A gépen jópáran voltak akik Singapore - Sydney irányában terveztek átszállást. A gépen a stewardessek őket eleinte még biztatták, hogy elérik a csatlakozást, végül majdnem egy órával a tervezett érkezés után szálltunk le, szinte biztos vagyok benne, hogy lekésték.
Nekünk a Heathrow reptér 5-ös terminal-jában volt az érkezésünk és az indulásunk is, ezért max 10-15 percet terveztem arra, hogy a Cape Towni gép kapujához elértünk. Azonban az ötös terminált láthatóan nem arra tervezték, hogy gyorsan át lehessen jutni rajta. Kiszállás után 5 perc gyaloglás, aztán 6 emeletet lefelé kell menni mozgólépcsőn vagy liften (újabb 5 perc), majd felszállni az automata vonatra (5 perc), aztán 6 emelet lifzetés, vagy mozgólépcső felfelé (5 perc), majd repülőjegy ellenőrzés, útlevél ellenőrzés, csomag ellenőrzés (vetkőzős) (mindez az este 9 órának köszönhetően sorbanállás nélkül 10 perc alatt letudható), és "már" bent is vagyunk az indulási oldalon, egy 5 perces sprinttel (kb. 1 km) el is értük a beszálló kaput, ahol már nagyon vártak minket. A gép szinte azonnal indult.

2011. jan. 15. szombat

A repülőn meglepően jól sikerült kialudni magunkat, amiben nagy szerepe volt a szokásos British Airways stílusnak (takaró, zokni, szemfedő, viszonylag tágas ülés). A kiadós reggeli után még fentről megszemléltük a Namib-sivatag vörös homokdűnéit és szikláit, majd dél körül a repülőgép ereszkedni kezdett a napsütötte Cape Townban.
A repülőtéren unokatestvérem fia (azt hiszem a magyar nyelvben erre a rokoni kapcsolatra nincs pontos szó) várt bennünket egy bérelt autóval, és egy panoráma úton átvitt bennünket a városon (a reptér északon van) Camps Bayig, ami Cape Town egyik legszerethetőbb városrésze, csodálatos tengerparttal és a gyönyörű Table Mountainnal a háttérben.
Bár nagyon vágytunk egy jó zuhanyra és a nyári cuccokba átöltözésre (téli ruhákban utaztunk, és a téli ruha nem a legjobb viselet a közel 30°C-os nyárban), a szállodai szobánk a Protea Sea Point Hotelben nem volt kész, a takarítást délután kettőre ígérték. Így felvettük unokatestvéremet és Camps Bayben beültünk a Cafe Caprice nevű parti étterembe egy jó margarita koktélra és hamburgerre. Az árak meglepően ésszerűek (egy méretesebb hamburger 60 rand - 1800 HUF, egy koktél 40 rand - 1200 HUF. Dél-Afrikában a hamburger ugyanazt jelenti, mint az USA-ban is: magát a hamburgert, sültkrumplit és salátát egyben.
Camps bay
Az ebéd után sétáltunk egyet a parton, és megállapítottuk, hogy hiába nyár, hiába napsütés, hiába a világ egyik legszebb tengerpartja, a víz csak kb. 12-14 °C-os, képtelenség fürdeni benne. Az Atlanti óceán áramlatai ezen a partszakaszon ugyanis az Antarktisz irányából érkeznek, így elképesztően hidegek - az amúgy pálmafás, mediterrán (engem Los Angelesre emlékeztető) város strandjai mind-mind alkalmatlanok a fürdésre.

Fél három felé értünk a szállodába, ahol a szobánk természetesen még nem volt kész - épp ekkor kaptak észbe és lázasan nekiálltak a takarításnak. Így mindjárt kaptunk egy kis ízelítőt az afrikai stílusból, ami nagyjából végig kísért bennünket az egész úton is. Mindenesetre az időre tett ígéreteket nem kell készpénznek venni Afrika egyetlen országában sem.
Délután zuhanyzás, majd némi szieszta következett, a késő délutáni órákban pedig kimentünk egy kicsit napozni Camps Bay legömbölyített szikláival határolt, gyönyörű tengerpartjára. Jó másfél órát napoztunk, közben figyeltük a többi “strandolót” - a vízbe csak elvétve merészkedett be bárki is.

A strandprogram után visszaautóztunk a szálloda közelébe és a szép, tengerparti sétányon egy fagylalt mellett megnéztük az Atlanti óceánba bukó napot.
Vacsorára a szálloda aljában található Spur étterembe (étteremlánc) mentünk, ami egy klasszikus tex-mex stílusú étteremnek tűnik: steakek, quesadillas, hamburgerek, browniek és cheese cake-k. Rendkívül ésszerű árakkal üzemelnek, nagyon jók az ételek és tele vannak különféle akciókkal. Egy isteni, közepesen átsütött steaket ettem (20 dkg New York Strip - 70 rand = 2100 HUF), mellé egy nagyon jó, helyi Castle Lager sört ittam, végül egy cheese cake-el (26 rand = 780 HUF) fojtottam le az egészet.

