, innen gyorsan minden elérhető és szép csillagtúrákat lehet tenni. Még aznap délután kipróbáltuk az utcánkban lévő török pizzást (ott van a mecsettel szemben). A török pizza hosszú keskeny ellipszis alakú és helyi ételekkel díszítve adják. Kóstoljátok meg megéri: finom és olcsó is. Tele bendővel indultunk megnézni a panziónk mögött elterülő Pigneon völgyet. Ez egy kisebb völgy nagyobb sziklaalakzatokkal, amelyek némelyikében még most is élnek. Be is kéredzkedtünk egy ilyenbe és megtapasztaltuk, hogy a hőszigetelése kiváló. Nagyon kellemes idő fogadott minket odabent. A falakon és padlón szőnyeg, szőnyeg hátán. A vendéglátónk egy török asszony volt, aki kendőket kézi szövésű kendőket árult. Egy ilyen kendőt vettünk az utolsó pillanatban otthon maradt barátosnénknek.

Erre számítsatok egyébként: majd minden nagyobbacska templom alatt él egy helybéli aszszony, aki szívesen megmutatja a templomot, elmagyaráz mindent, de utána elétek tesz egy teli asztal kendőt, hogy vegyetek valamit. A 3., 4.-nél már rutinosak vagyunk: „Mádzsár sztyudent turiszt, vi hev no mani!”. A kis körtúráról visszaérkezvén egy nagyot csobbantunk a medencében, egy finom konzerv kaja, egy üdítő zuhany, és végre vízszintes fekvőhely! Szundi egész este.

Reggel korai kelés, a reggeli automatika után átstoppoltunk Cavusinba. Ez a település Göremétől északra van, kb. 6-7 km. A falucska szélén áll egy sziklaalakzat, ami egy föld-rengés egy kicsit lepusztított. Magas kb. 70 méter, és az alakja egy kiflihez hasonlítható. Egy korai templom romjai találhatóak meg benne. És egy kis útvesztő. Érdemes bolyon-gani benne. A kilátás a tetejéről nagyon szép. A romok előtt árusok kínálják a helyben készült ónix faragványokat. Mellettük, a mecset mellett elhaladva (szembe a rommal) indul-hatunk a Rózsa Völgybe. Az út egy darabig poros, szőlőkkel szegélyezett úton vezet, majd betér a sziklák közé. Pont a Völgy elején van egy szép éppen maradt templom, a 3 kereszt temploma. Ez az úttól balra van, nem lehet nem észre venni. Freskó maradványok és szép faragások díszítik. Ez-után az út nincs nagyon kitáblázva. Tendáljunk balra a sziklafalak felé, a heggyel párhu-zamosan. Útközben számos templom, sziklaképződmény és üdítőárus található. Itt jegyzem meg, hogy érdemes feltankolni vízzel indulás előtt, mert csak a parkolóban lesz majd kút. Ide fut be az összes út. A panoráma parkoló alatt szintén van egy kis templom, büfé-vel a tulajt kell megkérni, hogy nyissa ki az ajtót. Innen érdemes egy 15 perces sétát tenni visszafelé (ha jobbról közelítettük meg a templomot). A parkolónak háttal, a templom mellől jobbra felfelé visz egy kis ösvény. Ez felvisz egy gerincre (ami tele van szőlővel), ahol jobbra-előre követve beérünk egy völgybe.

Elmegyünk egy formás női mell alakú szikla mellett és elérjük a völgy alját. Itt szembe velünk egy falat találunk, aminek tetején kis festéknyomok és kicsike ablakok láthatók. Tavaly, mikor erre jártunk, az egyikőnk éppen egy „eldugott helyett” keresett magának, mikor is betévedt ide.

