A+ R A-

Blog

Subscribe to feed Legújabb bejegyzések

Thaiföld 2009. június 14-28.

Írta: mgesa
mgesa
mgesa has not set their biography yet
User is currently offline
on csütörtök, 10 szeptember 2009
in Blog

Előkészületek

Amikor márciusban megláttuk a Qatar Airways 500 eurós repjegy ajánlatát Bécs- Bangkok útvonalra (tokkal-vonóval) azonnal romba dőlt az elhatározásunk, hogy idén NEM megyünk Thaiföldre és úgy általában kicsit megpróbálunk spórolni... Nem is feltétlenül az ár miatt döntöttünk úgy, hogy ezt nem hagyjuk ki, hanem mert stopover van Dohában, ahol barátaink élnek, így lehetőség lenne 1 napot ott tölteni velük.  Na meg azért hallotunk már a Qatarról, hogy 5 csillagos a szolgáltatás (erre nem is cáfoltak rá)...
Szóval elhatároztuk, hogy akkor most célba vesszük ez eddig még nem bejárt részeket, nagyjából körvonalaztuk, hogy mi legyen, de úgy döntöttünk, hogy semmi sem fixálunk le, hogy majd ott kedvünk szerint alakulhassanak a dolgok, ami tetszik, ott maradunk, ahol meg nem onnan tovább állunk. Vettünk egy BKK-Krabi jegyet rögötn érkezés utánra, egyet Surat Thaiból BKK-ba a végére, illetve egy éjszaka szállást foglaltunk az utolsó napra BKK-ban a Lamphu House-ban, minden mást pedig spontán.

2009. június 14. Bécs-Doha-BKK

Bécsből Doháig Airbus 320-assal mentünk, pontos indulás, remek kiszolgálás a fedélzeten és mivel kb. 40%-os házzal mentünk, nagyon jót aludtunk útközben egy-egy sor ülésen... :-)



Dohából 3 órás várakozás után este indultunk útnak BKK felé egy Boeing 777-es fedélzetén: itt aztán csak úgy repült az idő, mert bár a teltház miatt aludni nem igazán tudtunk, a fedélzeti szórakoztató rendszerrel jól elütöttük az időt. A kiszolgálás tényleg 5 csillagos, kaja, pia, személyzet összehasonlíthatatl az Aerosvittel...A Benjanim Button különös élete és a Mátrix megnézése után már lassan szálltunk is le Bangkokban, ahová helyi idő szerint reggel 7 körül érkeztünk.

2009. június 15. BKK-Krabi-Phi Phi

Bangkokból ez alkalommal rögtön tovább is repültünk Krabiba a délelőtti Air Asia géppel, ami késve indult, sokan voltak rajta, meg azért kezdtünk kicsit nyűgösek lenni, jó lett volna már megérkezni a hosszú út után, de mivel Phi Phi-re szerettünk volna még aznap eljutni, ki kellett tartanunk egy kicsit.
A Krabi reptéren rögtön odamentünk egy agency-hez, ők kombi jegyet árultak: busszal a kikötőbe és a hajójegy Phi Phi-re került 400 Bt-ba/ fő. Ezt választottuk, biztos lehetett volna 50-100 Bt-bal olcsóbb is, de nem volt kedvünk keveregni. Ők végül bevittek Krabiba, ott vártunk egy kicsit egy étteremben (legalább ettünk végre ananászt), majd egy kisebb busszal vittek a kikötébe és a 13:00-kor induló hajóval mentünk Phi Phi-re. Az út kb. másfél óra volt, de a tenger ezúttal nem volt kegyes hozzánk, óriási hullámok dobálták a hajót és nagyon be is volt borulva. Elég sok útitársunk megemlegette az utat, felváltva jártak hányni a hajó oldalához...:-) Mi kint maradtunk a hajó fedélzetén, kellett a levegő... De aztán végül megérkeztünk Tonsai Village-be



Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Megint USA

Írta: hyberoid
hyberoid
hyberoid has not set their biography yet
User is currently offline
on péntek, 13 február 2009
in Blog

 2008 novemberi mexikói házassági évfordulónk után úgy gondoltam, hogy jó darabig, de legalább egy évig nem megyünk sehová.

De pechem volt. Kaptam egy hírlevelet egy délnyugat-USA fly&drive útról.

Úgyhogy most megint megy a tervezés, készülődés, áprilisban asszonnyal és barátokkal megyünk, 17 napra. Az útvonalban benne lesz Los Angeles, Las Vegas, San Diego, San Francisco, Palm Springs, Grand Canyon, Monument Valley, az arizonai meteorkráter, Bryce Canyon, Death Valley, Sequoia National Park, Yosemite National Park és a Big Sur - meg persze még sokminden más, az egész autóval. Ha az áprilisi időjárás megengedi, minden bizonnyal meglátogatunk egy-két kaliforniai nudista strandot is.

 Egyik dédelgetett kedvenc úticélomról, a Nevadai Nuleáris Tesztzónáról sajnos már le kellett mondanom - havonta csak egy nap, egyetlen turistacsoportot engednek be az atombomba robbantások helyszínére, és az nem akkor van amikor ott leszünk. A hadügyminisztériumot hiába kerestem meg, a kedvemért nem tettek kivételt, pedig a Sedan Crater (érdemes rákeresni) meglátogatása klassz élmény lehet.

Az útvonal nagyjából már rögzült, a megállók valamennyire még képlékenyek.  Ha valaki tud tanácsokkal szolgálni egy-egy nem annyira ismert, de szép, vagy érdekes  látnivalóról, esetleg egy klassz étteremről, vagy szórakozóhelyről, szívesen fogadom a tanácsokat.

 Üdv,

Hyberoid

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Még egy sziget olcsón

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on vasárnap, 01 február 2009
in Blog

Már-már kötelességünknek érezzük, hogy szóljunk, ha meglátunk egy ilyet.

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Másszunk hegyet a Maldív-szigeteken!

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on vasárnap, 09 november 2008
in Blog

Bunkóság most ezzel viccelni, de nagyon szíven ütött engem is a dolog ezzel a globális felmelegedéssel kapcsolatban. Szóval, hogy le lesznek olvadva a jéghegyek és el leszünk öntve, az marad meg csak aki úszni tud hosszabb távon. Továbbá persze Bruce Willis és Chuck Norris. Ja meg az APEH természetesen, csókoltassuk a kezeit innen is. 

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Gratulálunk

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on hétfő, 02 június 2008
in Blog

A nagy rohanásban kimaradt a lényeg. Itt a legfiatalabb tagunk. Még nem regisztrált, de az Anyukát ismerve nemsokára fog....

Gratulálunk Miának és az Apukának !

 

 

 

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Google Map

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on szerda, 21 május 2008
in Blog

A Google a kutya után az ember legjobb barátja, mint ez köztudott. Bár én most kicsit meginogtam. Az alattunk látható műholdkép a görögországi Meteora kolostorokat mutatja. Mutatná, ha a fotográfus normálisan kezelte volna a gépet. ( Aztán, lehet hogy nem is úgy működik ez, hogy kihajol a műhold ablakán és exponál. ) Mindegy ezt nagyon elbénázták. A fotósnak üzenem, hogy kapja össze magát és csináljon még egyet ! Ne már azon az 5 kilométeren múljon. Adok filmet is, ha kell.

Köszönöm.

 

100 éves, de nekem tetszik:

- Kicsi, szőrös és a Föld körül kering, mi az ?

- Műhód.

 

Na mentem....

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Szlovén változások

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on csütörtök, 15 május 2008
in Blog

BEDURVULTAK SZLOVÉNIÁBAN (IS) 

 

Nem leszünk nagyon népszerűek, ha ebben az ügyben állást foglalunk. Vagyis, ha bólogatunk, akkor a fele nép kivesz bennünket a "Kedvencekből", ha meg nem, akkor a másik fele. Nem is mondunk véleményt. ( Talán csak kicsit. Azt is a végén.)

Szlovéniában is új világ van az utakon. Trafipax, bénázás, vezetés közbeni mobilozás, autó elkobzás ... egyéb.  

 

Magyarország ljubljanai nagykövetségének tájékoztatása szerint a május 1-jétől érvényes módosítások szerint a szlovén hatóságok relatív gyorshajtás esetén 460 eurós büntetést szabnak ki, de 120 eurós bírságra számíthatnak azok is, akik túl lassú vezetésükkel torlódást okoznak. A megengedett legnagyobb sebesség felénél nem gyorsabban haladó járműveknek pedig elakadásjelzőt is kell használnia.

Akik lakott területen belül 10 kilométert meg nem haladó mértékben lépik túl a megengedett sebességet, 80 eurós büntetésre számíthatnak, ezután tíz kilométeres túllépésenként 250, 500 vagy 1000 euró a bírság összege. Gyalogos övezetben már 20 kilométernél nagyobb sebességtúllépés esetén 1000 euróra bírságolják a szabályszegőket.

Lakott területen kívül a 20 kilométert meg nem haladó sebességtúllépés esetén 50 euró a büntetés, e fölött 10 kilométerenként 100, 150, 200 vagy 300 euró a legkisebb büntetési tétel. Gyorsforgalmi úton és autópályán hasonló túllépések esetén ugyanezek a bírságok érvényesek.

Buszok, vontató- és tehergépjárművek, valamint más olyan gépjárművek esetén, amelyekre szigorúbb sebességkorlátozás érvényes, már 10 kilométeres túllépés esetén ugyancsak 50 eurónál kezdődik, de 300 euró is lehet a büntetés.

A gyalogos is fizet

A gyalogosokra is 150 eurós büntetés vár, ha gyorsforgalmi úton vagy autópályán közlekednek, de ekkora összeget kell fizetnie azoknak is, akik óránkénti 60 kilométeres sebességet meg nem haladó lassú gépjárművel hajtanak fel.

Gyorsforgalmi út vagy autópálya esetén a szabálytalan felhajtás és letérés 200 eurós büntetést von maga után, és ekkora a tarifája annak is, ha valaki torlódás esetén nem adja meg az elsőbbséget a mentőnek. Ha a leállósávban tartózkodó gyalogosok nem viselnek fényvisszaverő mellényt, 40 euró a bírság összege.

Szlovéniában a közlekedési szabályok lehetővé teszik a csekély mennyiségű alkohol fogyasztását, ennek mértéke fél gramm egy kilogramm vérmennyiségre számítva, vagy 0,24 milligramm egy liter kifújt levegőre kalkulálva, de csak abban az esetben, ha a sofőrnek nincsenek viselkedészavarai, amelyek hatással lehetnek a biztonságos közlekedésre.

Elzárás is lehet a vége

A megengedett alkoholfogyasztás túllépése vagy a járművezetésre veszélyes viselkedészavarok esetén 150-től 950 euróig terjed a bírság mértéke. Nem fogyaszthatnak ugyanakkor alkoholt a C1, C, D1, D, BE, C1E, CE, D1E, DE kategóriájú, a nyilvános személyszállítást végző, a veszélyes anyagot szállító, a hivatásukat gyakorló hivatásos gépjárművezetők, a kezdők és a gyermekeket szállító gépjárművezetők.