2011. jan. 16. vasárnap

A reggelit a szálloda éttermében fogyasztottuk el teljes nyugalomban (nem tudtuk, hogy nincs benne a szoba árában, és azt sem tudtuk, hogy mennyire drága). Mindenesetre nagyon jól esett a téli ételekhez szokott szervezetünknek a sok friss gyümölcs (mangó, papaya, dinnye, szőlő) és saláta.
A reggeli után mindjárt bankautomatát látogattunk - mint kiderült, 1 Rand szinte pontosan 30 Ft-ba kerül, és az ATM-eknél meg kell adni, hogy milyen jellegű kártyáról vesszük le a pénzt (savings - a szokásos magyar bankkártya; credit - hitelkártya, vagy cheque - ennek nincs magyar megfelelője). A szomszéd élelmiszerboltban bevásároltunk egy kis snack-ből, és vettünk 2 liter 100%-os mangó és 2 liter guave levet.
Ez után autóba ültünk és elindultunk keletre, a Stellenbosch borvidék irányába.
A Western Cape szőlőültetvényei
A városból kiértve a vakító napsütés és a hegyek között gyönyörű zöldellő tájakat találtunk - sok patakkal, tavakkal, és rengeteg szőlővel. Első állomásunk a J.C. LeRoux pezsgőgyár volt, ahol fejenként mindössze kb. 30 randért (900 Ft) kóstolhattunk végig 4 féle pezsgőt a hozzájuk tökéletesen passzoló sorbet-ekkel és a somelier tájékoztatása mellett. Amikor a somelier megtudta, hogy magyarok vagyunk, grátiszként még megkóstoltatta a pezsgőgyár Pongrácz fantázianevű pezsgőjét, amit egy magyar borász fejlesztett ki. A kóstoló után megnéztünk egy mozifilmet a gyár történetéről, majd végignézhettük a gyártási folyamatot.
Pezsgőkóstolás a J.C. Leroux-nál
Természetesen az 5 pohár pezsgőtől kicsit szédelegve mentünk ki a melegbe, sétáltunk egyet a gyár gyönyörű, virágos kertjében, majd tovább indultunk a Neetlingshof borászathoz.
Neetlingshof borászat bejárata
Itt nem is a borokkal foglalkoztunk, hanem a borászat gyönyörű parkját néztük meg, illetve a régi, holland épületeket, amik valóságos meseházikókként díszítették a parkot.
Egy nagyobb séta után ismét autóba ültünk, és egy másik, jóval nagyobb, és nagy rendezvények lebonyolítására alkalmas borászathoz mentünk. Az Asara egyszerre borászat, konferenciaközpont és szálloda, óriási parkokkal, nyírt pázsittal és horgásztavakkal. Számos speciális bora van, és teljesen természetes, hogy az ember vásárlás előtt (ingyen) megkóstolja a borokat. Mivel a Pinotage egy tipikusan Dél-Afrikai szőlő fajta, mániákusan kerestem ezt a bort, de az Asara somelier-jei felvilágosítottak, hogy a Pinotage még túl új bor ahhoz, hogy kiforrott fajta legyen, ezért ahány termelő, annyi féle Pinotage van. Ők a házasításra specializálódtak, így végül kóstolás után egy Pinotage - Cabernet savignon - Shiraz - Portugieser couve-vel hagytuk el a borászatot.

A borozás után egy szerény ebédet tartottunk a Stellenbosch egyik külvárosi SPAR áruházának parkolójában (igen, a SPAR Dél-Afrika egyik legelterjedtebb és legolcsóbb lánca, ezzel szemben Tesco-t, Auchan-t nem láttam). Ezekben a SPAR-okban mindenhol árulnak frissen sütött pizzákat, pitéket, hamburgereket, így messze ez volt a legolcsóbb és leggyorsabb étkezés.

A délutáni célállomás egy Paarl nevű település volt, ami egyben a róla elnevezett borvidék névadója is. A település nevét a fölé magasodó gömbölyded gránithegyekről kapta, melyek a felfedezésekor egy eső után gyöngyszerűen csillogtak (paarl - gyöngy hollandul). Az útikönyvek szerint ez a hegy az ausztráliai Ayers rock után a világ második legynagyobb gránittömbje.

A hegyre elég rosszul jelölt, de viszonylag jó minőségű (személyautóval simán járható) földutak vezetnek fel. Középtájon egy szép park és egy patakkal tarkított kis botanikus kert fogadott, ahol megcsodálhattuk sok egyéb afrikai növény mellett a gyönyörű protea virágot, majd tovább kapaszkodtunk az autóval felfelé.
Maga a hegy nemzeti park, és a bejáratnál természetesen fizetni kell (mind az autó, mind az autóban ülő személyek után).
A hegynek több csúcsa is van, amelyek mind megközelíthetők autóval. Hogy a "csúcs" szó mennyire helytelen kifejezés ezekre a teljesen legömbölyített gránit hegyormokra, azt talán a fényképek is jól mutatják. A különvált sziklák mind-mind kerekdedek, az embernek folyton az az érzése, hogy a következő pillanatban legörögnek a mélybe. Tovább autóztunk a legmagasabb csúcsok felé, ami egy gránit domb-hármas. A legmagasabb dombra egy lánc segítségével lehet felkapaszkodni, ami kell is, mert még a legjobb túracipővel is túl sima a felület, természetes kézi kapaszkodó pedig egyáltalán nincs. A gránitdomb tetején a természet által kialakított kis medencék találhatók - sajnos száraz mindegyik.
Paarl gránithegyei
Egy kimerítő nap után, jó egy óra autózással érkeztünk vissza Cape Townba, a szállodához. Este egy közeli olasz étterembe, a Primi Piatti-be sétáltunk el, ahol egy Dagwood Burger fantázianevű, hatalmas hamburgert ettem (82 rand = 2500 Ft) (gyakorlatilag megtapsoltak, amikor eltüntettem), mellé Black Label sörrel (15 rand = 450 Ft), ami állítólag a feketék kedvenc söre; ami azt illeti nekem is a kedvencemmé vált.


