| 2007 december 10
Vagyok úgy néha én is, hogy annyit melózok, hogy az már az ivás rovására megy. Hőseink nem kispályások, buli buli hátán. Gyakorlatilag némely napokon el is adhatták volna Őket aprófának. :) Már Kína jön!
Oroszország, Kína, Tajvan és az Egyesült Államok 2.rész
Transzszibériai vasút, 5.nap
Már csak síkság van, a táj elég egyhangú.
 |
 |
12.45-kor értünk az orosz határhoz. A vonat egy városba érkezett, meglepő módon egy felújított állomásra. Kb. egy órát a vonaton töltöttünk, amíg a határőr néni mindenki útlevelét átnézte. Furcsa módon feszültség lett úrrá, az összes kínai az ágyán ült, s izgult. Leszállítottak mindenkit, mert átcserélik a kerekeket (attól tartva, hogy lerohanják Oroszországot, megváltoztatták a nyomtávot, vagymi). Szóval előreláthatóan 4-5 órát kell eltölteni itt. Ennek függvényében elindultunk s belecsppentünk az igazi orosz világba. Hát nem ajánlom senkinek. Van egy főút, ami le van betonozva, amúgy poros utak, melyekben 20-30 centi mély kátyúk vannak.
Tehenek mászkálnak az úton, s összesen két bolt van. Elindultunk körülnézni, de nem mentünk túl messzire, mert elég bizarr a város. Mindenhol szemét. Az autók viszont állatok, kínai meg japán sportkocsik döngetnek, dübörög a népzene belőlük. Rengeteg helyen láttunk félig megépített házakat, amikben nem laknak emberek. Nagyon keményen néztek ki.
Elmentünk a boltba, vettünk pár sört, vodkát, meg kenyeret.
A kis sétánk után beültünk a váróterembe. 16.45-kor felszálltunk a vonatra.. Azt hittük, hogy végre elindulunk, de persze nem. Jött a kaller, hogy pakoljunk le mindent: vámvizsgálat következik. Egy orosz vámos jelent meg, meglepetésemre beszélt angolul, s kedélyesen elbeszélgettünk. Az átvizsgálás után, mely elég felületes volt - szóval bármit hozhattunk volna- azt mondta: „Good luck!”
18.00-kor visszakaptuk az útlevelünket, s jött még egy hírtelen vámvizsgálat. Egy katona zseblámpával bevilágított az ágyak alá, benézett mindenhova. Nem talált semmit, leszállt, s a kínaiak hangja újra visszatért.
19.05-kor végre elindultunk. Nem telt el azonban újabb 10 perc, megint megálltunk, de szerencsére ez már Kínában volt. Hiper-szuper modern, mindenhol katonák, egymástól bizonyos távolságra, fotózni nem lehet, mi azért csináltunk: 
Tiszta utcák, szép emberek és házak. A vonat megállása után a kínai határ ellenőrzésre került sör. Bejött két fiatal határőr-tanonc, elkérték a Sibi útlevelét, s fotózgattak párat, valószínű valami propagandaanyagba került. Ezután újra összeszedték az összes útlevelet, s közölték a rossz hírt: újabb 4 óra várakozás. Leszálltunk, fotózkodtunk, elmentünk pénzt váltani, aztán ettünk végre igazi kínai kaját. Hát egy kalap fos volt, de legalább valami új. A kajáldában összesen 4 asztal volt, s hét alkalmazott. Két és fél óra múlva visszamentünk a vonathoz, sörözni, s ekkor végérvényesen visszakaptuk az útleveleket: összesen egy pipát(!) kaptunk a vízumunkra, ceruzával. Mókás.
Na aztán volt még kis időnk, hát nekiálltunk inni a határ közepén, s be is rúgtunk. Vicces volt, ott a katonák tőlünk 20 méterre, mi meg sörözünk meg vodkázunk. A vonaton is folytatódott a buli, s gyakorlatilag az egész vagon pörgött.
Ez volt az utolsó előtte este, s nagyon jól éreztük magunkat.