Számos más közlekedési szabálytalanság esetén a legkisebb büntetés 40 euró Szlovéniában, de a tarifa akár 300 euró is lehet. Az irányjelző használatának elmulasztása esetén, vagy ha a járművezető nem kapcsolja fel nappal járműve fényszóróját 40 euró a büntetés. A követési távolság be nem tartásáért, a biztonsági öv használatának elmulasztása esetén, vagy ha a motoros illetve a lovas nem visel bukósisakot, 120 euró büntetést szabnak ki.

Ugyancsak 120 euró a büntetés, ha a sofőr vezetés közben telefonál, ezt ugyanis csak beépített készülékkel vagy vezeték nélküli fülhallgatóval engedélyezik a szlovén előírások.

A szlovén rendőrök súlyosabb szabálysértések, vagyis egyes 250 eurót meghaladó büntetések esetén elkobozhatják a gépjárművet, a legsúlyosabb esetekben pedig 6-12 órás szabadságvesztést is kiszabhatnak a szabálytalankodókra.

 

Vélemény:

én nem vagyok szabályellenes. Meg demokráciaellenes. Magyarországon az autóm végsebességének 39 %-áig nyomhatom főúton. Magánügy.

70-nel lakott területen 130.000 forint a bünti Szlovéniában. Ma is súlyos szabálysértésbe keveredtem. A kisvárosban 40 a korlát. Lejtőn beleszaladtam egy 44-be. Szerencsére csak egy napelemes ellenőrző tábla volt. Szégyellem magam, mert durván megsértettem a szabályokat. Hatalmas vérfürdő lett volna, ha belerongyolok valakibe 44-el. Minimum orrtörés, de a bicajomba is lenne egy nagy nyolcas. Szerencsére megúsztam. Felfelé azért már toltam a biciklit, biztos ami biztos.

Horvátországban is van sebességkorlátozás. Viszont ha ott 40-es tábla van, akkor 180-as hajtűkanyar jön útszűkülettel, korlát nélkül, 20 méteres szakadékkal, balra a tenger.

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Kit ne előzzünk meg Horvátországban ? Elfogóautók

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on csütörtök, 15 május 2008
in Blog

Ha már lehet ilyen dolgokról is írni, én sem akarok lemaradni. Őket nem kellene megelőzni a horvát autópályákon. Menet közben mérnek. Figyeljük őket is és adjunk nekik szabad utat. :)

Az én kocsim is köztük van, csak a szín nem stimmel. Nem a Skoda. De engem meg lehet előzni. :)

A belső sáv indokolatlan használata 100.000 forint. Hopp...

Íme a kocsik: 

 

 

 

 

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Lottóötös 1.

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on szerda, 12 március 2008
in Blog

Lottóötös 1. 

 

Magyarországon ismét elvitték a lottóötöst. Vagyis még nem vették fel asszem, csak jelentkeztek érte.

Azért jó egy ilyen esemény, mert ennek apropóján az összes kereskedelmi adó és agyhalott bulvárlap felteszi az "utcaemberének" a kérdést:

- Ön mit tenne, ha 2,5 milliárdot nyerne ?

 

Persze mindenki a jótékonykodással kezdi:

40 kutyamenhelyet, 100 lélegeztetőgépet és nyugdíjasotthont építenék a feléből. A családnak is jutna, persze.

Kedvencem az volt, aki BEFEKTETNÉ és új kocsimosót nyitna a faluban. Emlékeztetni szeretnék mindenkit: kettő és fél milliárd forintról van szó. Nem térnék ki arra, hogy a fenti portfolio nálam hogyan nézne ki, mert nem ez az érdekes. Hanem inkább az, amikor szerencsétlen válaszadó aggódik, mert így sok ellensége lenne a faluban....  Meg ennyi pénzt el se lehet költeni....

 

Jó hírem van azoknak, akik emiatti félelmükben nem vesznek lottót. Illetve egy jó és egy rossz hír.

Kezdem a jóval: 1 db ingatlan vásárlásával le van tudva a macera, tehát az utcabeliek kussolhatnak, mert a pénz el van költve. (Itt jegyzem meg, hogy a tavalyi példa ( http://tengerpartok.hu/node/302 ) a maga 90 milliárdjával, még szerintem is erős volt, ezért most egy jóval olcsóbbat néztem ki. )

A rossz hír: kurvára eladósodunk, mert az új telek többe van, mint 6 milliárd. Forintban persze. Szerintem 3-400 milliót lehet lealkudni az árból, de akkor az áldomást mi fizetjük.

Ezután mindenki döntse el, hogy vállalja-e a rizikót.

Egyébként nem kamu a dolog, íme a sziget:

 

 

Görögországban, a Jón-tengeren található, Ithaka és Lefkada között. Sziklák, barlangok és csomó természetes kikötő van a szigeten. 334 m a legmagasabb pontja, ami azért tengerszintről indulva, nem egyszerű. ( Valószínűleg a későbbiekben felvonót kell felszerelni, ami pluszköltség. ) Viszont az ÉK-i szelektől jól védett.

 

Kis probléma, hogy a szigeten kecskék vannak, akiket egy pásztor gondoz 4 naponta. Ő nem itt lakik és állítólag meg van vele dumálva, hogy ha elkel a sziget, akkor nincs tovább legeltetés. Ja... És, ha mégis ? Számtalan példát láthattunk már arra, amikor nem lehetett a bérleményből kiakolbólítani a rosszhiszeműt.

Ha érdekel valakit, később leírom, hogyan képzelem el a szigetet, de ha valakinek ötlete van az is jöhet. Most viszont be kell fejeznem, mert megy a gépem.

Kellemes hétvégét ! Mosolygás

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

1 éve LA-ben

Írta: hyberoid
hyberoid
hyberoid has not set their biography yet
User is currently offline
on szerda, 27 február 2008
in Blog
Még pár nap és egy éve lesz annak, hogy munka ügyben Los Angelesben jártam. Egyáltalán nem vártam sokat tőle, mégis okozott pár kellemes meglepetést, ami így utólag már szép emlékké vált.

Például egyik éjjel kinti munkatársam szó szerint becsempészett minket a downtown egyik toronyházának nyitott tetején üzemelő klubba, ahová külön lift visz fel és ahová csak listáról lehetett volna bekerülni.
Február utolsó napjai, otthon dúl a tél, de én egy szál ingben, Los Angelesben az egykori Standard Oil olajmonopólium székházának a tetején ittam a Long Island koktélomat, miközben szólt a zene, mindenki táncolt, én pedig beszélgetéssel foglaltam le annak a lánynak a barátnőjét, akivel munkatársam kikezdett.
És miről lehet egy félrészeg amerikai lánnyal beszélgetni? Hát Bush politikájáról és az Iraki (szerinte felszabadító) háborúról.

Másnap (hétvége lévén) végiglátogattuk a kötelező LA-i látványosságokat (Beverly Hills, Hollywood - ahol egy föld alatti parkolóban fél órán át kerestük a kocsinkat), aztán pedig sorra vettük a ''''''''''''''''híres'''''''''''''''' tengerpartokat: Malibu, Santa Monica, Venice (ahol Schwarzenegger kormányzó annak idején a Gold Gymben a szabad ég alatt sulyzózott és amit ma hippik és sportolók lepnek el), Marina, Hermosa, stb.

Harmadnap pedig meglepetéssel szolgált a város: a teljes belvárost lezárták az évente megrendezésre kerülő Los Angeles maraton miatt.
Óriási népünnepély volt, és miközben egy épkézláb hamburgerest kerestem a downtownban, kezembe nyomtak egy amerikai zászlót. És én, aki mindenfajta zászlótól viszolygok, pont egy amerikai zászlóval a kezemben kellett végigsétálnom a városközpontot.
Végül a hamburgerem is meglett, este pedig meglepetésemre szomorúan búcsúztam a downtowni szállodai szobámtól és ettől a napsütötte, pálmafás várostól.
Downtown LA
Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Szuvenyírok

Írta: veronika
veronika
veronika has not set their biography yet
User is currently offline
on szerda, 09 január 2008
in Blog

Szuvenyírok

Ha jól emlékszem, az első útlevelem ( amivel az NDK-s úttörőtáborba repültem ) az kék volt és csak a szociba lehetett vele utazni. Aztán egyszer csak bele került egy pecsét, hogy a világ összes országába érvényes. És szabaddá vált az út, mehetett mindenki világgá.

 

Kezdetben persze volt a valutakeret, minden boldog-boldogtalan vitte az öregebbnél öregebb nagyszülőket kiváltatni velük azt, ami jár. Össze is jött az a kemény valuta az első osztrák vagy török útra. Szinte egyszerre hoztuk nyugatról a gorenjét és keletről az irhát.

k_souvenir_1.jpg

Egyáltalán emlékszik még valaki ezekre a szép időkre ? Mit vettünk még ? Mosószert, kávét, csokit, amonnan meg jött az arany, a bőrdzseki , adidas melegítő, zokni, almatea. Aztán gondoltuk nyaralni is kellene már és elindultunk megint keletnek-nyugatnak. Lignano, Bibione, Rimini, meg a Costa Brava, Paralia és a horvát partok. Tegyük a kezünket a szívünkre, ugye onnan meg literszámra jött haza tengervíz, homok, kavics, kagyló ki tudja mik. Később aztán pénzünk is lett, vettünk ott is bőrdzsekit, talán nem is mentünk tovább Tarvisiónál. Lett olasz arany, meg pezsgő és amarettó és megint csak csoki. Ugye emlékeztek azokra a csodálatos arany-fekete, kék dobozos gondolákra is. Ó, régi szép nonstop-izzadós-büdösödős utazások ! Szállodákból, repülőről szappan kiskanál, hamutartó mi még ? Sose felejtem el az első igazi felnőtt, rendesen fizetős repülős utamról hazafelé jövet, majd 2 órámba telt, míg azt a kisüveges bort szégyentől piruló arccal belecsempésztem a táskámba. Apukámnak hoztam. Van nekem egy barátnőm, aki cukor nélkül issza a kávét, de bármikor bármelyik táskájába is ha belenézel, az tuti hogy dugig van tömve azokkal a kis zacskós cukrokkal. Minden ország, minden kávézójából elhozza. k_souvenir_3.jpgMi meg azért kicsit talán lopósak is vagyunk, nem ? Én bevallom, van itthon ilyen-olyan külföldi kocsmákból lopott söröskorsó és starbucks coffee-s bögre. Azok azért szerencsések, akiknek van a sörfesztiválról is korsó, mert ott a kijáratoknál, megmotozzák az embert. Persze italokat is hoztunk, inkább vettünk mindenhol, ugye ? Ouzó, metaxa jött a görögöktól, beherovka prágából, calvados a franciáktól, malaga meg sangria a spanyoloktól, raki isztambulból, arak a közel-keletről és még sorolhatnám. Azért enni is megtanítottak minket ezek a külföldi népek. Pizzáról persze régebben is hallottunk, de nemrég tanultuk csak meg hogy létezik gyros, felafel, tzatziki meg görög saláta. Hogy mi az a humusz és kebab és hogy a mentából teát is lehet csinálni. Jó-jó látom, hogy túlontúl is csak egy földrajzi részre koncentráltam, de mit tehetek, a kedvencem a Földközi-tenger, annak is a keleti része. Na, de lássuk, mit szoktunk hozni Tunéziából, Egyiptomból, Törökországból, Jordániából. Fogadjunk, hogy Neked is van otthon sivatagi rózsa meg eredeti papirusz és szőnyeg vagy kicsi üvegbe zárt színes homok, tevemintával, isteneket ábrázoló eredeti bazalt szobrocska. A legesleggusztustalanabb dolgokat Jeruzsálemben láttam. Méternyi faragott Utolsó vacsora, kacsintós Jézuska, óriás rózsafűzér? És Erdélyben Korond ? Még végiggyalogolni is fárasztó a sok, szinte ugyanolyan szőtteses és fafaragásosos sátrak mellett. Én csak bucsunak nevezem az ilyen sátrasokat, de hogy még a Békás-szorosnál is ott vannak ? Na, menjünk akkor nyugatnak. Londonban ismeritek az Oxford streetet ? Mi lenne más, mint bevásárló utca. Van rengeteg olyan szvenyírbolt, amiben a metrótérképes alsógatyától,( ja nem ez Párizsban volt, :) ) a Dianás tányérokon át, azokig a félgömb alakú vízzel töltött felrázható kis micsodákig mindent lehet venni. Nekem ebből a felrázhatós izéből, nemtom mi lehet a pontos neve volt egy csomó, de kisgyerekem nagy felhasználó, így már csak egy londonos maradt. Ja és ugye mondanom se kell, hogy ezt a sok sz.rt kínában gyártják. Legyen az Eiffel-torony, Colosseum vagy London Eye.