jan.17. hétfő

A Sea Point kora reggel
Viszonylag későn indult a napi program, ezért még a hajnali (6:30) Cape Town tengerpartján sétáltunk egyet. A nap már magasan fent, a parton futókat és kutyájukat sétáltatókat kell kerülgetni. A vakító napsütés kontrasztjait kicsit gyengíti a mindenhol látható laza, tengeri pára. Egy órás séta alatt 5-6 Aston Martin húz el mellettem, az Audik, Mercedesek és BMW-k megszámlálhatatlan mennyiségben mindenhol.
A reggeli piknikhez gyorsan bevásárlunk, majd elautózunk a Table Mountain ellentétes (keleti) oldalán található Kirstenbosch botanikus kertbe. A botanikus kert természetesen belépőköteles (36 rand/fő = 1100Ft), de mindenképpen megéri az árát. A hatalmas terület mellett a Table Mountain egy új arcát mutatja felénk - kellemes lankák, itt-ott egy-egy szurdok, sehol az északi oldal függőleges sziklafalai, vagy a nyugati oldal hegyormai. A kertben mindenhol csodálatos fák, bokrok, nagyon gazdag madárvilág. A 2 cm-re nyírt pázsiton megesszük a reggelinket, és 2 óra alatt bejárjuk a parkot.
Kirstenbosch botanic gardens

A következő állomás a Rhodes Memorial (Rhodes emlékmű), amit a híres államférfi, hódító és ügyes kereskedő Cecil Rhodes emlékére emeltek, aki - többek között - a jelenlegi Cape Town nagyobb részét kiadó földterületet adományozta a városnak. Az emlékmű - azon túl hogy monumentális - gyönyörű kilátást ad a Cape Towntól északra elterülő területre és az északi strandokra. Az emlékművet magában foglaló park fenyvesligetekkel tarkított, szintén mindenképpen megér egy látogatást.

Az emlékműtől a belváros felé vettük az irányt és felautóztunk a Signal Hill-re. Ez a hegy a város közepén helyezkedik el. Délről a Lions Head csúcsa, nyugatról a Sea Point, Green Point és V&A waterfront városrészei, északról a belváros, keletről pedig a Company's garden veszi körbe, és csodálatos innen a Table Mountain panorámája is. Kis térképismerettel innen az egész város belátható, és órákig lehetne gyönyörködni a tengerpartokban. Ottjártunkkor éppen siklóernyősök gyakoroltak a tenger felőli oldalon.

A túrákat gyakorlatilag kora délután be is fejeztük, és egy délutáni pihenőre visszamentünk a szállodába. Hétfő lévén beültünk a szálloda aljában lévő Spur étterembe egy "egyet fizet, kettőt kap" akcióra - hamburgert ettünk (43 rand = 1300 Ft a két hamburger együtt, természetesen krumplival és salátával) , majd a szálloda tetőteraszán úsztunk egyet a medencében és napoztunk.
Cape Town belvárosa a Table Mountain-ről
A program este hatkor folytatódott - autóba ültünk és felmentünk a Table Mountain Aerial Cableway (libegő) alsó állomásáig. A Cableway árait érdemes előre ellenőrizni, vannak ugyanis délutáni és esti kedvezmények (ami a 180 randos = 5400 Ft-os jegyárnál jelentős, hogy pl. este 6 után féláron lehet felmenni), és azt is fontos tudni, hogy a Cableway-t az időjárás függvényében indítják, vagy állítják le.
Már az alsó állomásra érkezve látszott, hogy nagy szerencsénk van, éppen az esti órákban kezdett kialakulni a Table mountain látványos jelensége: az asztalterítő. Így hívják azt a felhőképződményt, ami a hegy felett keletkezik, a pereménél pedig a mélybe zuhan.
A Cableway 50 fős, forgó fülkéi pár perc alatt teszik meg az 1000 méteres szintkülönbséget, a fennsík pedig - természetesen - szeles.
Körbegyalogoljuk a kiépített túraútvonalon a fennsík könnyen megközelíthető részeit - kényelmes tempóval kb. 20 perc elegendő, és gyönyörű panoráma vesz körbe mindenhol.

Az "asztalterítő"

Az északi perem közelében megcsodáljuk a mélybe bukó felhőt - ez a felhő nem áll, hanem lassított felvételként hömpölyög a mélybe. A nap utolsó sugarainak fényében elfogyasztjuk a magunkkal vitt pikniket (próbált már valaki papayát hámozni puszta kézzel? Nem könnyű!) és megvárjuk a naplementét, ami a Santorini-i naplementével holtversenyben azonnal a No.1. helyre kerül az emlékezetemben.
A "Tizenkét apostol" az alkonyi fényekben

Amint a Nap lebukik, a nézelődők megtapsolják a látványosságot, és mindenki elindul a Cableway felé. Mire leérünk, már koromsötétség borítja be a várost és Cape Town éjszakai látványa felülről is megér pár pillantást.

Január 18., Kedd

Ez egy igazi autózós nap lesz, végre felfedezzük a Jóreménység fokát. A látványútvonalon autózunk, a Cape félsziget nyugati oldalán (nyugatról kerülve a Table Mountaint) haladunk délnek. Az út végig hegyoldalban halad - az egyik oldalon végig az Atlanti óceán óriási hullámai csapkodják a sziklákat, a másik oldalon a Table mountain, majd délebbre más hegyek magasodnak fölénk. Az út folyton a kaliforniai partvidék 1. főútjára emlékeztet. Egyszerűen gyönyörű.

