Alpesi kalandozások 1. rész

Üsse kő, hajlandóak lennénk Bayern München szurkolóvá is válni, ha egyórányi járásra ilyen csudavilág lenne tőlünk. Nem? A kastély nevét leírni csak kicsivel nehezebb, mint kimondani. Alpesi kalandok Andival Mauritiusról.

Alpesi kalandozások 2003-2004.
Bajor Alpok, Wetterstein-hegység, Salzburg, Berchtesgaden 1.rész

Ez egy hosszú beszámoló lesz, de nem egybefüggő, hanem alpesi kalandjaink legszebbjei egy csokorba gyűjtve. De előbb pillantsunk vissza egy kicsit a kezdetekre.
2003. tavaszt írunk. Fél éve érkeztem Münchenbe. Csak a tavasz első jeleit vártam, hogy megkezdhessem felderítő útjaim Felső-Bajorországban. Előbb városokkal kezdtem az ismerkedést, majd tájakkal folytattam: Augsburg, Freising, Schäftlarn, Wolfratshausen, Burghausen, Passau, Starnbergersee, Ammersee, Chiemsee, Reith im Winkl, Bad Tölz, Landshut, Landsberg am Lech, Regensburg…majd elérkezett a nyár. Pár évvel ezelőtt eszelős tervünk volt a barátaimmal, miszerint egy Alpok-béli körutazást tettünk volna autóval, sátorral. Csak éppen senkinek sem volt autója. Na, ezt csak azért írom le, mert ennek része volt a Zugspitze, Garmisch-Partenkirchen és az Eibsee is. Az akkoriban összegyűjtött anyag (térképek, leírások) most igazán jól jöttek. Szóval, ha már úgyis régen tervben volt, most meg itt vagyok a közelben, látnom kell Németország legmagasabb hegyét, a Zugspitzét. Nos, itt kezdődik el egy végtelen szerelem a hegyek iránt.

2003. június 30. Zugspitze, Garmisch-Partenkirchen, Grainau

Két napra megyünk le a hegyekbe. Minekután ez év májusában felavattuk a sátrat a Garda-tónál, most már nem rettenünk vissza némi nomád életmódtól. Főleg, ha csak két napról van szó! Reggel autóba pattanunk, München-Garmisch-Partenkirchen (továbbiakban csak GAP) kevesebb, mint egy óra út autópályán. Zakatol a szívem, amint egyre közelebb kerülünk az Elő-Alpok világába. GAP előtt a 2 km-es alagút, majd jobbra látni a Zugspitzét. A hegyhez közeledve, Grainaunál tízóraizunk. Életemben először vagyok igazi kirándulóként és nem csak átutazóban az Alpokban. Elbűvöl az alpesi táj. Előbb az Eibsee-hez autózunk. Ez egy nagyobbacska tengerszem-tó, türkízvízű, mint az Óperencián-túl. Igaz, felette nem üveghegyek tornyosulnak, hanem valódiak, de engem rögtön rabul ejtenek.

Csak rápillantunk a tóra, majd irány a kis fogaskerekű vasút állomása. Szívinfarktus, vívódás, heuréka! Azaz: a jegy 51 Euro/fő, kiadunk ennyi pénzt – nem adunk? Június 30? Előszezon, pontosabban az előszezon utolsó napja, csak 32 Euro, micsoda szerencse! Az is rengeteg, de belevágunk. A Bayrische Zugspitzbahn valami tünemény. Mintha csak egy mesébe csöppentem volna. Több, mint fél órán át zakatolunk felfelé. Előbb a fenyőerdőn át, majd hosszú kilométereken át a hegy gyomrában. Aztán megérkezünk a hegy hátsó oldalán fekvő magaslati platóra. Itt a végállomás. Tátott szájjal bámészkodás, ugrabugra a hóban (lent 32 fok volt, itt 11 van), majd drótkötél-felvonózás, és ott állunk a végállomás teraszán. De még nem a csúcson! Az szemközt van egy kiszögellésen, és a sziklába épített fémlétrákon, drótköteleken kapaszkodva lehet felmászni a csúcson álló kereszthez.

Itt a szokásos kínai invázió van. Előbb M. mászik oda, én a teraszon maradok, hogy innen fotózzam őt, majd fordítva. Szóval fent állok Németország tetején: 2962 méteren. A legmagasabb hely, ahova eddigi életemben feljutottam - repülő nélkül :-) A panoráma több, mint lenyűgöző. A Höllental-szurdok, az Eibsee, a Mieminger-hegylánc az osztrák oldalon…mind madártávlatból. Azt hiszem, hogy ez a pillanat az, amikor belém szállt valami kisördög, és megzabolázott, de itt még nem tudom azt, hogy a Wetterstein-hegység a drogommá fog válni. Lefelé a nagykabinos lanofkával megyünk, amely olyan gyorsan száguld a dróton, hogy tíz perc alatt lent is vagyunk az Eibsee-nél.

