Mauritius 2. rész

(5 szavazat, átlag 4.80 )

Írta: moonwalkr | 2007 február 25

Fél évet kellett várnunk, hogy megkapjuk a második útiélményt erről a szigetről. 11 óra az út hazáig. Azalatt pedig simán meg lehet írni. Moonwalker megtette. Köszi! Tökéletes. Mauritius 2.

Kétféle egzotikum: egy hét Mauritius,3 nap Tanzánia - 2.rész

Mauritius

A sziget kicsit komor arcával fogadott, esett amikor leszálltunk. Az Indiai-óceán úgy bánik ezzel a kis földdarabbal, mint egy betolakodóval: fojtogatja forró, párás lehelletével, folyton áztatja esőjével. Ahogy az ember kilép a repülőgép ajtaján, mellbevágja a párás meleg, ami csak akkor engedi szabadon az utazót, ha légkondis helyre lép, vagy ha bánatosan búcsút int a szigetnek.
Az első dolog, ami feltűnik, az érdekes formájú hegyek, amelyek mindenhová elkísérnek, akárhova mész is a szigeten. A második pedig a gyönyörű tisztakék ég, amelyen mindig fehér felhőpamacsok úsznak. Végül harmadikként a szintén mindenütt jelenlévő, üdezöld szín, a növények alkotta természetes poszter.

Persze azért nem mindig ilyen tökéletesen idilli minden. A fehér felhőpamacsok hajlamosak hamar összeállni rusnya szürke paplanná és minden nap öntöznek a földön hol kis zápor, hol órákig tartó felhőszakadás formájában. De ott ez az esős évszak, aki nem szereti az esőt, az csak a tudatlanságát okolhatja, hogy rossz helyre keveredett, nem a szigetet. A zöld tapétát is meg-megszakítja egy-egy város, amely a szegénység jeleit mutatja.

Szállás:

A La Plantation Hotelben volt a szállásunk egy hétig, egy minden igényt kielégítő 4*-os szállodában a fővárostól, Port Louistól északra, a Turtle Bay-ben. Ekkora szobánk még sohasem volt nyaralás alkalmával. Tágas, tiszta, szép lak volt, csak azt sajnálta az ember, hogy úgyis keveset lesz benne. Amikor beléptünk, barátságos hűvös fogadott (by aircondition) és a szálloda figyelmességeként az asztalon egzotikus gyümölcstál és apró ajándékok (egy férfi méretű póló és egy női strandkendő) vártak. Mit mondjak, az első egy órában sikerült elkápráztatniuk. De a szoba minden szépsége ellenére nem ez volt a szálloda fő attrakciója, hanem a gyönyörű trópusi kert. Kókuszpálmák, banánfák, píneák és mindenféle virágok alkották a díszletet, piros, sárga, meg mindenféle madarak statisztáltak, mindezt azért hogy Te turista jól érezd magad. De az építészek sem akartak lemaradni a természet mögött, egyedit alkottak ők is. Többezer négyzetméter medence, amiből a legtöbb csak díszlet, harminc centis vizére épült a főétterem, a francia étterem, és a bár hatalmas, mégis légies tömbje – persze azért az úszóknak is marad bőven az igazi medencékből, ahol élvezhetik az édesvizet –
Ha valami kissé kevésbé volt szép, az a szálloda tengerpartja volt. Inkább átlagosnak mondanám, semmi egzotikum, sehol egy kis igazán vakító fehér korallhomok. Ellenben a parttól pár méterre egy vízalatti kert hívogatott, korallok, tengeri uborkák hatalmas „ültetvényei”, közte kék, lila, sárga ilyen csíkos, olyan pettyes halacskák rajaival, ahogy Cousteau kapitány mutogatta nekünk anno – Isten nyugosztalja -.

De halakat nem csak az óceánban láthat az ember. Az all inclusive ellátás tényleg mindenre kiterjedt, nemcsak az egész napi ellátásra, hanem arra is, hogy a vendég megismerhesse a helyi ízeket. Osztriga, marlin, meg mindenféle olyan herkentyű is volt az étlapon, aminek a nevét sem ismerem. Persze a finnyásabb európai gyomornak is volt választék. Az ellátásra sem lehetett semmiféle panasz. A bárban pedig a helyi italok sem okoztak csalódást. Cukornádország közepén mi is lehetett volna a legfőbb ital, mint a rum (mindenféle ízesítéssel). Becsülettel végig is kóstoltuk a kínálatot.

