Mauritius 2. rész

(4 szavazat, átlag 4.75 )

Írta: Lena | 2007 március 14

Mangrove mocsár, dzsungel, Chamarel-vízesés, egzotikus állatok, növények, álompartok. Eddig még minden rendben, de este már nem lehet fa alatt parkolni. Ciklon 2, majd ciklon-3 fokozat. Mauritius 2.

Mauritius 2007. február 18- március 5. 2.rész

2007. február 21. harmadik nap, szerda

Újra süt a nap. 10 órára (percre pontosan) hozzák a bérelt autónkat (még otthon, az irodán keresztül foglaltuk le). Új típusú Nissan Micra - minden simán megy. Tötyörgünk még egy órát, merre is menjünk ma, addig, amíg esni kezd az eső. Esőben talán egy városnézés a legjobb megoldás: irány Port Louis. Szinte esti sötétségbe burkolózik a táj. Port Louisban a kikötőt keressük, pontosabban a "Le Caudan Waterfront" nevű üzlet-központot, ahol őrzött parkolóban, sokáig és olcsón lehet parkolni. Mire ezt nagy nehezen megtaláljuk, addigra erős szélvihar támad és ömlik az égből a víz. Így aztán a városnézés szóba sem jöhet, ehelyett megnézzük ezt az üzletközpontot, ami amolyan plázaszerű hely, nem túl érdekes. Már elmegy a kedvünk mindentől. A szél tépi a pálmafák lombját és szakad a víz odafentről. Sokáig várunk, hogy enyhüljön az eső, de nem hagy alább, így nekiindulunk az autóhoz. Még az alsóneműnk is csurom vizes lesz. Sebaj, van törülköző és "pótruházat" is nálunk - készültünk. Gyors sztriptíz az autóban, szárítkozás, néhány kelletlen szó és indulunk haza. A hazamenetel kissé félresikerül.

>> Mauritius webcam <<
>> Mauritius műholdkép <<

A Le Caudanból egyből a dél felé vezető autópályára keveredünk, majd lekanyarodunk arról Phoenixnél. Örvendek, amikor ráismerek az egyik körforgalom szobrára, és a város utcáira, hogy a reptéri kisbusz is erre hozott minket. Ez jó jel. Viszon Phoenixben nem találjuk meg a leágazást, és összesen 3,5 órát körözünk az egybenőtt városok: Phoenix, Vacoas, Curepipe és Quatre Bornes és a körülöttük fekvő teaültetvények között, mire többszöri megkérdezés után, végre egy benziunkutas el tud irányítani Flic en Flac felé. Így az odafelé fél órás utat hazafelé több, mint 4 óra alatt tesszük meg. 5-re érkezünk La Preneusbe, mire hazaérünk, eláll tíz percre az eső, utána szünet nélkül esik tovább. Ma bolognai tészta a vacsi. Ahol Vacoas felé eltévedtünk, ott hihetetlen pompás magánvillák álltak óriási birtokok közepén...és még sosem látott méretű fák. 6 órakor teljes erőből tombol a vihar. Ekkor még nem sejtjük, hogy mi vár még ránk. Mikor eláll az eső, egy órán át kagylókat gyűjtünk. Besötétedik. Zuhanyozunk és a teraszon beszélgetve nézzük a szűnni nem akaró vihart. Nyugtalanul alszom, izgulok az időjárás miatt, hajnali 3-kor felébredek, felkelek, kilesek - még mindig nem jobb. Már nem tudok aludni, mert félek, hogy ilyen időben nem tudunk sehova sem menni, csak jár az agyam.

2007. február 22. negyedik nap, csütörtök

8-kor kelünk fel. Tombol a szél, de felhős-napos az ég. Fél 10 körül útnak indulunk dél felé. Hamarosan egy nagyon hangulatos útra érünk, melyet nagy lombozatú majomkenyérfák ölelnek át, és a két oldalán magas agávé-kaktuszok és kisebb pálmák alkotnak dzsungelt. Az út olyan, mint egy hullámvasút, fel-le. Majd egy öbölhöz érünk, ahol éppen apály van még, és kis mangrovefák állnak a mocsaras talajban.