k_souvenir_5.jpg

 

Tudjátok, hogy Párizsból mit hoztam haza a pasimnak ? Egy friss, nagy tonhalas bagettet vettem neki a felszállás előtt. Vannak még a belépő, busz-vonatjegy, szalvéta, alátét, szálloda vagy éttermi számla gyűjtők. Közéjük tartoztam én is, de amikor már nagyon sok szemét lett, kidobtam mindent. Én mostanság minden városról, ahol járok, veszek pár képeslapot, hátha történik valami a fotóimmal vagy filmemmel, így nem maradok emlék nélkül. Bár szeretnék azért egyszer olyan nagyképűen utazni, hogy még csak fényképezőgép se legyen nálam. :) Jut eszembe, tudjátok mi tetszik még marhára. Amikor végignézel egy múzeumot és a végén nincs ám idő kicsit leroskadni, mert valahogy mindig csak úgy lehet kijutni, hogy keresztül kell menned a múzeumi szuvenyíren. Sissy-s tolltartó, mappa és szappan, Mona-Lisa puzzlék, hűtőmágnesek. Na, ennyi jutott eszembe így hírtelen. És most lehet, hogy jól kicikiztem mindent, de csak úgy tudtam, hogy én magam is nézegettem, vásároltam és fogdostam. Ui: 1991-ben Olaszországban az egyik barátom egy szobai szökőkutat vett az anyjának, na azt viszont már akkor és ott halálcikinek tartottam. :) 

Veronika

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Helyzetjelentes tititi tii tii tititi

Írta: mona-lisa
mona-lisa
mona-lisa has not set their biography yet
User is currently offline
on vasárnap, 06 január 2008
in Blog

Üdv minden blogolónak es blogolvasónak a messzi Sinai hegyek mögül.

Olvastam nemrég egy cikket (lehet pont itt?) amiben volt egy kérdés: mi a különbség Egyiptomban a turizmus és a rasszizmus között? 2 hét. :)

 

egypt2.jpg

 

Hát azért ezt nem teljesen osztom. Szerintem -2 hét. Az utazásunk elején Asszuanban és Luxorban töltöttünk egy bő hetet. Ha valaki akar nyomort, koszt, igénytelenséget látni akkor ajánlom melegen. Gondoltam, hogy trógerek az arabok, de hogy ennyire? Hihetetlen, mindenkinek rohad a foga, olyan a lábuk mint egy elefántnak, szerintem egy kupac üvegszilánkon is simán átsétálnak. Pedig elvileg minden ima előtt megmosakodnak. hhhmm. Na mind1. Azért persze vannak csodás dolgok is. A Nilus, a felukkak ahogy siklanak rajta, az ősi templomok. Csak sajnos ezeket csak a szemét mögött lehet megtalálni. Tesznek némi próbálkozásokat hogy tisztán tartsák az utcákat, de szinte reménytelen. Mivel szinta sose esik az eső minden tiszta por, és ez már önmagában rengeteget ront a látványon. Aztán meg ha már a szemed megszokta a látványt akkor elkezd az idegesíteni, hogy lépten nyomon odajön hozzád valaki és szólongat, hogy segít elkölteni a pénzed. Tökmindegy, hogy kispénzű magyar vagy, vagy gazdag amerikai. Nekik egyre megy. Némelyik olyan erőszakos, hogy eléd áll és nem enged továbbmenni. De azért persze van rengeteg pozitív élményünk is. Sokmindenki kedves és mosolygós. Pl Hassan a Luxori szállásadónk. Sokat beszélgettem vele a kultúráinkbeli különbségekről, hogy mit gondol arról ha én pl. be akarnék menni egy mecsetbe, vagy hogy náluk miért kell minden anyagi erőforrast a férfinak előteremteni, és hogy egy arabnak akar 4 felesége is lehet ha eleg pénze van rá :)

Jelenleg Dahabban vagyunk és ma a 3. nap, hogy búvárkodunk. Az idő gyönyörű, csak nagyon szeles, de a tűző napon akár 25-30 fok is van.  Víz kb 22 fok, ami elsőre hidegnek tűnik, de búvárruhában teljesen jó. A vízalatti világra pedig nincsenek szavaim. Leírhatatlanul gazdag. Mindenféle alakú, színű, formájú és méretű hal úszik körülötted. Csigák, tengeri uborkák, puha és kemény korallok. Szuper. Nem is értem azokat az embereket akik itt vannak és nem merülnek. A víz felett semmi érdekes sincs, csak kősivatag, tevék, száraz meleg. De a víz alatt olyan mintha csodaországban járnál. Dahab egyébként jópofa hely. Sok a fiatal, hangulatos bárok vannak a parton, és itt az árusok kicsit kevésbé erőszakosak. Az árak jelentősen magasabbak mint pl Luxorban, de azért kibírható, és lehet taláni 1-2 olcsóbb helyet ha nyitott szemmel jársz.

Na befejezem a mondókámat mert a végén még a beszámolóm nem lesz elég érdekes. :)

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Toplista 2007

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on péntek, 04 január 2008
in Blog

Top 20 - 2007

 

1.

Kvarner - Horvátország

2.

Dubrovnik - Horvátország

3.

Zakynthos - Görögország

4.

Dalmácia - Horvátország

5.

Velence - Olaszország

6.

Santorini - Görögország

7.

Hurghada - Egyiptom

8.

Horvátország

9.

Kvarner - Horvátország

10.

Djerba - Tunézia

11.

Garda-tó - Olaszország

12.

Santorini - Görögország

13.

Mallorca - Spanyolország

14.

Mallorca - Spanyolország

15.

Hurghada - Egyiptom

16.

Kréta - Görögország

17.

Mauritius

18.

Petrovac - Montenegro

19.

Hurghada - Egyiptom

20.

Horvátország

Van új toplista. Az előző már fél éves volt, ezért ez 20-as lista lett. A legjobb "Új" a 7. helyre tudott felkerülni, ami szerintem elég izmos teljesítmény. Megint kimaradt sok kedvencem, de hát ez nem kívánságműsor... 276 történetből az első 20-ba bekerülni nem egyszerű dolog. Az én legjobb írásom pl. a 45. lett.

Hogy mi és miért van ott, ahol van, azt én meg nem mondom. A kedvcsináló fénykép, az utazás beharangozója, vagy csak amiatt, mert érdekes. Lövésem nincs. Persze pl. egy CSAK decemberre vonatkozó lista egész más eredményt mutat. (Ott az első ötben nincs európai. A hatodik meg egy teljesen új beszámoló.) Szóval aki nem került be, ne csüggedjen, (Én se vagyok a listán, mégsem szomorkodom. :)) hanem írjon még !

És olvassa a blogot! http://tengerpartok.hu/blog

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Viszlát!

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on csütörtök, 20 december 2007
in Blog
border.jpg
Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Vásároljunk magunknak Karácsonyt?

Írta: moonwalkr
moonwalkr
moonwalkr has not set their biography yet
User is currently offline
on csütörtök, 20 december 2007
in Blog

Ilyenkor karácsony előtt sajnos hozzátartozik az életünkhöz a vásárlás, (vásárlási forgatag) is. A fogyasztói társadalom nevű métely lesilányít mindent, most éppen a legszebb ünnepünket, a szeretet, a család ünnepét az ajándékozás ünnepévé (ne adj´ Isten az ajándékvásárlás ünnepévé)...

 

 Ennek az igénynek a legutóbbi évtizedben új hajtása nőtt, a Karácsonyi Vásár, amely akár önmagában a nagyobb városaink főterein, vagy Weichnahtsmärkte, vagy Vianoné trhy néven a szomszéd fővárosokban utazási célpont is lett. És akkor felvetődik a kérdés: ez most inkább úticél, vagy vásárlási lehetőség? 

steph.jpg

Ha elkeveredünk akármelyikre is, gyorsan belátjuk, maximum úti cél lehet mindegyik. Az idén vegyes érzelmekkel próbáltam ki a Vörösmarty téren levő hazai és a bécsi Városháza előtti osztrák változatot. Megkockáztatom, hogy a magyar változat szebb, látványosabb, autentikusabb (már ha egyáltalán lehet ilyet mondani egy páréves múlttal rendelkező dologra), és valami hamis népi nosztalgia illata lengi be. Szalmabábuk kelletik magukat, persze nem ám csutkababa módra, hanem gondosan élethűre dizájnolva, ahogy a kínai gyártású plüssfigura-kultusz diktálja. Bádogbögrék csillognak, persze nem fakón, dísztelenül, hanem vakító simán csillogva, trendi kis ábrákkal, nem is tudom, hogy lehetne-e belőlük teát szürcsölni. Mindenféle gyertya is ágaskodik, némelyik még a kanócán lóg, hogy jól lásd ez bizony "hand made". Üvegművesek, kovácsok és lacikonyhák, forgatag ez a javából, hömpölygő tömeggel. Nosza vásároljunk. Kolbász 1000-ért, és még a kenyér a mustár is feláras, el is megy az étvágyam. Forraltbor 1000-ért, igaz a bögrét utána megtarthatod emlékbe. Hand made csillagászati pénzért. De ki az ördögnek tudnék örömet okozni a fa alatt ezzel a sok modern-anakronisztikus dísz-giccsel. Jaaa, hogy a küldföldi turisták veszik, mint a cukrot??!! Ja, akkor már értem. Szóval akkor megint másnak szól a hegedűszó, megint nemkívánatos lettem a saját hazámban, megint csak a tömeget növelem, megint csak hangulati elem lettem egy turista attrakcióban? De legalább a lányok jól érezték magukat, mert nekik lételemük a zsibi, a megnézős-megfogdosós-tulajdonképpen nem akarok én semmit venni-vásárlás.
És a lányok csillogó szeme vett rá arra is, hogy a pesti hányásközeli élményt megismételjem velük Bécsben is. Ez nagyobb rugaszkodás az autópályán és máris előttünk magasodik a Stephansdom, előttünk nyújtózik a Kärtner strasse, meg a Graben. Éhgyomorra (na jó, kis otthoni reggeli után), hamar bekívánkozik egy bratwurst mit(!!!) senf und kaisersemmel , angolosok kedvéért sültkolbász, természetes velejáróként mustárral és császárzsemlével -, 3 ajró. Lehet, hogy nem leszünk megkopasztva? Aztán pár kioszkkal odébb ott gőzölög a pusch oder glühwein. Hát ezért jöttünk. A hidegben megmelegíteni a kezünket egy kis karácsonyi punccsal, vagy jó fűszeres édes forraltborral. Ez nem gasztronómia, ez hangulat. Aztán Hofburg és már látszik a Városháza tornya, alatta a végcéllal, a vásárral. Persze itt is rengeteg a haszontalanság, a giccs és rengeteg a kajálda. Mintha a vásár neve ellenére a zabálásról szólna. Hiába, a Klondike mellett is az éttermesek gazdagodtak meg az aranylázból, nem az aranyásók és persze a sógorok is tudják mi a nagyobb biznisz. Hamar bejárja az ember a vásárt, maradandó élmény nem is marad, legfeljebb a forgatag-forraltbor érzés-illat kompozíció leng az agyamban jövő karácsonyig.
Hát így vált nálam utazási célponttá a vásárlás szentélye, érzésekből gyúrt élménnyé a karácsonyi tülekedés.
Nálatok hogy van ez?