A Hout Bay-t őrző hegyorom
Megállunk egy rövid szünetre egy nyilvános WC-nél - itt pottyantós, u.n. "long drop" WC-k vannak, majd hamarosan megérkezünk a hegyek által körülvett óriási öbölbe, a Hout Baybe. Hout Bay után az út több alagúton, illetve hegyoldalba vájt járaton halad át, majd egy óriási sík részre érünk, és megpillantjuk Kommetije sok kilométer hosszú és egy kilométer széles, fehérhomokos strandját. A strandon galoppozó lovasok porszemnek látszanak.
Az óriási Kommetije beach
Tovább tartunk délre, az újabb hegyek oldalában elhagyjuk a Slangkoppunkt világítótornyot, elhagyunk egy struccfarmot, majd hamarosan megérkezünk a Cape Point nemzeti parkba. A park bejáratánál természetesen belépőt kell fizetni (80 rand = 2400 Ft fejenként), a kártyaleolvasó nem működik.
Maga a park dimbes-dombos, és mindenhol cserjék borítják - az erős szél miatt sehol egy fa. A Cape Point parkolóját hamar elérjük, de meglepetésemre sem a parkolóban sem az odaúton nem látunk páviánokat - pedig a páviánok állítólag sok bosszúságot okoznak errefelé, esetenként ablaktörlőket, visszapillantó tükröket törnek le, ellopják a turisták táskáját, fényképezőgépét, vagy időnként egy-egy harapással gazdagítják az emlékeket. A parkolónál a szokásos kávézó-giftshop kombó található, és választhatunk, hogy a Cape Point dombját gyalog, vagy a kábelkocsi segítségével másszuk meg - ez utóbbi pénzbe kerül (45 rand = 1350 Ft, oda-vissza).

A kábelkocsi végállomásától még 40-50 lépcsőbe kerül a csúcsra jutás, a csúcson természetesen tömeg, és egy tábla, ami az irányokat és a távolságokat mutatja Buenos Aires, Sydney, Singapore irányában. A Cape Point kilátóról gyönyörűen látszanak az őt körülvevő sziklafalak és az óriási hullámok, amik a mélyben lévő sziklákat ostromolják. Nyugatra pedig a Diaz-öböl, azon túl pedig a Jóreménység foka látszik.
Újra autóba ülünk, hogy a másik úton a híresebb fokot, a Jóreménység fokát is megközelítsük. Út közben egy helyen több strucc rejtőzik a bokrokban, arrébb egy tábla tájékoztat arról, hogy a park területén hol vannak a törzshelyei az egyes páviáncsaládoknak. Páviánt persze továbbra sem látunk.
A Cape of Good Hope a Cape Point-ról fényképezve
Mire a Jóreménység fokához érünk, rájövünk, miért nem ez az igazi turista látványosság: itt nem lehetne pénzt szedni. Lapos hely, nincs kilátás, és csak egy fatábla hirdeti, ez az a bizonyos fok, még ha történelmi jelentőségű hely is.
Lassan elhagyjuk a nemzeti parkot, és a Cape keleti oldalán, a 60 km-t átfogó False Bay (Hamis öböl) partján indulunk északnak. Az út mentén páviánokra figyelmeztető táblák, a tájkép pedig ismét hasonló, hol hegyek oldalában halad az út, hol lapályosabb részre ér, ahol óriási, fehér homokos strandok szegélyezik a szárazföldet. A False Bayben (aminek neve 300 éves, amikor is egy holland hajós összetévesztette ezt az öblöt az északra található Cape Bay-el) a hullámok sokkal szelídebbek és a víz is sokkal melegebb az Atlanti óceánnál. Van aki ezt azzal indokolja, hogy ez már az Indiai óceán, de ez nagy tévedés. Az Indiai óceán és az Atlanti óceán határa pár száz kilométerrel keletebbre, Aghulasnál van. A False Bay a valamivel melegebb vizét (talán 5°C-al is melegebb, mint a max. 14°C-os Atlanti oldal) annak köszönheti, hogy az Afrika nyugati partjait mosó erős, antarktiszi áramlat az öbölbe nem hatol be, így a nap melegítő hatása jobban érvényesülhet, nyáron akár a 20-22°C-ot is elérheti.
Boulders beach pingvinjei
A következő megállónk Boulders beach - ami egy gyönyörű tengerpart, és nevének megfelelően (boulder = kőtömb) tele van hintve a Dél-Afrikára annyira jellemző, 550 millió év alatt lekerekített gránittömbökkel. Boulders beach az otthona egy háromezer egyedet számláló afrikai pingvin populációnak - a mindössze fél méter magas pingvinekkel együtt sütkérezhetünk a köveken, vagy úszhatunk együtt a közel 20°C-os vízben.
Megtudom, hogy a dél-afrikai fiú unokatestvérem (aki időközben Szingapúrban él) itt töltötte katonaéveit, és rendszeresen ezeken a tengerpartokon edzett.
Boulders beachJó két órán át sütkérezünk, időközben beszélgetésbe keveredünk itt nyaraló idős brit hölgyekkel, akik szintén a hideg európai tél elől szöktek meg.
Hamarosan tovább autózunk a False Bay partján - olyan óriási, hogy a párába vész a túlpartja, és a fehér homokos tengerpartú Fish Hoek település után megérkezünk Kalk Bay településre, ahol kötelező programként meglátogatunk egy igazi, kikötői éttermet, a Brass Bell-t. Az étterem annyira híres, hogy még az útikönyvek is foglalkoznak vele, pedig valójában egy igencsak fapados, kocsma jellegű hely. Mégis magával ragadó az, ahogy a Bikini Deck-en ülünk, isszuk a helyben csapolt Black Label sörünket és várjuk a fish&chips-et, amit mindig helyi, reggeli fogású, friss halból készítenek, közben a hullámok időnként magasra csapnak az étterem körüli hullámmedencék falán, kicsit arrébb pedig egy kb. 10 éves fekete fiú próbál valamit gitározni a turistáknak.
A sörtől, a naptól és a túrázástól kicsit bágyadtan ülünk autóba, elhaladunk Muizenberg mellett, a magasból megcsodáljuk a 10 kilométeres strandot, majd megtesszük a visszalévő 25-30 kilométert Cape Townig, golfpályák, parkok, és drága kertvárosok között.
A Table mountain és a V&A waterfront
Csak egy rövid pihenőt tartunk a szállodában, aztán bevitetjük magunkat a Cape Town turistacsapdájának számító V&A (Victoria and Albert) Waterfront-ba. Ez a városnegyed korábban Cape Town fő kikötője volt, ma már inkább csak yachtkikötőknek, bálnafigyelő hajóknak, turisták számára készült speedboat-oknak ad helyt, elvétve lehet csak látni egy-egy valódi halászhajót. A kereskedelmi hajók már mind az északabbra lévő óriási, kereskedelmi kikötőben kötnek ki. A Waterfrontban van minden, ami a turistáknak kell: drága szállodák, akvárium, éttermek és bevásárló központok tömege. Egyik bevásárlóközponttól a másikig a yachtok között, mozgatható hidak hálózatán juthatunk el, közben utcai artista, zenész és táncos csapatok szórakoztatnak, egytől-egyig feketék.
A bevásárlóközpont árai is a turistáknak szólnak, egyáltalán nem nevezhetők olcsónak. Naplementéig azért kellemes 2-3 órát töltünk el itt ajándéktárgyak között nézelődve, csokoládés milkshaket kortyolva, majd taxival (5 rand egy kilométer) visszajutunk a szállodába és már csak hideget vacsorázunk.

