Egyiptom

Amikor ezt az utazást a barátnőmmel elterveztük, és a repülőjegyeket lefoglaltuk, nem sejtettük, hogy indulásunk előtt nem sokkal lesz szeptember 11-e. Család, barátok, mindenki rettegett, hogy ne menjünk, baj lesz. Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejünkben a lemondás gondolata, de aztán mégis nekivágtunk.

Az első pár napot Kairóban töltöttük. A nagykövetségek környékén volt a szállásunk. ( a repülőgépen néztem ki a Lonely Planetből ) A környék teli rendőrökkel, nem féltem. Aztán a legelső dolgunk az volt, hogy a Nílus parton elsétáltunk a Kairó toronyhoz.  Először fentről akartam látni ezt az őrületesen nagy várost. Majdnem 190 méter magasból beláttuk az egész környéket. Csak azt sajnálom, hogy a köd és szmog miatt nem volt tökéletes, na de nem lehet minden az, ugye ? Utána összeakadtunk egy taxissal aki aztán a többi napon is szállított minket mindenhová. Volt, hogy reggel ő javasolta a programot. Így egyik reggel kivitt minket a piramisokhoz. Ott aztán tevére ültünk és úgy jártuk be a környéket, csináltunk egy halom fotót, sétálgattunk kicsit a homokban, a nagy piramisba is bekúsztunk. Nem egyszerű, összegörnyedve, fulladozva lejutni, aztán igazából meg nem is  látni lent  semmi érdekeset. Furcsa,  de egész másra számítottam a piramisokkal kapcsolatban. Valahogy nem éríntette meg a lelkemet, hogy ott lehetek, inkább valami szórakozásfélét éreztem.  Főleg, ahogy a tevéken ültünk és a barátnőm, meg folyton leejtett valamit ( fényképezőgép tokot, tevebotot, vizes üveget ) és ilyenkor a tevés embernek, aki meg lovon jött, le kellett szállnia  a lóról és összeszedni a cuccokat, láttátok volna egy-egy pillantását. Persze utána volt, papirusz meg parfüm hókusz-pókusz. Utána elvitt minket a taxisunk Szakkarába, na az már igen... Ott már volt valami.  Talán az, hogy nem nyüzsgött ott senki és leültünk a Dzsószer piramis tövébe banánt enni.

Voltunk az Egyiptom Múzeumban.  Maga az épület is rettenetesen tetszett. Nekünk nem volt meghatározva hogy mennyi ideig lehetünk bent, de mi sem bírtuk 3 óránál tovább. Az embernek nem csak a lába de az elméje is belefárad abba a sok minden látnivalóba, nem ? A legjobban a múmiák tetszettek ( ide persze külön belépő kell ) 2-3 turista csoportot is végig terelgettek, de mi még mindig 2. Ramszesszel múlattuk az időt :-))) Persze nem tudtam betelni Tutanhamon relikviáival se. Azt a maszkot már annyiszor láttam képeken, tévében, de ott volt ''''''''''''''''''''''''''''''''face to face'''''''''''''''''''''''''''''''' és kb 20-szor jártam körbe, hogy jól az eszembe véssem. Aztán voltunk Marusszal ( ő volt a taxisunk és jobb fényképezőgépe volt, mint nekem ) a Citadellánál, a Holtak városánál, az Ibn Tulum mecsetnél, Mohamed Ali családjának a sírjánál, az Iszlám múzeumnál. és csak úgy kocsikáztunk a városban, és szélnek eresztett minket a nagy bazárnál. A  forgatag leírhatatlan és a kínált portéka szintén. Bármit lehet venni. Utolsó este meg segített nekünk vonatjegyet venni Asszuánba. Tetszett hogy a szárnyai alá vett minket,  de se gyalog, se helyi busszal nem lehett volna bejárni mindazt, amit mi bejártunk. Biztos jól megfizettük, de nekünk belefért, ő meg boldog volt.