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Azt a labanc úristenit…

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on szerda, 19 december 2007
in Blog

452850761_e221a368fe_o.jpg"A helyiek számára teljesen váratlanul az osztrákok kirakták a mindkét irányba behajtani tilos táblát, hogy a határnyitás ellenére se lehessen autóval behajtani Ausztriába, bár normális kiépített út van Fertőrákos és az osztrák falu, St. Margarethen között."

 Na, basszameg. Mégiscsak tökös legények a mi sógoraink. És fantáziadúsak is. Ha már a határról le kell vennünk a táblát, kitesszük a falunkra. (Mármint a falucskánk határára.)Üggyes. Tényleg !

Legalább annyira, mint amikor teleszarták a Rábát, aztán csak a vállukat vonogatták, hogy "nem tőlünk van...". Vagy amikor a  határtól 3 centiméterre tervezték meg a hulladékégetőjüket. Persze úgy, hogy a szél idefújja.

Azért nem értem annyira ezt a marha nagy arcot, mert a világháborút követően előfordulhatott volna, hogy véletlenül ők is a f.sz kellemetlenebb oldalára kerülnek és akkor most esetleg szerényebben tudnák venni ezt az akadályt.

cartman.jpgLett volna egy ünnep, amibe nagyon senki se tudna belekötni. Lett volna...

Mindegy, lényeg az, hogy ez egy fantáziadús és bátor cselekedet volt.

Csak azt nem tudom, hogy hol volt ez a bátorság 1938. március 13-án, mikor is egy bizonyos A. H. (festőművész) honfitársuk megszállta saját hazáját. Akkor mér nem raktatok ki táblákat, he ? Hősök...

 (Elnézést kérek Moonwalker kollegától, hogy a készülő karácsonyi írása elé rondítottam, de ez sajnos most történt.)

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

MIÉRT BAJ, HA A PLAZMATÉVÉ MÖGÖTT OMLIK A VAKOLAT?

Írta: mona-lisa
mona-lisa
mona-lisa has not set their biography yet
User is currently offline
on hétfő, 10 december 2007
in Blog

Kérdem én, buta túlbuzgó utazó, aki még a falu végére se megyek LP nélkül.  

Kérdi ő, miért vesz valaki drága (?) plazma tévét ha nincs hozzá menő bőrkanapéja? Talán, mert jobb szeret a földön ülni, és így akár többen is odaférnek. Sőt este akár alhat is szeretett tévéje lábainál heverve anélkül, hogy átmenne a szomszédos hálószobába. Mert ugye az nincs is. Sőt, enni is a földön ülve esznek ugyan abban a szobában, mert nekik így jó! Együtt. 

Van, aki szerint ez határtalan igénytelenség és sokkal jobb lenne nekik plazma tévé nélkül, mert akkor vehetnének szép terítőt az asztalra, meg évente kimeszelhetnék hófehérre a falakat. Amit persze a gekkók másnapra úgyis összetapicskolnak. :) 

Lényeg, hogy ha utazunk, szembe kell néznünk a kulturális, értékrendbeli, vallásbeli különbözőségekkel. Ott lesz az esély, hogy benézzünk a mellékutcákba is, hogy ne csak a szépet, hanem az árnyékos oldalt is lássuk. Előfordulhat, hogy véletlenül olyan helyzetbe kerülünk, hogy alkalmazkodnunk kell számtalan idegen dologhoz. DE HÁT EZ JÓ! Ezért utazik az ember. Vagy nem?!

Sok felháborító felháborodott véleményt lehet hallani, olvasni olyan emberektől, akik a luxusszálló steril védelméből kikerülve rácsodálkoznak arra, hogy a kerítésen túl már nincsenek mézeskalács házak. Nem értik, hogy mit? miért? hogyan? merre? meddig? Aztán elkönyvelik, hogy ez az ország szar, és trógerek az emberek. Meg hát Katika az idegenvezető sem volt valami kedves, szóval mentsen meg mindenkit az isten attól, hogy oda utazzon a menedzserfizetéséből.  

Vagy van a másik fajta - aki e cikket is ihlette - aki azt hiszi, mindent tud, aztán mégis érik meglepetések. Aki lehetőséget kapott, hogy közelebbről megismerkedhessen egy gyönyörű országgal és annak lakóival, akik még az otthonaikba is befogadták őt. Aztán hazaérve az első fontos információja arról szól, hogy nem volt vízöblítéses vécé, de helyette volt drága tévé meg nagy dzsip. Hát bizony tök hülyék ezek a helyiek, vehettek volna inkább lakberendezési tanácsot a tévé árából. És milyen gáz volt a tengerpart, mert kerülgetni kellett a törött sörösüvegeket. Nem is tudom, ki dobálhatta el azokat az üvegeket. Bizonyára a helyi őslakosok. Ebből aztán le lehet vonni a messzemenő következtetést, hogy az ország összes tengerpartja ilyen. Érdekes, én láttam jó párat, de egyik helyen sem volt sörösüveg. A végeredmény ugyan az: költsük a menedzserfizetést másra, pl. plazmatévére. Azon majd meg lehet mutatni az úti videót a havernak. Jót röhög majd biztos, hogy a vécének nem volt lehúzója. Más úgy sem lett felvéve, nem volt eléggé érdekes. 

Sok logikátlan dologgal találkoztam én is az utazásaim során, voltak nagyon fura helyzetek ahol csak pislogtam nagyokat. De volt olyan is, amiről példát vettem és beépítettem a mindenapjaimba.

Ugye senki se gondolja komolyan, hogy pár hét alatt meg lehet érteni egy teljesen más nép szokásait? Meg egyáltalán, miért kéne mindent érteni? Nem lenne az túl unalmas?  

Egyébként a negatív reklám nagyon dívik manapság. Tele vannak az utazós fórumok koszos szobákról meg kopott kerti bútorokról készült képekkel. Én vagyok a vak, hogy ezeket nem veszem észre? Elvakít a kék tenger? Talán igen. Lehet nekem még a plazma tévé se tűnne fel a falon :)

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Magyarok külföldön, avagy magad uram, vagy a szolgáddal? (3. rész)

Írta: moonwalkr
moonwalkr
moonwalkr has not set their biography yet
User is currently offline
on szombat, 08 december 2007
in Blog

moonw_3.gifAhogy közeledik a nyár (vagy a tél, esetleg tavasz, vagy ősz), kezd mocorogni valami az emberben, hogy menni kéne (menni kéne?). Oké, akkor menjünk a Balcsira...

 

 Internet, szállás kinéz, lefoglal, tetőcsomagtartó előbányász, útra készen vagyunk. De ne má` a Balcsira! Inkább Horvátba! Oké, pár katalógus beszerez. Drága. Nosza akkor Internet, szállás kinéz, tetőcsomagtartó? Á, de Horvátba is már voltunk százszor. Valami érdekesebb? Görög? Thaiföld? Mexikó? Na jó. Utazási iroda. Drága, de nem baj, legalább vigyáznak ránk, meg ilyen messzire biztonságosabb.

  Szóval a jó öreg egyéni szervezés vs. utazási irodás konzervek dilemmájáról lenne érdemes beszélnünk egy kicsit. Miért van az, hogy a Balcsira simán elmegyünk egyéniben, de Mexikóba már inkább irodával? És miért van az, hogy az embereknek csak két véglete van, aki Mexikóba is csak magánban hajlandó utazni, és aki még a Balcsira is lehetőleg irodával? Az igazság szerintem ? na nem odaát, az Mulder és Scully asztala, hanem ? a kettő között van. Mexikóba is érdemes elmenni egyéniben és akár a Balcsira is irodával, csak egy kicsit körül kell nézni ELŐTTE (a csodába, hogy visszakanyarodtunk, hi-hi). Szóval itt ez az Internet nevű találmány, ami mind a bigott egyénieskedőknek, mind az utazni vágyó nembátraknak hajlandó segíteni. Mert mit csináljon egy Mexikóba induló ?csakegyéniben? hívő. Hát elmehet például egyéniben, azaz megveszi a repjegyet, (ha van esze chartert vesz és olcsóbbra jön ki), aztán lelevelezik- akarom mondani lemíélezik - egy szállást a kinézett városban, aztán esetleg még kinézi a látnivalókat, tájékozódik a neten hogy jut el oda, aztán Ferihegy, könyöklés?. De elmehet utazási irodával is. Igen. Megnézi ugyanazon a neten, hogy nincs-e valami akciós csomagár ugyanarra a charterre és ugyanabba a régióba (ne adj´ Isten ugyanabba a szállodába) valamelyik hazai irodánál és ha esetleg talál olcsót, akkor elmegy vele. Aztán a reptéren, vagy a szállodában lefalcol a csoporttól (a visszafelé repülés becsekkolásáig semmi sem kötelező) és átmegy magánba. A bigottaknak üzenem, hogy repülő ugyebár kell, szállás is kell, transzfer is kell egyéniben, ha ezt megkapja az ember az irodától, akkor mér´ ne? Legfeljebb az önállóság illúziója foszladozik kicsit, de utazni én inkább az élményekért, látnivalókért, illatokért, benyomásokért megyek, nem az önállóságért.

  A nagyobbik probléma a félénkebb ?jobbegyirodával? utasok dilemmája. Ebben a világban oly sok lenyúlás van (meg tönkremenő, lenyúlós iroda), hogy?ja igen, pont a tönkremenős, lenyúlósok miatt érdemes egy felest belökni a döntés előtt, hátha bátrabbak leszünk. Elmehetünk persze az előbb a ?csakegyéniben?-eseknek ajánlgatott akciós irodás útra is, de persze megpróbálhatunk ELŐTTE körülnézni. Csak két-három számmal többet kell összeadnunk (mert az egyéni csak annyiban különbözik az irodától, hogy egyéniben ugye a repjegy és a szállás és a transzfer 3 különböző szám). Meglepő különbségeket találhatunk (a haladók ezt már Horvátországból ismerhetik). Megéri odakinn kipróbálni mi van, ha nem az iroda fakultatívjára fizetünk be, hanem magunk fogunk egy taxit és megyünk el a városba, vagy a szomszéd városba. Talán meglepő lesz elsőre, de működni fog a dolog. Aztán ahogy gyűlnek az élmények, úgy lehetünk bátrabbak és bátrabbak. Végül akár magát az utat (tudjuk már: repjegy, szállás, transzfer) is magunk fogjuk foglalni.