Kirándulások

Mauritius egy aprócska pont a térképen, talán sokan hiszik afféle Robinson-szigetnek pár kókuszpálmával, meg körbefutó homokos tengerparttal. Pedig a nagyjából 50x60 km-es földdarabon nagyon változatos tájat alakított ki a természet, sok-sok látnivalóval. A sziget bejárásához kétféle módszer kínálkozik: el lehet menni az utazási iroda kínálta fakultatívval, vagy taxiba ülve lehet eljutni ahová csak akarunk. Mi az utóbbit választottuk a szárazföldi kirándulásokhoz. (A taxibérlésnél az utazó megállapodik a taxissal az uticél(oka)t és a viteldíjat illetően, ami oda-vissza értendő, a taxis megvár, ha három óra hosszát császkálsz is a botanikus kertben, útközben mutogat olyan látnivalókat, amikről nem is tudtál. És semmi átverés, semmi türelmetlenkedés. Szóval a világ legkultúráltabb módján lehettet közlekedni a világ e félreeső sarkában.)

Dél-Mauritius

A taxissal egy körutazásban állapodtunk meg első napi túránkon, ami főként a déli célpontokat foglalta magába. A tervben nem is szerepelt, de a taxis ajánlotta, hogy álljunk meg Curepipe-ben a vulkáni kráternél és a helyi bevásárlóközpontnál. Előbbi egy jópofa mélyedés, amelynek a majdnem függőleges falain is buján tenyészik az őserdő, utóbbi pedig egy gyémántműhelyt is magába foglal, ahol sok pénzzel csoda dolgokra lehet szert tenni, pénz híján be kell érni a látvánnyal. A kis megálló után a legdélibb részre, a tengerpart melletti La Vanille krokodilparkba mentünk. Neve ellenére ez nem egy krokodiltenyésztő telep, van ugyan jópár hüllő, ez a hely mégis inkább a trópusi őserdőből egy gyönyörű szelete. A szigeten a telepesek sikerrel kiirtották az őshonos növényzetet és a helyén az utódaik cukornádat termesztenek ma is, egy-két helyen mégis megpróbálják visszaállítani a természet rendjét. 195 rúpiáért hamisítatlan (legalábbis annak tűnő) őserdőben bóklászhat az ember. A legjópofább dolog a park egyik elkerített szeglete, ahol a Seychelles-ről hozott óriásteknőcöket tartják. Az ember háborítatlanul járhat-kelhet a hatalmas élő kősziklák között, akár rájuk is ülhet.

A park után útba esett Gris-Gris, a tengerpart egy rövidke szakasza, ahol nincs korallszirt, ezért az óceán hatalmas hullámai a partig tudnak futni. Nagyon szép látvány a homokos part, a fekete sziklák, az ezerkék víz és a fehér tajték folyton változó egyvelege.
Az utolsó állomás pedig a helyi képeslapok sztárja a Chamarel-vízesés és s Hétszínű föld volt. Ehhez a tengerpartról egy hegyi szerpentinre kanyarodtunk és némi tengeribetegség kíséretében érkeztünk a hegyek közé. A vízesés hatalmas sugárban önti vizét a majd 100 méteres mélységbe, a katlanként beszakadt völgy oldalát pedig a vörös-fehér-szürke árnyalataiban váltakozó szikla teszi turistacsalogatóvá. A Hétszínű föld pedig a sziget vulkáni eredetéről tanúskodik. Az egykor kiömlött láva terméketlen foltja vöröses abroszként tűnik ki a környező zöldből, érdekes, megdermedt fodrai pedig a barna ezernyi árnyalatában játszanak.