Jan. 19.-e, Szerda

Bloubergstrand
Hajnalban, f6-6 felé indulunk Cape Town északi részére egyetlen okból, hogy a reggeli nap fényében megtekinthessük a legszebb látképet a városról. A Bloubergstrand városrészbe megyünk, út közben elhaladunk egy nagyobb township (bádogváros) mellett. Bloubergstrand egy gyönyörű tengerpart mellett fekszik, és az öböl íve miatt szinte pontosan szemben látszik maga Cape Town, a Table Mountainnel. Bloubergstrand környékén mindenhol tengerparti golfpályák, szállodák és motelok, kutyafuttatók vannak - igen kellemes környék. Csinálunk pár fotót, majd becsatlakozunk a Cape Townba tartó dolgozók autókonvojaiba - legalább 1 óra a visszaút a reggeli csúcsforgalomban.
Egy gyors bevásárlás után reggelizünk (a boltban vásároltunk joghurtot, gyümölcssalátát, stb.), majd egy taxival bemegyünk a központba és a városháza előtti térre vitetjük magunkat, ami szerdánként vásártérré alakul. A taxis - aki mint kiderül, túravezető is - jótanácsokkal lát el minket: vigyázzunk a pénztárcánkra, a fényképezőgépet inkább hagyjuk a táskában, és szocializálódhatunk, de nagyon azért ne merüljünk beszélgetésbe senkivel.
A Cape Towni városháza
A városháza előtti téren ki is szállunk, és bevesszük magunkat a vásárba - mivel már késő van, az élelmiszerárusok jórészt eltűntek - főleg ruhák, kalapok, napszemüvegek maradtak, és nyilvánvalóan nem a turisták, hanem a helyi feketék vásárolnak itt. Kicsit kényelmetlen érzéssel tölt el, hogy rajtunk kívül sehol egy fehér ember, de hamar hozzászokunk, és megnyugtató, hogy többfelé is látunk rendőröket, polgárőröket. Veszünk pár ruhadarabot emlékbe, aztán sétálni kezdünk a régi Cape Towni városközpontban. Továbbra is jellemző kép, hogy fehér ember egyáltalán nincs - az utcán csak feketék, az üzletekben is csak ők dolgoznak - ha vannak is a környéken fehérek, akkor a klimatizált irodájukban, vagy hasonló autójukban rejtőznek. Betérünk egy-egy ruhaboltba, de - bár az árak nagyon jók - az afrikai divat nagyon távol áll tőlünk.
Nyüzsgő élet a belvárosban
Elsétálunk Cape Town legrégebbi temploma mellett, majd bemegyünk a Company's Garden nevű parkba, ami a kormányzói palota és a nemzeti könyvtár gyönyörű épülettömbjei mellett terül el. A parkban egzotikus, afrikai növények, halastavak, szökőkutak - nagyon kellemes környezet. Beülünk egy park-kávézóba, de 20 perc alatt felénk sem néznek a pincérek, így inkább odébb állunk. Visszatérve a központba, megnézzük a sétálóutcák árusainak kínálatát, majd a Grand Central Station épületén keresztül visszajutunk a városháza térre, ahol a Castle of Good Hope erőd szomszédságában vesznek fel bennünket a rokonaink.
Ebédelni a belváros túloldalán, a mára felkapottá vált egykori gyárnegyedbe megyünk, ahol ma drága loft lakások és még drágább boltok vannak.

Beluga étterem

A Beluga étterem a város leghíresebb sushi étterme, olyan hírességek fordultak már meg, mint Bill Clinton, Tiger Woods, vagy Samuel L. Jackson. Az árak ennek ellenére egészen elfogadhatók - végül egy margaritát iszok, előételként fekete kagylót, főételként pedig egy óriási sushi tálat (fekete kagyló: 57 rand = 1700 Ft, blonde plate sushi 119 rand = 3600 Ft), és nagyon elégedett vagyok, hogy a végén magamba tudom tömni. A desszert számomra már szóba sem kerül.