Be sem mentünk volna, az ember elmenne mellette, amikor kiszólt az üregből, hogy jöjjünk be, mert ilyet még nem látott! A falon baloldalt van egy kis bejárat. Rögtön balra egy kis terem falában, gondolom, gyertyák vésett helyei. Szemben velünk egy, a sziklába vésett lépcsős alagút vezet felfelé. Fent a sziklából kifaragott egyik legna-gyobb egészben maradt templomot találjuk. Kb. 15 méter hosszú, kb. 6 méter széles és ugyanennyi magas. Főoltárral, kupolával, oszlopokkal. Jobboldalt hátul még egy kisebb kápolna is ki van faragva. Díszítést, freskót nem találunk benne, csak a fehér falakat, viszont az, hogy ezt a sziklából faragták ki, az oszlopokat is, igencsak figyelemre méltó.

Visszafelé az úton elérjük a panoráma parkolót, ahonnan kötelező jelleggel képek készíthetők az egész völgyről. A betonúton kifelé haladva elérjük a főutat. (Ha innen közelítitek meg, akkor belépődíjat kell fizetni! Ha július közepe táján vagytok itt, akkor örömmel közlöm, hogy az utat finom sárgabarack fák szegélyezik, nyugodtan lehet kajálni). A főút túloldalán található Ortahisar, ebben, akárcsak Uchisarban egy hatalma szikla „lakótelep” áll. Érdemes a kettő közül valamelyikre befizetni, mert innen is szép kilátás nyílik a területre, és lehet látni régi szobákat (üresen!). A főútra visszatérvén haladunk nyugatra, mikor kb. 500 méter után jobbra lesz egy bekötőút a göremei skanzen felé. Ezt követve nemsokára egy táblát találunk, ami balra mutat, egy másik templom felé. Ide is belépőt kell fizetni, de lámpás idegenvezetést kapunk.

A templomból kiérvén balra fordultunk és követtük a völgyet Göremébe. Fontos, hogy mindig lent menjünk, mert fentről nem nagyon vezet visszaút a völgybe. Az „út”, már ha van, kerteken keresztül vezet, de no problémó nyugodtan lehet menni. A végén elhaladunk a skanzen alatt, amibe már nem tudtunk bemenni, mert elfogyott a pénzünk, amit magunkkal hoztunk. Ti ki ne hagyjátok, mert nagyon szép! Ezután még bóklásztunk egy kicsit a völgyben jobb oldalt, majd elindultunk hazafelé. Egy frissítő fürdő a medencében, majd irányt vettem a felettünk magasló sziklaszirtre. Erre a mecset mellett felfelé menő úton lehet felmenni. A kilátás pazar, és a lenyugvó nap piros fénye a rózsaszín sziklákat káprázatos pompában világítja meg. Tökéletes hely és időpont a romantikázáshoz.

Másnap ismét korai kelés, és még undorítóbb pakolás. Ez a hátizsákos túrázásban a legroszszabb. A cuccost a panzióban hagyjuk, és elindulunk még két völgyet megnézni. A göremei múzeum előtt, balra mutatja a tábla az utat a Kard (Sword) Völgybe. Átkelünk egy kisebb gerincen majd jobbra fordulunk. Innen egy száraz canyoning kezdőik a helyenként 1,5 méter szélességű, 20 méter magasságú sziklafalak közt. Egy idő után egy alagútrendszer indul el baloldalt. Ezt, úgy gondoljuk, a régi szerzetesek használták a víz elvezetésére. Az alagútban mindig van „ablak”, csak 1-2 alkalommal jó ha van nálunk ön-gyújtó, de anélkül is végig lehet menni benne. Ha kiértünk belőle, akkor kívül induljunk visszafelé az úton. Elhagyva azt a helyet, ahol rátértünk, menjünk tovább egyenesen, ad-dig, amíg egy kereszteződéshez nem érünk, ahol menjünk balra. Elhaladunk a kemping mellett, majd a Tourist Hotel mellett a táblát követve bemegyünk a Szerelem (Love) Völgybe. Itt 2-300 méter után balra fönt van egy templom, amit meglehet nézni. (Mikor ott voltunk zárva volt). Pont a kanyarral szemben keljünk át a kiszáradt patakon és kb. 100 méter után, a domb másik oldalán lévő úton balra fordultunk. Innen már csak pár lépés volt az álló farkak erdeje. A nők sóvároghatnak. A völgy tetejéről szép a kilátás. Visszatértünk a panzióba, majd elindultunk Kayseribe.

