Ausztria - hegyi túrák

- 17 fokos hideggel indítunk. Aztán szépen átfordulunk tavaszba, és a végére a hihetetlenül szép képek láttán én kijelentem, hogy ha van lélekvándorlás, akkor a hegyikecske stipi-stopi! :) Andival a hegyekben.

Kirándulások Ausztriában

2006. január 8.  Egy varázslatos nap a Gaistalban

A héten Felső-Bajorországban több, mint egy méteres hó esett. Imádom a havas tájat, így egy hétvégi napon autóba pattanunk és irány a hegyek. Szürke, ködös időben indulunk. Nem lesz jó időnk.  Aztán, amikor átmegyünk az első szoroson Oberaunál, egyszer csak eltűnik a köd és ragyogó napsütés fogad.  Friss hó fedi a tájat, és vakítóan kék az ég. Megállunk Garmisch-Partenkirchenben reggelizni, majd a Gaistal felé vesszük az irányt, ahol tavaly is annyira tetszett. A hókristályok úgy csillognak a napfényben, mintha a tájat ismeretlen óriások megannyi apró gyémántszemcsével szórták volna tele.

A jól ismert állomásokon átautózva, Scharnitz után (ez már Ausztria) lekanyarodunk a tavaly felfedezett erdészútra. . Itt még az utat is letaposott hó borítja és vastag porcukorral meghintett fenyvesek ölelik át az utat. Mintha csak Holle-anyó országába csöppentünk volna. Egy helyen megállunk és kiszállok fényképezni. –17 fok van! A levegő nagyon tiszta, erre mondják, hogy „szinte harapni lehet”.  Legszívesebben innen tovább sem mennék, annyira magával ragad a hóborította táj szépsége. De hamarosan megérkezünk Leutaschba. Itt több, egymással összenőtt apró falu tömörül egy kupacon. A Kirchplatzl nevű településben parkolunk és onnan hosszú kirándulásra indulunk a Gaistalban (más néven Leutacher Ache).  A befagyott és behavazott patak medre mellett túraösvény vezet, melyet megtakarítottak a hótól. Itt is –15 és –17 fok között mozog a hőmérséklet, attól függően, hogy napon vagy árnyékban vagyunk-e éppen.

Nem tudom, hogy hány kilométert gyalogolunk összesen, de oda-vissza 4 órát tart az út az álomvilágban. Nem fázunk. Jól felöltöztünk és mozgunk, időnként forró teát kortyolunk a termoszból. A patak és a hirtelen megfagyott hókristályok olyan természeti csodákat alkotnak, melyeket eddig csak természetfilmekben láttam, és most pedig módomban áll ezeket lefotózni is. Teljesen el vagyok varázsolva. De a téli este korán érezteti eljövetelét és ideje hazafelé indulnunk.Visszafelé az országút mellett gyalogolunk. Egyik faluban egy kicsi befagyott tavon (nem tudom a nevét) ilyen nyeles fémkorongokat taszigálnak. A gyerekek korcsolyáznak. A megálmodott idill itt valósággá vált.

2006. május 8. Eschenlohe, Asamklamm

Már minden porcikánk bizsereg, hogy mehessünk a hegyekbe kirándulni, de májusban még az alacsonyabb területeken is hó fekszik. Ezért inkább egy völgy menti túrát keresünk ki a térképről. 50 perc alatt leérünk Eschenlohe-ba (kb. 15 km-rel Garmisch-Part. előtt). Ez is egy kis, tipikus alpesi falu. A rétek pitypangtól sárgállanak, minden virágzik, de a hegyek még hófoltokkal tarkítottak.

Itt kezdődik az Asam-szurdok. ez sajnos nem átjárható, így csak egy hídról kapunk rálátást. Az út, amiről azt gondoltuk a térkép szerint, hogy a patakkal párhuzamosan, de nem felfelé halad,  hamarosan erősen elkezd felfelé kapaszkodni. Mi pedig úgy határozunk, megyünk, ameddig lehet, azaz a hó engedi. Ami azt illeti elég messzire el is jutunk, 1600 méteres magasságig. Itt ismerős kép fogad: az ösvényt vastag hó borítja, mint tavaly ilyenkor Ehrwaldnál. A tanulságos kirándulásra emlékezve nem kockáztatjuk meg, hogy feljebb menjünk.

Így is szép túrát tettünk meg. Egyszer csak elfeketedik az ég és dörögni kezd. A visszafelé úton erős zivatar kap el bennünket és jól megázunk. Kellemetlen a vizes ruhákban még órákat gyalogolni. De mégis boldogság tölti el a lelkemet. Tavaszodik és ez csak az első látogatásunk imádott hegyeimbe. Már nem kell sokáig várni és meghódíthatjuk a Wetterstein-hegység, újabb, számunkra ismeretlen zugait.

2006. július 15. Ehrwald, Seebensee, Drachensee, Grünstein Scharte

Egy hónapja tértünk vissza a Dolomitokból. A Wetterstein-hegység csak kisgyereknek tűnik dél-tiroli testvérei mellett. A tavaly (túl korai) félresikerült túra óta nem tudjuk elfelejteni ezt a vidéket. Július a hegyekben még tavasznak számít. A természet ezer csodával csalogat. Kora reggel autóba ülünk, másfél óra alatt megérkezünk Ehrwaldba, mely a Zugspitzétől nyugatra, a német-osztrák határon fekszik. Ehrwald sok hegyi túra kiindulópontja. Ha innen nekiindulnánk a Gaistálon átkelni, 30 km-es gyaloglás után Leutaschnál lyukadnánk ki.

