Malajzia

(2 szavazat, átlag 4.50 )

Írta: tengerpartok.hu | 2007 február 09

A közismert mondás szerint : "Védd a fákat, egyél hódot!" Lehet, hogy zöld betűkkel kellett volna írnunk... De most komolyan: az esőerdők hasznosak. És gyönyörűek is. Íme: Malajzia...

Malájzia - 2002.

2002. Június 20. Melaka

A Bécs-KL járat, amin alig lézengett pár utas, hajnali 4 körül landolt a 3 éves hipermodern repülőtéren. Gondoltam majd úgy csinálom, mint a nagyok, semmi taxizás, inkább nézzük a helyi közlekedési eszközöket. Legolcsóbb busszal elmenni az egyik KTM vonalig (Nilah), onnan már könnyen elérhető a központ. 7-ig kellett várnom az első buszra, közben beszédbe elegyedtem egy Ausztráliában élő maláj lánnyal, aki Melaka irányába ment és úgy döntöttem inkább én is arra megyek, úgyis az volt az eredeti terv, csak az információnál azt mondták oda nem tudok eljutni. Dehogynem, igaz 2 átszállással (Nilah-Seremban-Melaka). Első busz utam során addig bűvészkedett a sofőr a visszajáróval, hogy végül kerestem 2RM-t. Később is többször tapasztaltam, hogy a malájok nem a számolás nagymesterei, amit persze nem bántam. Melakában egy délutánt maradtam. Megnéztem a központot, elmentem egy hajókázásra a kis folyón. Tömegével vannak a parton varánuszok, szerény másfél méteres nagyságúakat is láttam. A folyó meglehetősen mocskos, meg büdös, de az utcák nagy része is. Ennek ellenére minden sarkot izgalmasnak találtam, lévén első napom Ázsiában. Az emberek kedvesek és segítőkészek voltak, csak a nagy hőséggel nem voltam teljesen kibékülve, de egy pár nap múlva már fel sem tűnt.

Június 21-22. Kuala Lumpur

Busszal 2 és fél óra alatt KL-ben voltam (8RM). Szállás Backpacker’s Inn (12RM), tömeghely, de légkondis szobák, amiknek a legnagyobb előnye nem is annyira a kellemes hőmérséklet, hanem a csönd! Ritka kincs errefelé, mint később tapasztaltam. Nagyon bejött nekem ez a város, talán az éles ellentétek miatt. Egyrészt ott a mocskos, büdös folyó, egy csomó koszos utca, mellette meg a hipermodern, makulátlan tiszta metró, fantáziadús, iszlám motívumokkal díszített felhőkarcolók, amiket még kívülről is rendszeresen tisztítanak. Most épül egy monorail vasút, tiszta high-tech, bár a meglevők is robotvezérlésűek. Tetszett a malájok, hinduk, kínaiak és vallásaik kavalkádja, a sok különböző templom, mecset. A kajákról ekkor még semmi fogalmam nem volt. Mindig kisebb étkezdékben vagy utcai árusoknál ettem. Általában nem értették amit mondok, én meg azt nem, amit ők magyaráznak, így csak azt hajtogattam, hogy No chilly, mindent kipróbálok, csak csípős ne legyen. Van csomó italuk, amit az utcán árulnak, zacskóba teszik jéggel, bekötik és adnak hozza egy szívószálat. Nagyon iparkodtam, de mindet végigkóstolni nem sikerült. A második nap reggel ingyenjeggyel feljutottam a Petronas Towers-be. A kilátás pazar, maga az épület is lenyűgöző. Kibuszoztam még a Batu Caves-hez (3RM), ami egy hindu zarándokhely. Este a fél város kint tömörült a főtéren, hatalmas kivetítőn nézték a foci világbajnokságot.

Június 23-24-25. Cameron Highlands

Közvetlen busszal (14RM) utaztam Cameron Highlands-re. A járgány egész kényelmes volt, csak az utolsó 2 órás szakasszal volt egy kis gond, ugyanis kb 1000m-re kellett feltornásznunk magunkat mégpedig egy irtó kanyargós úton. Olvastam én erről és kezdetben csak gyönyörködtem a hegyes trópusi tájban és büszke voltam, hogy én bezzeg milyen jól bírom, de aztán hamarosan elkapott az érzés!

