Norvégia 1.rész

A sok sikersztori után - mintegy bakiparádéként - jöjjön így év végére egy sikertelen projekt. De csüggedésre nem lesz idő, garantáljuk! Kicsit szabadszájú, de ez most belefér. Humor és önirónia, Norvégia 1.

Norvégia - stoppal 1 .rész

Első nap

Ím, hát sikerült elindulnom újra, két év után immáron harmadszor. Három a magyar igazság! Remélem nem lesz ráadás, mert már nemigen vágyom ilyen hosszú s kényelmetlen utakra. Most mégis hajtott a vérem, kibírhatatlan mehetnékem van, olyan igazi mélyről jövő. Ez az út lesz talán a legkeményebb, s tán a legcsodálatosabb is. Meglátjuk. Illetve meglátom, mert egyedül indultam el. Nem így volt megtervezve, de (leendő) útitársam bedobta a törölközőt, cserbenhagyott. Mindegy, ezzel nem is lenne gond, hiszen nem kötelezhetek senkit, hogy ilyen kockázatos útba belevágjon. Viszont, ha már elvállalta, akkor legalább annyi gerince legyen, hogy szól előtte, hogy nem oké. Ám az ilyen féreg megoldás nem vallhat egyenes jellemre. Még mindig jobb, hogy most derült ki, mint valami rizikós helyzetben. Akkor ott derült volna ki, hogy csak magamra számíthatok, ami még rosszabb lett volna. Mindegy, egy telefonszámmal kevesebb.

Érdekes, hogy 4 éve még hárman indultunk el, 2 éve már csak ketten, most meg egyedül. A következő utamra már lehet, hogy én sem megyek el. De akkor ki a fene? Most viszont a jelenben kell élnem, izgatottan várom az új kalandokat, az új arcokat, tájakat stb. De most nézzük a részleteket, hogy eddig mi történt!

Anyámék voltak olyan rendesek, hogy kikísértek az állomásra, megvárva velem a 7. 18-as „expresszt” a Keletiig. Onnan jövök jelenleg egy Eurocity vonattal Hegyeshalomig, majd onnan újabb vonatra átpattanva, Rajkára. Ott megpróbálok egy jó kis lengyel stopot kifogni, vagy talán még tovább! Szívem telve van reménnyel, és egy kis izgalommal. Keserves, nehéz s fárasztó útnak nézek elébe, de hát, ahogy az örökös stopos mondás tarja: menni kell…

Remélem Anyámék megbocsátják majd nekem, ha elmondom nekik, hogy egyedül indultam el erre a hosszú útra. Kegyes hazugság. Aham, igen. Ezzel a bélyeggel sok hazugság kikerül a lelkiismeretfurdalás ragadós masszájából. Viszont egyelőre nem találtak ki jobbat… Nem akartam, hogy még jobban aggódjanak. Mindezt azért is írom le, mert kiderült, hogy óriási távolságokról van szó. Nem lesz kismiska a folytatás, a térképnek inkább a WC-n kellene lennie, ha ilyen utat tervezek… Viszont, ha azt vesszük, mondjuk, hogy ma mennyit jöttem, akkor elég pozitív a mérleg. Kezdjük talán azzal, hogy leszálltam Hegyeshalomban (ú, de rég volt már az!). Kapásból át kellett ugorjak egy másik vonatra, mely azonnal indult, s mindössze negyed óra alatt ért Rajkára. Ott rögvest sörrel hűtöttem, kávéval frissítettem magam. A rajkai emberek igen kedvesek voltak, a kartonkunyerálás s a szódavadászat is simán ment. Ám a rajkaiak kedvessége hamar elillant belőlem, amikor el kellett kezdenem az „ipart”. Mintegy 3 órát szívtam, a kutya sem vett fel. Bosszantott a dolog. „Ennyire haldoklik már a stop?” – gondoltam. Szinte nevetséges a dolog – azért leírom -, de már azzal számoltam, hogyha 1 hét alatt nem jutok ki az országból valahogy, akkor – szégyenkezve – hazakullogok. Hál’ Istennek nem így történt. Átmentem a másik, vagyis a régi határátkelőhöz, ahol szerencsémre egy eltévedt kamion megállt a „Brno” táblámra. Vérbeli profi, aki már 34 éve kamionozik, micsoda tehetség…

