Két hónapot töltöttem kinn, többnyire Bogotában, de eljutottam a gyönyörű kávévidékre; az Andok magashegyi részén a a spanyol kolonizáció óta szinte érintetlenül megmaradt Villa de Leyvába; a karibi térségben a kétarcú Cartagenába és a hozzá közeli ezerszínű korallzátonyokhoz.

Láttam, tanultam, egy kis iskolában dolgoztam, tanítottam is - ami belefért. Az ország méretei persze még európai léptékkel nézve is elképesztőek, Kolumbia nagyobb, mint Németország és Franciaország területe együttvéve. Így nem is csoda, hogy számukra a mi kis Magyarországunk egészen aprócska, Bogotá is London nagyságú, miután megtudták, hogy Budapesten mennyien élnek, teljesen érthető reakciójuk volt, hogy ''''akkor az egy egészen kis város!''''.

A főváros magja egykor a Candelaria nevű régi városrész volt, itt a mai napig keskeny utcácskákon járkálhatunk a spanyol gyarmatosítók ízlése szerint épült, íves farácsokkal, balkonokkal díszített egy-, kétemeletes házsorok között, melyek ma már többnyire egyetemeknek, múzeumoknak, apró boltoknak adnak otthont. Itt folyik a nagy ''''smaragdpiac'''' is, egyes tereken minden áldott nap összegyűlnek a vidékről jött smaragdkereskedők, akik a felvásárolt nyers drágaköveiken próbálnak itt jó áron túladni. Számomra kézenfekvő kérdés volt, hogy vajon tényleg biztonságos-e mindezt a zsongó utcán intézni, de a helyiek szerint pont ezek a helyek nagyon biztonságosak, mert bármilyen gond, lopáskísérlet esetén érdekük az, hogy egymást is védjék, és gyors latin virtussal helyreteszik az illetőt. Mindenesetre nemigen érdemes tapasztalat nélkül a csábos kis zöld kövecske vásárlásába fogni, ötvös barátnőm elmagyarázta ugyan milyen belső töréseket, miegymást kell a kőben figyelni, de azt hiszem ehhez egy gyorstalpaló vajmi kevés...

Candelaria, ez a régi városmag ma már azonban teljesen rejtőzködik a hatalmas, modern Bogotában, ami zsong a rengeteg autótól, buszoktól, taxiktól és emberektől. Az üzleti negyedben nyaktörő magasságú banki- és biztosítópaloták, a másfél órás ebédidőben mindenütt öltönyös, kosztümös alkalmazottak mennek csapatokban a közeli kis éttermekbe; a parkokban ilyenkor megsokasodnak egy kis rövid szieszta erejéig az emberek, ott vannak persze a szerelmespárok, az egyenruhás iskolai csoportok is...

Számomra ez volt az első út az öreg kontinensen kívül, így már az utazásra való felkészüléskor is mindig arra próbáltam emlékeztetni magam, hogy ne európai szemmel, ne a már belémivódott elvárásokkal menjek, hanem készen minden újra.

Bogotában jöttem rá azonban, hogy mennyire belémivódott gyermekkoromban az a szemlélet, hogy egy új város feltérképezésénél az első a régi negyed bebarangolása, hogy igazából egy város szépségét adó elsődleges mérce számunkra az, hogy mennyire tudta az megőrizni a régi ízét. Viszont pont ez az, amit egy olyan várostól, ami főként az utóbbi ötven évben nőtte ki magát ennyire, ahol ebből következően az épületek 70 vagy mégtöbb százaléka ''''''''''''''''modern'''''''''''''''' - nem lehet elvárni.

Kellemes meglepetés volt a város északi felének a rendezettsége, bizony sokszor eszembe jutott, hogy örülnék, ha Budapest ilyen kulturáltan nézhetne ki sok helyütt. A lakónegyedek többnyire téglából vannak, amit nem vakolnak, így a mi klinkertéglás épületeink emlékeztetnek talán legjobban rájuk. A rendezettséghez persze hozzátartozik, hogy a lakók nemcsak a házuk rendbentartásáért, de a hozzájuk tartozó parkok, utcák rendbetételéért is fizetnek.

Szintén elképesztő, hogy milyen színes, színvonalas a város éjszakai élete. A legjobb Ny-európai helyek nem jönnek a Park 93, a Zona T vagy akár Andres Carne de Res nyomába. Egy közös, mindenhol a salsa, a merengue, a reaggeton, a vallenato... megy, bármilyen más zenét csupán elvétve lehet hallani.

A nagyforgalmú utak mentét viszont színes társaság lepi el, e kontinenst csupán először kóstolgató utazóként idő kell, amíg mindent beazonosít az ember.

Az emberi találékonyság (és persze a túlélés ösztöne)elképesztő ötletességre ösztönöz, a piros lámpánál vagy a megszokott hatalmas dugóknál amatőr artisták mutatványaikkal próbálnak néhány száz pesót keresni, a kocsisorok között cikázó árusoknál pedig minden kapható, ami már tényleg soha nem jutna eszedbe. Van itt telefontöltőtől, angol nyelvkazettán át hasleszorítóig minden, pont amire egy piros lámpánál szükséged lehet...

A város központja felé érve szinte minden utcasarkon helyi édesség, karamell szerű krémmel, lekvárral, reszelt sajttal megkent ostya (oblea); frissen bontott kókuszdió húsa; mangó, papaya és ki tudja még hány féle mágikus nevű gyümölcsből gyümölcskoktél... A sokféle banán, a zöld színű platano, amiből sós köreteket készítenek húsételekhez... Néha bizony előfordul, hogy az ember a helyiektől próbálja ellesni, vajon hogyan is kéne valamihez hozzáfogni.:)