Szóval konklúzió: csak körültekintően és bátran mixeljük az egyénit az irodás konzervvel.

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Magyarok külföldön, avagy JÁR-e a KÜLÖNBeknek? (2. rész)

Írta: moonwalkr
moonwalkr
moonwalkr has not set their biography yet
User is currently offline
on kedd, 04 december 2007
in Blog
Ferihegy, kis hazánk egyik ugródeszkája az élmények felé. Sok-sok ember. Sorbanállás. És persze könyöklés. Mert ha charterrel (és utazási irodával) megyünk, akkor általában csak kinn a reptéren kapjuk meg az iroda képviselőjétől a jegyet. Standardszöveg: Tessék a jegy, nézzék meg az adatokat, helyesek-e, a bőröndöket érdemes fóliáztatni, mert az utóbbi időben sok a panasz, a csekkolás a 43-44-esnél lesz. Jó utat!? Köszönjük!...

 

 Na de miért fontos az, hogy hol lesz a check-in (pardon: becsekkolás)? Nos hát azért e pavlovi reflex a képviselőtől, mert honfitársaink úgyis megkérdezik. Hogy lehessen helyezkedni. Mert nehogymá` lemaradjunk.
  Aztán helyezkedés, majd roham, amikor action van (értsd: nem akkor, amikor kiírják és tényleg megnyit a pult, hanem amikor jön valaki, aki csekkinesnek látszik). Ilyenkor könyök kitart, bőrönd másik lábán keresztülhúz, állások elfoglal. Mert NEKEM JÁR a jobb kiszolgálás, mert ÉN KÜLÖNB VAGYOK, mint a tömeg, hisz nekem repülőjegyre, drága utazásra is tellett! Ekkor tolókocsi jő, szegény mozgássérült közeleg soron kívül de még ő is megkapja az ő mit képzel ez, mi is sorbaállunkakurvaannyát? tirádákat (check-in kezelő srác mesélte igaz történet!). Végül a beszállásnál még egyszer ugyanez, mert igaz, hogy fix helyjegye van az utasnak, de azért nem árt azt legelsőként elfoglalni, hiszen AMI JÁR, AZ JÁR.

  Letenye, kis hazánk ugródeszkája A TENGER felé. Sok-sok kocsi. Hosszú sor. Hajnal van (vagy már reggel?). Turnusváltás Horvátországban. Határőr-vámos birkózik az útlevelekkel, néha egy-egy csomagtartóba is belenéz. Főnökcsalád utazik, hátul a srácok alszanak. Aztán a határőr valami szabályféléről kezd magyarázni, hogy hát a tizenmilliós cégautót csak akkor engedi ki, ha van róla főfőnöki meghatalmazás. Persze nincs, mert az a hülyekurva titkárnő nem intézte el, nem jól írta meg stb. Szemét határőr meg csak nem akar engedni (szabályt szegni?), pedig látja az alvó srácokat, a dugig csomagtartót, igazán el kéne hinnie, hogy nem lopott az autó.
  Közben újabb kocsi gördül be, ez már saját, nem céges, alig harmincas két pár ül benne. Semmi gyanús, de mégis csomagtartó kinyittatik. Krumpli, zöldség, lesütött hús, érthető így lehet némi költséget spórolni. De a horvát oldal közege valami szabályféléről magyaráz, hogy élelmiszert nem lehet behozni. De hát ez szemétség, a szar horvát határőr meg ki akarja dobatni a jó kis kaját és hallani sem akar róla, hogy beengedje (szabályt szegjen?). Mert nekünk JÁR a rugalmasság, mert MI KÜLÖNBEK vagyunk, nekünk még a szabályszegés is JÁR.

welcome_m.jpg

  Arusha (tökmindegy hol reptér). Sok-sok magyar. Luxusúton. Kifent-kikentek, tekintélyesek, kopasz-kigyúrtak meg mindenfélék. Itt már aztán mi fehérek vagyunk az urak, a magasabbrendűek, hisz művelt európaiak és gazdagok is vagyunk. Az ellenfél pedig a sok büdös nigger (a reptéri személyzet), akin gyorsan át kell verekedni magát az embernek. Ja hogy a büdös nigger beszél angolul (és még franciául) is, mi meg csak M-A-G-Y-A-R-U-L (jóhangosan, Hááát nem éérteed?)???? És angolul akarja az istenadta betartatni az ottani szabályt, Te meg magyarul sem érted, hogy itt nem JÁR, mert nem vagy KÜLÖNB. Persze a fehér bwana , hetven körüli egykori vezérigazgató bepróbálkozik, hogy majd ő megmutatja, hogy itt az ő dollárjai az urak, aztán kibaszarintják félre a sorból a niggerek és kiderül, hogy mégsem KÜLÖNB. Aztán ötvenes nagysága kezd panaszkodni, hogy ez kibírhatatlan, meg meleg van és milyen szar egy luxusút ez és miért nem nyitják már ki ezek a büdösniggerek legalább az ajtót (ja azért annyira mégsem mindegy hol vagyunk, szóval Afrikában, az Egyenlítőn). Szóval Afrikában meleg van. És párszázezerért megvettük a világot, itt van a zsebünkben?

Szóval konklúzió: gondoljuk meg tényleg jár-e!

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Magyarok külföldön, avagy tessék ELŐTTE kérdezni (1. rész)

Írta: moonwalkr
moonwalkr
moonwalkr has not set their biography yet
User is currently offline
on hétfő, 03 december 2007
in Blog

pl_gero_k.jpgHa az ember külföldre megy kikapcsolódni, elsősorban a hely szépségeit akarja megismerni, szippantani szeretne egyet a kultúrából, a tájból, vagy csak egyszerűen ki akarja feküdni magából a tengerparton az év melós részének stresszét...

 

 Mindez akkor működik jól, ha minél kevesebb bosszúság ront rajta. De állítom, hogy a legtöbb bosszúság fő forrása mi magunk vagyunk, a mi magyar fajtánk. Tudom, hogy a blogokon ma a legdivatosabb valamit, vagy valakit fikázni, mint fő-fő mondanivaló, és azt is tudom, hogy most én is beállok ebbe a trendi sorba, de kell egy kis szidás az embernek, hogy legközelebb már jobban tudja merre van az előre?Szóval magyar ember elindul világot látni, legtöbbje amolyan bele a vakvilágba módon. Nem olvas utána, nem nézi meg a neten mi lesz odakinn, a travelcsanel meg ilyen hülyeségek nem is tudni mire jók, csak elindul, mer` a haverék is jókat meséltek tavalyról (vagy mer` az a hülye Kovács is volt már mindenhol, nehogy má` lemaraggyunk). Aztán persze kimegy és hazatérve csak fújjol. Mert messze volt, drága volt, bunkók voltak a helyiek, kosz volt, nem volt semmi látnivaló meg aztán nem is lehetett ott semmitse csinálni. Pedig volt ott látnivaló, csak ELŐTTE meg kellett volna nézni egyáltalán hova megy az ember, ne adj` Isten egy kis hevenyészett útitervet összebarkácsolni róla, hogy a kinn lét ideje alatt hova akarok eljutni, mit akarok megnézni, mi fér bele az időmbe, vagy a pénztárcámba. Meg a feléért is megkaptad volna ugyanazt, ha ELŐTTE tudod, hogy tényleg meg lehet kapni a feléért és tényleg ugyanazt. És persze megtudni azt is, hogy az itthon befizetett 5* Afrikában sokszor csak 3-at, 4-et ér, hogy a horvátoknál kurva sokat kell várni az alagút előtt és vigyél magaddal vizet és a Szent Márk téren nem csak galamb van, hanem galambszar is. Hogy az elkapható betegségekről, a sokszor elmaradhatatlan hasmenésről (és persze az ellenük való védekezés egyszerű módjairól) infót kapj és ne orvoshoz rohangálással tedd tönkre a nyaralást és a költségvetésedet. És hogy az arab bazárban simán megfogják a seggedet és ez nem számít annyira bunkóságnak, mint amennyire Te kikéred magadnak.

  De a legjobb az, amikor utazási fórumon ilyen kérdést olvas az ember, hogyaszondja: Befizettünk a Dejóutazni irodánál, három hét múlva indulunk Bergengóciába, a Mindegyforma appartmanba. Van valakinek tapasztalata az irodáról, vagy a szállásról? Tyűh, ez aztán az igazi vagabund kezdés! Bele a jóba! Igaz, hogy a szervezett irodás út kiválasztásával már minden olyat eldöntött a kolléga, amit pont a kérdések után dönt el az ésszel élő ember, de még kérdez. (És persze meg is kapja a jól megérdemelt jutalmat, amikor megkapja a válaszokat, miszerint, ajjaj, tré irodát választottál, tré szállással, jó drágán?.) Hát itt is igaz az előbbi tétel: tessék ELŐTTE kérdezni, tessék előtte gondolkodni, ha már nem volt gyanús, hogy 19.900-ért visznek repülővel a világ másik felére. Az idén csődbe ment utazási irodák egyikénél (kettő volt belőle) már legalább fél évvel ezelőtt riasztó hírek érkeztek a fórumokon, két hónapja pedig vakító piros fénnyel égett a virtuális vészjelzés, hogy ezekkel ne menj, és mégis?

  Szóval konklúzió: gondolkodjuk ELŐTTE, honfitársaim!

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Dél-Afrika 2010 - VB sorsolás (másképp)

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on kedd, 27 november 2007
in Blog

fwclogo.gifteam.jpgBevallom, 19 éves koromban cserbenhagytam a Hazámat. Hirtelen felindulásból abbahagytam az aktív labdarúgó pályafutásomat, megfosztva ezzel az országot az utolsó reménysugártól is, hogy egyszer még kijusson a világbajnokságra.

Azóta viszont más szemmel nézem a mindenféle sorsolásokat. (Itt el is akadok általában, ez az utolsó pont, amit megnézek a selejtező sorozatban.) Úgy nézem, hogy hova is utaznék el szívesen. Tudom, ez akkora hülyeség, mint az érettségin Arany és Petőfi KÜLSŐ összehasonlítása. (Szöveggyűjtemény használata engedélyezett.) Na de nézzük! A jóképű szerecsen kihúzza a golyókat: 

Görög - PortugálPortugália: az előző döntőn ellenük szurkoltam, a görögök mellett. Egyszer kérdezték tőlem, hogy nem mennék-e Portoba egy hétre. Mondom, marha messze van. - Mitől ? - Hmm, tényleg.

