Parga, Görögország 1. rész

(3 szavazat, átlag 4.67 )

Írta: busaianiko | 2007 szeptember 20

Előszörre úgy sikerült a kép, hogy "Welcome to Hell". Van pár hely a világon, ami ezt kiérdemelné, ez nem az! :) Itt a 250. beszámoló! Anikó Görögország nyugati partjairól. Parga 1. rész.

Újra Görögországban - Parga 1. rész

Ma éjjel megint a tengerről álmodtam…. Sajnos már csak álom, hogy két hetet megint imádott országomban tölthettem. Nem tudom milyen az, ha valaki gond nélkül utazgathat a világban, de én egyenlőre úgy érzem Görögországot nem tudnám soha, soha megunni!

Az idén Pargát választottuk úticélnak, igaz hosszadalmas tépelődés, tervezgetés előzte meg, de bátran mondhatom, hogy nem bántuk meg. Így utólag még a fárasztó szerpentines, hegyi utakon (az autópálya még épül) vezető utazás is elviselhetőnek tűnik, bár akkor már úgy éreztük, hogy rossz választás volt Parga!

Ez a gondolat nálam még eltartott egészen másnap reggelig, amíg megbékéltem a szállással! -Nem akarom részletezni a negatív dolgokat, mert őszintén mondom, hogy teljesen elmúltak belőlem a rossz érzések, bár ahol lehet azért nem fogom elfelejteni megemlíteni azt az irodát, aki átveri a magyar utazókat, de ez most nem erről szól. Itthon még úgy terveztük, hogy lazítós, pihenős, „hagyjuk magunkat sodorni az árral” tipusú nyaralás lesz, de annyi gyönyörű hely láttán nem bírtuk ki, hogy ne pattanjunk minden nap az autóba. Még ma is fáj, hogy rengeteg helyet mégis ki kellett hagynunk az idő rövidsége miatt.

Többszáz fotó és élményleírás után mi is ellátogattunk az Acheron folyóhoz. Persze szokásunkhoz híven többször is eltévedtünk, amiből mindig jó dolgok szoktak kisülni. Most is így jutottunk el a Necromantion jósdához, ami nekem nagyon nagy élmény volt. Imádok régi kövek, falak között bolyongani a családom nagy bánatára, mert ők hamarabb meg szokták unni ezeket. Én talán egész nap ellettem volna ott, ha nem hajtott volna a vágy, hogy még többet lássak! A kriptában pl. elképzeltem a sok embert, aki azért utazott oda hajdanán, hogy a halottaival beszéljen, és állítólag a papok valami emelővel érkeztek meg a kriptából, amiről a szegény tudatlan emberek azt hitték az alvilágból jönnek! Ezért is tartották úgy, hogy a kripta Hádész és Persephoné palotájának csak a legfelső emelete! Sajnáltam, hogy most egyedüli lakó csak egy „pufi” denevér volt, bár igen csúnyán nézett ránk, amikor fényképeztük.

Tovább tévelyegve eljutottunk Kanalli városkába, ahol legalább véletlenül találtunk egy Champion üzletet, és kérdezősködve, szerintem elég hosszú úton de végül kikötöttünk Gliky faluban, ahol végre ott volt a régen várt folyó, az Acheron!

Szokásos frappénkat megittuk a folyó partján, majd ott rögtön belegázoltunk a vízbe, és én ott rögtön szívbajt is kaptam a rettenetes hidegtől. Még kiszaladni sem tudtam, mert ott nagyon sebes a víz sodrása, utóbb rájöttünk, hogy egyáltalán nem ott kell belegyalogolni, hanem jóval fentebb! De hát saját kárán tanul az ember! Egy alkalmas helyen kievickéltünk a partra, én már sírtam is a fájdalomtól, és később egy gyönyörű hegyi séta után, ahol már több ember is volt, a párom és a fiam újra belemerészkedett a vízbe, és begyalogoltak a szurdokba. Én megelégedtem a fotózással, videózással és ismét elragadtak a képzeleteim a régmúltba!

