MÉG TÖBB...
(4 szavazat, átlag 4.75 )

Megint retro. 3 részben keresztül-kasul Európán, Afrikán. Sátorban, vonattal, repülővel, szóval nem egy szokványos ügy. Jó, ha van az embernek naplója. Veronika Spanyolországról, felkészül Marokkó !

 

Spanyolország - Marokkó - Portugália - 1997.

Jubileumi történet ez, mert pontosan 10 évvel ezelőtt vettem komolyabban hátamra a zsákot és félig spontán, félig tervezett Spanyolország – Marokkó – Portugália utazásra indultam.
Igazából most könnyű dolgom lenne, mert van egy naplóm, amit ott írtam, és csak ide kellene másolnom. De eltelt sok év, talán megváltoztam (öregedtem) én is, máshogy látom az emlékeket is, szóval nem tudom. De köd előttem köd utánam belevágok, aztán lesz, ami lesz.

1997. szeptember 6.

Nem volt otthon mérlegünk, csak az a konyhai, az a kicsi, ami max 2 kg-ig mér. A párom aggódott a cuccaink túlsúlya miatt és mit csinált, az őrültje ?  Az összes holminkat lemérte 2 kg-onként, míg én megpróbáltam aludni egyet. 
Neki az első repülése volt, nekem a második. ( az volt ám csak az igazi retro feeling, amikor 84-ben vörös nyakkendőben a Thomas Münzer úttörőtáborba repültem az NDK-ba)

Mindkettőnket legyötört a repülés, de azért tátottuk ám a szánkat a Brüsszeli repülőtéri csilli-villin, amikor át kellett szállnunk. Malagába délután érkeztünk meg és egy kis hévfélével mentünk tovább Torremolinosba, kempingbe. Eléggé lepukkadt egy hely volt. A sátrat alig tudtuk felverni, mert túlságosan laza volt a talaj. A kemping tele volt apró hangyákkal, belemásztak a hálózsákba, a kajánkba, a ruhánkba, hangyák voltak még a gatyánkban is. A zuhanyzóban nem volt melegvíz, se egy akasztó, így csupa víz lett mindenem szóval az első délután elmorogtunk magunkban(kal).
Hamar kiderült, hogy talán mégse kellett volna parfümöt, arckencéket, vasalót, tükröket vinni. Viszont jól jött volna egy ruhaszárító madzag csipeszekkel, zsinór a szemüvegeimre ( hol a látó hol a napszemüveg volt rajtam ) kiskalapács és elemlámpa. Azért szerencsére rajtunk kívül volt még pár elvetemült kempingező, akiktől tudtunk ezt-azt kérni. Aztán pihentünk meg ettünk egyet, és máris jobb színben láttunk mindent. Estefelé szétnéztünk a környéken, és már csak a másnapra tudtam gondolni, mert egész napi pihenést terveztünk.
A strand nem volt túl közel, de messze se. Alig vártam, hogy megpillanthassam végre, mert már nagyon messziről lehetett hallani a hullámverést. Ekkora hullámokat még életemben nem láttam ( igaz tengert se sokat ) Alig volt pár emberke, nem volt nehéz helyet találni. A pénzt meg egyéb dolgokat belecsomagoltuk egy nejlon zacsiba, jól bekötöttük a száját és elástuk a homokba, aztán arra terítettük a törölközőnket. Tuti jó megoldás, mi? Én csak dobáltattam magam a tengerrel, mert úszni nem lehetett. Leégett a hátam. Akkor éreztem először és utoljára, hogy milyen távol vetett az otthontól a jó sorsom, nagyon furcsa érzés volt. Persze nem bírtuk túl sokáig a semmittevést, így estefelé behéveztünk Malagába, ami kb 10 percre volt.
Az tűnt fel legelőször, hogy teli van a város pálmafákkal, ligetekkel, parkokkal. A városháza előttiben meg rengeteg házasulandó fotózkodott. Megnéztük ( az első ) mór várkastélyt. A mórok a 700-as évek elején jelentek meg először Spanyolországban, egészen Toledóig jutottak és úgy 800 évig ott is maradtak és mecset meg várkastély építkezésbe kezdtek. És csodálatos műveket alkottak. Nekem nagyon tetszett a malagai várkastély a zegzugos kertjeivel, a csordogáló vízzel, a kilátással, a több mint 100 tornyával. A fellegvárba nem mentünk fel, mert hiába volt már este, a hőmérséklet még mindig 30 fok felett, így inkább megittuk az első San Miguel sörünket. Jól tettük, nem?

Reggel elaludtunk. Fél 8-kor még teljesen sötét volt, gyorsan összekaptuk magunkat és irány Malaga és onnan meg egy szép, tiszta, légkondis busszal Granada. Aztán jött az évszázad eltévedése. 3 órát bolyongtunk, mire aztán mégiscsak felszálltunk egy buszra, ami elvitt minket az Alhambráig.  Írtam egyszer, hogy életem leglenyűgözőbb látványa az Petra. Nos azt hiszem, hazudtam, mert az Alhambra az.  A mór építészet remekműve. Azok a patkó alakú kapuk, a kőbe és fába vésett, és faragott csipkés virágmotívumok ( az iszlámban nincsen emberábrázolás ) és  kerámiacsempék szépsége  örökre magával ragadott. Alhambra hatalmas nagy épületegyüttes, pavilonokkal, illatos kertekkel, a szép formára nyírt bokrokkal, padokkal, szökőkutakkal, hosszúkás medencékkel, folyosókkal, díszudvarokkal, tornyaival, méltán került be a világ 100 csodája közé.

