Korfu, Görögország 3.rész

Korfu város piaccal, sikátorokkal, aztán hajókirándulás (magyarul: "fish-picnic"), aztán a nyaralás legutálatosabb része: felülni a repülőre megint. Korfu befejező rész.

Korfui nyaralás: 1995. július 12-19.

- avagy hogyan szerettem bele Görögországba 3.rész

6. nap, kirándulás a fővárosba

A következő reggelen Szilvi sikoltozva szaladt ki a fürdőszobából, mert ott valami nagy bogár van – mondta. Köztudottan betegesen rettegek a pókoktól, de más egyéb rovarféle nem izgat fel, ha kell meg is fogok bármit, csak pók ne legyen. Meg is kérdeztem gyorsan, ugye nem pók? Mondta, hogy nem. Valami zöld óriássáska szerűség. Valóban, a fürdőszoba falán elég magasan egy nagy, tíz centi hosszú fűzöld szöcske ült. Nyugodtan, ártalmatlanul. Szilvi pánikba esett, nekem kellett valamit tennem. Megfogtam a bestiát és egyszerűen kidobtam az erkélyről a kertbe. Ezen a napon Korfu városba készültünk busszal. Megreggeliztünk és bepakoltunk a hátizsákba strandholmikat és elemózsiaként. Kisétáltunk a főútra és megvártuk a követező helyi buszjáratot és elindultunk a kb. félórányira fekvő fővárosba. Előző napi buszos kirándulásunk során keresztülmentünk a fővároson is és el is mesélt Erika pár apróságot róla. Ezekkel a halvány emlékekkel próbáltunk kiigazodni. Kiszálltunk a buszból a kikötőben álló új erőd falai mögött egy kis utcában. Itt álltak a zöld helyi járatok, ez kell legyen a buszpályaudvar. Megjegyeztük, hogy a kikötő mögötti egyik kis utcában van ez a hely, és ide kell majd visszatalálnunk, ha hazafelé indulunk. Elindultunk egy hosszú széles utcán, melynek végében a tenger kékje látszódott. Előbb a part mentén akartuk a várost körbesétálni. A kis sikátoros utcákba nem nagyon volt bátorságunk bemenni. Ha eltévedünk, nehéz dolgunk lesz. Nyelvet egyikőnk sem beszélt akkoriban, pár magyarosan kiejtett angol szó kivételével. Az utca széles volt, mint egy sugárút, hatalmas platánfák szegélyezték mindkét oldalát. A platánfák eszelősen hangosan bizegtek. A kabócák itt olyan hangerővel üvöltöztek, mint egy Népsatdion béli koncert óriási hangfalai. Látni akartam már végre egy ilyen állatot, tudni akartam, hogy néz ki az a kis hegedűs tücsökrokon, aki ilyen hangerővel játszik hangszerén. Egy fa törzsén sikerült is végre ezt a 6-7 centi nagyságú kövér barna bogarat megpillantani. Akár egy csótány is lehetett volna. Később utána olvastam, hogyan is működnek ezek a lények. A hátsó lábaikat dörzsölik össze és ezáltal adnak le hőt. Minél forróbb az idő, annál gyorsabban dörzsölik a lábaikat össze, és annál hangosabb szól zenéjük. Valóban ezen a forró napon, mikor a város aszfaltútjaiból párolgó hőségben már-már leveses fazékban érezte magát az ember, a kabócák fülsiketítő hangon csörögtek egész nap. Kiértünk a partra. Elindultunk a félkörív alakú öbölben a régi erőd irányába. Nem volt se térképünk, sem pedig útikönyvünk. Látunk, amit látunk alapon nekiindultunk a spontán városnéző körutunknak. Elsőként a régi erődöt és annak tövében álló dór stílusban épült Agios Georgios helyőrségi templomot láttuk meg, majd a hatalmas Esplanada tér csücskébe értünk. Itt elhagytuk a part vonalát és keresztülszeltük ezt a délies hangulatú nagy teret. A téren szökőkutak, műemlékek voltak s platánfák szegélyezték, végében ott állt a kormányzói palota és bal kéz felől a Liston árkádos házai. Mindezeknek nevét, rendeltetést akkor még nem tudtam. Egy egyszerű tizenéves lány voltam, aki látni vágyott szépet. A platánfák árnyékában közelítettük meg a kormányzói palotát. Elkattant pár fénykép. A Liston házsora előtt egy hatalmas datolyapálma állt.