3. rész: Kayseri – Erzurum – Yusufeli – Yaylalar

Göreméből bestoppoltunk Kayseribe. Azonnal a vasútállomásra mentünk, a rossz tapasztalatok végett gyorsan ráírattuk a helyjegyet a jegyünkre Erzurumig. A vonat elméletileg éjjel fél 2-kor indul. A maradék időben megnéztük Kayserit. Az Erciyes vulkánnal a háttérben szép kis város. A központ a vasútállomástól előre és balra fekszik. Egy gyönyörű, nagy, gondozott, zöld park található itt, kis járdákkal, padokkal, kutakkal, tóval és szökőkúttal. A park mellett jobb oldalt és elől (ha a pályaudvar felől jövünk) mecsetek találhatók, bal oldalán modern hivatali épületek fekszenek. A park bal felső csücske mögött található a vár, ami igen szépen fennmaradt. Még a rómaiak építettek a vulkán fekete kövéből. Belül bazár van. Aki jól akar lakni, akkor ebben a városban megteheti, nagyon olcsó gyümölcsök (pl.: barack 400TL [89 Ft]), péksütemények garmadája, és 350 TL-ért egy lepény alakú tésztába kerül a kebab, salátával együtt (Isteni!).

A várakozás egy kicsit unalmasan kezdődött, majd kimentünk a peron elé, leterítettük a polifoamot és szundi felváltva. Estefelé, mikor minden irányban érkeznek vonatok (ki tud-ja mért napközben nem igen van), egész szép nézősereg gyűlt körénk. Az iraki, szír, arab diákoktól kezdve a katonákig. Kérdezték is, mit keres errefelé fehér ember, miért vonattal megyünk, stb. Na végre megérkezett és elindult a vonat „csak” 1,5 órás késéssel. A mara-dék éjszakát átalusszuk, itt is kényelmes székeken. Sivas után Erzincanig az egyik leg-szebb vasúti úton utazunk, amit eddig láttam. Fantasztikus szurdokvölgyek, ahol csak a vonat megy. A második felében az Eufrátesz kanyonjában visz az út. Erzincantól aludhat az ember, de ezt érdemes végig nézni. A másik érdekes dolog ez idő alatt (ugyanúgy, mint tavaly is), felszállt egy rakás katona és teljes cuccban fel-alá masíroztak a szerelvényen. „Megnyugtatásul” mondom, hogy ez azért van, mert itt a hegyek közt a törökök kisebb-ségben élnek, szemben a kurdokkal, maradék örményekkel; és az erőfölényt itt is meg kell mutatni. Nyugodtan menjetek ide, semmi gond nem lesz, ráadásul kaptunk két katonát aki csak ránk vigyázott (!!!). Végre megérkezünk Erzurumba fél 6-kor. Az úton a katonákon kívül megismerkedünk még két török diákkal, akiktől megtudtuk, hogy Erzurum egy szép nagy egyetemi város, idény-ben 35000 diák tanul itt. A leszállás után sajnálatosan tudtuk meg, hogy ma már busz nem indul Yusufelibe, ezért itt kell éjszakáznunk. A kérdeztük, hogy merre van egy olcsó szálloda, mert nekünk csak egy ágy és egy zuhany kell. Az egyik diák elment, hogy török módra lealkudja az árat nekünk. Így kaptuk meg, a központban (a pontos nevét elfelejtet-tem) Hotel Arye(???) [A múzeum és a dzsámi között át kell menni az úton és egy szembe lévő kis utcán menni kb. 20 métert, majd balra egy lépcsős bejárat van] 5 MTL a szállás a 9 millió helyett. Tépte is a haját a portás, mert azt hitte, hogy mink is törökök vagyunk. Megnyugtatásul közöltük, hogy visszafelé is megszállunk majd itt. (Hivatkozzatok ránk, és ti is kaptok kedvezmény!) Együtt vacsoráztunk a két sráccal, akik előtte megmutatták a nevezetességeket. A több, mint 800 éves dzsámit, az egyetemet, a mongol-szeldzsuk díszítésű múzeumot, mecseteket. Megmutatták, hogyan zajlik egy iszlám mise. Mikor kell le-guggolni, lefeküdni, felállni, hogyan rakjuk a kezünket, stb. Itt jöttünk rá, hogy Mohamed nagy koponya lehetett. A napi 5-6 ima előtt a hívőknek meg kell mosni a lábukat, a kezüket és az arcukat (tehát higénia, a legfontosabb részeken), az ima lefolyása egy kisebb tornaórának felel meg (egészséges életmód, derék, hát), a ramadánnal meg méregteleníti a szervezetet (hasonló a mi böjtünkhöz, de ez nagyobb).