Összeségében szédítő érzés ez a Kairó. Nem tudnék ott élni, megfulladnék, elvesznék benne. De látnom kellett !!! Örültem, hogy egy nagyon hosszú és fárasztó éjszakai vonatozás után végre megérkeztünk Asszuánba. Még le se szálltunk a vonatról, máris jöttek a szállás ajánlók. Aztán az egyik fiúval el is mentünk. A város régi részén volt a szálloda, eléggé megroggyant kis épület , de én pont az ilyen helyeket szeretem. 30 font volt kettőnknek, reggelivel. nagyon egyszerű, kissé kopott, de tiszta.

Az első napot csak laza sétálgatással töltöttük, próbáltuk kipihenni a borzasztó hosszú vonatozást. Nézelődtünk a bazárban, adtunk fel a postán képeslapokat ( sose kapták meg ) alkudoztam datolyára és persze folyton a barátnőmre kellett vigyáznom, mert az összes arab meg akarta venni. Égő vörös hajával, zöld szemével és termetesebb alakjával, minden arabok kedvence lett :-))) Asszuán nagyon kellemes felüdülés Kairó őrülete után. A Niluson sok hajót kikötöttek a parthoz és éttermet csináltak belőlük. Hát gondolhatjátok, hogy milyen romantikus és hangulatos ott vacsorázni. Akkoriban 8-10 fontért lehetett egy  menüt enni. Mi bátran ettünk mindenfélét. ( persze minden reggel és este fertőtlenítettünk ám :-)))

Másnap hajnali 3-kor indult a karaván Abu Szimbelbe. Erről is sokan írtatok már. Sajnos valóban kevés volt az az idő, amennyit kaptunk. Legközelebb ezt  valahogy máshogy oldanám meg. De hiába volt a kevés idő, a rengeteg túrista ( én is csak egy voltam közülük )  a tikkasztó hőség, földbe döngölő a templomok látványa... Enyém lett megint a világ egyik darabkája. Visszafelé megnéztük a Nagy Gátat. Megmondom őszintén, hogy nem ejtette rabul a szívemet, bár nem is tudom, hogy mire számítottam. A  Philae sziget, az viszont nagyon tetszett. Alig volt ott pár ember, le lehetett üldögélni, kicsit nézelődni, elmélkedni, szép képeket csinálni. Temploma van itt Izisznek, Horusznak, Hathornak. Lehetett bolyongani, mint kísértet, a hatalmas oszlopok között. Szárnyalhatott a képzelet  is, hogy ősidőkkel ezelőtt mi történhetett itt. Este is lett, mire visszaértünk a kedvenc szállodánkba. Tanultunk ám ott egy csomó játékot. Olyanokat mint a backgameon ( vagy hogy kell írni ) 

Rettentő kíváncsi voltam, hogy milyen lehet egy egyiptomi fordászat. Megkértem a szállodás fiút, hogy vigyen el minket egy fodrászhoz, mert le akarom vágatni a hajam. Nagyon meglepődött, de ugye az araboknál minden ''''''''''''''''''''''''''''''''no problem''''''''''''''''''''''''''''''''  Hipp-hopp már ott is voltunk a "szalonban" Nagyon sajnálom, de nem engedtek fotózni, pedig jó lett volna. Éppen egy esküvői készülődésbe csöppentünk bele. Kb egy 5x5-ös helyiségben zsúfolódott össze rengeteg nő és kislány. Azt a döbbenetet el tudjátok ugye képzelni, amikor minket megláttak. Volt 3 fodrásznő és egy pasi, övé volt az üzlet és ő irányította a dolgokat. Először is meg kellett alkudnom az árban. 50 fontot akart kérni tőlem egy kis nyiszatolásért. Aztán addig ájuldoztam míg végülis 25-ben egyeztünk meg ( ami így is borzalmasan sok volt, szerintem én fizettem ki a menyasszony és a koszorúslányok frizuráját is  ) Násznép félrelökve és ülhettem is a székbe. Szegény fodrászlány alig mert levágni 1-2 centit a hajamból. A főnök persze egész végig duruzsolta a fülembe, hogy igazán fizethetnék többet is, mert várnom se kellett és különben is a fodrásza Alexandriában tanult. Úgy csináltam, mint aki meg se hallja, egyébként is nagy volt a zűrzavar. A helységben volt 3 munkahely, óriási, piszkos tükrökkel, rengeteg légy, iszonyú meleg és büdös,  a falat meg tetőtől-talpig, újságokból kivágott  női képek borították. Mire elkészült a "mű" dugig lett a bolt kiváncsiskodókkal.