Ez az ürge azt mondta, hogy Hamburgba igyekszik. Puff neki! Megint első nap változott meg az útiterv. Mert nem Német, hanem Lengyelország felé akartam eljutni Skandináviába. Mindegy, jobb túl lenni mielőbb a zűrös részeken. Vagyis szerintem Németországon és Dánián át nehezebb, mint északon. Igen ám, de az öreg kijelentette, hogy neki pihennie kell, plusz be kell várnia a kollegáit, mert egyszerre kell megérkezniük. Jól van. Elbúcsúztam tőle, mert ha megvárom a 9-10 órás pihenőjét, akkor is csak hétfőre értünk volna Hamburgba a hétvégi kamionstop miatt. Nem baj, amúgy sem volt szimpatikus ez a fölényeskedő öreg fasz.

Végül is sokat hozott, hiszen a cseh határon, Kutyban találtam magam egy parkolóban. Kérdezősködtem jobbra-balra, elvinnének-e, mintvinnének-e, jobb ez így, arra menjek, biztos? Aztán egy jófej srácnál kötöttem ki, aki elhozott Kulinba, egy cseh kisvárosba, Prágától mintegy 40 km-re. Remek s gyönyörű helyeken, úgymint zordon fenyvesek s aranyos kisvárosok között, aranyló tavacskák felett kacskaringóztunk. Néhány képet is készítettem már, remélem sikerülnek! A sofőr egyébként fiatal, 27-28 éves forma, jól eldumcsiztunk eddig. Mostan Kolin város egyik raktárában „horgonyoztunk” le. Magam a kamion platóján döglök (rettenetesen kemény), révén üres, ám csak holnap lesz áru a teherautó bendőjében. Reggel visszavisz az autópályára, ahonnét Prágán keresztül Németországba s Dániába veszem az irányt. Hjaj, csak sikerüljön! Most viszont aludnom kell, holnap is hosszú s fárasztó napom lesz, csak bírjam erővel!

Második nap

Lassú s kegyetlen volt az ébredés a kamion platóján. Amúgy ez egy kiskamion, de ez sem változtatott azon, hogy iszonyú kemény volt. S akármilyen fáradt is voltam, mégsem bírtam elaludni sokáig. Azért csak sikerült, de reggelre fájt mindenem. Ami még nem is lett volna akkora gond, ha nem kezd el esni az eső. Amitől mindig is tartok egy ilyen úton, az már a második nap utolért. Szörnyű! Nem volt kellemes erre ébredni. Még szerencse, hogy volt ponyva a fejem fölött. Na de hogy is volt aztán? Szinte hihetetlen, hogy még csak a második napnál tartok. Olyan sebesen úsznak el az órák, hogyha nem írnám le a történteket, akkor lehet 1 hét múlva már nem emlékeznék rá. Tehát a srác (azt hiszem Balázsnak hívták) megrakodott, aztán szitáló esőben kivitt az autópályára, mely Prága felé vezetett. Még szerencse, hogy volt ott egy híd, ami alatt fogvacogva, káromkodva, de mégis száraz helyen folytathattam a stopolást. Ilyen szar időben még sohasem álltam kinn az út szélén. Nem is hiányzott, az igazat megvallva. Eléggé lenyomta a hangulatomat az időjárás, plusz sehogyse akartak felvenni. Elkeseredtem. Aztán végre valahára a „D” táblácskámra megállt egy (szerintem) keletnémet, 45 körüli faszi, aki elhozott Halle-ig, egy (rohadt) benzinkúthoz. Tavalyelőttről egy kicsit viszolyogva tekintek a benzinkutakra. A pali nem tudott angolul, én meg németül, így elég némára s unalmasra sikeredett a közös út. Annyira nem is bánom, mert nemigen volt szimpi a fószer, de azért rendes volt tőle, hogy elhozott. Ráadásul végig esett ez a kurva eső. Szerencsére mire ideértem már elállt, sőt a Nap is kisütött.

Itten találkoztam egy cseh stopossal (végre!), aki Amszterdamba, majd utána hova máshová igyekezne, mint Barcelonába. Főzött egy pocsék kávét, de egészen jól eldumáltunk, majd jó szerencsét kívánva elbúcsúztunk. Ahogy elnézem, őt már fel is vették, örülök neki. Egyrészt nincs konkurencia, másrészt legalább ő elszabadult innen. Jómagam inkább most leültem naplót írni, mert túl sok lesz, ha nem írom le rögtön. A környék egyébként nem is olyan rossz, szerintem simán lehet sátorozni. Nem is lenne gond annyira, ha itt kellene töltenem az éjszakát, legalább kipihenném magam rendesen.