Szép táj ide, vagy oda, inkább gyorsan elaludtam. Szerencsére Tanah Ratá-ban már kint álltak a vendégházak képviselői, lengették a kis papírjaikat, én csak ráböktem arra, amelyiket már kiválasztottam előre (Daniel’s Lodge). Kocsival gyorsan el is vittek párunkat, igaz 1 perc volt az egész, de megváltás volt, hogy nem kellett cipekedni. Dorm bed (7RM) szokás szerint, 8 db ágy a tetőtérben. Kezdtem kicsit aggódni, hogy egyedül kell majd császkálnom, de fél órán belül már egy angol sráccal bandukoltunk a dzsungelben. Elmentünk a Boh Tea Estate tea ültetvényre, megnéztük a kis gyárat, elszürcsöltünk egy igazi teát, közben gyönyörködtünk a kilátásban. Lassan kezdett sötétedni, támadtak a kis vérszívók és mi még több órányira jártunk a falunktól. Mielőtt még aggódni lett volna időnk megállt mellettünk egy kocsi, hogy elvigyen-e minket. Csak felpattantunk a platóra és hazaröpítettek minket. Egész délután alig láttunk turistát, gyalog senki nem ment arra. Este tábortűz mellett hallgattuk egymás történeteit. Nagyon kispályásnak éreztem magam a 6-12 hónapos úton lévő kollégák mellett. De egyszer majd én is…

Másnap egy egész napos trekkre mentünk, fel egy hegyre (Gunung Beremban), aztán le egy másik faluba, Brinchang-ba. Az út vége mint egy hullámvasút, meredeken föl-le. Láttunk egy napozó kígyót és egy arasznyi százlábút. Egy kínai templomhoz lyukadtunk ki. Amúgy ez olyan egyszerűbb dzsungel, mert ugye magasan van, és nagyon kellemes a hőmérséklet. Este páran elmentünk kajálni, kipróbáltuk az úgynevezett steamboat-ot, vagy kínai fondue-t. Egy edényben levest forralnak, hoznak mellé mindenféle gizgazt, kis húsdarabokat, garnélát, tésztát, stb és pár percre bele kell tenni őket a levesbe főni, szóval olyan csináld magad leves. Nagyon melós, és felejthető az íze, de persze ki kellett próbálni.

A harmadik nap egy másik teaültetvényre mentem, és most is összeakadtam másokkal, úgyhogy ma se kellett egyedül császkálni, pedig néha nagyon jó.

Június 26.

Egész nap utaztam, a cél Jerantut. Induláskor bepakolás közben leokádott a szomszéd busz fekete korommal. Visszafele KL-be megint felkavarodott a gyomrom. KL-ben átszállás közben hirtelen hasgörcs, éreztem, hogy pár percem van csak a katasztrófa bekövetkezéséig. Szerencsére pár lépés a buszállomás. Zsákostul berontottam a WC-be. Épp időben. Jerantutba késő délutánig nincs busz, gondoltam elmegyek Temelohig, onnan biztos gyakrabban járnak buszok. Pár perc múlva már robogtunk is. Temelohban volt egy órám, így kifigyelhettem a pályaudvar működését. Vagy 10 jegyárusító bódé, mindegyik más buszra árul jegyet. Mindegyikben 2-3 maláj lányka, kívül egy kurjantgatós férfi. Vagy a lányokat kábítja, vagy lazán nekitámaszkodik a falnak, papucs lerúg, nézgelődik és időnként elrikkantja egy hamarosan induló busz célállomását. KuaLA LumPUR! Ha valaki arra téved megpróbálja rávenni, hogy menjen KL-be. Mintha az ember nem tudná, hogy hova is akar menni. Hamarosan meghallom az én városom nevét. Tutin működik a rendszer. Jerantut Green Park Guest House (8RM), az egész házban 3 turista. És sok tündéri, csettegő gekkó.