 

 

 

A panoráma csodálatos, a lelkesedésemet a 40 fokos hőség sem tudta megzavarni.  Katonai főhadiszállás, közigazgatási központ és királyi székhely is volt egyben. Sokan azt állítják, hogy Alhambra a muzulmán díszítőművészet legnagyszerűbb alkotása. Este mikor visszaértünk egy jó paella mellett emészgettem a látnivalókat. Ha jól emlékszem van egy mondás, hogy ’ ha nem láttad Granadát, nem láttál semmit ’ azt hiszem, igaz lehet.
Délelőtt 11-ig aludtunk. Kicsit rendbe szedtük a cuccokat, lementünk a tengerre, úsztunk egy keveset, aztán a kempingben a kerti csapnál kimostunk pár göncöt és a hajamat is. Beültünk a kemping sörözőjébe, ahová rajtunk kívül szerintem nem is járt senki. Iszogattuk a San Miguelt és egyre jobb kedvem lett, és nem zavart már a hangyatársadalom se, az állandó kupi a sátorban, a hideg zuhany, a gyűrött göncök, nagyon jól éreztem magam, mintha már száz éve ott lettem volna… Sör, fáradtság hatására jól kialudtam magam.

Másnap Malagából indultunk Cordobába. 3 órás út, végig szerpentinen. Borzalmas, gyomornyaggató utazás volt. Én sajnos nem bírom ezeket a kanyargós helyeket, a látványról is mindig lemaradok, csak szörnyű hányinger gyötör, de megkönnyebbülni sose tudok.
Délre érkeztünk meg és egyből a Nagy Mecsethez, azaz a Mezquitához mentünk. Addigi legmelegebb nap volt, hosszú gatyában mentünk a templom miatt, de végül is teljesen mindegy, ha rövid, akkor is izzadtunk volna. Érdekes egy építmény az a Nagy Mecset. Római szentély és templom alapjaira épült, aztán a mórok és a keresztények a 700-as években közösen használták. Majd egy kalifa megvette a keresztények részét, és bontani kezdte, helyére pedig mecsetet épített, úgy hogy a katedrális egy része megmaradt. Tehát félig mecset félig katedrális. Az egyik minaretre sokkal később harangtornyot építettek. Döbbenetes a piros fehér csíkos patkó alakú oszloperdő. Több, int  800 oszlop. A mecset különlegessége még, az egy darab márványból kifaragott imafülke, a mirhab. Nagyon szép a katedrálisokra jellemző narancsudvar is. Rengeteg pálma, citrusféle és padok és virágok és kutak, ahol az igazhitűek megmosakodhatnak a mecsetbe lépés előtt. Milyen szép példája a vallások egymásmellettiségének, nem lenne jobb így?
Egy közeli légkondis étteremben ettünk gaspacho-t. Hideg, spanyol zöldségleves. A mecsettel szemben van a régi római híd, amit még a mórok újítottak fel, és a túloldalon meg az Őrtorony. Nagyon  szép múzeum van benne. Én imádom a maketteket, és ott meg aztán rengeteg volt. A 3 vallás ( iszlám, keresztény, zsidó ) életéből voltak jelenetek megörökítve. Volt ott mecset, zsinagóga, székesegyház, bazár, iskola, fürdő, szeráj, palota, városkapu, kert, tenger… többször is megnéztem, nagyon tetszett.
Aztán sétáltunk még a zsidó negyedben, megnéztük a régi piacteret, és a katolikus királyok palotáját, de azt csak kívülről, mert éppen zárva volt. Pedig jó lett volna látni, hol fogadta Izabella királynő   Kolombuszt, az első útja előtt.  Ötödik, utolsó este a zuhanyzóban rájöttem végre, hogy hol a melegvíz. Egy eldugott csapnál volt csak, így utoljára meleggel zuhanyoztam, nem is esett olyan jól :)
Másnap reggel lebontottuk a sátrat, összecsomagoltunk, megreggeliztünk a sörözőben és Malagából vonattal indultunk tovább délre, Algecirazba. Pedig, már megszoktam, sőt meg is szerettem a kempinget. A várost, azt meg petúnia szagú városnak neveztem el, mert esténként bódító volt a fülledt meleggel keveredett illat.
Egy átszállással, Algeciraz felé 3 órát vonatoztunk. A vidék nagyon tetszett, főleg az út közepén. Kedvem lett volna valamelyik kis faluban leszállni, és ott maradni. De az ismeretlen Afrika, a fekete földrész vonzotta testemet-lelkemet.

VERONIKA

Térkép

Ábrázolás ©2008 DigitalGlobe, Instituto de Cartografía de Andalucía, GeoEye, Térképadatok ©2008 Tele Atlas - Használati feltételek
Térkép
Műhold
Hibrid

Hozzászólások (0)add
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy

Show Other Articles Of This Author

Facebook MySpace Twitter Digg Delicious Stumbleupon Google Bookmarks RSS Feed 

Horvatorszag.me ! Horvátország portál

Ezek mennek most

Legutóbbi komment

Tengerpartok.hu