Transzszibériai vasút, 6.nap
Reggel nehezen ment a felkelés, fájt a fejem. Nem emlékszem az éjszaka végére, csak a képek maradtak. Kínában vonatozunk, amely hasonlít Oroszországhoz. Az állomás itt is szépen fel van építve, de tőle messzebb már csak szegény emberek szenvednek a földjeiken. A határon összeszedtek minden idegen nyelvű újságot, mert nem lehet bevinni az országba. A kommunizmus működik. Amúgy a tegnapi buli eredményes volt, mert a kínai szobatársunk megadta a címet meg a telefonszámát, hátha szükségünk lesz rá. Iszonyatosan meleg van.
Első bevásárlásunk során vettünk egy csomó kaját 20 yuanért (sör, üdítő, virsli, tojás). Többek között a mi szobatársaink is leszálltak, így estére ketten maradtunk a fülkében. Az utolsó éjszakánk előtt nem volt kedvünk aludni. Az egész hét gyorsan elment, olyan volt mint egy tábor. Nagyon jól éreztük magunkat, s kipihenten vághatunk neki Kínának. Vagyis vághattunk volna, ha nem álltunk volna neki inni a Sibivel, mert még maradt egy fél üveg vodka meg 1-2 sör. Ez egészen fél kettőig tartott, s méltó lezárása volt az utazásnak. Már ezért megérte eljönni, pedig csak most jön a java.
Az emberekről: eszméletlenek. Három féle népet láttunk, oroszt, kínait, meg valami keverék mongol félét.
-A kínaiak egyszerűek: van egy farmerjuk, vagy szövetgatyájuk, felvesznek hozzá egy inget vagy egy polót, s ehhez a kötelező viselet: szandál; néha tornacsuka. Látszik rajtuk, hogy nincs pénzük, egész úton alig ettek, nem vettek semmit, s ugyanabban a ruhában voltak.
-A mongolok olyanok, mintha pofán verték volna őket egy palacsintasütővel. A ruhájuk mint az oroszoké.
-Az orosz nőkön általában szandál van vagy papucs, amiknek 10-15 centis sarka van. Eleve hihetetlen csicsások, színesek és undorítóak. Ehhez felvesznek egy hozzá nem illő zoknit, vagy harisnyát. Ezt kiegészítik egy remek kis felsővel, aminek megint legalább 10 színe van, s néha tigrismintás is, vagy éppen csíkos és kockás egyszerre. A ruházat legjobb része a nadrág, vagy miniszoknya, ami alig takar valamit, s mindegyik csajnak szép hosszú lába van. Az összhatás ocsmány, ízléstelen. A férfiaknál alap a bőr szandál, vagy cipő, hegesztőzoknival, ehhez gyakran melegítőgatya. Felülre selyeming, egyszóval iszonyat, s az összes így néz ki.
Összegyűjtöttem pár jótanácsot, ami elengedhetetlen az utazáshoz. Szóval ha valakinek megjött hozzá a kedve, az fogadja meg ezeket. :) Mi többé-kevésbé szerencsével átvészeltük ezeket a problémákat. Amúgy a vonatjegy 79.000 Ft volt, s kell vízum is, meg át oda kell jutni moszkvai állomásra:
T1: Alkohol kell, sört lehet venni mindenhol, de 2-3 liter rövidet illik betárazni fejenként, este nincs mit csinálni.
T2: Kártya, kocka...stb. játékok, melyekkel ellehet ütni az időt, meg lehet ismerkedni az emberekkel. Hoztunk mi is könyvet, mp3-lejátszót, de ezek csak a magányt segíti elő.
T3: Párosával érdemes nekivágni, de a legjobb a kettő. Nem vagy egyedül, tudsz kire támaszkodni, saját nyelveden beszélni vele, de mégis mobil az ember, és két fő könnyen mozog, beszáll bármilyen játékba. Ajánlatos már az első napon spannolni, mert már a második-harmadik napra kialakult az a 4-5 embert, akivel az egész utat töltöttük. Magyarul csak azokkal voltunk, akiket az első nap megismertünk.
T4: Rubel kell, főleg kis címletű. Nekünk bőven elég lett, amit váltottunk.
T5: Zöldséget ajánlatos hozni, meg kenyeret, de ezeket lehet mindenhol kapni.
T6: Alapvető orosz nyelvtudás, de legalább a kaják és számok ismerete, mivel senki sem beszél angolul.