Asszuánból visszafelé vettük az irányt  Luxor felé.Korán reggel fel is keltünk és a 9-es busszal akartunk menni. Ott is voltunk már jócskán 9 előtt. Szürke köppenyes ember mondta és mutatta is hogy melyik busz megy 9-kor Luxorba. Aztán amikor fel akartunk szállni, buszsofőr mondta hogy "no". Vártunk, vártunk, szürke köppenyest  megint megkérdeztük, aki állította, hogy bizony az volt a 9-es Luxori busz. És a következő ? 12,30 -kor. Mivel nem volt kedvünk a batyunkkal a hátunkon mászkálni, ott ültünk és szépen megvártuk a következő buszt. Aztán a legnagyob forróságban 12,30-kor elindultunk végre Luxor felé. Délután végre leszállhattunk a buszról, ami már túl meleg és büdös volt. Luxorban a szállodában várt minket Zigi. Az Asszuáni szállodás fiú ajánlotta ezt a helyet és ide szólt telefonon, hogy jövük. Csak Zigi nem értette, hogy hol késlekedtünk ilyen sokáig, nem avattuk be.  37 font volt a szoba reggelivel. Itt volt saját zuhany és wc is, És a szakács annyira de annyira jól főzött. Máshol nem is ettünk.

Aztán, Zigi javaslatára, úgy döntöttünk, hogy szamaras túrára megyünk át a Nílus másik partjára  a Királyok Völgyébe. Hajnali 5-kor jött értünk az emberünk a szállodába. Kishajóval keltünk át a  teljesen nyugodt és sötét Níluson. Nagyon szép volt. A parton kistaxiba szálltunk és pár perc múlva meg is érkeztünk a szamarainkhoz.

Én, mint aki világ életemben szamáron ültem volna, nagyon gyorsan belejöttem a szamaragolásba, hanem az én drága barátnőm... rettenetesen félt, a szamár is félt ( gondolom ) és hát nem lettek barátok.  Én mentem elől, a többiek ( barátnőm, akit  oldalról támogatott a szamaras ember  ) meg hátul, jól lemaradva. Csak azt hallottam, ahogy jajgat magyarul, hogy  "segítség, leesek, segítség, leesek". Persze segíteni nem tudtam, mert közben meg felkelt a nap és semmi másra nem tudtam figyelni, csak arra a borzongató látványra, ahogy a hegyeket megvilágítja a nap. Egy lélek se volt körülöttem, csak poroszkáltam a csacsival és folytak a könnyeim...

Mi valahogy a völgy végénél ereszkedtünk le a sírokhoz. Vettünk belépőt, amivel bármelyik 3 sírba be is mehettünk. Nagyon sajnáltam de Tutonhamonéba nem mentünk be, mert 100 dollárt nem tudtunk rá áldozni. ( Inkább csak felidéztem magamban a Egyiptom Múzeumot ) Alig volt ott korán reggel pár túrista. Még kicsit hűvös is volt talán, és volt időnk bőven bolyongani. Aztán visszamásztunk a hegyre, ahol vártak minket a szamarak. Naná, hogy elvittek bennünket egy ajándékboltba. Én nem vagyok az a vásárolgatós fajta, de ott megláttam egy fekete bazalt  Tutonhamon fejet. Akkor elhatároztam, hogy lesz, ami lesz én azt ott nem hagyom.  Nagyon hosszú alkudozás után végülis 120 font helyett 40-ért az enyém lett és még pár szkarabeusz is.