Június 27-28-29-30. Taman Negara

Reggel mikrobusszal kivittek Kuala Tembelinghez, ahonnan a csónak indul a nemzeti parkba. Itt kell fizetni a belépőt (5RM), meg a csónak díját (19RM oda). Maláj barátainknak fejlődniük kell még: csak az oda utat fizettem, de visszafelé is kapok egy jegyet. Erre csak később jöttem rá, így sajna nem tudtam reklamálni! A csónak széle alig emelkedik ki a vízből, szinte siklik a vízen. Hamarosan felszáll a reggeli pára és megcsodálhatom a parti buja növényzetet. Egy szingapúri lány lefényképez. Elszáll felettünk egy szarvascsőrű madár, biológus szívem repes. Kuala Tahan nem olyan rossz, mint az LP leírta. Sikerül egy dorm-ot találnom (12RM, nem foglaltam előre semmit), csak ketten vagyunk egy ausztrál sráccal. Ebéd az egyik úszó étteremben, majd átkompolok a túloldalra. Csinos házikók csinos árakkal, de minket az erdő érdekel.

Megmásztam egy kis dombot (Bukit Teresik), valahogy fárasztóbb, mint vártam, talán a nagy páratartalom lehet az ok?! Kettőt lépek és szakad rólam a víz. Olyan hang kavalkád, hogy néha szinte bántó. Az ember megáll, mereszti a szemét, és mereszti és mereszti és nem lát semmit. Sokszor még azt sem tudja majmot, madarat, vagy egy kabócát hall. Sötétben kimentünk Bumbun Tahan-hoz egy kicsit megtapasztalni az éjszakai erdőt. A bumbun vadles, ami egy tisztásra nyílik, ahol nagyobb eséllyel lehet nagyobb állatokat látni. De nem itt, pár méterre a házaktól. Elücsörögtünk egy órát a kuka sötétben és csodáltuk a hangokat és a fel-felvillanó szentjánosbogarakat. Este befizettünk egy 2 napos trekkre .

Másnap reggel négyen indultunk útnak, plusz a kínai vezetőnk, aki nem lopta be magát a szívünkbe, mert miután kezdeti lelkesedése alábbhagyott nagy ívben tett ránk. Azt a keveset, amit tudott az erdőről elmondta, aztán már unta az egészet. Ettől függetlenül hatalmas élmény volt az út. Egy jó órányira felvittek csónakkal a folyón, távol minden településtől, közben megnéztünk egy nem túl eredeti Orang Asli falut. A dzsungel itt már olyan volt, mint a képeken: félhomály, átláthatatlan növényzet, csavarodó liánok, ködszerű pára a kis patakok felett.

És végre egyik végükkel a korhadó levelekre tapadó, másikkal kitartóan köröző apró piócák, akik akaszkodtak mindenkire, csak engem hanyagoltak. Már kezdtem lelombozódni, mikor másnap azért csak elkapott engem is egy. Épp csak megvágott, mikor lebukott. Utána még órákig vérzett a seb. A dzsungel nem egyszerű eset. Nem adja meg magát egykönnyen, itt az embernek kell fejet hajtania. Gazdag állatvilág, ezt mondják róla, de ember legyen a talpán, aki lát is valamit. A dzsungelhez rengeteg idő és idő és türelem kell, hogy az ember ne csalódottan távozzon. A dzsungelt meg kell érteni. Én végig azt éreztem, hogy egy jelentéktelen kis porszem vagyon itt az erdő alján és csak akkor láthatok valami állatot, ha az erdő úgy akarja. És ez tetszett. Az éjszakát egy barlangban töltöttük. Éjszaka a többiek mindenféle gyanús hangokat hallottak, csak én aludtam, mint a bunda.

A második nap kora délután értünk ki ismét a folyóhoz. Csónak helyett gumiabroncsban (rubber tubing) csurogtunk le a folyón vissza Kuala Tahanba. Szerencsére ruhában, amúgy pecsenyére sültünk volna. Végre csendben élvezhettük a folyót. Késő délután az ausztrál fiúval lejelentkeztünk a központban és elindultunk az egy órányira lévő Bumbun Tabing felé. Már sötét volt mire odaértünk. Két angol lánnyal osztozkodtunk a helyen, az egyik hamar feladta a lesben ülést, a másikkal levonultunk egy közeli patakhoz. Korom sötét volt, még a fák körvonalait sem lehetett látni. Alattunk levelek fluoreszkáltak, felettünk apró fények, némelyik villogott, mások egyfolytában világítottak. Szentjánosbogarak. És közben a legelképesztőbb neszek, éjszaka szinte még hangosabb az erdő. Hajnali 2-ig kitartottam, aztán én is feladtam.