A velencei stílusú ház a sárgás, omladozó vakolata, keskeny vasrácsos erkélyei, fehér és zöld palettás zsalugáteres, kétszárnyas ablakai magasságába nyúlt fel ez a pálma és mindezek felett felhőtlen tintakék ég adta a színházi hátteret. Az itt készített fénykép kinagyítva lóg szobám falán. Fecskék rikoltoztak ezen a mesekék égen, ez is a mediterrán táj hangjaihoz tartozik és elengedhetetlen kelléke annak. Dél volt. Nem lehetett elviselni a hőséget. Elindultunk vissza, a hosszú ív alakú öböl felé valami strandot keresni, vagy legalább is egy kis helyet, ahol pár percre a tengerbe lehet csobbanni és felfrissülni. Csak mentünk és mentünk, de strandnak nyoma sem volt. A parti sétányt egy magas kőfal választotta el a víztől, ahol kis halászbárkák ringatóztak és a fenék afrikkal volt benőve. Már legalább 2 kilométert gyalogoltunk a déli eszelős hőségben, mire egy keskeny homokos, kavicsos, sziklás, koszos strandot találtunk. Alig bírtunk bemenni a vízbe a sziklák között. Fél óra múlva meg is untuk ezt a remek strandot és inkább elindultunk vissza a városba. A meleg kiszívta összes erőnket, alig vonszoltuk magunkat a tikkasztó hőségben. A sétány kőfalán sétáltam és a vizet pásztáztam. Végre megint a város széléhez értünk. Megint átszeltünk az Esplanádán és bevetettük magunkat egy emberekkel, bazárokkal teli kis utcába, ahova az Agios Spiridon piros tetejű harangtornya csalogatott. Állítólag a templomban őrzik a sziget védőszentjének mumifikált testét. A templomban olyan tömeg volt, hogy kívül kígyózott a sor, így mi lemondtunk a szent meglátogatásáról. A boltok mindenféle szuvenír portékával voltak megpakolva. De mi már mindent megvettünk. Rengeteg ékszerüzlet is volt itt, melyek kirakatában szebbnél szebb gyűrűk sokasága, karkötők és láncok kínálták magukat számunkra elérhetetlen, de amúgy az otthonihoz képest olcsó áron. Lassan elkezdtünk a kikötő irányába menni. Kifárasztott az irdatlan meleg, lassan jó lenne visszamenni Ipsosba – gondoltuk. Útközben találtunk egy kisebb múzeum félét, ahol rengeteg tengeri csiga, kagylóhéj, és  Korfun honos állatfajok kitömött példányainak gyűjteményét lehetett megnézni. Nagyon tetszett. A buszállomást nem találtuk. Pedig ott voltunk a kikötőben, az új erőd falai alatt, és tudtuk, hogy az egyik mellékutcában van a végállomás, mégsem találtunk rá. Hosszasan keresgéltünk. Pár szóból álló angoltudás volt mindaz, amivel megpróbálhattunk segítséget kérni. Megkérdeztünk egy idős görög nénit, angolul, hol van a buszmegálló Ipsos felé. A néni elmutatott az úton Ipsos felé és mi elindultunk. Lassan, de biztosan, kigyalogoltunk Korfu városból, mikor kezdett gyanús lenni, hogy erre felé már nem lesz buszmegálló. A segítőkész néni valószínűleg semmit sem értett a kérdésünkből az Ipsos szón kívül, így hát azt gondolhatta, hogy azt kérdezzük, merre van Ipsos és meg is mutatta nekünk, hogy merre van az. Visszafordulunk, italunk elfogyott, erőnk is, csüggedten, kicsit kétségbeesve indultunk megint a kikötő irányába. Bementünk egy utazási irodába, ahol persze rögtön megmondták, hogy hol is van a buszvégállomás, ami rögtön ott volt egy mellékutcában. A buszra várni kellett. Otthon a vacsora után elmentünk még egy kicsit sétálni. Most nem a tengerparti főutca mentén – az már unalmas volt. Hanem az apartmanunktól indultunk el a sziget belseje felé. Azon az estén volt görög táncos vacsoraest, ahova mi nem mentünk el, mert túl drága volt és nem is nagyon érdekelt. Mondták, hogy ez egy olívaligetben lesz valahol. A mi sétánk egy elhagyatott országút mentén vezetett, amit szintén egy olajliget vett körül, hatalmas, csavargós törzsű fákkal. Az út mentén állt egy pár amolyan, általam tipikus görögösnek megítélt ház, majd pár száz méter után már semmi, csak az út, az olajfák és az esti szürkület. Túl messze nem mertünk menni, pedig valami vonzalmat sugárzott ez a táj. Visszafelé még a mólóra is kimentünk. Fáradtak voltunk a nagy kirándulás után. A lábam is fájt. Még csak két napos volt a sérülésem. Egész szépen beszáradt már a var a seb tetején. Gondoltam, nem is olyan vészes ez, hiszen gyerekkoromban milyen gyakran lehorzsoltam a térdem, lábszáram és azoknak sem maradt nyoma. Az éjszaka megint gyötrelmes volt. A hőség annyira fojtó volt, hogy csak úgy lehetett elviselni, ha meztelenül, hanyatt fekve, mozdulatlanul feküdtünk. Ezen az estén talán éjfél körül feküdtünk le, de sikerült végigaludni az éjszakát. Reggel még alvást kívánt a szervezetem, alig voltam képes kikászálódni az ágyból. Reggel tudtunk volna a legjobban aludni, amikor már fel kellett kelni, nehogy lemaradjunk a reggeliről.