Újból csacsira szálltunk és csak úgy nyeregből megnéztük a Memnon szobrokat és Hatsepszut királynő templomát.  Azért kicsit futkosott a hátamon a hideg, ha eszembe jutott, hogy pár évvel azelőtt mennyi túristát legyilkoltak  ott. Persze elvittek minket egy papirusz üzletbe is, megmutatták hogyan készítik őket. Valóban nagyon tetszettek, de vásárolni nem akartunk. Utána jött a pafümös bolt, ott se vettünk semmit. Így aztán lassan visszafelé vettük volna az irányt, de a két csacsi teljesen megvadult. Hallottatok már szamárbőgést ? Rettenetes, az én szamaram, vágtatni kezdett, mert megérezte az otthona szagát vagy mit, de meg sem állt hazáig, én meg csak kapaszkodtam. Jöttek utánam a többiek is. Végre leszálltunk, emberünk bevitte a csacsikat az istállóba, minket meg behívott a házába. Egy nagy emeletes ház volt. nagyon szép is lehetett volna, de itt se kívül, se belül nem volt  vakolat. Bevezettek minket egy szobába, volt pár szék, meg kanapé és asztal, de olyan össze-vissza. Kaptunk egy lánytól  teát és valami süteményt is. Beszélgetni nem tudtunk, de nagyon kedvesek voltak. Aztán taxival mentünk a Nílusig és kishajóval a másik partra és a szállodánk meg csak pár lépésre volt.

Másnap úgy ébredtünk, mint akit agyon vertek. Fájt mindenünk, főleg a Gabi háta, ja mert nem is írtam, de szegényke csak leesett kétszer is :-))) Csak sétálgattunka  városban, nézelődtünk. Gondolkodtatok már azon, hogy nektek mit jelent a szabadságérzés ? Hát nekem azt, amikor papucsban lehetek,mezitláb. És Luxorban csak így voltam és éreztem is a végtelen szabadságot. Esti fényében néztük meg aznap a Karnak templomot. Még sose láttam eddig  hang és fényjátékot, kicsit talán alá is becsültem az ilyen mutatványokat, de nagyon kellemesen csalódtam. Tényleg érdekes és félelmetes is volt.

Következő nap délelőtt csak üldögéltünk a Nílus parton, persze marha nehéz csak úgy kettesben lenni, mert állandóan odajött valaki, hogy el akar adni valamit vagy menjünk vele felukkázni. Egyébként is megfigyeltem, hogy az egyiptomiak azt gondolják, hogy kötelességük szórakoztatni a túristát. Én csak tűrhetően beszélek angolul és egész nap azt kellett  figyelnem, hogy nehogy véletlenült igent mondjak valamire, amire nem akarok. Estére úgy elfárad az ember. Szóval addig ültünk ott, míg végül  elmentünk egy délelőtti felukkázásra. Jól is esett, hűvös szél fújt, nézelődtünk. Délután meg bementünk végre a Luxor templomba. Kívülről nap, mint nap elsétáltunk mellette, de utoljára akartuk hagyni.
Gyönyörű volt, mondhatom. Estig üldögéltünk, megvártuk míg szépen kivilágítanak mindent. Kis bogárkának éreztem magam,a hatalmas oszlopok tövében...
És másnap reggel érzékeny búcsút vettünk a szállodás fiúktól, akik nagyon kedvesek voltak, sokat segítettek és sokat beszélgettünk. Mi felszálltunk egy Hurghadába tartó buszra, hogy aztán onnan áthajózhassunk a Sínai-félszigetre és nyaralhassunk végre .-)))
De az már megint egy másik történet .-)))