Korán reggel elindultam egyet sétálni és hirtelen mit látok: egy vaddisznó szerűség a tisztáson. Aztán két őz szalad el, itt nagy forgalom lehetett éjszaka. Még egy szarvascsőrű madarat (hornbill) is sikerül nagy nehezen kivennem a lombok között, így teljesen elégedetten tértem vissza a faluba, főleg, hogy az úton még egy majomcsapattal is találkoztunk. Némi habozás után elmentem a Canopy Walkway-t megnézni. 20-30 m magasan építettek függőhidakat a fák között.

Csak ajánlani tudom mindenkinek, itt jöttem rá, hogy micsoda hatalmasak a fák. 30 méter magasan kezdődik a felső lombkoronaszint, ami önmagában akkora, mint nálunk egy erdő. 2-kor ment vissza a csónak, az estét a bevált jerantut-i szálláson töltöttem, nagyrészt mosással.

Július 1-2. Marang, Pulau Kapas

Innen a keleti partot céloztam meg, Marang-ba egy átszállással jutottam el (20RM). Egész nap nem láttam turistákat, csak sötét malájok méregettek messziről, de nem kommunikáltak. Egyértelműen érezhető, hogy ezen a részen jóval erősebb az iszlám. Marang, Green Mango Inn (10RM), én vagyok az egyetlen vendég. Akkor nem örültem neki, de így volt a legjobb. Rájöttem, hogy ez egy igazi kis kampung (falu), cölöpökön álló maláj házakkal, előtte nem láttam ilyeneket. Aztán meg összehaverkodtam az angolul jól beszélő maláj ’recepcióssal’és kikérdeztem töviről- hegyire az országáról és az iszlám szokásokról. Még Koránt is mutatott nekem, na nem az igazit, mert azt hitetlen nem láthatja. Megtudtam azt is, hogy sok a vérfertőzésből származó gyerek! Az emberekkel való találkozásaim bizonyultak mindig a legfantasztikusabb élményeknek.

Awang (ha jól emlékszem a nevére) másnap átvitt a bérelt csónakján a 6 km-re levő szigetre (25RM oda-vissza). Várni kellett egy kicsit, addig leültünk egy kis bódéban a mólónál, ilyenkor jól lehet figyelni a helyieket. Halál nyugalom, csipegetnek, nézelődnek és ez megy szinte egész nap. Csak egy kis hátizsákot vittem magammal, gondoltam ha nem tetszik a sziget estére visszajövök. Hát nem jöttem. Pulau Kapas a legszebb hely, amit az utam során láttam! Egy kis sziget, ahol alig lézengett egy-két turista, álomszép tengerpart, gyönyörű korallok és kedves emberek. Teljesen oda voltam, tiszta világvége hely, szinte csak helyiek. Állítólag nem ilyen szokott lenni, de nekem szerencsém volt. Awang elintézett mindent, lealkudta a szállást nekem (15RM), hát igen, az ismerettség. Elballagtam a korallos helyre, fél méteres vízben pár méterre a parttól óriási gazdagság, ezer halacska hihetetlen színekben és mintázattal, ott meg egy cápa. Na jó, csak fél méteres ártalmatlan szirti cápa, de akkor is cápa! Egy óra alatt átsétáltam az erdőn keresztül a másik oldalra, itt sziklás a part. Este eleszegettem az étteremben, olvasgattam. Szól a szakács néni, hogy ott egy gyík, ja persze, egy másfél méteres varánusz. Már megszoktam őket.