7. nap, hajókirándulás piknikkel

Aznap amúgy is korábban keltünk, mert hajókirándulásra mentünk. A mólónál volt a találkozó. Egész szép számú társaság gyűlt össze. Egy nagyobb, halászbárkaszerű motoros hajóval mentünk erre a szép kirándulásra. Kilenc óra körül indultunk. Az öblöt körülölelő hegyek lábai még a reggeli párában vesztek el. Először az Ipsosi-öböl északi ívét határoló magas hegyek lába előtt hajóztunk el. Alul zöld fedte e hegyeket, feljebb barna kopár sziklákból álltak. Szerpentinút kanyargott a derekukon. Lábuknál csak néhány kisebb település látszódott néha.

Elhajóztuk egy hatalmas hófehér villa mellett, amelynek kertjében kaktuszok, ciprusok és színes virágok sorakoztak. Idegenvezetőnk szerint, ez egy olasz milliomos villája, amely egy James Bond film egyik jelenetében is szerepel. Aztán homokkő sziklák jöttek, melyek különböző hullámos mintákkal és kisebb hasadékokkal díszítettek voltak.

Ahogy a tenger tintakékjéből meredtek ki halvány sárga színűkkel és tetejüket élénk zöld bozót fedte, szép összképet mutattak A másik irányban Albánia partjait lehetett látni, egyre közelebb. Mikor megérkeztünk a szépséges öbölbe, ahol pár órát strandolással töltöttünk el, Albánia már csak 1-2 km távolságban állt velünk szemben. Idegenvezetőnk sok kis történetet mesélt arról, hogy azok az albánok, akik Görögországba akarnak szökni, itt próbálnak szerencsét, ahol a legkeskenyebb a tengerszoros a két ország között, megpróbálják itt átúszni a tengert. Sokan belefulladnak, vagy lelövik őket a két föld közötti kis szigetecskén álló őrtoronyból. Akinek sikerül átjutnia, az segítséget kap itt az új élethez. Az öböl vize nagyon tiszta volt. A part keskeny volt és kavicsos, köves. A pár méter széles partsávot meredek, dús bozóttal benőtt domboldal határolta. Nem csak a mi hajónk kötött itt ki, hanem még vagy három hasonló méretű hajó, így turisták hada lepte el a parti sávot. A hajók személyzete rengeteg dolgot cipelt le a hajóról és nekiálltak az ebéd elkészítésének. Hatalmas grillező rácsok alatt gyújtottak be és rádobálták azokra a több kiló húst. Ez a férfiak munkája volt, de volt egy-két nő is velük, akik a salátát készítették. Míg ez a fenséges lakoma készült, mi fürödtünk. Az öböl hirtelen mélyült. Alig tudtunk be- és kikecmeregni a vízbe, vízből, a kövek vágták, törték a lábunkat. Érdekes képződmény volt itt: a tenger fenekén egy hatalmas lapos palakő féleség hevert. Akkora volt, mint egy színpad és amikor odaértünk, ott már nyugodtan lépkedhettünk, sima volt nem vágott, olyan volt mint egy uszoda medencéjének alja. Közben kész lett az ebéd is. Csirke és birka volt. Műanyag tányérral álltunk sorba az asztaloknál. Mikor sorra kerültünk, egyik görög mutogatva magyarázta, hogy nyissuk ki a szánkat és vizipisztollyal Metaxát spriccelt a szánkba. Azután választhattunk, melyik húsból kérünk, kaptunk mellé egy jó nagy adag görög salátát és leültünk a törülközőnkre és nekiláttunk. A hús mennyei volt. A salátában lévő túró szerű valamitől ódzkódtam, a túrót nem szeretem és arról a valamiről nem tudtam, hogy az nem túró, hanem juhsajt. Megkóstoltam. Egész jó volt. Itt ettem életem első feta sajtos görög salátáját. Mellé bort vagy kólát lehetett inni. Mi kólát ittunk. Utána még egy jó nagy szelet görögdinnyét kaptunk, amit én félig a vízben ülve ettem meg, és a paradicsomban éreztem magam. A jógás nő végig mellettünk tanyázott. Az ebéd után nem sokkal már indultunk is visszafelé. Nemsokára megálltunk egy Agios Stephanos nevű faluban, ahol egy tavernába ültünk be. Lehetett fagyit enni, vagy valamit inni. Közben görög zene szólt és a hajó személyzete táncolt. Az egyik fiatal tengerész egy négyszögletes műanyagasztalt vett a szájába és azzal táncolt. Jó hangulat volt. Kis szuvenír boltok sorakoztak a kikötőben. Vettem két kendőt. Talán egy órát voltunk itt, aztán továbbhajóztunk. Sziklás falak mellett haladtunk. A víz egész mély zöld volt, mint a smaragd. Itt horgonyoztunk le a sziklafalak előtt. A hajóról a vízbe lehetett ugrani. Az idegenvezető mondta, hogy a sziklafalban van egy barlang, amihez egy hiedelem tartozik. Előbb ide úsztunk be. Egy nagy tágas barlang volt, ahol már le tudtuk tenni a lábunkat, beljebb már a száraz talajon álltunk.