Csupán kétezer méteres szintkülönbséget tesz meg! Az, hogy a dobhártyám majd beszakad, az már nem is érdekel, mert kishíjján visítanom kell a torkomba lenyúló hasogató fájdalomtól. Majd letépem a fejem kínomban. Soha többet Zugspiztbahn!!!
De az élmény akkor is feledhetetlen. Visszagyalogolunk az Eibsee-hez, amiben mindenáron fürdeni akarok. Elindulunk a déli, Zugspitze felöli oldalán alkalmas strandot keresve, míg végül körbejárjuk az egész tavat. Egy helyen bele is huppanunk a jéghideg vízbe - persze ruhátlanul. :) Az valami csodálatos és félelmetes látvány is egyben, hogy az ember lelát a tó fenekére a smaragd színű vízben, legalább 10-20 méterig is, és alul iszapos a talaj, kidőlt fenyőfák terülnek el a fenéken. Hát nem a megszokott strand, az biztos. Amikor kijövünk, ránk találnak bögöly elvtársék, akik össze-vissza csípnek. Az északi parton utolér minket a hirtelen jött eső. Szerencsére csak szemerkél. Ugyanis a tó körüli ösvény 11 km hosszú, és ennek gyalogos bejárásához két órára van szükség.
Élményekkel teli indulunk el Grainauba. Ott, a főút mellett található egy nagy kemping, ott tanyázunk le. Aztán Irány GAP – városnézés. Már esteledik. Garmisch-Partenkirchen az, az általam megálmodott alpesi falu, amilyennek azokat mindig elképzeltem. Bele is szeretek - halálosan. Örök szerelem marad ez.
Visszatérünk a kempingbe, ekkor még nincs felszerelésünk a sátron kívül, elnomádkodunk, de azért igen kényelmetlen és éjjel pedig hideg van. A kemping jól felszerelt, tiszta és színvonalas vizes egysége van. Ez kempingezős pályafutásunk zöldfülű időszaka még. De leszünk mi még feketeövesek is, csak várjátok ki a mesém végét!

2003. július 1. Grainau, Partnachklamm, Oberammergau, Linderhof

Korai kelés, sátorbontás, borús idő, csepergő eső, Partnachklamm. Partenkirchen városrészben van az olimpiai műugró sísánc. Ennek lábánál indul a Partnach-patak szurdokába vezető út. Kb. két km-es gyaloglás után érjük el a bejáratát. A szűk sziklahasadék falai kb. 80 méter magasak lehetnek, és maga a katlan csak annyira tágas, hogy a patak éppen csak elfér benne. A látogatók a sziklafalban kivésett úton tudnak menetelni a kb. 500 méter hosszú szakaszon, ahol ennyire szűk a szurdok. Lent a patak vadul hömpölyög, vize hol habos fehér, hol türkizkék, hol smaragdzöld, mint valami drágakő – olyan. És vadregényes. Ezt nem lehet leírni, ezért nem is próbálkozom vele, a fényképek magukért beszélnek. A szűk szoros végéhez érve, mi nem fordulunk vissza, mint a legtöbb ember, akik csak a szurdokot akarják látni, mi belekezdünk életünk első hegyi túrájába. Ami persze csak egy mini túra. Felkapaszkodunk a Partnachalm-ra, és közben felülről is belepillanthatunk a mély szurdokba. Az Alm-on, azaz legelőn, található egy olyan igazi alpesi házikó, meg a „Milka-tehenek”, akik szerencsére nem lilák, mert elég betegesen néznének ki úgy. Nekünk tarkán jobban is tetszenek :) Úgy néz ki, sajnos ma nem lesz jobb idő. Mire az autóhoz érünk esni kezd az eső.

Oberammergauba megyünk. Ez a környék egyik legismertebb és turisták által leglátogatottabb, jellegzetes falva. A település valóban nagyon szép, a pálmát a “Piroskás-ház” viszi, amelynek falaira a Piroska és a farkas mese jelenetei vannak felfestve.

A közelben fekszik Linderhof , “Bolond Lajos”, azaz II. Ludwig, a Wittelsbach családból származó király, kacsalábon forgó rezidenciája. Egyéb bolondériái mellett, leginkább a kastélyépítési mániájáról ismert uralkodó 1874-ben építtette ezt, a többihez képest kicsi kastélyt. Az építmény valami csodálatos környezetben fekszik és hatalmas park veszi körül. Érkezésünkkor a kastélyt renoválják, nem tudunk bemenni.

Ami viszont tetszik a renoválásban, hogy kívűlről az épültet egy hatalmas ponyvával borították be, ami eltakarja a csúf állványzatot, és a ponyvára a kastély képét festették fel. Szakadó esőben, ernyőnk alatt kuporogva járjuk körbe a parklétesítményt. Ennek különlegességei: a Marokkói ház, a Vénusz templom, a Szent Anna kápolna, a lépcsőzetes kertek, a Neptunkút, a Zenepavilon, a Vénuszbarlang (ez aztán tényleg nem hétköznapi!), a Mór ház , a Hunding-kunyhó (melyet egy nagy fa köré építettek, így a kunyhó belsejében áll a fatörzs). Ezek az épületek mind más és más stílusban épültek. Fenomenális alkotás az egész épületegyüttes úgy, ahogy van! A kastélyparkban eltöltött két óra után haza indulunk.