Észak-Mauritius

Egy másik kirándulásunk a Port Louis – Pamplemousses – Grand Baie hármasugrás volt. Elsőként a fővárost céloztuk meg, egy kis kreol hangulatot próbáltunk szippantani. A piac ideálisnak tűnt ehhez. A halpiac – és egyéb húsok piaca – elég szagos élmény volt, nem is nagyon „lubickoltunk” benne sokáig. A zöldségpiac már szelídebb volt, a sok színes zöldség-gyümölcs látványáért megérte idejönni. Aztán következett a zsibi, a hamisítatlan indiai piac. Kasmírkendő, tengeri herkentyűnyaklánc, Dodó-mintás póló, fűszercsomag, vaníliarúd, ami csak szemnek ingere. Vásárlás nélkül úgysem ússza meg az ember, egy kis alkudozás meg a vevő és az eladó közti kis színdarab katarzisát szolgálja (csak mértékkel persze, úgy is olcsó minden, megalázni pedig nagy bűn lenne ezeket az embereket). A piac után a város főterén császkáltunk az elmaradhatatlan pálmafák alatt, utána irány a kikötő. A kikötő lassan üzleti negyeddé alakul, légkondis, márványpadlós plázák állnak a partján, itt olyan sok érdekességet nem talál az egzotikumra kiéhezett utazó.

A Pamplemousses Botanikus kert a fővárostól északra található (hivatalos nevén Sir Seewosagur Ramggolam Botanikus Kert néven kér helyet a térképen). Egy hatalmas trópusi kert, a közepén egy kreol stílusú, 2-300 éves rezidenciával és rengeteg növénnyel. A kert fő látványossága az útikönyvek szerint a hatalmas leveleket növesztő vízililiom, ami kétség kívül szép, de a többi növény is leveszi a lábáról a turistát. Az egész összhatás szerintem sokkal élőbb, sokkal emlékezetesebb, mintha az ember csak a vízililiomot pipálná ki az útitervében.

Csámborgásaink utolsó állomása Grand Baie volt. Útközben taxisunk felvitt egészen a sziget északi csücskéig, ahol a parttal átellenben apró szigeteket potyogtatott az óceánba a természet, meg ahol fura élénkpiros tetejű kis kápolna áll a csudakék tengervíz alkotta háttér előtt.
Grand Baie pedig talán leginkább egy kis görög, vagy olasz halászfalura emlékeztetett, igaz százszor szebb tengerparttal, mint európai társai. Mégis inkább egy gasztronómiai élményről lesz nevezetes ez a hely számunkra. Az utcán árult pucolt ananászhoz fogható finomat életemben nem ettem (a tüskéit érdekesen kivágják, így úgy néz ki a gyümölcs, mintha spirálformát vágtak volna bele, a zöldjét pedig csak annyira vágják le, hogy egy kis fogantyú maradjon belőle és úgy kapod meg, mint egy nagy jégkrémet, vagy nyalókát).

Hajókirándulás

Az egyetlen programunk volt az utazási irodával, de ez így volt jó. Az úti cél a szarvasok szigete (Ile aux Cerfs) volt, a képeslapok állandó témája, Mauritius védjegye. A program így az irodával hajókázás, a bulizás és a szép tájak kellemes egyvelege volt. A hajó személyzete gondoskodott a rumról, a helyi sega-zenéről, meg a rostonsült marlinról, mi meg a jókedvről és a táncról. Az út során láttunk csillagokkal talán már nem is mérhető luxusszállót a tengerről, egy folyótorkolatba felhajózva sziklazátonyoktól körülvett bővizű vízesést, sznorkelezhettünk a csodálatos korallzátony felett. És eljuthattunk egy gyönyörű, fehérhomokos szigetre, pálmafákkal, robinzonnal, miegyébbel.

Mindent összevetve, Mauritius csoda hely volt, Tanzánia meg talán meg csodább. Tanzánia nekem meglebbentett valamit Afrika titokzatosságából, a természet hamisítatlanságából. Mauritius pedig elringatott, pihentetett, gyönyörködtetett. Jó lenne, ha nem lenne elcsépelve az „örök emlék” szófordulat, de úgysem tudok jobbat kitalálni, aki akarja, érteni fogja, hogy most nem a mindennapi értelemben használom, hanem élményektől túlcsordult lélekkel.

Köszi, moonwalker!