Rájöttem egyébként, hogy a stopot már igencsak meguntam, vagyis inkább belefáradtam egészen. Emlékszem, 2 éve nagyobb lelkesedéssel írtam a naplót is. Mondjuk, akkor nem szoptunk ennyit mindjárt az elején, sőt szerintem máskor sem. S az eső sem esett, csak kétszer egy kicsit. Mindegy, továbbra is kitartok, szeretnék eljutni a Nordkappra, aztán haza is. Ám ahhoz fel kellene állnom, s szakadatlanul követelni, hogy vigyenek el legalább Hamburgig…

Nem volt kedvem sokáig követelőzni… A „jussomat” holnap kapom majd meg. Mára inkább egy nagyobb lélegzetű alvást terveztem, egyedül végre. Nem holmi platón meg ilyesmi helyeken, s akkor akarok kelni, amikor én szeretnék. Ma is fél 8-kor kellett kelni, mert a fekvőhelyemet mindenféle csip-csup árukat akartak begyömöszölni…

Holnap már valahol le kellene fürdenem, hiszen utoljára otthon fürödtem, tegnapelőtt. Hihetetlen, hogy még csak második napja vagyok úton egyébként. Nem tudom eldönteni, hogy milyen gyorsan vagy jól haladok. Szerintem tovább is lehetett volna jutni ma estéig. Bár ki a fene tudja ezt? Annyira haldoklik már a stop, csoda, hogy eddig is sikerült eljutnom. Ráadásul milyen kedvezőtlen feltételek mellett. Mindegy. Ha holnap már Dániában, esetleg Svédországban leszek, akkor szerintem jövőhét közepére megérkezhetek a Nordkappra. Istenem, milyen csodálatos is lenne! De nem szeretnék hamis illúziókat kergetni, hiszen most hétvége lesz, s ez egyet jelent a kamionstoppal, amit fenemód rühellek. Ha útitársacskám idejében jelezte volna, hogy nem jön, akkor már 4-én, azaz hétfőn elindulhattam volna. Bár lehet, hogy így jobb, nem tudom. Annyit viszont szeretnék kívánni, hogy holnap minél messzebb juthassak el. A Jóisten segítsen utamon.

Harmadik nap

Megfelelő szavakkal nem is tudnám leírni helyzetem állását, sőt a nyomdafesték sem bírná el, attól tartok. Érdekes hely ez az Európa, csessze meg. Spanyolban minden szarrá olvadt, itt meg minden szarrá ázik! Csak a bolondnak tetszhet ez. Legalábbis mostanában. Remélem ez a nagy dög felhőpamacs, mely rátelepedett Közép-Európára, s csak úgy okádja ki magából a csapadékot, már nem bírja sokáig. Ma reggel ismét arra a gyönyörű eseményre ébredtem, hogy esik. Úgy vélem követnek a felhők, hogy száradjanak el! A sátram csurom víz lett, hogy a rosseb egye meg! Most itt ülök ebben a buta német büfében, ahol mellesleg méregdrága minden. Hogy egyebet ne mondjak, egy pöcspulyka 1 literes ásványvíz kettő-tízbe kerül. Anyátok! Inkább szomjan döglök, vagy iszok esővizet, abból úgyis annyi van, mint a rosseb… Ki is néztek már ezek a fasznarancs pultosok, hogy „nézd már, a tróger nem rendel semmit, csak irkafirkál”. Be lehet kapni. Csontig. Itt se lennék, ha nem esne az eső. Viszont így is meg kell próbálnom eljutni legalább Hannoverbe, mert itten begolyóznék, ha még egy napot el kellene töltenem. Ráadásul tiszta víz minden. Az előző stopom (egyébként a 3.) is esőben keletkezett, úgyhogy van remény. Amúgy elkeseredve nemigen vagyok, viszont nagyon szeretnék már innen eltűnni. Németországból is. A szlávoktól egyelőre sikeresen megszabadultam, a németeket sem kultiválom nagyon. Fenemód nem tud lekötni a német kultúra, pedig igen színes s gazdag. Egyelőre nem érdekel. Az újlatin kultúrák mindig is jobban vonzottak, jóllehet ott talán a sikeres útjaim is elfogultabbá tesznek. Minél inkább szeretnék már innen elkotródni, annál inkább vágyom már Dániába, vagy esetleg Svédországba. Nagyon remélem, hogy ma lesz egy cseppnyi (nem esőcseppnyi!) áttörésem, nem akarok még napokig szívni.