Nagyon érdekesek, ilyet még csak természetfilmben láttam (Everglades), rögtön krokodilokkal párosítom őket, amik persze itt nincsenek. Legalább kilométerenként feltűnik egy-egy hatalmas léggyökeres fikusz az út mellett. Grande Case Noyale településből indul el az út a hegynek felfelé. Azt meg kell itt említenem, hogy ebben a faluban szörnyű szegénységben, hullámalumínium lemezekből tákolt, düledező viskókban élnek az emberek. Az út mentén minden buja zöld, csodás a rálátás a partra, a Le Morne sziklára, a Bénitiers szigetecske körüli ezerszínű lagúnákra.

A színek arzenálja tárul elénk. Amint elkezd az út felfelé kanyarogni, nekiered az eső is. Az út mentén végtelen Ravinal-pálma dzsungelek fednek be egész hegyoldalakat. Szerencsére, mire a Chamarelhez érünk, eláll az eső. Az egész olyan, mint egy nagy birtok. A bejáratnál sorompós bódé áll, belépőt kell fizetni (75 Rupia/fő). Majd egy pálmafa-allén keresztül vezet a bevezető út, utána pedig pálmák és másfajta trópusi növények alkotta dzsungelben tekereg az út.

A földnek lángvörös színe van. Néha cukornádföldbe vált át a táj, és itt-ott majomkenyérfák ágaskodnak az ág felé, mintha csak egy dél-afrikai szafarin vennék részt. Leírhatatlan a trópusi növényzet sokfélesége és a színek kavalkádja. Első állomás a Chamarel-vízesés. Nagyon párás az idő, és hátulról világíja meg a nap, így sötét, homályos fotót tudok csak készíteni. Innen továbbautózunk a kanyargós úton a hét színű föld felé. Útközben jó pár taxival találkozunk. Egyetlen privát autó sem jár erre. A Chamarel-földnél újabb bódé vár, ahol ellenőrzik a belépőjegyünket. Pár méteren át igazi dzsungelen keresztül vezet az ösvény a látványossághoz. Csepereg az eső. Nagyon kívánom, hogy kisüssön a nap, hogy a színeket éles kontrasztjukkal láthassam. Ki is süt szerencsénkre, így itt tökéletes fotósorozatot készítek. Gyönyörű látvány ez a dombos talaj, mely a barna, lila, sárga színek keverékeit mutatja és erős kontrasztot alkot a hátteret képező őserdővel. A terület szélén, kis elkerített részen négy nagy teknős található. A parkon belüli egyik leágazás egy élményparkhoz vezet, ahol külön belépő van. A fák között kifeszített függőhidakon lehet az őserdei hangulatot élvezni. De mivel el kezd esni az eső, és már a többi helyen is halálra csíptek a szúnyogok, most ezt inkább kihagyjuk. Az Authant a szálláson felejtettük.

Grand Bassin felé vesszük az irányt. Kilométereken át Ravinal-pálma dzsungelen át vezet az út. Azután egy pihenőhelyhez érkezünk, ahonnan 50 méteres séta után rálátást nyerünk a Black River vízesésre. Esik az eső.

A kilátóban kis tavon világoskék tavirózsák virítanak. Az egész Black River szurdokon végig lehet látni és ha nem lenne ilyen párás az idő, akkor a partig is ellátnánk innen. Kicsivel később elágazás következik, ahol le lehet térni a max. 1 km-re lévő újabb kilátóponthoz, ahonnan az Alexandra-vízesésre lehet rálátni. Itt szakad az eső. A környező fákon vadon élő majmok ugrándoznak. Sikerül is párat lencsevégre kapnom. A parkolóban veszünk ananászt az árustól, rögtön meg is esszük, valóban sokkal ízletesebb, mint az eddig evett ananászaink.

Innen a Grand Bassinig vezető út megint olyan, mint egy hullámvasút. Éjszakai sötétség borul ránk és sűrű köd. A tónál már csak pár méter a látótávolság. Negyed órát várunk az autóban a jobb időre, majd kiszállunk és kicsit körülnézünk, de elázunk. Továbbautózunk Suillacba. Útközben nem javul az idő. Nagy szerencsénkre viszont, amint odaérünk a Gris Gris nevű helyhez, egyszer csak hétágra süt a nap, de a szél tombol. Nagyon szép a partszakasz. Útközben a La Vanille krokodilparkot sehogy sem találtuk meg, így azt kihagyjuk a mai programból. Az ezáltal megmaradt időt egy késői ebédre szánjuk rá, a Gris Grisnél, egy picike étteremben, melyet Moonwalker ajánlott. A teraszon ülünk le.