Egyszer szeretnénk ezt az utat biciklivel megtenni. De nem most. A faluból (mint egy évvel korábban is) az Ehrwalder Almbahn-nal utazunk fel az 1500 méteren fekvő Ehrwalder Alm-ra. Itt tehenek legelésznek a vadvirágoktól színes réteken. Igazi alpesi varázs. Az út első szakaszát már ismerjük. Most tudatosul csak igazán bennünk, hogy milyen hosszú szakaszt is tettünk meg egy éve a térdig érő hóban. Szinte el sem hisszük, hogy ilyen bolondok voltunk.

Érdekes látvány, amikor a dombról elénk tárul a Seeben Alm, most nem havas képe. Mindenféle alpesi virágtól pompázik a táj. A legelőn rengeteg ember tart pihenőt, uzsonnaszünetet, mi nem állunk meg itt. Hamarosan elérjük a Seebensee-t, mely egy éve még hóba, jégbe, ködbe burkolózva inkább félelmet gerjesztő, mint vonzó látvány volt. Itt leülünk egy padra uzsonnázni. Majd egy magaslati réten keresztül vezet az út. Ez az utolsó fellélegzés a meredek kaptató előtt.

Majdnem 400 méteres szintkülönbséget kell megtenni innen a Coburger Hüttéig, egy salakos, szerpentines, nagyon meredek ösvényen. A Seebensee már jóval alattunk terül el.  Az ösvényt végtelen alpesi rózsa mezők szegélyezik. Ez a túra legmegerőltetőbb szakasza. Kilóg a nyelvünk, mire lihegve felérkezünk az 1917 m-en fekvő menedékházhoz. Innen pompás a kilátás. Alattunk a Seebensse, a Zugspitze déli fala, messze a völgyben Ehrwald és a másik irányban, közvetlenül alattunk, egy kráterszerű mélyedésben a Drachensee. A kunyhónál kifújjuk magunkat és nehezen, de újabb döntést hozunk, hogy merre is tovább. Előbb leereszkedünk a menedékházhoz képest 100 méterrel lejjebb fekvő Drachensee-hez, majd onnan keskeny ösvényen kapaszkodunk fel a szinte egyenesen a tópartra szakadó hegyoldalon. Hamarosan egy alpesi legelőhöz érünk, ahonnan három tóra lehet rálátni és birkanyáj legelészik körülöttünk.

A Drachensse mögött még egy kisebb türkiz színű tavacska fekszik. A Scharte alját elérve kőgörgeteg-tengeren kell átkelnünk. Ez veszélyes szakasz, mert a hegyoldal nagyon meredek és az egész terepet a kőomlás teríti be, kőlavina nincs kizárva. Itt-ott, foltokban még havat látni. Rövid idő alatt újabb 400 méteres szintkülönbséggel küzdünk meg. Jó 400-500 méteren át vezet az út a Scharte (csorba) kőrengetegén, míg megérkezünk a nyeregre, ahova sziklákon kell felmászni. A nyereg másik oldalán a Höllreise nevű völgy vezet lefelé a Mieminger-Alpok felé.  Fent állunk a nyergen, sűvít a szél, fekete hollók reptetik magukat a szél hátán. Büszkeségtől és a meghódítás varázslatos érzésétől dagad a mellünk: 2272 m magasan vagyunk.

Az idő elszállt, ideje visszafelé indulni. Ha több nap állna a rendelkezésünkre, akkor valószínűleg leereszkednénk a völgybe, a túloldalon és a hegyet megkerülve túráznánk vissza Ehrwaldba. Akkor viszont a Coburger Hüttében kellett volna éjszakáznunk. Leereszkedünk a nyeregről és ismét a kőtengeren kelünk át. A hegybe ütközött felhő a meredek lejtőn lavinaként zúdul alá. A Drachensee felett fekvő aprócska türkiz tó annyira vonz engem a színével, hogy kikönyörgöm, hogy arrafelé menjünk le. Hiba volt. Az ösvény elfogy és fűvel borított, hepe-hupás meredek hegyoldalon szögdécselünk lefelé. Minden lépésre oda kell figyelni. Egy örökkévalóságig tart a rövidnek hitt út a tóig. De megérte, mert mesés színei vannak. Innen sincs úttovább. Újra felfelé kell kapaszkodnunk, hogy egy kerülővel eljussunk a Drachensee partjához, majd az egész tavat (mely nem is olyan kicsi) megkerülve egy kb. 50%-os lejtőn felkapaszkodjunk hátulról a Coburger Hüttéig.

Na, ez az utóbbi akció jól elintézett minket. Elfogyott minden erőnk. Összeroskadva iszunk egy üdítőt a menedékháznál. Kis pihenő után nekivágunk a hosszú hátralevő útnak.  Le a szerpentines meredek ösvényen a Seebensee-ig; Seeben Alm, nagy sokára Ehrwalder Alm. A drótpályás felvonó már nem közlekedik. Még 600 métert le kell ereszkedjünk a faluig, ahol az autó parkol. Ez az utolsó szakasz is nagyon meredek és a köves talaj már minden lépésnél érezteti alattomos talpszurkáló mivoltát a jó túrabakancson keresztül is. A lefelé menetet nem bírják a térdeim. Megkínlódok rendesen, mire este 8 óra után az autóba zuhanunk. Csodálatos nap és feledhetetlen élmény volt ez a kirándulás.

ANDI