Másnap reggel, induláskor találkoztunk egy angol csapattal, akik az ütött-kopott Volvójukkal Pakisztánba igyekeztek Iránon át. Mi nem mentünk olyan messzire, csak a buszállomásra, ahonnan 2-kor indult a busz - 5MTL. Az előző rendszerhiba miatt kiállt a forgalomból, és ezért vártunk ott több, mint 2 órát. A jegyet kérjétek úgy, hogy a busz jobb oldalán legye-tek, mert Yusufelibe az út ismét egy gyönyörű, szerpentines szurdokban halad, ami tele lesz régi vármaradványokkal, örmény templomromokkal. A főúttól kb. 4-5 km-re fekszik a kisváros. Yusufeliben és környékén majd minden megtalálható, ami egy kalandvágyó túrázónak kell: Hegyek, várromok a sziklákon, rafting a vízen, stb. Érdemes bevásárolni itt, mert Yaylalarban már sokkal drágább lesz. A buszon találkoztunk egy török párral, akik szintén a Kackarra jöttek nyaralni. A fiú filozófiát hallgat, a lány ápolónő Isztanbulban. Együtt béreltünk egy Transitot. Az út még kb. 60-65 km, amiből kb. 50 km-t köves, sziklából ki-vésett úton kell megtenni. Aki volt már fenn a Pádison Boga telep felől, annak mondom, hogy olyan az út. Végig egy folyó mellett vezet el, Yusufelit elhagyva Sarigölig aszfalto-zott az út. Fantasztikus sziklaormokon, csodás várromok vannak az út mellett. Érdemes megkérni a sofőrt, hogy egy pillanatra néhány fénykép erejéig álljon meg. Sarigöl után az-tán elkezdődik a terepcross. A kocsi baloldalán lesznek a látnivalók, ezért érdemes oda ül-ni az ablakhoz. Az út mellett kicsiny hegyi falvak, elszórt házak fekszenek. Egy élmény ez a kb. 2,5 órás utazás. Negyed 9-re megérkezik a Ford az Oglunar panzió elé Yaylalarban, ez az utolsó hely, ahova el tud jutni autó. Az út 5 MTL-ba kerül. A kis hegyi falu igazi középkori hangulatot áraszt magából a régi faházaival, szűk kis „utcácsákival”. Ha nem lenne alumínium lemez a tetőkön, azt hinném, hogy tényleg a középkorban vagyunk. A két török beköltözik a panzióba, de mi sokalljuk az 5MTL-t a szállásért, inkább felrakjuk a fejlámpákat és a falucskától 500 méterre az út mellett sátrat ütünk.