Nagyon szép tengerpartja van, van nálunk pár leírás, bár a szerzők sem PONT oda mentek, hanem bevették valamilyen másik program közé. (Veronika, Marokkó, Spanyolország..)  ITT

Az oldal alján a szikla, amiről leugranak 10-12 méter magas. Van egy sziget Horvátországban, ahol ugrálni szoktam, az 6 méter magas, de félúton mindig megbánom. (Ezt egyszer feladom rejtvénynek (hogy, hol van), csak el ne felejtsem.) Szóval, jó dolog ez a Portugália, de ... illetve, Madeira-ról még szó lesz egy másik postban, egy más témával kapcsolatban, de ez annyira Portugália, mint amennyire Suriname Hollandia.

Svédország: Nekem alapvető problémáim vannak a téllel. Konkrétabban: nagyon rühellem. Elvileg végig kellene aludnom. Már a születésnapom is az a nap, amikor a medve kinéz a barlangból és gondolkodik, hogy mi legyen. Persze a hegyekben szép a tél. Norvégiás írásunk van, az nem jó ? Nekem tetszett ! Megtekinthető itt: 1. rész és 2. rész

icefl.jpg

Dánia: Öregapám itt volt hadifogoly, csak lelépett. (Ezt már mondtam) Hazafelé bementek a tengerbe fürödni. Tök jó, messzire be lehet menni, gyalogoljunk. Ez apálykor történt. Ki hinné, hogy nagyon gyorsan kell futni a dagály elől. Számomra ez fontos dolog. Meg persze ne feledjük a LEGO-t:

Az Utolsó vacsora

( Belefutottam valamibe, amiből kiderült, hogy másnál is néha teljesen elmennek otthonról.... :) Színpadra állították a Hamletet. Legóból. Istenem, valami ilyesminek kellene lenni az Internetnek ! Tényleg.) Aki nem hiszi, itt van : Shakespeare: Hamlet . MOST bontok egy sört.

alban_1.jpgAlbánia: kicsit zavarban vagyok, mert nem tudom, hogy is állnak ezzel a szocializmus-dologgal. Nyert már valaki, vagy még harcolnak ? El lehetne sütni a poént, hogy "Jöjjön nyaralni Albániába, az autója már itt van! " Elsütöttem. Régi problémám, hogy nem lehet átslisszanni Montenegróból Görögbe a szárazföldön, szóval inkább hagyjuk.

Málta: ha az angol királynőnek megfelelt nászút céljából, nekem is jó lenne. Bár azóta elszakadtak tőle, 10 évig még államfőként működött, aztán most már az se. A helyében már nem is mennék vissza. Vannak írásaink is . ITT  Gozo nekem szimpatikusabb, mint a fűsziget. A legfőbb gondom azonban a "balratarts". Ilyen országokban a körforgalomban annyira elveszett leszek, mint macska a mosógépben.

Lassan!

Ennyit tudtam most hozzátenni, remélem sokat segít a fiúknak a felkészülésben. Ha gond van, szóljatok, Máltára elmegyek. Na, hajrá !

(In Memoriam H.F. 1923 - 1997.)
Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Ízirájder, Öcsém !

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on vasárnap, 25 november 2007
in Blog

blog_tr_1.jpgAmíg sokan azon tökölünk napokig, hogy mi is lesz a 8 óra alatt, mire elérünk a magyar határtól a görögig 140-el, Trelóék gyorsan rövidre zárták a témát. A szerb - makedón - bolgár problémakör most sem egyszerű, 3 éve pedig még cifrább volt. De szerintem nem is ez a lényeg itt, hanem a közlekedési eszköz.

 

 

- Az utazáshoz használt járművek kb. 40 évesek.  - És ???

- Motorok.  - Az már érdekesebb.....

- Az egyik moci egy oldalkocsis Pannónia...

Tanúsíthatom, hogy teljesen normálisak, beszéltem a túrák főszervezőjével, az exválogatott kerettag Treszl Gáborral és minden oké. :)

Most közzétesszük az athéni olimpiai útjukat, aztán az Urál-túrát (9000 km).  (Mellesleg a nagy orosz út neve egyszerűen csak "Felkészítő-túra" ... Mint amikor én készülök a mini-marathonra (3 km) és futok 500 métert.)

Ural

 Mi is az igazi végcél ? Reméljük, hogy azt is megírhatjuk, naprakészen tudósíthatunk a kalandról. Lehet, hogy már hallottatok róla. Ha nem, akkor fogtok.

Peking 2008. Oldalkocsissal...

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Top 10

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on vasárnap, 25 november 2007
in Blog

Szép is lenne, ha Rákosrendező-alsón fényképeztük volna le az indulási oldal tábláját. Tuti, hogy sose lenne vasutas-sztrájk. :) De ez nem az sajnos.

Top 2007

Kérem tisztelettel, ezek a 2007-es év top-országai. Azonnal látszik, hogy felénk nem jártak kérdezőbiztosok a témában. (Bár én a múltkor elküldtem egy ilyen faggatózót. Életmód-egészségvédelem kérdéseket nyomott az orrom alá. Mondom neki: 26 órája nem aludtam Babám, de ha akarod, elhorkolom neked a válaszokat. Nem akarta. Franc se igazodik ki ezeken.)

Visszakanyarodva: 2070-ben állítólag eltörlik az USA vízumkényszerünket. Ausztrália meg nem éppen Gyopárosfürdő alternatívája a nagycsaládosainknak.  Egyesült Királyság: jó-jó, de amíg a koronáról nem pattantak le sosemhallott nevű szigetek 16 lakossal, jobban lehetett válogatni. (Bár Hollandia jobban alászaladt a gyarmatosítási hullámnak. Nincsenek is a listán. Így aztán ők lepik el nyaranta a Meditterrániumot. Jut eszembe:

- Hogyan keletkezett a holland nyelv ?

- Két részeg amerikai katona megpróbált a víz alatt beszélni németül. )

Na. A lényeg. Ezen belül is vannak listák. Pl. : a legbarátságosabb országok:

Barátkozós országok

Félve jegyezném meg, hogy a Bangkok-ban éppen életfogyt. büntetését töltő turistát szerintem nem kérdezték meg. Igaz, összefirkálta a király szobrát, vagy valami ilyesmi, de tegyük a szívünket a kezünkre: melyikünk nem brunzolt még oldalba hajnali 4-kor egy Lenin-szobrot ? Na ugye. Most tervezik, hogy ha megszólal a himnusz, akkor satufék, gyalogosok vigyázzba és pisszenést se. 1 perc 8 másodpercig. Ezt azért megnézném a Khao San Road-on este 8-kor. Vagy az úszópiacon.

Vagy Aruba: könyörgöm, három és félszer nagyobb, mint a Szentendrei-sziget, 363 f? /km2 a néps?r?ségük. Jól néznének ki ha barátságtalanok lennének. Különben a GDP-t a kőolaj, az off-shore és a turizmus adja. Az évi középhőmérséklet 27 fok. Én is barátságos lennék mindenkivel.

De várjálvárjál!!! Ez itten e :

Lóvé

"Ahol a legtöbbet kapsz a pénzedért" lista. Hoppá !

És most komolyan. Csomó ember a világban úgy utazik, hogy elővesz egy ilyen hülye listát. Kerüljünk már minél több ilyen helyre, ha lehetne kérni. Szerintem nekünk is jobb lesz.

És ne mindig azzal jöjjünk, hogy : "Azért vagyunk ilyen szar helyen a korrupciós listán, mert nem lehetett megvesztegetni a vizsgáló-bizottságot."

MOST ÉRKEZETT:

Gáspár Győző (36) - egyéni váll. - és Beja Asszony (31) - htb. - Jamaicába utaznak holnap. Jamaicába !

Lehet, hogy ezek nem olvassák az internetet ?????

THX: http://www.countrybrandindex.com/

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

utikönyvek - 1. rész: Nyitott szemmel

Írta: mia
mia
mia has not set their biography yet
User is currently offline
on szombat, 17 november 2007
in Blog

c_m_k.jpg

Ennek a remek utikönyv-sorozatnak nemegy példánya figyel a könyvespolcomon - mondjuk ehhez hozzátartozik, hogy lelkes utikönyv-gyűjtő vagyok, olyan országokról is begyűjtöttem már néhány kiadványt, ahol soha nem jártam még - talán nem is fogok.

 

 

A Nyitott Szemmel sorozat az egyik kedvencem, van sok jó oldala, meg sok haszontalan is, na de erről majd később.
Általánosságban véve azért szeretem, mert viszonylag alaposan bemutatja a kiszemelt országot.

Alapból 3 részre osztható: előszőr jön az ország bemutatása, politikai szempontból, történelmi áttekintést is találunk, szokásokról, művészetről, jellegzetességről (pl. az olasz részben a borokról, divatról) és még jónéhány hasznos és érdekes témáról olvashatunk az első százegynéhány oldalon, képekkel illusztrálva, ráadásul nem is akármilyen képekről van itt szó. Mondhjuk, hogy pont olyan embereknek való, akik MINDENT tudni akarnak az országról, ahová elutaznak.

A következő százegynéhány oldalon az ország részletes (khm...) bemutatását találjuk tájegységenként, egy-egy várost bővebben (khm...) bemutatva, minden nevezetességről szót ejtve (sok helyen a nyitvatartást, belépők árát, stb mellőzve...) csodálatos fotókkal, részletes (khm...) térképekkel. A sok "khm..." oka pedig: a részletes bemutatásból egy-egy nagyobb városról vagy szigetről sokszor egy szót sem ejtenek, vagy legfeljebb annyit, hogy szép, kellemes, hangulatos, eredeti, és kedves emberek lakják. Slussz, semmi több. A következő hiányosság az, amit egyrészt zárójelben meg is jegyeztem (nyitvatartási idők, belépők ára nem árt, ha fel van tűntetve egy ilyen kiadványban - szerintem), másrészt pedig sokszor csak annyit találni egy nevezetességről, hogy mikor, milyen stílusban épült, és hogy hogyan találunk oda, semmi többet - pl hogy mit látunk belül. A következő "khm..." a térképekről szól: például Athénban volt olyan igen fontos látnivaló (gondolok itt a Régészeti Múzeumra), amit két utcával arrébb találtunk, mint ahol jelölve volt, vagy olyan épület, ami ugyan le volt írva, hogy mely utcákon át találunk oda, de a térképen már nem volt rajta az a városrész - köszi. Összefoglalva ez a középső - és elméletileg leghasznosabb rész - kb arra való, hogy kedvet csináljon egy-egy régióhoz, és hogy nagyjából bemutassa a látnivalókat, vagyis az első fejezettel ellentétben: azoknak az olvasóknak való, akik NEM akarnak mindent tudni az országról, ahová elutaznak.

Na de akkor lássuk az utolsó részt, ami csak pár oldalt tesz ki, és szerintem minden utikönyben kötelező: szállásajánló, étterem-ajánló, mini szótár, mit tegyünk-ne tegyünk, mit vigyünk-ne vigyünk magunkkal az útra.

Ja, hogy akkor most mi a véleményem? Vedd meg, és a célterületről vegyél mégegy könyvet, ami alapján jobban boldogulsz.

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

NO LIMIT

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on szerda, 14 november 2007
in Blog

c_m_n.jpg

- Most át lehet menni a régi személyivel Szlovéniába, vagy nem ?

- Ki tudom-e vinni a heti cigiadagomat síeléshez Szlovákiába ?

- Mennyi kávét lehet behozni az osztrákoktól ?

