MÉG TÖBB...
(30 szavazat, átlag 4.67 )

altBrela – Orebic 2009.  I. rész (június 26- július 7.)

Harmadik éve indultunk horvátországi nyaralásunkra. Az eddigi évekből tanulva, mindig egy kicsit finomítottunk az utazási tervünkön. Tavalyelőtt 7 napra mentünk, de rájöttünk ez kevés idő nekünk, főleg innen Miskolcról utazva legalább 10 nap kell .

Azonkívül főleg Dél-Dalmáciából visszafelé szükségünk van egy 1 éjszakás pihenőre és ha lúd legyen kövér, tehát Plitvice. (megjegyzem idén harmadszor néztük meg a Plitvicei tavakat, most főleg a velünk utazó házaspár miatt)

Az idei utazási tervünk:

június 26. – július 1.    Brela

július 1.    – július 6.    Orebic

július 6.     – július 7.    Plitvice

Eseménytelen éjszakai utazás után de. 10 órára értünk Brelába, 11 órától lehetett elfoglalni az apartmanokat. ( két egymás mellett lévő tiszta apartman 36 euro/2 fő/éjszaka).

Szeretünk június utolsó hetében  utazni, mert ez így még előszezoni ár és tavaly is bejött nekünk ez az időszak. Fő szempontunk még a tengerre néző kilátás, szeretünk a teraszon reggelizni és vacsorázni. (amint a képen látható, ez maradéktalanul teljesült)

alt

alt

Brela Podrace nevű részén voltunk, ami 1,5 km-re van a központtól, nem messze a híres Punta Ratai strandtól. Gyalog kb. fél óra a központ és közben lehet gyönyörködni a sok-sok pici apró öblökben, a gyönyörű növényzetben, a vízbe lógó fákon.

alt alt

Az első három napban olyan 26 C fokos meleg volt, ezért előrehoztuk a kirándulós napokat.  Második nap a reggeli órákban Makarskára mentünk, ahol a város végében a temető mellett találtunk ingyenes parkolót. Csak egy kis utcán kellett lefelé menni és már ott is voltunk a parton.

alt

Bejártuk a városkát, leértünk a nagy strandra és ekkora már hétágra sütött a nap, az emberek ellepték a szép aprókavicsos strandot, bántuk, hogy nem hoztunk fürdőruhát. Bámészkodtunk a kikötőben, néztük a komphajókat. Nagyon szép Makarska, de nekünk túl zajos, lüktető.

JavaScript must be enabled in order for you to use Google Maps.
However, it seems JavaScript is either disabled or not supported by your browser.
To view Google Maps, enable JavaScript by changing your browser options, and then try again.

alt alt

 

A harmadik nap reggel csepergő, esős időben Dubrovnikba kirándultunk, mire odaértünk elállt eső. Aki a makarskai rivieráról kirándul Dubrovnikba, mindenképpen 2,5-3 óra menetidővel számoljon mert 60 km/óra átlagsebességgel lehet csak menni, amíg el nem készül az autópálya.  Igazi városnézős idő lett, de rajtunk kívül ezt más is tudta, ráadásul vasárnap volt, úgyhogy rengeteg ember rohamozta meg  Dubrovnikot.Itt aztán mindenféle náció képviselteti magát, míg a makarskai rivierán főleg szlovákok, csehek nyaralnak. Miután tavaly 4 napig itt nyaraltunk, volt némi helyismeretünk, úgyhogy a Gradac-parki ingyenes parkolót céloztuk meg. De. 10 órakor már a várfalon voltunk. Az utolsó egy órát már igazi hőségben tettük meg és ez a rész a leghúzósabb, legmeredekebb.

alt

alt alt

A Rektori Palotában hűsöltünk, megnéztük a szép helytörténeti kiállítást. Bővebben most nem írok Dubrovnikról, hiszen ezt tavaly részletesen megtettem.

alt alt
alt

altA korai esti órákban már a brelai strandvizet „kóstolgattuk”.  A negyedik-ötödik nap  már igazi strandidő lett 24 C fokos tengervíz hőmérséklettel. A legtöbbet itt fürödtünk ezen a pici kis strandon. Ez a kép pedig Brela szimbóluma ,látszik a képen , hogy egyáltalán nem voltak sokan.