Krokodilbőr
Az étteremből kiérve kicsit várnunk kell amíg a kocsit az unokatestvérem fia (továbbiakban egyszerűsítve az unokaöcsémnek fogom hívni) elhozza a parkolótól, addig bekukkantunk a közeli táskaboltba. A boltba egy rács-zsilipen keresztül lehet bejutni (rablásgátló), odabent strucc és krokodilbőr táskák vannak. Kézbe vesszük az egyik krokodilbőr táskát, mire az eladó örvendezve mondja, hogy hozza a másik táskát is a páncélszekrényből. Ekkor óvatosan rákérdezünk a feleségem kezében lévő táska árára, amikor megtudjuk, hogy kb 1.2 millió Ft, akkor gyorsan elköszönünk. Egy héttel később, amikor a sztorit elmeséljük dél-afrikai nagynénémnek, szerényen megemlíti, hogy neki 4 db. krokodilbőr-táskája is van.
Cliffton beach
A komoly ebéd után a szállodában gyorsan strandcuccot húzunk, unokaöcsém pedig elgurít minket a Signal Hill hegyoldalában lévő Cliffton beachig. Mivel maga az aszfaltút jóval a part felett kanyarog, a strandig vagy 100 lépcsőfokon át lehet lejutni. A lépcsősor jobb- és baloldalán gyönyörű, tengeri panorámás villák - mind a millió dolláros árfekvésben. A villák természetesen elektromos kerítéssel körbevéve, és mindegyiken látszik az őt védő fegyveres biztonsági cég emblémája.
A Cliffton beach varázslatos, mögötte a Signall Hill meredek hegyoldala, a partfalban a drága villák, előttünk a fehér homokon túl pedig a legömbölyített gránittömbök és az Atlanti óceán hatalmas hullámai. A strand lejárattól kb. 100 méterre, a sziklákon túl nudista strand. Másfél órát napozunk, a vízbe csak csípőig merészkedünk - a hőmérséklete legfeljebb a fókáknak való, embernek nem. Vicces látni, hogy bár a parton sok az ember, a vízben senki. Az emberek frisbee-vel, labdával, kutyákkal játszanak, strandröplabdáznak, vagy napoznak, és legfeljebb bokáig-térdig mennek a vízbe.
Kilátás a "fancy" (puccos) Salt étterem oldalfalán
Visszataxizunk a szállodába (autóval kb. 10 percre van), és átöltözünk a vacsora kedvéért. Vacsorázni egy igen elit, Salt nevű étterembe megyünk, ami az előzőleg leírt tengerpart közelében van. A parkolóban egy inas átveszi az autó kulcsait és leparkol vele. Az étterem a tenger felett, a meredek partfalra van építve, oszlopok tartják. Asztalt egy hónapra előre foglalt az unokatestvérem, hogy az ablak mellett ülhessünk. Bár elég drága, maga az étel nem hagy bennem mély benyomást, de mindenképpen figyelemre méltó, hogy az egyes ételekhez hozzá passzoló borokat ajánlanak (nem csak hogy fehér, vagy vörös, de konkrét fajtát és évjáratot is). Ezzel a kellemes estével búcsúzunk Cape Towntól és köszönjük meg unokatestvéremnek és fiának az 5 napos kalauzolást.
Este még vár ránk egy kis csomagolás, készülve a másnapi repülőjáratra.

Jan. 20.-a, Csütörtök
Viszonylag korán indulunk a reptérre, és a Cape Towni football stadion mellett egy McDonaldsban reggelizünk. Némi keverés van a menüvel, ami miatt kapunk egy kis grátisz kaját is.
Bőven időben érünk a reptérre, a becheckolás is jól zajlik, ezért van még időnk felmérni a boltok kínálatát. Veszek egy nyakkendőt, veszünk pár képeslapot, és megszemlélem egy ékszerbolt kirakatában a híres Krugerrand-ot, az arany pénzérmét. A Krugerrand színarany érme, ami egy, fél, negyed és egytized unciás méretben kapható, természetesen aranyáron. Ekkor még gondolkoztam azon, hogy veszek egy kisebbet emlékbe, de a döntést későbbre halasztottam.
Cape Town a magasból
Egy kis meglepetés azért van a reptéren, a Cape Town - Johannesburg járatot a South African Airways üzemelteti, és beszálláskor a kézipoggyászt is leméretik. A kézipoggyász max. 8 kg lehet, ami váratlanul ér. Az enyém 11 kg. Tanácstalanul állunk egy darabig, senki nem mondja, hogy mit csináljunk, és a mérős embernek hirtelen túl sok dolga akadt, mert több, nagy csomagos ember próbált átjutni. Ezt kihasználva - mivel senki nem figyel -, felmegyünk a gépre.
A repülőút eseménytelen. Megcsodáljuk még egyszer fentről Cape Townt, majd elrepülünk Paarl gránithegyei felett, végül a tájat elnyelik a zivatarfelhők. A nyár Dél-Afrikában az esős évszak - Johannesburgig már nem is látjuk a talajt, ellenben a pilóta egy-két kitérőt tesz, hogy kikerüljön pár komolyabb viharfelhőt. Leereszkedés közben több helyen turbulencia is van, itt-ott esőt is kapunk, de a reptérre már bágyadt napsütésben érkezünk - az ég mindenütt felhős, helyenként átsüt rajta a nap, de a hőmérséklet kellemes 26-27 °C.
A reptéren nagybátyám vár, aki 56-ban települt ki.
Az A8-as Audijával először elgurulunk nagynénémért, aki a kertésszel aznap a 400 nm-es házuk kertjéből szedte ki a túl magas pálmafákat. A ház

Rokonaim házának kerti tavacskája, és az erődítmény külső falai

egy 3 méteres fallal körülkerített kertvárosi részben van. A fal tetején természetesen elektromos kerítés, a 3-4 utcácskából álló mini városrészt sorompó zárja le, biztonsági őrrel.