2003. Július 26. Oberammergau, Ettal, Zugspizte: Riffelriß, Eibsee, Garmisch-Partenkirchen

Egy hónappal később látogatóba érkezik barátnőm egy hétre. A korábban látottaknak még akkora hatása alatt állok, hogy úgy érzem, hogy barátnőmet is mindenképpen el kell vigyük ezekre a helyekre. Ismét két napra indulunk. Útközben megnézzük újból Oberamerrgaut.  Most, hogy nem esik az eső, hanem hétágra süt a nap, még sokkal jobban tetszik. Azután a közeli Ettal hatalmas kolostorát tekintjük meg. Majd az Eibsee-től kiindulva, felmegyünk a kisvasúttal addig a pontig, ahol a hosszú alagút kezdődik. A jegy vásárlásakor előre kell jelezni, hogy ott mi ki akarunk szállni, különben nem állna meg a kis vonat.

Innen valami álomszép a kilátás. Közvetlenül az Eibsee felett vagyunk és erről a pontról indulunk lefelé a vadregényes erdőn át, egészen a tóig. Azt most a másik irányból kerüljük meg, mint egy hónappal azelőtt. Most is fürdünk benne, de most már hoztunk snorklit is. A víz jeges, de kristálytiszta. Ismét Grainauban verjük fel a sátrat, és este bemegyünk Garmisch-Partenkirchenbe nézelődni. Véletlenül kifogunk pont egy népviseletes, fúvószenekaros felvonulást. Ez nagyon tetszik. Még mindig nincs kempingfelszerelésünk, egy (lyukas) gumimatracon és két polyfoamon osztozunk, takarónk is kevés, hideg az éj.

2003. Július 27. Partnachklamm, Füssen, Neuschwanstein

Korai kelés, sátorbontás, ismét Partnachklamm – ez utóbbit mindeképpen meg kell baratnőmnek is mutatni!

Ezután át kell menjünk Ausztiába, mert az Allgäui-Alpokon keresztül nem vezet út Füssen felé. A kis osztrák kitérőnk során is csodás vidékeket látunk. Füssenbe érve, kis városnézéssel kezdjük a programot, majd egy réten piknikezünk, ahonnan rá lehet látni a Neuschwanstein-kastélyra. Kár, hogy ekkor még nincsen jó zoomos gépem. Aztán elindulunk „Bolond Lajos” nyomában. A kicsit hibbantnak titulált bajor uralkodó itt kapásból két kastélyt is építtetett. Nem kétséges, ahhoz volt esze, hogy meglássa, hol a legszebb a vidék egy meséből elővett kastély megépítéséhez. Hatalmas parkoló fogad minket, ahol a parkolási díj is jó magas. Kínai turista barátaink már itt sem tétlenkednek. Ellepték az egész vidéket. A Hohenschwangau vára, egy a 12. században már itt álló (akkor Schwanstein-nak nevezett) vár helyére épült, az 1830-as években. Szép és érdekes. A parkolóban lehet jegyet venni a várakba. Külön-külön mindkettőhöz, vagy kombinált jegyet. De nagyon drága. Nem veszünk. Elindulunk fel a hegyre, Neuschwanstein ,  kastélya felé.

Pechünkre ezt is renoválják, be van állványozva. Amikor II. Ludwig a bátyjával Eisenachba utazott, ott látta meg a Wartburg nevű várat, ami nagyon megtetszett neki. Ennek mintájára akarta felépíttetni Neuschwansteint, de a mesékből ismert lovagvárak stílusában. Itt elkap egy hirtelen felhőszakadás és fél órán át kuporgunk a kastély egyik kiugrója alatt, egy nagy csoport másik turistával együtt. Eláll az eső. A kastélytól nem messze íveli át egy szakadékot a Marienbrücke. (Marienbruecke_Neuschwanstein.jpeg, Neuschwanstein.jpeg) Elmegyünk ide. A hídról remek rálátás nyílik a várra és a Füssen melletti nagy tóra. Alattunk a mélyben smaragdzöld vízesés csobog. Oda is lemegyünk. Az erdei utak egyikéről egy kilátóhoz lehet sétálni, ahonnan rálátni az Alpsee és Schwansee közötti ormon álló Hohenschwangau várára. Tényleg olyan a látvány, mintha gyerekkorom mesekönyveiből vágták volna ezt a jelenetet ki. A hegyről legyalogolva még sétálunk kicsit az Alpsee partján. Aztán indulni kell haza.

Térkép

Ábrázolás ©2008 DigitalGlobe, GeoContent, GeoEye, Geoimage Austria, Térképadatok ©2008 Tele Atlas - Használati feltételek

Térkép

Műhold

Hibrid