Az egyik este még átruccantunk Baska Vodába, ahol egy szép hangulatos estét töltöttünk el, a lefinomabb és legnagyobb adag fagyit itt kaptuk a kikötővel szemben.  Ha még egyszer  a makaraskai rivierára  mennék szívesen választanám Baska Vodát  is szálláshelyként. Főleg a Brela felőli rész teszett, miután az egy kicsit sziklás, a házak ritkábban vannak.

Nagyon szép, lassan mélyülő apró kavicsos strandja van. Egy pár kép a baska vodai naplementéről.

alt

alt

Összességében Brela nagyon szép, tiszta, főleg annak való aki nyugalomra vágyik, szereti a csendes kis öblöket. Sok a szlovák, cseh, lengyel turista, de kulturáltan viselkednek.

Elsétáltunk természetesen Brela másik végére (Stomarica ), innen már a központ gyalog messze van és még csendesebb hely. Igazán méltán érdemli ki Brela a kék zászlót a strandra.

altBrela – Orebic   2009. II. rész

Július l-én kényelmesen megreggeliztünk és 9 órakor  indultunk következő állomáshelyünkre Orebicbe. Bevásároltunk a  „horvát kis thaiföldön”, az út szélén árulják jóval olcsóbb áron a helyi specialitásokat.

  alt

A zöldségen gyümölcsön kívül árulnak itt fügepálinkát, narancslikőrt jóval olcsóbban mint a boltokban.

Útközben megálltunk Ston városkában, megnéztük a híres „nagyfalat”, de szigorúan csak kívülről. Borzasztó meleg volt, a déli órákban értünk ide, de látszik a képeken volt, akiket ez nem tartott vissza.

alt alt  

Délután fél 2-re értünk Orebicbe. A lélegzet elállító szerpentinekről így fogadott bennünket a városka. Ekkor már tudtuk, nagy csalódás nem érhet bennünket.

alt

Elsőre sikerült megtalálni a házat. (II. emeleti tetőtéri lakás, nagy fedett tengerre néző terasszal, klímás, 2 hálószobás, 150 m-re a strandtól 54 euró/4fő)

A tulaj mielőtt felmentünk volna leültetett bennünket a földszinti kiwi lugasába és saját vörös borral kínált. (a Peljesac-félsziget  a horvátoknál bortermő vidék) Meleg is volt, éhesek is voltunk, úgyhogy  hamar a fejünkbe szállt a bor. A házigazda rendkívül barátságos ember, segített felcipelni négyünk nem kevés holmiját. Ezen a teraszon hangulatos közös étkezések voltak, a velünk együtt lévő házaspárral. Élveztük a kis pötty szigetek látványát.

alt alt

JavaScript must be enabled in order for you to use Google Maps.
However, it seems JavaScript is either disabled or not supported by your browser.
To view Google Maps, enable JavaScript by changing your browser options, and then try again.

Ebéd után  már a trestenicai strandon voltunk, teljesen homokos, lassan mélyül, jóval melegebb volt a víz mint Brelában. Ezen a strandon mindig rengetegen vannak, ennyi kisgyereket 3 évi nyaralásom alatt még nem láttam, biztos közre játszik a zsúfoltsághoz, hogy a strand felett van a kemping. Sokan kérdezik Horvátországban hol van homokos strand, hát tessék itt Orebicben!

alt alt

Miután mindenünk tele lett homokkal, a következő napokon már egy kisebb, néptelenebb, kavicsos kis öblöt választottunk, ami még ráadásul közelebb is volt hozzánk. A legtöbbször ezen a kavicsos strandon fürödtünk, árnyék is volt, meleg  és tiszta volt a víz, mi kell még?

alt

Főleg strandolással teltek el a napjaink, de esténként bejártuk Orebic minden zegét-zugát.Nekem nagyon tetszett a buja, mediterrán növényzet. Szívesen bekukucskáltam a kertekbe.

alt alt

Füge és citromfa sok helyen van Dalmáciában, de narancsfát csak itt láttam.