Nos, úgy tűnik nem is lesz rá szükség! Miután kijöttem a büféből (nem volt kedvem megvárni, amíg megszáradok), visszamentem a tegnapi helyemre. A rohadt eső még szitált, amikor elkezdtem stopolni, s amolyan nyálkás, nyirkos filmréteget vont az egész tájra, no meg a lelkemre. Gusztustalan idő volt/van. Esőkabátban szobroztam ottan, úgy néztem ki, mint egy hülyegyerek. Nem sok reményt láttam arra, hogy valamelyik germán beenged a luxusautójába egy jött-ment, ázott figurát. Ám 1 óra ázás után felvett egy középkorú német férfi, aki kisteherautóval volt. Őt nem zavarta, hogy csurom víz mindenem, még a hangulatom is kezdett helyrebilleni. Szerencsére tudott angolul, így valamelyest tudtunk kommunikálni. Nem tudom miért, de valahogy nekem olyan erőltetett a fritzekkel beszélgetnem. Amúgy is kellene sürgősen egy vérátömlesztés az angoltudásomnak, igencsak megkopott már. Majd. A fószer egy Celle nevű szép kisvárosba hozott. Aranyos városka, szívesen bejárnám, fényképezkednék, napoznék a parkban, ha történetesen nem szemerkélne minduntalan itt is az eső. Hjaj. Mindig az eső. Örökké nem eshet… Emlékszem, 2 éve mindössze két napunk volt olyan, hogy eső ellen kellett menekülnünk. Na igen, az mediterrán vidék, téli csapadékmaximummal. Úgy tudom, hogy Észak-Németország már az óceáni vagy a nedves kontinentális éghajlat hatása alatt áll. Ennek nem örülök túlságosan, főleg, ha belegondolok abba, hogy július van, elvileg a legmelegebb hónap. Ezért is el kell majd számolniuk a mutiknak, a nagyhatalmaknak, a környezetrombolóknak. Vagyis azért, mert elvették tőlünk az évszakok természetes rendjét. A ma született gyerekek lassan már meg sem tudják majd mondani, hogy pl. milyen az igazi tavasz. Meg nyár. Mert ki látott már olyan nyarat a Kárpát-medencében (s tágabban Közép-Európában is), hogy 3 napig dögmeleg van, majd 3-4 napig eső? Ez 1-2 éve kezdődött igazán s mélyen bánt. Hiszen jómagam örök Napimádó volnék, számomra (s még sokak számára) egy nagyon értékes természeti kincs kezd felborulni. A rend. Az évszakok rendje és a többi kincs. Szomorú, és ezért haragszom a legjobban a környezetrombolókra, leszámítva a többi szennyezést és károkozást. Ha a gyermekkoromra gondolok, abban folyton folyvást a napfény, a nevetés és a vízpart voltak a főszereplők. Ha ilyenek lesznek (vagy rosszabbak) a következő nyarak, mint most, akkor lehetséges, hogy gyerekeink ebben már sohasem részesülhetnek. S ha a többi pusztítást is hozzáadom (mert itt nem csak a nyárról van szó), akkor már az életterük is veszélybe kerülhet. Ám rendíthetetlen optimizmusomnak hála, hiszem, hogy ez az állapot mulandó s lesz még igazi nyár!