Meg persze a jelenbe is, hogy milyen jót nevethettek rajtunk, akik látták, hogy hol gázolunk a vízbe. Igen érdekes lett volna, ha onnan lentről feljutunk a több km-re fekvő szurdokig. El nem tudtam képzelni, hogy pici gyerekek, vagy bárki más hogy bírja ki azt a rettenetes hideg vizet, hogy még fürödnek is benne! Vagy én vagyok túlérzékeny, nem tudom, mindenesetre a táj szépsége és az a gyönyörű napos délután megérte, hogy odamentünk.

Visszafelé bekanyarodtunk Ammoudiába, mert arról is láttam gyönyörűszép fotókat, és nem csalódtam, bár éppen akkor olyan hatalmas szél fújt, hogy a homok rendesen csípte a bőrünket, fotózni sem mertem, mert már egyszer tönkrement a gépem a homokszemtől, ami bekerült a lencsébe. Úgyhogy csak szétnéztünk, és elhatároztuk, hogy oda még átmegyünk egyszer legalább fürödni is, mert széles, homokos partot és gyönyörű vizet találtunk ott! Egy pár nappal később át is mentünk és nagyon szép napot töltöttünk ott. Úgy láttuk ez egy szabad camping, mert rengeteg lakókocsi, és sátor volt a parton, de egyáltalán nem volt zsúfoltság!

Előző nap már felderítettük a Lichnos Beach-et is, ahová még gyalog is át lehet sétálni Pargáról, bár kicsit hosszú séta, de állítólag gyönyörű olajfa ligeten át vezet az út! Ezt én nem láttam, mert mindig autóval ugrottunk át oda, éppen valahová indulóban, vagy érkezőben valahonnan, bár utolsó napunkat teljesen ott töltöttük. Az az egy nap lett igazi, pihenős, lazítós nap, amilyennek az összes többit is terveztük. A Lichnos kavicsos part, kristálytiszta vízzel, legtöbbször hullámokkal! Van két taverna is a parton, és napágyak, napernyők. Mi utolsó nap 3 ágyat béreltünk 1 napernyővel 8 euróért, ebben benne volt egy kenu is, amit egész nap használhattunk. A párom ennek örült a legjobban. Parga többi partját nem ismertük meg közelebbről, bár látni láttuk mindet. Szerintem mindegyik szép a maga módján, és kinek mi felel meg legjobban, mindenki talál megfelelőt!

Voltak esős napjaink is, hideg széllel –persze meleg ruha nélkül-, de valahogy ott az sem keserített el igazán. Persze sajnáltam volna, ha már nem tudunk fürödni, de kirándulni akkor is lehetett, nem kellett otthon ülnünk. Egyik ilyen napon el is indultunk Kassopé felé, ahol egy régi, ókori város romjai találhatók, állítólag pazar kilátással a Jón tengerre is. Na ebből nem láttunk semmit, épp a párás, felhős idő miatt, de a környékre tényleg pazar kilátás volt. A romok pedig csodálatosak, hatalmas területen fekszenek és bár még mindig folyik a feltárás, azért már így is el lehet képzelni milyen lehetett ott élni.

Ami kicsit kellemetlen volt, hogy archeológiai terület vagy sem, de most is legeltetnek ott birkákat, aminek elég látható nyomai vannak bármerre is sétál az ember. Úgyhogy vigyázni kell, hová lépünk. Viszont hallva a kolompot az állatok nyakán, behunyt szemmel akár azt is lehet képzelni, hogy még most is folyik ott az élet, csak épp nincsenek otthon a háziak! Jó! Ez kis túlzás, de érdekes volt!
Eléggé borús idő volt, de néha elláttunk Zalongóig, az emlékművet le is fotóztuk, de egy pillanat múlva már sűrű felhő takarta!18 Elindultunk, hogy megnézzük közelebbről, de hatalmas felhőszakadás fogadott ott minket. Vártunk egy félórát, hogy majdcsak abbamarad, de reménytelennek tűnt a dolog, úgyhogy továbbindultunk. Ahogy ereszkedtünk lefelé a hegyről, úgy tisztult ki az idő!