Orebicnek is van egy kicsi óváros része, nagyon régi dalmát kőházakkal.
alt alt
Az orebici kis kikötő
alt

Itt tartózkodásunk egyik napján a délutáni fél 4-es kis hajóval mentünk át Korcula városkába. Félóránként indul a hajó  és kb. 15 perc alatt ér át. Mintha gyermekkorom mesevároskája elevenedett volna meg.

alt

Péntek délután volt, az idő kellemes, mégis a városkában alig volt turista. Ez a mi szempontunkból viszont jó volt, mert a középkori hangulat még jobban átjött.

alt alt

A képen a Marco Polo ház

Orebic másik részét a „szállodás” részt is felfedeztük. Ha még egyszer ide mennék, inkább itt foglalnék szállást. Csipkézett partszakasz, pici apró kavicsos öblökkel, az egyik délután egy pici öbölben csak mi voltunk. Fürdőcipő feltétlenül kell, igaz ez Brelára is vonatkozik. Ahol szikla van ott sün és rák is van.

alt

Estig maradtunk mint a kép is bizonyítja.

alt

Az utolsó két nap feltámadt a szél, így a tenger megmutatta másik arcát is. Megjelentek a széllovasok.

alt alt

Orebicből hétfői nap reggel kipihenten, reggeli után keltünk útnak. Neumnál a bosnyákoknál megtankoltunk (ezt nem először tettük) itt jóval olcsóbb a benzin, mint a horvátoknál. Ebben az időben 295 Ft volt a benzinár (a horvátoknál is ennyire jött ki), Neumnál átszámolva 240 Ft/l tankoltunk.

altaltPlitvice felé tartottunk ráérősen (forgalom alig volt, rendőri ellenőrzések igen!). Az idén már harmadszor néztük meg a plitvicei tavakat (most főleg a velünk utazó házaspár miatt).

Nem értem azokat,  akik sajnálják az idő arra, hogy itt megálljanak. Én még mindig fedeztem fel új dolgokat. Attól függően melyik napszakban megyünk be a színek a fények miatt mindig más-más arcát mutatja a nemzeti park. Plitvice-Jezerce kis faluba letérve rögtön az első háznál vettünk ki 2 hálószobás apartmant.

A tulaj elmondta, hogy már 9 napja esett az eső, ezért nem volt vendég, ilyen örömmel még sehol nem fogadtak, pedig csak 1 éjszakáról volt szó. Csodálkoztam azon, hogy Horvátországban még egy ilyen egyszerű kinézetű ember is beszél idegen nyelven (németül jól megértettük egymást).Egyébként Brelában és Orebicben is a házigazda németül is beszélt. Előkerült a sligovica is. Plitvice környéki falvakban rengeteg a kiadó szállás, nyugodt szívvel lehet a helyszínen foglalni.

Másnap reggel 9 órakor mentünk be a tavakhoz az 1-es bejáratnál. 110 kuna/fő a belépő, 7 kuna/óra a parkolás. (bankkártyával lehet fizetni)

Nem voltak túl sokan a parkban, így a kis pallókon lehetett bámészkodni, nyugodtan fényképezni, nem tolt a tömeg maga előtt. Hátizsákban vittünk magunkkal ennivalót, az egyik pihenőben nagy faasztalnál kulturáltan megebédeltünk, egy kicsit nagyképűen elmondhatom mi Plitvicén piknikeztünk.  Az itt lévő büfékben horror árak vannak. A középsőnek számító „C” túrát tettük meg.

alt

alt alt

alt

Délután 2 óra körül indultunk haza Miskolcra és éjfél előtt már a saját ágyunkban aludtunk el.

Összességében elmondhatom, mind az időjárás, mind a szállás, a helyszínek jó választásnak bizonyultak. Nyaralásaink során mindig újabb és újabb helyeket fedezünk fel. Arra törekszünk, hogy  a tengerparton heverészés és a látnivalók felfedezése egyensúlyban legyen.

Próbáltuk összehasonlítani eddigi horvátországi nyaralásainkat (1. Közép-Dalmácia – Seget  Vranjica-Trogir, 2. Tucepi-Dubrovnik, 3. Brela-Orebic) Lehetetlen megmondani, melyik volt a legszebb, egyikben sem csalódtunk, mindegyiknek meg volt a maga szépsége, éppen ezért nagyon szerencséses vagyunk.


Hozzászólások (0)add
Kérjük, hogy jelentkezzen be, ha hozzá kíván szólni. Ha még nincs fiókja, akkor regisztráljon!

busy

Google Map
Powered by Croatiaport.com

Show Other Articles Of This Author

Facebook MySpace Twitter Digg Delicious Stumbleupon Google Bookmarks RSS Feed 

Horvatorszag.me ! Horvátország portál

Ezek mennek most

Legutóbbi komment

Tengerpartok.hu