Kicsit elkalandoztam. Túl sokat gondolkozom… Szóval Cellében dekkolok a vasútállomáson, egy padon üldögélve. Nézem ezt a… ezt az esőt. Szörnyű! Amúgy történt jó dolog is mielőtt ideértem volna. Ugyanis a faszi, aki hozott, a cellei Halliburton (tessék egy multi!) kirendeltségen dolgozik. Az amerikai alelnök becses kincsében… Ez annyit jelent, hogy elvitt a telephelyre s megengedte, hogy ott lezuhanyozzak. Mennyei volt. Éljen a Halliburton!:) Három nap után olyan édes a zuhany, mintha egy kád mézben áznék. Főleg stop közben, sze’ az emberre rárakódik mindenféle kosz meg retek. Ha le nem mossa az eső addig… Szóval áldás volt a javából. Remélem ismeretlen jótevőmet is megáldja a Jóisten. Utána összedobott nekem egy löttyöt instant (fűrész)porból. Utálom az ilyet, de a gyomromnak elengedhetetlen a meleg étel ilyenkor. Aztán behozott a belvárosba, megmutatta a Hamburg felé vezető utat, majd kitett egy szupermarket előtt. Egyes németeknek van egy számomra idegesítő tulajdonságuk, mégpediglen az, hogy teljesen hülyének néznek mindig. Tényleg gyépésnek néznék ki?:) Például százszor elmondta, hogy merre kell Hamburg felé stopolni. Így is elfelejtettem, majd megkeresem, nagy ügy. Plusz elmagyarázta, hogy a csapvíz iható a telephelyen. A konyhában. Esküszöm, erre sem jöttem volna rá soha. Az előző sofőröm is legalább 80 kocsinál mutatta meg, hogy a „HH”-val kezdődő rendszámok bizony hamburgiak… Ezt a rendszert már legalább 4 éve megismertem, még Szlovéniában. Mindegy, örülök azért, hogy elhoztak legalább. A zuhanytól csak átmenetileg frissültem fel. Az óriásboltban vettem kenyeret meg ásványvizet végre. Csúful arcon vágott a felismerés, hogy a boltban nem volt sör. Pedig vettem volna 1-2-t..:)

Tehát most itt dekkolok az állomáson. Elég hűvös van, minden csupa víz, nem lehet leülni, csak itten. Lassan elindulok Hamburg felé stopolni. Hihetetlenül nincs hozzá kedvem, de muszáj. Hátha eljutok ma oda, nagyon örülnék neki. Az sem lenne gond, ha csak holnap, mert a fickó szerint sütni fog a Nap. Úgy legyen!

Ez a mai bejegyzés elég hosszú lesz. Celle-ből kaptam 2 villámstopot, két fiatal német srác részéről. A második fiatal az autópálya-kivezetőig vitt, ami a hőn áhított Hamburgba vitt volna. Hál’ Istennek a kamionos, aki mindössze 5 perc várakozás után vett fel, Lübeckbe ment, így elkerültük Hamburgot. Nem is baj, hiszen ez a Hamburg olyan hatalmas város, hogy soha a büdös életben nem találtam volna ki onnan. Olyan gyorsan történt az egész. Kiszálltam a kamionból, elrohantam jegyet venni, elbúcsúztam – egyébként a hetedik – sofőrömtől, aztán már a hajón is találtam magam egy 4 személyes kabinban. A jegy kicsit húzós volt, mintegy 36, 5 euró, azaz 9100 Ft. Hm. Szerintem megérte. Ki tudja, hogy Dániában vajon mennyit kellett volna költenem? Egyből lübecki táblát kellett volna kiraknom. Mindegy, így is jó. Aztán, ma már másodszor is lezuhanyoztam, s tiszta inget húztam az alkalomra. Sohasem utaztam még tengeren! Két éve sajnos elmaradt, pedig lehet, hogy az szebb is lett volna, bár a rosseb tudja ezt megmondani. Az a baj, hogy este 10-kor indul a hajó, így éjszaka nem fogok sokat látni. A „cellei emberem” kételkedett benne, hogy holnap (!) Koppenhágában lehetek, s tessék. Valljuk be őszintén, én is! Szinte hihetetlen (s most vissza kell lapoznom a naplóban), hogy most itt vagyok, reggelre pedig Malmö-ben. Mindössze 3 nap alatt s 10 ezer forintból! Ez minden képzeletet s ábrándot felülmúl. Ráadásul a hajót Nils Holgerssonnak hívják, aki a mesében is éppúgy csodás kalandokat élt át, mint jómagam. Nem gondoltam volna, hogy holnap reggelre meglesz az áttörés, ’sze Malmö kb. félúton van Budapest s a Nordkapp között. Holnap megkezdem a „támadást” a csúcs felé. Most kezdődik csak igazán az út. Lehet, hogy ami eddig volt, csak gyerekjáték a most következőkhöz. Remélem nem! Eddig is eleget szívtam már, most viszont újfent felragyogott a csillagom, tündököljön nekem ott fenn legalább a Nordkappig!

Térkép

Ábrázolás ©2008 DigitalGlobe, Scankort, COWI A/S, DDO, GeoEye, Térképadatok ©2008 Tele Atlas - Használati feltételek

Térkép

Műhold

Hibrid