Este megint megjelent a maláj haver, beavatott a halászhajók működésébe, a mólónál megnéztük hogy fogják a tintahalakat (közben hatalmas villámok a távolban) és ekkor jött a hab a tortán: teknős nézés! Zseblámpa és már mentünk is, 50 % esély, mondta Awang. És ott a nyoma a homokban! Már nagyban ásta a gödröt a tojásrakáshoz. Odahasaltunk, kaptunk egy adag homokot a képünkbe. Lestük még egy ideig, sajnos nem tetszett neki a hely és visszavonszolta magát a vízbe tojásrakás nélkül. Óriási élmény volt, hogy mindezt nem szervezett módon, hanem csak úgy spontán, egy helyi segítségével láthattam. Vigyázat, senki ne vegyen ki szobát a generátor közelében, mert még füldugóval sem fog aludni.

Július 3. Kuala Terengganu

Egy reggeli séta után visszamentem Marangba, majd elbuszoztam Kuala Terengganu-ba (2.70RM). Fél nap elég rá. Itt aztán mindenki muszlim. Sokan megbámulnak, a lányok összenéznek és vihognak. Mi a gond: hogy kilátszik a bokám, vagy irigylitek a fehér bőrömet? A folyó túloldalán lévő falut ajánlja az LP, nem véletlenül. Igazi kampung, ahol óriási feltűnést keltek. Mindenki hellózik, a gyerekek körbevesznek, a nők csak bámulnak. Este 2 óra Internet. Az egyik levél nem ment el, erre a srác nem fogadott el pénzt.

Július 4-5. Pulau Perhentian

Kapas után az egekig magasztalt Perhentian szigetek nem tudott igazán megfogni. Busszal jutottam el Kuala Besut-ig (7 RM), ahonnan a hajók indulnak (30RM). Még a parton foglaltam helyet a D’Lagoon dorm-jába (10RM), PPKecil legészakibb részén. Ezt ajánlották más utazók az elszigeteltsége és a teknősök miatt. A part azonban csalódás, kicsi és zsúfolt. A kiszolgáló személyzeten kívül csak turisták. Azonnal pártfogásába vesz egy angol, aki már hónapok óta itt írja az ufós könyvét és minden zugot ismer. Elmagyarázza, hogy melyik sziklarepedésben melyik napszakban milyen fajokat lehet látni. A reggeli cápanézés érdekel, na meg a határozókönyvei. Itt is pár méterre a parttól már korallok. A halak még változatosabbak és nagyobbak is előfordulnak. A másik oldalon lévő Turtle Beach állítólag a cápák kedvelt helye, és tényleg egy másfél méteres el is úszik alattunk, máris megérte ellátogatni ide. Reggel vannak a legtöbben, másnap megyünk is lelkesen. De én csak az apály miatt kibukkanó csúszós sziklákig jutottam, hiába a Teva szandál és a kétségbeesett egyensúlyozgatás, csak rázuhantam egy éles sziklára. Az eredmény két vértócsa és egy kisebb rosszullét, ma se kell cápát nézni. Az angol igazán együttérző volt, azt mesélte, hogy nem sok mindent látott. Talán ha mégis megáztattam volna a vérző sebeimet… Ennyi nagyjából elég is volt a szigetekből, másnap búcsút intettem.

Július 6-7. Kota Bharu

Reggel felvett a csónak, majd átrakott egy másikra, ahonnan átpateroltak egy lassú halászhajóra. Ezzel tötyögtünk el a partig, ahol minden turista bedobta magát egy taxiba, csak én maradtam rendíthetetlen és elballagtam az útig, ahol a buszok jártak. Egy átszállással el is jutottam Kota Bharu-ba (8RM). A buszon egy kínai lány ült mellettem és próbált kérdezgetni. ’You come from where? Where you go?’ Kiült az arcára a döbbenet, mikor megértette, hogy 30 éves vagyok és nincs gyerekem. ’One pörszen?’- hajtogatta. Mi van az egy százalékkal? Aztán leesett: one person. Hogy egyedül utazok-e. Hát persze! Na, ettől végképp kibukott, csak rázta a fejét, hogy ezt hogy csinálhatom. Kota Bharu nyüzsgő város. Lepakoltam a szálláson (KB Backpackers Lodge, 8RM), majd a fedett Central Market felé vettem az irányt. Mentem vagy száz kört, annyira tetszett. Délután a Culture Center-ben ingyen show-t tartanak a turistáknak. Egy kis dobolás, harcművészet, egyéb helyi szokások. Mindent ki lehet próbálni, közelről megszemlélni, nagyon hangulatos program. Este is visszatértem gamelan zenét, táncot és árnyjátékot nézni.