Fiatal, indiai nő szolgál ki minket. M. grillezett garnélarákokat eszik, amik valami isteni finom szószban úsznak. Az én csirkémmel melléfogtam, mert pont valami olyan fűszer van rajta, amit ki nem állhatok, de M. testvériesen elcseréli velem az ételt, amikor mindketten a felénél tartunk. Ömlik az eső közben. A két bőséges étel és két üdítő kereken 400 Rupiába kerül (10 Euro).

Ezután eláll az eső és lemegyünk a partra és a sziklás rész eldugott szegletében - ahová senki sem megy - gyűjtünk szebbnél szebb csigákat, amilyenek máshol eddig nem fordultak elő. Innen hazaindulunk. Útközben rengeteg gyönyörű szép part mellett haladunk el (déli part, Le Morne irányába). Néhol meg is állunk, letérünk a fák közé és sétálunk pár percet az álomstrandokon. A legszebb Bel Ombre település előtt fekszi, ahol kilométereken át ember fiát sem látni és szinte fehér a homok. Itt rögtön találok is egy tenyérnyi méretű két részes kagylót, meg hosszúkás, hófehér, lyukacsos korallokat.

A fák között meg 10-15 centis csavart házú csigákat. Ezután kisebb falvak következnek, ahol rémes körülmények között élnek az emberek, és ami feltűnik, hogy mind az utcán vannak, ücsörögnek az út szélén, csoportokban állnak, a gyerekek pedig a parton játszanak. Rengeteg kóbor kutya van. Állandóan arra kell vigyázni, hogy nehogy elgázoljunk egyet. Egészen Le Morneig csodaszép partok mellett haladunk. A félszigetet most nem nézzük meg, mert megint esik az eső.

Itt már a ma reggelről ismert úton haladunk tovább. A reggeli mangrovék most vízben állnak, az egész, reggel kiszáradt öblöt most víz telíti ki. Hazafelé még bevásárolunk a helyi szupermarketben. Van ami nagyon olcsó, de van ami aránytalanul drága. Itt rögtön veszek is három csomag teát ajándékba, csak 19 Rupia egy csomag. Hazaérve a kertben a biztonsági őr azzal fogad, hogy nem parkoljunk fa alá, mert az éjszaka egy ciklon érkezik és baja eshet az autónak. Azt is mondja, hogy este 10-től nem menjünk sehova, mert veszélyes lehet, de az is lehetséges, hogy a ciklon kikerüli a szigetet és semmi sem lesz. Azt gondoljuk ekkor, hogy ha éjjel jön egy vihar, az nem baj, a lényeg, hogy holnapra legyen megint jó idő. Úszunk a medencében, zuhanyozunk, vacsizunk, szokás szerint a teraszon ücsörgünk, a mauritiusi Phoenix söröcske mellett. Még nem esek kétségbe, hiszen az éjjel elmegy a vihar és még marad jócskán időnk mindent megnézni. Terveink szerint mindent bejárunk az autóval, és ami a legfontosabb, hogy átmegyünk magánszervezésben Ile aux Cerfs-re és a tengerfenék sétára is. Ezeket már nagyon várom...nem sejtem, hogy mindez csak álom marad.

2007. február 23. ötödik nap, péntek

8-kor kelünk, esős, szeles idő van, a nap is előbújik néha, lezajlott éjszakai viharnak nyoma sincs. Ma is mehetünk kirándulni. A reggelinél megjelenik az idegenvezető és nagy fehér lapot ragaszt ki az üvegajtóra. A szomszéd apartmanban lakó velünk egyidős pár éppen jön a reggelitől, megkérdjük őket, mi van a papíron.