A barlang hátában egy szűkebb folyosó kezdődött. Minél beljebb mentünk ebbe, annál szűkebb és alacsonyabb lett és a víz is növekedett benne. Ez a járat visszafelé kanyarodott a tenger irányába. A végén már térdig ért a víz és egy lefelé lógó sziklafal zárta el az utat. A kísérő mondta, hogy aki ez alatt kiúszik a szabadba a szerelme kezét fogva, az a pár a babona szerint 30 évig biztosan együtt marad. Nem tudtuk, milyen széles a sziklafüggöny. Így vettünk egy nagy levegőt és barátnőmmel átúsztunk alatta. Máris kint voltunk a mély zöld színű vízben. Bár mi szerelmes pár nem voltunk, és egymás kezét sem fogtuk, mindkettőnk barátja otthon volt, mi ott együtt átúsztunk, és most tíz évvel később is ugyanúgy barátnők vagyunk. Többször felmásztunk a sziklákra és onnan ugráltunk a vízbe. Nagyon élveztük. Innen már egyenesen Ipsosba hajóztunk vissza. Délután 5-kor már ott is voltunk. Zuhanyoztunk és vacsorázni mentünk, majd felmentünk a szállodába, a jógás nő szobájába, hogy csillagokból jósoljon nekünk. Egész jól kijöttünk. Sokat beszélgettünk és iszogattunk valamit, hogy mit már nem emlékszem. Ez volt az utolsó napunk. Még órákig járkáltunk az üzletek között és megvettük mindenkinek a hiányzó ajándékokat, kiadtuk összes maradék pénzünket. Éjfélkor értünk az apartmanunkba és még egy órán át bőröndöt csomagoltunk. 1 óra után feküdtünk le és ez volt az első éjszaka, amit egyhuzamban végigaludtam.

8. nap, hazautazás

Reggeli után még 11-ig az apartman erkélyén ültünk. Az utolsó napot mindig nehéz jól kihasználni. Szerencsére betehettük a csomagjainkat egy zárható szobába és ezután elmentünk a szálloda medencéjéhez még pár órát fürdeni. A meleg szinte elviselhetetlen volt. Elrepült az idő és vissza kellett már menni az apartmanhoz. Átöltöztünk és az országút kanyarjában a bőröndünkön üldögélve és főve a fülledt melegben vártunk a buszra, ami a reptérre vitt. Jött a busz, beszálltunk. A búcsú mindig fájó. Már csak arra emlékszem, hogy mikor a parányi reptérről felszállt a gépünk egy kanyart tett Korfu városa felett és fentről még a repülőgép árnyékát is láttuk, majd a várost teljes egészében.

Itt lőttem el az utolsó két fényképet. Este érkeztünk meg Ferihegyre.
Még hónapokig elővettem minden áldott napon a fényképeket és képes voltam órákon át nézegetni és emlékezni, csak emlékezni.

VÉGE

ANDI