Arta felé kanyarodtunk, amiről azt olvastam, hogy nem egy igazi turisták által látogatott hely, és mégis sok látnivalót találhat az odalátogató.Engem legjobban az Old Bridge érdekelt, egy régi szamárhátú híd, amihez egy Kőműves Kelemenéhez hasonló legenda is fűződik.
Állítólag folyton ledőlt a híd legmagasabb pillére, és a hidat építő mesternek azt jósolták, hogy ha a feleségét befalazza oda, akkor állva marad a pillér! Talán így volt, talán nem, de tény: a híd még ma is áll, bár csak gyalogosok használhatják.
Artába könnyen odataláltunk, még a híd is jól ki van táblázva, viszont parkolás után már gyalogosan mégis sikerült eltévednünk. Rosszfelé indultunk, és már egy olyan szűk ösvényen gyalogoltunk befelé a nádasba, ahol még az út is elfogyott. Félóra után úgy döntöttünk, hogy ennyire kicsi híd már nincs is, hogy még mindig ne vegyük észre, úgyhogy visszafordultunk. Persze, hogy az ellenkező irányban volt a híd, de egészen jól látható helyen, csak mi nem láttuk!! Gyönyörűszép a híd és környéke, bár turistákat azért láttunk még buszokkal is. De tényleg nem volt zsúfoltság semerre!
A hídon érdekes volt úgy lépkedni, hogy talán tényleg igaz a legenda a befalazott nőről, és fentről sokkal magasabbnak is tűnt, mint alulról fotózva. Nagyon örültem, hogy láttam legalább ezt az egy ilyen építésű hidat, mert azt már sejtettem, hogy Zagória vidékére nem fogunk eljutni, kevés lesz időnk! Jó volt úgy visszaindulni Pargára, mintha csak kirándulók lennénk, és megyünk haza…!

Parga is elvarázsolt teljesen, tényleg egy kis ékszerdoboz, ahogy már többen is írták. Ki nem hagytuk volna egy este sem az esti sétát a városban, a várban, a vásárlásokat a bazárban, és a kikötőben való ücsörgést, nézve a nyüzsgést és arra gondolni, hogy ráérünk, sehová nem kell sietni, még egy kis ideig miénk a világ!!! Befizettünk egy Paxos-Antipaxos hajóútra is, bár én eredetileg úgy terveztem, hogy menetrendszerű járattal átmegyünk Paxosra, és onnan tovább Antipaxosra, de nem tudtuk sajnos megoldani, így szervezetten kellett. Kicsit erre is ráfaragtunk, mert hallottunk egy olyan hajóról, amelyik a legtöbb időt tölti Antipaxos Vrika Beach-én, azzal szerettünk volna utazni, de kapitány közölte –nagyon kedvesen, és mosolyogva, mert tudta, hogy miért szeretnénk vele menni-, hogy befejezte a szezont, már nem indul az idén többet! Ő ajánlotta a Marco Polot, hogy azzal menjünk, bár az már nem köt ki a Vrika Beach-en, sőt a többi hajó sem!

Sajnáltuk nagyon, elég rosszkedvű is voltam elinduláskor, de azért jól sikerült a nap. Hatalmas hullámokon hajóztunk, szólt a görög zene, mindenki jókedvű volt, persze, hogy nekem is elmúlt a rosszkedvem. Elmondta a kapitány, hogy először Antipaxos felé megyünk, majd onnan Paxosra, de ez érkezéskor módosult.

Először Gaiosban kötöttünk ki, ahol kaptunk 3 órát, hogy barangoljunk a városban, ebédeljünk, ki mit szeretne! Megebédeltünk és mivel ott is rengeteg kis szűk utcát találtam, amit imádok fotózni, így hamar eltelt a 3 óra, és már indultunk is tovább. Gyönyörű barlangos, sziklás part mentén áthajóztunk Antipaxoshoz, nem írom, hogy –ra, mert nem kötöttünk ki sehol. A hajóról lehetett beugrálni egy valóban álomszép vizű öbölben, de nagyon mély vízbe, úgyhogy csak a jó úszók vállalkoztak rá!

Ettől függetlenül nem bántam meg ezt az utat sem, mert nagyon jól éreztem magam. Még delfinek is úsztak mellettünk, de sajnos lemaradtam róluk, mert a hajó orránál úsztak, és mire az odacsődülő embereken átvergődtem, már messze jártak. Ezt az egyet nagyon sajnálom azóta is.

FOLYTATJUK >>>