Azt mondják, hogy ciklon-riadó 2-es fokozat van. Ami azt jelenti, hogy bezártak az iskolák és be fognak zárni az üzletek is (ezért ajánlott, hogy vásároljunk be). Ha 3-as fokozat lesz, az azt jelenti, hogy kijárási tilalom van az utcára. 10-ig vacakolunk, hogy mit is csináljunk, beszélgetünk a szomszédokkal. Többen azt mondják, hogy ne menjünk el félórás járásnál messzebb, mert ha 3-as fokozat lesz, valahol ott ragadhatunk napokig is. Szóval elmegyünk a közeli Flic en Flacra, ahol eredeti szálláshelyünk lett volna, amit aztán megváltoztattunk, mert ott éppen építkeznek. Az idő percenként változtatja arculatát. Flic en Flac nagyobb település, de abszolút kihalt, érezni a ciklon-figyelmeztetést, itt komolyan veszik. A part végtelen hosszú és a "public beach"-től messze el lehet sétálni. Ezt tesszük, majd M. snorklizik egyet, én meg vigyázok a holminkra. Egyre lehangoltabb vagyok a szürkeségtől. Egy óra múlva hazamegyünk. A szomszédainknak ma jár le a két hetes nyaralása, holnap reggel repülnek haza. ők mesélték, hogy nyugodtan ússzunk pár száz métert a zátony irányába, mert ott sokkal tisztább a víz, mint partközelben és sok látnivaló is van. Mivel elmenni messze nem merünk a riadó miatt, ezért kiúszunk snorklizni. Sok érdekeset nem látunk, mert mindenütt vizifű fedi az aljzatot. Pár behemót koralltömb és apró fekete-fehér csíkos halacska minden. Kint is ugyanúgy zavaros a víz, alig 2 méter a látótávolság. Miről beszéltek a szomszédok? Vagy mi rossz irányba úsztunk? Na, ebből is elég volt, viharnak nyoma sincs, csak az eső, nem akarunk itthon ülni, elmegyünk a pár km-re fekvő La Casela madárparkba, melyet szintén a szomszédok javasoltak. A belépő 150 Rupia.

Pálmafasorral díszített bevezetőúton érünk oda a hatalmas park bejáratához. Egy dzsungel közepén állnak a madárházak, mindenféle trópusi madárral. Itt is van teknőskert, egy hatalmas elkerített részben vagy 50 teknős eszeget. A park létrehozójának volt esze, ugyanis a tekiket nem kell etetni, mert avokádó, mangó és narancsfákkal van a terület teleültetve, percenként potyognak a gyümölcsök az égből.

Itt megint szétcsípkednek a szúnyogok. Egyszerűen nem is gondoltunk rá, hogy bekenjük magunkat, pedig most a spray az autóban van. A parkot tavacskák, dombok szabdalják különböző szintekre, és minden csodálatos növényekkel van beültetve. A legnagyobb domb tetején kilátó van, de valamiért be van zárva. A domb másik oldalán, háziállat farm, majmok, tigrisek, teknősök, kenguruk és egy vizimadarakkal teli nagy tó látható még.

Már nagyon unjuk, hogy állandóan esik az eső és aztán hirtelen feltámad a nagyon erős szél. Arra gondolok, ez a ciklon előszele és örülök is neki valahol, mert azt remélem, ma éjjel már tényleg lezajlik a vihar és mehetünk megint kirándulni. Hazafelé bevásárolunk, de főleg csak innivalót. Teljesen biztosak vagyunk benne, hogy holnaptól szép idő lesz, így azt sem vesszük komolyan, hogy élelmiszert is be kellene vásárolni. Veszünk ananászt is, amiket otthon rögtön be is kebelezünk.

M. olvas a teraszon, én zuhanyozok. Lehangoló az idő. Eszünk egy zacsis levest, beszélgetünk a szomszédokkal, akik savanyúan közlik, hogy törölték a gépüket a viharjelzés miatt, ugyanis már hármas fokozat van, mostantól nem szabad kimenni, de mi nem érzékeljük, hogy erősebb lenne a szél, mint a Casela parknál volt. Megint bolognait vacsizunk, a maradékot felelőtlenül kidobjuk. A vihar mostani erőssége, egy otthoni nyári balatoni viharnak felel meg kb. Nem értjük, minek ez a felhajtás. Fél 12-ig a teraszon beszélgetünk a szomszédokkal. A vihar ekkor is változatlan, de éjjel felerősödik.