De előtte körbesétáltam az éjszakai piacon. 7.30-tól 8-ig minden bezárt a müezin idejére, aztán lerántották a lepleket és a látványtól tátva maradt a szám. Ami szem szájnak ingere, minden volt. Különböző színű rizsek, ezerféle szószos csirke, hal, tengeri herkentyűk, tofu, palacsinták és színes, zselé állagú édességek. Első körben beszereztem az LP által ajánlott helyi csirkespecialitást sárga rizzsel és ahogy kell 3 ujjal elfogyasztottam. Összefutottam egy párral, akikkel a Perhentian szigeteken találkoztam.

Másnap érdekes dolgokat tudtam meg a királyi szokásokról az Istana Jahar múzeumban. Hiányzott már a vidék, ezért buszra ültem és Chabang Empat felé vettem az irányt, ahonnan egy kis sétával egy buddhista templomig lehet eljutni. Egy fehér ruhás, szakállas bácsika utazott mellettem, ment Koránt tanítani. Járt már Európában és úgy hallotta a magyarok egy nagyon kedves nép! Hát, igen. Az utolsó pillanatban kapcsolok, hogy le kellene szállnom. Gyalogolok egy ideig, mikor megáll mellettem egy bájos, mosolygós lány a robogójával, és felajánlja, hogy elvisz a templomig. A piacról jöhetett, mert egy köteg banán volt nála, amiből meg is kínált. A templomban a hatalmas fekvő Buddha nem nyűgözött le túlságosan. Visszafelé menet egyenruhás iskolás lányok bicikliztek el mellettem szélesen vigyorogva rám, vagy szégyenlősen takarva az arcukat. Éjszakai busszal mentem Georgetown-ba (28RM). Időközben elkezdtem kegyetlenül viszketni, a karomat, lábfejemet elborították a kiütések és párhuzamos sorokban a térdemig felkúsztak. Még az ujjaimon és a tenyeremen is kijöttek. Talán a licsi, talán a tintahal, talán nem kellett volna annyi mindent összeenni.

Július 8-9-10. Penang-Georgetown

Hajnali 5-kor érkeztünk, néhány angol turistával elsétáltunk a szállásig az elhagyatott utcákon. Ez a város 3 kultúra teljes kavalkádja, ahol egymást érik a legkülönbözőbb szent helyek: hindu, kínai, buddhista templomok és mecsetek különböző stílusokban. A malájok egyértelműen kisebbségben vannak a kínaiak mellett. A belváros egy hagyományos kínai negyed úgynevezett shophouse-okkal, fent laknak, alul bolt. Az emberek nagyon közvetlenek. Ahogy elbeszélgettem néhány hinduval még világosabbá váltak az országon belüli problémák. A malájok kényelmesek, elszórják a pénzüket (ezt tapasztaltam), nem nagyon beszélnek angolul. A nem muszlimok egyértelműen hátrányos helyzetben vannak, sokan el is költöznek Ausztráliába, például a lány, akivel az első nap találkoztam. Nagyon nehéz egyetemre bejutniuk a malájokkal ellentétben. Az üzleti életet, boltokat, vendégházakat viszont jellemzően a kínaiak és indiaiak viszik. A várostól nem messze található az ország legnagyobb buddhista temploma, a Kek Lok Si, kötelező látványosság, mert egyszerűen gyönyörű a színeivel és méretével. A belvárosban a kínai Hainan templomot tudom ajánlani mindenkinek rendkívül informatív vezetője miatt.

Utolsó napomon, míg zuhogott az eső, megnéztem a Penang Múzeumot. Utána Teluk Bahang-ba buszoztam el, ez egy kis halászfalu. Megvettem a kompjegyet Medanba, Szumátrára (96RM) és olvasgattam más utazók tapasztalatait. Nem kellett volna, mert többen is azt írták, hogy lány egyedül oda ne menjen, mert…és jöttek a rémtörténetek. Nem tudom kik írhattak ilyeneket, de hogy nem volt igazuk, az biztos. Azonban ezt akkor még nem tudhattam.