Bár a második stoptábla a határokon (a vám) már 3 éve megszűnt, de talán decemberben lesz a pillanat, amikor az újságból felpillantva rábambulunk a 19 éves Gorenje hűtőszekrényünkre és
nem hisszük el. A kisiskolás gyerekek úgy néznek ránk, mint én a Nagyapámra, amikor
hallgattam a szökését. Dániából. Gyalog. Hadifogolyként. (Honvágya volt, na... :) ) Haverom mesélte, hogy bevonult, mint S. elvtárs a seregbe és S. bajtársként szerelt. (Igaz, elvileg még most is ülnie kellene a "89 karácsonyi "Csillag Születik" produkciója miatt, mikor is "Böfi Bár" nev? intézményben az asztal tetején állva énekelt egy Exotic számot. Géppisztollyal, mert hát őrségből jött. Szerencsére a zsűri és mindenki éppen Csaucseszku kivégzését nézte. Spongya rá.)

Bocs, elkalandoztam. Szóval azt akarom kinyögni, hogy aki most 18 éves, annak fogalma sincs arról, hogy most ennek most miért kell ekkora feneket keríteni. (Sokféle statisztikát láttam már a tengerpartok.hu -ról, de olyat nem, hogy milyen korosztály olvassa. Szerintem 18 éves lányok nem olvasnak minket, de cáfold meg ! )

Csomó fontosabb dolog van, de azokkal itt és most nem tudunk mit kezdeni sajnos. Ezért azzal foglalkozunk, ami ránk tartozik. Pl. ez.

Ezt az írást Mariborban (Szlovénia) kezdtem. (55 cent a tej az Interspárban, EUR 1.00 a benzin, hülyék ezek...) Most "magyarba vagyok, de csak azért, mert az osztrákoknál bukta lenne a nyári gumim miatt. (Tegnap benne voltam a Híradóban: " az autósok 2/3-a még nem rakta fel a téligumiját. " )

Egy nyáron át akartam menni egy szlovén hegyi határállomáson Olaszországba. Olasz közeg feltette a kérdést:

- Tutto cappucino pasta cose de la vita PÉJPÖR, HE ?

- Nincs bazmeg, de van zöldkártyám - válaszoltam én félénken. (Angolul nem volt hajlandó elmondani....)

Lényeg az, hogy a mai napig nem tudom, mit is akart az emberem. És már nem is akarom megtudni. Soha.

"Az Európai Parlament megszavazta Magyarország és másik nyolc uniós tagállam csatlakozását a schengeni övezethez, így december 21-től megszűnhet a belső határellenőrzés többek között a magyar-szlovák, a magyar-osztrák és a magyar-szlovén határon."

Jó utat Mindenkinek, CIAO!

c_m_n2.jpg

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Utazási magazinok

Írta: kirgizke
kirgizke
kirgizke has not set their biography yet
User is currently offline
on hétfő, 12 november 2007
in Blog

 Álmodozni jó. Nagyon jó. Főleg, ha még segítenek is benne? Hiszen ebben sok pénz van: segíteni az embereknek álmodni valamiről, kijelölni egy kissé ködös, de mégsem teljesen elérhetetlen célt? adni egy illúziót, hogy akár Te is megtehetnéd, akár Te is lehetnél ilyen?
Hmmm, erre a célra találták ki a színes és trendi, de leginkább drága magazinokat.
Magazin ? ugye ? sokféle van: divatos, sportos, nőcis és pasis, dizájnos és állatos stb.,stb , és van az UTAZÁSI!!!!
Őszintén szólva, nem szoktam magazinokat, se egyéb sajtótermékeket vásárolgatni, de egy ideje rákattantam az utazási magazinokra.
Pár szép, jó minőségű színes fotó, és már le is vettek a lábamról. Pedig mindig tisztázom magammal, hogy ez egy vagyon, ebből már egy 10-ed könyv is kijön, meg nem is kellene megvenni, mert nem tudom igazán hova rakni, csak az asztalról kerül a földre, onnan a WC-be; aztán sosincs szívem kidobni, mindig csak gyűlik-gyűlik, s a franciaágy alja kezd megtelni magazinstolcokkal. Első nagy kedvencem a Világjáró Magazin lett. (Ebből van a legnagyobb oszlop ezidáig.)
Kezdetben érdekesnek találtam a cikkeket, gyönyörködtem a szebbnél-szebb képekben. Aztán egy idő után elkezdett idegesíteni a töménytelen mennyiségű reklám. Hát ezt akarom én kapni a pénzemért? Több oldalnyi reklámot? Neeeeem, semmiképp.
Egyre kevesebbszer csábultam, a cikkek se tűntek már túl érdekfeszítőnek. A címlap szerintem jól megtervezett, figyelemfelkeltő: egy szép nagy fotó a legfontosabb témáról, az alsó harmadban a kisebb témák fotóikkal és címeikkel. Ha ránézek, kapásból tudom, érdekel -e.
A Köszöntő az utolsó, amit elolvasok (már csak kínomban, hogy azért ez se maradjon ki). Ezután a tartalmat ismertető oldalak váltakoznak az oldalnyi reklámokkal. Az első 2-3 lapot már át is futottuk. A Hírvilág rovat jobb híján olvasandó, bár néha felbukkan egy-egy érdekesebb hír is. Persze kinek a pap, kinek a papné? A példányban - ami épp a kezemben van , megint csak a teljes oldalt betöltő reklámok váltakoznak az említett rovat oldalaival, így újabb 3 lap letudva. Miután viszonylagos rohamtempóban átszáguldottunk az első 12 oldalon, következik a fő téma. Kétségtelenül szép fotók, a szöveg információtartalma alsó középkategóriás, inkább a benyomásokra épít. Minden oldalon el-elpöttyintve egy kis reklám, a biztonság kedvéért, meg persze nehogy kiessünk a rutinból. A jelen esetben 11 oldalas cikket egy újabb egész oldalas reklám zárja.
Világjáró az utakon rovat: szerintem még egy részt sem olvastam el, ugyanis autókról van szó. Ezzel inkább a férfi olvasóközönséget próbálhatják befűzni.
A Világtáj rovatról ugyancsak elmondható a szép illusztráció ez a lapnak szerintem a fő erőssége, bár ez egy utazási magazin esetében ugyebár elsőszámú kritérium-, a reklámfotó legalább ugyanannyi, mint a cikkhez tartozó. Újabb autóbemutatás következik, majd egy expedíció rövid leírása, s elérkezünk a Tájak, városok rovathoz. Az alapötlet jó, figyelemfelkeltéshez elég. Az újabb egész oldalas reklám után a Tallózás rovat nálam megint nem egy nagy kedvenc, ha már mindent elolvastam a magazinból, jöhet ez is. Hja, végül is, legalább mutat valamiféle irányt a kínálat és az árak közt.
Elérkezünk a Barangoló rovathoz: végre egy magyar tájegység bemutatása programajánlóval. Helyes. Ugyancsak jól sikerült a Hazai büszkeségek rovatban megjelent cikk, itt már a valóban hasznos információkban is dúskálhatunk: cím, nyitva tartás, weboldal címe, telefonszám. Szuper! Így kell(ene) ezt mindig csinálni gyerekek!
Az Időutazóban olvasható értekezés engem ebben a számban speciel érdekelt, nem úgy, mint az ezt követő, immár 3 személygépkocsi-bemutatás. De egyszer hopp, másszor kopp, így megy ez?
A Világnézet kulturális ajánlója megint csak jó érdemjegyet vívott ki magának: érdekes és szép kivitelű könyveket, valamint DVD-ket ajánlanak. Ezután egy kis  megbocsátható  önreklámozás következik, majd a Távcső rovat újabb gyönyörű fotókkal, de sajnálatosan kevés konkrét információval. Egy sokadik egész oldalas reklám után a Világvándor c. rovat cikke ebben a példányban nekem különösen kedves, hiszen a szakmámról, ill. az ebben dolgozó emberek munkájáról szól. Bevallom, ezt a magazinszámot csak ezért az egy cikkért is megvettem volna régi ismerősök a fotókon, föld, homok, cserepek, kell még ennél többet mondanom?!
 Jaj, már el is felejtem említeni: kisebb-nagyobb reklámfelületek nélkül ezeket az oldalakat sem ússzuk meg.
A Szubjektív rovat célját eléri, okés. A programajánló szerintem hasznos, a játékok is feldobják az embert. Próbálkoztam is már egy párszor, de sajnos Fortuna nem szegődött mellém. Az Előzetes véleményem szerint nagyon hasznos, idejekorán lehet tervezgetni a következő havi magazinvásárlást.
Összesítésben a fotózás nálam ötöst érdemelt, a cikkekhez kapcsolódó írásművek gyenge hármast. Az elő- és a hátlapot leszámítva 80 oldalas magazinban 10 teljes oldalas reklámmal barátkozhatunk (persze a szövegközti reklámokból is kijönne pár oldal, ha összesítenénk), így kiszámítható, hogy a lap legalább több mint 12,5 %-a reklám. Nem vagyok egy nagy matekzseni, s a számokkal sem szoktam zsonglőrködni, ezt is csak a most íródó kritika kedvéért számoltam ki, de ez nekem sok.
Hát ezért szoktam én le szép lassan erről az utazási magazinról?

Kirgizke

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Utazós műsorok 3. rész ( Grainger’’s World)

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on vasárnap, 11 november 2007
in Blog

GregGreg Grainger

Most ez valami, vagy megy valahova ? Erre gondoltam, amikor évekkel ezelőtt megláttam a műsorát. Ami azonnal sokkolt, az az alsó sávban lévő középső kis videó. Greg táncol a bennszülöttekkel... Órákig kerestem, de sehol sem találtam meg ezt a jelenetet, de minden műsora elején látható. Érdemes megnézni. Mint egy botsáska a biológiai növényvédelem után. Greg el?z? munkahelye(Valószínűleg alkalmaznák Monty Python-ék a "Hülye Járások Minisztériumában" is. ) No meg a főcímzene. Kis költségvetésű "ijesztgetős" filmbe oké, de ide? Honlapja szerint "Az elmúlt 35 évben brit és ausztrál rádió és tvcsatornáknál dolgozott." (életkor sehol...)
3 db Grainger-t tartalmaz a Grainger''s TV, de kétségkívül Ő a leghíresebb. Több, mint 110 műsort készítettek az elmúlt 20 évben, szóval már majdnem olyan jók, mint a "Menetrend". :)

Azt hiszem sikerült minden rosszat leírnom, pár sorban. Most jönne a befejezés, hogy "ezért ne nézzetek Grainger''s World-ot! "

Talán meglepő, de : Nézzétek a Grainger''s World-ot! Mintha 1925-ből pottyant volna ide ez a kifogástalan stílusú Úriember. Ott áll a vademberek közt (hosszúnadrágban!) és én biztosra veszem, hogy ennek a faszinak semmi baja sem lesz. El sem tudom képzelni, hogy valaki bántaná. Először azt hittem, hogy ilyen világjáró milliomoscsemete, de nem. Látszik, hogy érdekli, amit csinál, nem a bemagolt hülye kérdéseket sorolja. Jó, nem fogod megtudni a műsorból, hogy most mennyi egy fagyi Bibionéban, de arra van más. Viszont meggyőződésem, hogy a mai útifilmek innen gyökereznek. (Nem a villódzós, kamerarángósok....) Okésak a színek, igényes kamerakezelés, kellemes narrátor. És bele van fektetve csomó idő. Mert anélkül nem megy. Kedd délelőtt 8-tól 11-ig nem lehet útifilmet forgatni.