T7: Moszkvára és a kínai országokra pontos útvonal kell, mert nehéz eligazodni a jelek között, és a segítőkészség nulla.
T8: Ne menj messze a vonattól, mert otthagynak. Éppen ezért a menetrend sem árt.
T9: Hazádról apróságok, pénz, könnyű vele ismerkedni, barátkozni.
T10: Előfizetéses telefonnal gyere, mert Sibi küldött 5 sms-t, s a telefonja felmondta a szolgálatot: leette az egész kártyáját. Amúgy érdekes módon mindenhol van térerő.
Kína
Peking, 1.nap
Június 8-án, reggel 4.30-kor ébresztettek minket, hogy pakolás van mert lassan odaérünk. A táj teljesen megváltozott:
Már a vonaton feltűnt, hogy valahogy nem lehet messzire látni. A leszállás után ki is derült ennek az oka: szmog. Undorító, és elviselhetetlen. Megértem azokat az embereket, akik maszkot hordanak. A másik érdekes dolog a rendőrség. Minden 30 méteren áll egy rendőr, vigyázzban, kiöltözve, s kb. 14 évesen.
A metrót kerestük meg egyből, ami nagyon szép és rendezett volt. Jó pár ember állandóan takarít, ennek ellenére rengeteg a szemét. Szóval a metróban két kis kínai árulja a jegyeket, kettő pedig tőlük három méterre ellenőrzi. A jegy 3 yuan (75ft), s korlátlan utazást engedélyez, amíg el nem hagyod a metrót. Maga a szerelvény elég egyszerű, s lassan megy. Minden kisebb, mint otthon, s sokszor én voltam a legmagasabb.
Utána egy órás gyaloglással sikerült is megtalálni a szállást. Beszéltek angolul, s mondták, hogy a mi foglalásunk egy másik épületbe szól, de semmi baj, itt van két bicikli, tekerjünk át. Az első pekingi napunkon felpattantunk a nép közlekedési eszközére.
Mókás volt és élvezetes, a szabályokat senki sem tartja be, s összes-vissza megy. Mi is a forgalommal szemben toltuk. Egy kis sikátorban meg is találtuk a „Templeside Guest House”-t. Kedves emberek, A/C, Internet - ajánlom mindenkinek. Csak egy probléma volt, hogy a szobánk még nem volt készen. Nem volt választásunk, zuhanyzás nélkül- már egy hete- nekiálltunk várost nézni.
Kezdésképpen a Tian’anmen teret választottuk, s megnéztük a Tiltott várost.
Embertömeg, rendőrök, Mao-kultusz. A belépő 60 yuan volt, de elég hamar ráuntunk, volt vagy 10 ugyanolyan tér, mindig még egy kis sikátor, valamilyen kiállítás minden sarkon. S a belépést nem a gyerekeknek teszik ingyenessé, hanem a 120 cm alattiaknak.
Jól meg is szívattak minket, odajött egy csaj hozzánk, hogy egyetemista, és ott van a sarkon a kiállítása, nézzük meg. Odamentünk, s beterelt minket valami szar kis szobába, ahol csomó gagyi festményt akartak eladni nekünk. Az alkudozás jól ment, az ár harmadáért árulta a végén már, de mi így se vettünk semmit.
Rengetegen megnéztek bennünket, néha rendesen meg is bámultak. Nem is csoda: büdösek, borotválatlanok, koszosak voltunk, ráadásul európaiak.
A szmog és meleg kombináció elviselhetetlenné vált. Az utcai árusok pofátlanok és fogdosnak. Mindenhol Mao-s órát árulnak, hozzánk is odajött egy nő. Először 200 yuanért akarta adni, mondtam neki poénból, hogy 20-ért megveszem. Folyamatosan jött mellettünk, aztán közben valami titkos rendőrök elől is elmenekült, de visszajött. A végén már 15-ért adta -volna- de így se vettük meg.:) Az aluljárókban vörös zászlót osztogatnak, s valaki majdnem beledobta a Sibi italába.
Az utazás összes része itt: www.tengerpartok.hu/world/peter_matai.php
Térkép
RSS-csatorna hozzászólásai
lényegében csak hn..