Egy fürdőszoba a sok közül
Az utcácskák egyfajta zárt "Lila akác köz"- képet mutatnak, azzal a különbséggel, hogy a telkek önmaguk is magas fallal körbevett erődítmények, közepén a házzal, amit körbevesz a sehol sem túl nagy kert. Így a ház minden ablakából a kert néhány növényét, a szökőkutakat, halas tavacskákat, azon túl pedig a védfalat látják. A házban mindenhol rokonaim utazásaiból származó szobrok, bútorok, szőnyegek, minden szobának, - beleértve a fürdőszobákat is - saját stílusa van.
Sandton belvárosa a naplemente fényeiben
Itt csak felvesszük a nagynénémet, nem a házukban, hanem a lakásukban fogunk lakni, ami még mindig egy kb. 200 nm-es apartman, aminek az óriási erkélye (önmagában akkora mint a budapesti lakásunk) északra néz - ami itt a napos oldal.
Itt tudjuk meg az út következő meglepetés részét: kapunk egy táskát, pakoljunk át némi cuccot, mert másnap reggel repülünk Zimbabwe-be, majd onnan tovább Botswana-ba, amelyik helyeken összesen 6 napot fogunk eltölteni.
A délután tehát mosással és az átpakolással telik, majd nagybátyám csinál egy isteni csirkemell-grillt indiai fűszerezéssel, párolt zöldségekkel, hozzá a Western Cape-ről származó merlot bort iszunk az erkélyen, és sokat beszélgetünk. Este bevesszük a malária elleni gyógyszer első adagját (naponta egyet kell szedni) és aludni megyünk.