Hajrá Greg ! ( és bocsi az elejéért. :)

[video:http://www.youtube.com/watch?v=4j4ftFlQuUM 425x344][video:425x344]

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Utazós műsorok 2. rész - Főtér - most

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on péntek, 09 november 2007
in Blog

Utazós műsorok 2. rész - Főtér - most

Elvileg most egy negatív írásnak kéne jönni. Ez is volt a terv eredetileg. Fentem rá a fogam, idegesített mindig. Kölyökidő, túlspilázás, koraérettség, "dekurvajóvagyok". Plusz beleesett az ölembe a "nemtomki" szülni ment, nincs más az m1-en 40 év alatt  lehetősége. Tehát Kovács Robiról kéne írni valami fikát. Rossz tulajdonságom, hogy nem írok semmit, amíg nem nézem meg tényleg az emberem.

krobert.jpgMost vagy neki volt jó napja, vagy én voltam kicsit másnapos. Vasárnap délelőtt. Kötelező gyakorlat, bármennyire fáj is néha: Főtér.   A Bükk-ről szólt az adás . ( De mindegy, hol volt, nem ez a lényeg.) Kb. 20 perc alatt a srác belelopta magát a szívembe. Pedig tényleg utáltam.

Hogy a Főtér milyen érvek alapján választ helyszínt, arról később. Nem ez a lényeg itt. Róbert bement a műsorba és megcsinálta. Attól tartok, hogy nem nagyon lehet majd leváltani. Nem is tudom miért kellene. Mondjuk, valaminek történni kéne, mert Aczél Rékáról és Knézy ... (tényleg nem tudom) -ről is szeretnék még írni.

Jó vagy Róbert, közben rájöttem, hogy színész is vagy. Én drukkolok!

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

A Botos Emberek

Írta: admin
admin
tengerpartok.hu, utleiras.com megegyező tartalom. pár óra múlva
User is currently offline
on csütörtök, 08 november 2007
in Blog

Mondjuk, én vagyok a hülye, ha ilyen oldalra keveredek. Szóval csak magamat okolhatom, ha péntek hajnalban felidegelem magam.

Elég sok időt töltök ún. pihenőövezetben, eddig valahogy nem volt ennyire szembetűnő, de most hirtelen nagyon előbújtak. Már ott vannak mindenhol. Szemükben furcsa fény csillog. De tényleg.

A Botos Emberek.

Összeesküvést gyanítottam. Bár már kinőttem a sci-fi -s korból, vannak még emlékeim. Gondoltam utánanézek, mégsem való, hogy 2007-ben én erről nem tudok. (Ez így nem igaz, mert egy délelőtt véletlenül TV-t néztem (RTL), és ott mutatta be a csodálkozószemű műsorvezető hölgy (nem jut eszembe a neve) egy asztal körül sétálva a dolgot. De csak 4,2 mp-ig néztem.) Íme egy cikk címe:

Ez segíteni fog, tutira!"Nordic Wallking, a századfordulónk nagy találkozása"

 

Na itt még abba lehetett volna hagyni fájdalommentesen, de nem...

"a Nordic Walking az egyik legjobb dolog, amit a századforduló embere  felfedezhetett magának."

 

Összerezzentem. Hirtelen arra gondoltam, hogy most rátaposok a mobilomra, kihúzom a falból a zinternetet, éles hangú levelet írok Bill Gates-nek a MS-hoz, Larry Ellison-nak az ORACLE-hez, Linus Torvalds-nak (hova is?) és Larry Page-nek a Google-hoz, a számítógépet pedig kivágom az ablakon a francba. Azt hittem valamennyire képben vagyok, erre kiderül, hogy én csak ezeket a sz.rokat fedeztem fel magamnak.

Mellesleg még ilyenek voltak ott:

  • Nordic walking bot: 21.500 Ft. Láttam a saját szememmel. Mondjuk azt nem is figyeltem, hogy ez egy vagy kettő.

  • októberben 1 napos alapszeminárium (gondolom vizsgával. nyilván, hogyan máshogy...)

AntinordicEgyébként nekem semmi bajom velük, de már láttam ilyen táblát is. 5 év múlva térjünk vissza a témára. Aerobic-ozik még valaki? Az az amerikai csajszi a 80-as évekb?l. Jane Fonda???

Na, elhúzok bicajozni. Aztán asszem felmegyek a kedvenc kilátómba.

De előtte török magamnak egy ágat a hegymászáshoz.

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Utazós műsorok 1. rész ( Ian Wright)

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on szerda, 07 november 2007
in Blog

Utazós műsorok 1. rész ( Ian Wright )

 

travelchannelEbben a sorozatban végigballagok a "utazós" és az "utazósnak mondott" műsorokon melyek a tévékben mennek. Tudom, hogy lehúzni kellene mindet, mert az olyan trendeses, de attól tartok, valamit dicsérni is fogok. Mindegy, ha gyér lesz a nézettség, elkezdek szidni mindenkit.

Ian WrightTudom, hogy Ian Wright nem egy műsor, hanem egy ember. Viszont ha Böbinek a TV9 "Világjáró Vándor" magazinjának műsora külön postot kap, akkor úgy döntök, hogy ő is kap ilyet egyedül.

Először utáltam. Most már meg sem tudom igazán fogalmazni, hogy miért. Lehet, hogy a travelchannel 90-es évek-beli hülyeségei miatt voltam előítéletes. ( Hülye szállodákat mutattak, hülye áron, hülyéknek. ) Azt gondoltam, hogy ez az ember nemnormálist játszik, ezzel van megbízva. Aztán eljött egy november. 3-4 éve kb. Ott rájöttem, hogy ez nem szerepjáték. A travel egész hónapban csak Globe Trekkert adott. Reggeltől estig. Nekem a travelchannel a nullás csatornára van beprogramozva, ( a 61-est nem árulom el, pedig az is érdekes ) szóval belebotlottam mindig. 2 nap kellett, mire beleragadtam. Aztán ottmaradtam. 1 hónap Globe Trekker. Bár csak egy része volt Ian Wright, de ott született meg a tengerpartok.hu ötlete.

Persze, sokat ismétlik a műsorokat. De javaslom megnézni pl. az Ecuador -os adást, melynek a végén hősünk a vízesés előtt beszél ordít. Alapmű. Persze kellett hozzá fasza helikopteres operatőr, rendező, nyilván.

Vagy a Mongóliás filmet. Melyikünk gerjedne rá erre ?

M2: 14:35 Mongólia - kapitalizmus a jurtában ( R.: Kovács István, Magyarhangok: Menszátor Magdolna )

Ezzel szemben: Ian kiment a pusztába és ugyanolyan hülye volt, mint mindig. Birkaszemet evett, szőrös kisállatra vadászott, kitömte kővel, megsütötte ( meg is ette a marhája) és 1 dolláros kéróban lakott. A csávó annyira hiteles, hogy majdnem a szagát is érezni. ( Bár azt nem szeretném.)

(Arról, hogy miért kell minden utazós műsorban főzni, később még írni fogok, de azt moderálnom kell még nagyon. )

Beleborzong valaki rajtam kívül, ha meghallja a GlobeTrekker főcímzenét? Erről később...

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Különleges ajánlat

Írta: admin
admin
tengerpartok.hu, utleiras.com megegyező tartalom. pár óra múlva
User is currently offline
on hétfő, 03 szeptember 2007
in Blog

Tudom, nem kéne mindjárt az elején magánjellegű dolgokkal előhozakodni, de ez most sürgős.

Szóval itt volna ez a szigetecske. Illetve pontosabban KÉT sziget. Na éppen ez a gond...

A Karib-tengeren találhatók, az Egyesült Államok Virgin-szigetcsoportjában. Kb 500 +100 hold nagyságúak. A nevük pontosan: Great Hans Lollik and Little Hans Lollik Islands.

Great Hans Lollik is the picture perfect private island paradise under the U.S. flag. This is one of the most beautiful places on earth, over 500 acres, and only 8,000 feet north of St. Thomas (near Magen''''''''''''''''s Bay). Breathtaking unspoiled crescent Coconut Beach (and a few occasional beaches), stunning vistas and cliffs, palm forests and crystal-clear waters make it ideal for a single opulent home or world-best eco-resort with accessory residences. Both islands are offered for sale at 45 million USD or will consider a joint venture partner.Little Hans Lollik is an incomparable fee simple 100 acre island with a magnificent cotton-candy white sand beach, absolute privacy and breathtaking views down island. Offered for sale at USD 11,250,000, Great Hans Lollik offered for USD 33,750,000.

A gond az, hogy nekem igazándiból a kis sziget nem kellene csak a nagy. Viszont a cucc csak egyben eladó. 45 millió dollárért. (Ami most az enyhe forinterősödés miatt testvérek közt is csak 90 milliárd forint.) Nagy számnak tűnik első hallásra, viszont a kis sziget ára ebből csak 30 milliárd. 
A Lényeg : ha valaki betársul, akkor bizonyos közösen használható kisebb-nagyobb szükséges építményeket (helikopter-leszálló, yachtkikötő, benzinkút) én építenék meg, a "szomszéd" ingyen használhatja. 

Szerintem ez egy korrekt ajánlat. Ha valakit érdekel, írjon mélt, megdumáljuk.

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés

Szülinap

Írta: tengerpartok.hu
tengerpartok.hu
a tengerpartok.hu IS marad.
User is currently offline
on vasárnap, 02 szeptember 2007
in Blog

"Az indulást szombat éjjelre terveztük, de olyan jól haladtunk az összepakolással, hogy apa 6-kor kijelentette: 7-kor indulás, mert abszolute nem fáradt, meg szép az idő, meg amúgyis menjünk máááááááá! 7-kor felakasztottuk a lakókocsit...."

Közhelyes volna így nyitásnak azt írni, hogy "mintha tegnap történt volna".
Szóval: mintha tegnapelőtt történt volna. Egy kedves ismerős, Gabi romammunkában megírta és elküldte a pár nappal előtti horvátországi élményeit. Így kikerült az első írás.

2006.09.05. 09:12

Az első nap már meg is volt a 8 látogatónk. Az nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy egyszerű volt, de élveztük, először szűk körben, aztán csatlakoztak hozzánk "csak" visszatérő írók, aztán "mindenesek", akik szerkesztettek, moderáltak, képet vágtak, tördeltek. Mi sem gondoltuk volna, hogy ez lesz belőle, a 250. sztori felé közeledünk, naponta négy számjeggyel fejezhető ki a látogatóink száma.

www.tengerpartok.huwww.tengerpartok.hu

www.tengerpartok.huNa ez így tök béna magunkról mesélni, annyi a lényeg, hogy sokan szeretnék ha folytatnánk, sokan meg azt, ha nem, egyelőre maradunk.
Köszi szépen mindenkinek, üdvözlettel:
az 1 éves tengerpartok.hu :)

Tags: Nincs besorolás
0 értékelés
Sign in with Facebook

Register

*
*
*
*
*

* Field is required

Találkozzunk a Facebookon!
Follow Us