Január 21.-e, Péntek

Ismeretlen célállomások Johannesburgből
Úgy látszik nem csak mi szeretünk időben elindulni. Nagybátyámék utazásait a Thompsons cég szokta szervezni, ami azt jelenti, hogy ők intézik a repjegyeket és a transzfereket is a repterektől a szállodákig, illetve a házukig. Ez esetben egy VW Passatot küldenek értünk, és hamar kijutunk a reptérre. Az indulásig még van 3 óránk.
Nosza, nagybátyám bevisz minket a Premium Lounge-ba, ami tipikusan az első osztályon utazóknak van fenntartva, neki pedig a platina AVIS, AMEX és hasonló kártyáival van szabad bejárása. A premium lounge-ban kényelmes fotelekben, az ingyen svédasztalos reggeli mellett töltjük a várakozást, közben figyelem az indulási tábla célállomásait: csupa olyan város, amiről talán még sosem hallottam.
Az eső áztatta zimbabwei szavannák
A repülőút két óra, szinte egyenesen északnak. Az út közben átlépjük a baktérítőt is, és a nedves évszaknak megfelelően felhők között ereszkedünk le a Victoria vízesés körüli fennsíkra.
Victoria Falls reptere
A reptér apró, az aszfalt repedezett, és ontja magából a párát - nemrég eső eshetett. Kb. 30 °C van. A reptér épületében 20 percet állunk a vízumra várva, hogy előkerüljön az ügyintéző. Az ügyintézés lassú, vontatott, nemtörődöm. Fejenként 45 USD-be kerül a Zimbabwei belépést kétszer lehetővé tevő vízum (double entry). A csomagjaink a földre rakva. Az utasok közül az elsők között érünk át a reptéren, de még várni kell 20 percet, mert a mikrobusz, ami a szállodába visz minket még másokat is vár, akik a vízumintézésnél a sorban később áltak be.
Időközben afrikai táncosok adnak elő egy showt a reptér előtt, borravalóként adunk 1 dollárt - ami nagybátyám szerint a kötelező mértékű borravaló Zimbabwében (se kevesebbet, se többet ne adjunk).
A furgon kb. fél óra alatt visz el a Victoria Falls településre, közben a sofőr tényadatokat mond Zimbabwéről: Mugabe elnök államosította a fehérek földjeit, a feketéknek szétosztotta, akik eszközök és tudás hiányában nem tudtak termelni az amúgy mezőgazdasági országban. A gazdaság összeomlott, hiperinfláció kezdődött, a pénz értéktelenné vált. Mugabe elnököt majdnem megdöntötték, de végül kiegyezett az ellenzékkel. Fizetőeszközként az USA dollárt vezették be, és azóta újra vannak áruk a boltokban. A hivatalos nyelv - természetesen - az angol.
A koloniális, 5*-os Victoria Falls hotel kertje
Victoria Falls egy nagyon kicsi település, még falunak sem igazán hívnám. Az autó letér a főútról és egy rövid bekötő úton begurulunk a Victoria Falls 5*-os hotel parkjába. A hotel egy 100 évnél idősebb, koloniális stílusú épületegyüttes. Ahogy az ember sétálgat a hotel épületeiben és parkjában, szinte az az érzése, hogy egy Agatha Christie regénybe csöppent, és bármelyik pillanatban előkerülhet egy hulla, de legalább is Poirot felügyelő. Mindenhol díszes szalonok, az ikerlépcsős lépcsőházban vadásztrófeák a falon, minden szobában és minden folyosón régi fényképek a hotel őstörténetéből (napernyős úrihölgyekkel és pampalini felszereléses vadászokkal, felfedezőkkel), főbb helyeken pedig fotók a hotel híres vendégeiről, pl. a brit királynőről és hasonlókról.
Kilátás a Zambezi hídjára a Victoria Falls hotel teázó teraszáról
A fő szalonból a teázó teraszára kilépve elénk tárul egy óriási, panorámás park, kilátással a Zambezi folyó szurdokjára, arrébb a Victoria vízesésből felszálló pára felhői látszanak. A park közepén a zimbabwei zászló lengedez, amit minden reggel felvonnak. Az egész olyan, mint egy mesevilág. A környezetünkben hozzánk hasonló "fiatal" (harmincas) embereket egyáltalán nem látunk, inkább 50 és afelett - csupa olyan ember, akiről tényleg el tudom képzelni, hogy az ebéd utáni golfozásból visszaérkezve most ülnek ki a délutáni teára.
Meg sem lep, amikor a szobánkba kirakott "A világ 100 legjobb szállodája" c. könyben ez a szálloda előkelő helyen szerepel, így azon sem lepődünk meg, amikor kiderül, hogy 600-1000 USD-s szobaárak vannak éjszakánként.
A londiner felhozza a csomagunkat a szobába, megkapja a borravalóját. A szoba süppedős szőnyegű, faragott oszlopos mahagóni ágyakkal, a fürdőszobában gránit, márvány és sárgaréz csővezetékek.
Varacskos disznók mindenfelé
Lepakolunk és négyesben sétára indulunk. A szálloda kertkapuján keresztül mindjárt a zimbabwei erdőkbe kerülünk, túraútvonalak vezetnek a településre, a Victoria Falls nemzeti park bejáratához, illetve a Zambezi szurdokvölgyeihez. Sétálgatunk, közben a bokrokban a turistákra várakozó helyi emberek ajándéktárgyakat próbálnak nekünk eladni - szinte nem lehet őket levakarni. Amikor azt mondjuk, majd holnap visszajövünk, megmondják a nevüket, hogy ne felejtsük majd el őket. Nagyon nagy a szegénység, amikor azt mondjuk, nincs nálunk pénz, a faragott fa és kőszobrokat a pólónkra, vagy cipőnkre próbálják cserélni.
A Zambezi szurdokvölgyei közvetlenül a vízesés utánAz erdőből egyszer csak elénk tárul a Zambezi szurdoka - vöröses-fekete függőleges sziklafalak, 100 méteres mélységben pedig tajtékozva hömpölyög a haragos, tejeskávé színű folyó. A folyó felett drótkötelek a kalandtúrázók számára, a szurdok tetején fából ácsolt kávézók. A szurdok túlpartja már Zambia (a korábbi Észak-Rhodézia).
Kukázó Vervet majom
Tovább sétálgatunk, személjük az ösvény melletti teak fákat, a repkedő csodaszép színes pillangókat és hamarosan eljutunk a nemzeti park bejáratáig. Már késő délután van, nem akarjuk kifizetni a belépőt, a Victoria Falls felfedezése a következő napra vár, inkább a főút mentén visszasétálunk a szállodához - közben apró vervet majmok és páviánok (illetve a Shivatagi Show nyelvezete szerint: babuin majmok) szaladgálnak körülöttünk, itt-ott egy-egy varacskosdisznó család legelészik. A nyakunkba kapunk egy 5 perces záport, mindannyian elázunk, de kellemesen meleg az eső, és 10 perccel később már a ruháink is és a környezet is szárazak.
Visszaérünk a szállodába, átöltözünk a vacsorához, és átsétálunk a szálloda parkján a Jungle Junction fantázianevű, náddal fedett, de amúgy szabadtéri étterembe, ahol az asztalunkhoz vezetnek, és felsorolják a svédasztalos vacsora érdekesebb fogásait.
Előételként sushit eszünk, amit zöldség krémleves követ, majd rátérünk az orrunk előtt grillezett krokodilfarok steakre, később jöhetnek a különféle struccpörköltek, vad-steakek és hasonlók. Lezárásként cheesecake, jégkrém és brownies kombinációja.
A Victoria Falls hotel "Jungle junction" étterme
Az étterem környezetében állatok mászkálnak, többek között egy kéksisakos gyöngytyúk falka, nem messze egy varacskosdisznó család túrja fel a szálloda gyepét, egy páviánfamília pedig az elektromos kerítésen kívül randalírozik (ellentétben Dél-Afrikával az elektromos kerítés itt az állatok távoltartását szolgálja). Egy pávián valahogy mégis bejött a szálloda parkjába, az elektromos kerítést úgy kerüli ki, hogy felszalad egy fára, és a lombkoronán átlendül a kerítés felett, majd a kerítés túloldalán egy fán lemászik.
A vacsora közben egy dobokkal felszerelt zulu tánccsoport ad elő egy félórás programot.

Jan. 22.-e, Szombat

A reggelit is svédasztalos módon fogyasztjuk el a szálloda Jungle Junction éttermében. Minden megtalálható a gyümölcstől (friss mangó, dinnye, szőlő és papaya) a kontinentális reggelin át a brit reggeliig. A szakács a tükörtojást vagy rántottát az igényelt összetevőkkel és módon készíti el.
A svédasztal kellékei között behűtött pezsgő - ha valaki a gyümölcsleveknél tovább is merészkedne.

A Viktória vízesés széle

Ilyen reggeli után feleségemmel kettesben, túrafelszerelésben, a fényképezőgép és a kamera számára vízhatlan csomagolásokkal készülve indulunk a Victoria vízesés felfedezésére.

JavaScript must be enabled in order for you to use Google Maps.
However, it seems JavaScript is either disabled or not supported by your browser.
To view Google Maps, enable JavaScript by changing your browser options, and then try again.

A Viktória vízesés legnagyobb vízesése

Egy ezerlábú, helyi nevén: shongololo

Helyi asszonyok igyekeznek a Zambia határátkelőhöz

A dupla szivárvány

Strucc-nyárs és krokodilfarok-szeletek

Egy elefánt bukkan ki a bozótból a Botswanai határ közelében

A Chobe Marina Lodge központi része

A Chobe Marina Lodge kikötője

Egy elefánt és egy oroszlán csendélete

Fantasztikus fények a Chobe folyó felett

A naplemente a folyó felett, a teraszunkról