A sziget nagyon szép, sokoldalú: van tengerpart és hegy, nyüzsis hely és nyugis sarok, lüktető nagyváros és tündéri, eldugott falu, sok történelmi látnivaló és szórakozóhely – ki mire vágyik.

Mi nyugis helyre vágytunk, szezonvégi csendre, ezért választottunk Larnacát. És be is jött. Ugyan Larnaca nem kicsi, de számomra úgy tűnt, elsősorban nem üdülőközpont és nem a turizmusból élnek meg az itteniek (számos gyárat, ipartelepet láttunk a város szélén, környékén).
Ami viszont az üdülőket illeti, a hotelek két pontra koncentrálódnak: a város központjára, ahol a tengerpart mellett nagyon szép pálmafás sétány van, mellette egy széles kocsiút, azon túl pedig hotelek, a földszinten éttermekkel, kávézókkal, szórakozóhelyekkel, mindegyik előtt nagy terasz (szezonvégi ürességgel). Előnye, hogy ez a város központja, vannak boltok (nagyon szép kirakatokkal), a nyüzsisek számára itt akad szórakozóhely, lehet korzózni a pálmafás sétányon, viszont a beach keskeny, az autóforgalom nagy.
A másik lehetőség a város nyugati, sóstó és reptér felé eső végén levő Mackenzey Beach, ahol nyolc-tíz hotel van, vegyesen lakóépületekkel és sok tavernával. Előnye, hogy szélesebb a homokos strand, különösen az a vége, amelyik szinte a reptérig nyúlik és szép is, mivel egy pálmafás, gondozott parkocska szegélyezi és választja el egy sor tavernától, ahol a teraszokról rálátni a tengerre. Hátránya, hogy a központig (sétány, üzletek, látnivalók, több bulizóhely) félórás sétával lehet eljutni, hacsak nem sikerül megfejteni, hogy milyen gyakran közlekednek a buszok és hol állnak meg. Másik fontos szempont, hogy közel van a reptér: kb 1,5 km a kifutópálya (nem kell bedőlni az utazási irodák katalógusának, mely szerint 5 km). Ez lehet pozitívum: lehet közelről bámulni a különféle gépeket, és negatívum is: zajjal járnak, különösen felszálláskor, bár nekünk szerencsénk volt, egy délelőttöt kivéve olyan volt a szélirány, hogy csak leszálltak, ez pedig nem nagy zaj. Mi a Mackenzey Beach-et választottunk (nyugis hely, legalábbis ilyenkor, a strand is üres volt, esténként pedig a tavernák is). A hotel jó volt, az apartman tágas, de a legjobb a tenger közelsége: a szédületes kilátás (reggeli a teraszon, vacsora utáni borozgatás a teraszon, miközben a tenger ott volt a lábunk alatt) és hallani lehetett a hullámzást is. Ja, és ami nem elhanyagolható, a tulajdonos nagyon kedves és segítőkész.

Este érkeztünk (azért este, mert késett e gép két órát), de kellemes meleg fogadott, a dzseki után gyorsan lekívánkozott a pulóver is rólunk. Végig remek volt az idő, kb. olyan mint nálunk augusztusban, ragyogott a nap, fantasztikus strandidő volt, este sem kellett vastag cucc. A víz is jó volt, nagyon sokat fürödtünk, úsztunk. Szóval igazi nyár volt. Az egyetlen jel, ami ennek ellentmondott és arra figyelmeztetett, hogy október vége van, az volt, hogy este korán sötétedett.

Első két nap nagyon élveztük a nyugalmat és az édes semmittevést: strandolás, óriási fürdések délelőtt, szieszta után pedig ismerkedés a várossal. Van egy apró középkori erődítmény, van múzeum, azoknak akiket érdekel a történelem. A fő látványosság a Szent Lázár templom, amely a város központjában van. Ezenkívül megnézntük a halászkikötőt (nagyon sok és nagyon színes bárkákkal), a yachtkikötőt (innen indulnak a kirándulóhajók is). Sokat nézelődtünk a halpiacon: alig néhány stand, viszont nagyon érdekes halak és mindenféle herkentyűk kaphatóak itt. És megnéztük a piacot is: ez sem nagy, de lehet bámészkodni a sok ismeretlen édességen (lehet kóstolni!) és csodálkozni a másfél kilós szőlőfürtökön, a hihetetlenül nagyra nőtt fokhagymákon és mindenféle más ismeretlen dolgon.
Azért ez összességében nem olyan nagyon sok látnivaló, így a fő program a pálmafás partmenti sétányon való korzózás volt, valamint egy frapé elszürcsölése. Ugyanakkor megérlelődött bennünk a gondolat, hogy ki kellene mozdulni Larnacából. Miután rátaláltunk (nem ment könnyen) arra a buszmegállóra, ahonnan a helyközi járatok indulnak és áttanulmányoztuk a menetrendet, eldöntöttük, hogy inkább autót bérelünk. Az első kirándulásunkon a sziget dél-keleti felébe indultunk. Két cél lebegett a szemünk előtt: találni egy igazán jó strandot és megnézni az Aya Napa-i kolostort. Először Protaras-ba indultunk, amiről kiderült, hogy egy nagy turisztikai központ, nagyon sok, többségében nagyon elegáns hotellel. Hoteleken kívül megszámlálhatatlan taverna, kávézó, bár, mindenféle szórakozóhely és üzletek (többségben strandfelszerelést és szuvenirt árusítók) várják a nyaralni vágyókat, akikből volt bőségesen: a strandra ki lehetett tenni a megtelt táblát, óriási volt a nyüzsi, semmi sem utalta arra, hogy ez a szezon vége (mi lehet itt a főszezonban???), a nap is hétágra sütött. Itt nagyon tetszett a rendezett strand amitől csak egy keskeny sétaút választja el a hotelek kertjét (nagyon ápolt gyeppel, sok virággal, pálmafákkal, természetesen édesvizű medencével és sok-sok napozóággyal). A strand szépsége ellenére továbbálltunk, abban a reményben, hogy kevésbé nyüzsis helyet találunk.
Picit dél felé autózva több türkizkék színű öböl is hívogatott (ezek mellett is van egy-egy hotel, itt is van ápol park és kiépített sétaút – általában minden nagyon rendezett volt erre) és végül az egyik mellett leparkoltunk. A meleg és süppedős homokkal borított strandon kerestünk egy törülközőnyi helyet és bevágtattunk a vízbe. A sekély víz itt langyos volt, aki akarta, nyugodtan ázhatott. Ugyanakkor az öblöt kétoldalról sziklák zárták le és a sziklák melletti mély vízben lehetett úszkálni és búvárszemüveggel nézni a halakat.

Strandolás után továbbindultunk dél felé, hogy a tengerbe benyúló keskeny félszigetről (Cape Greko) élvezzük a tenger látványát. Némi autózás és több megállás után indultunk Aya Napaba.
Aya Napa is üdülőváros, hotelek, vendéglátó egységek, üzletek tömkelege. A nyaralókat itt is homokos strand várja és itt is sok a pálma, a park és a virág. A sok modern épület között azonban gyorsan megtaláltuk a kolostort. Noha a városka lüktető és nyüzsis központjában van, ez maga a béke szigete. A bejárat előtt többszáz éves, óriási fa áll, és akkor éppen érett gyümölcsei potyogtatta. Sajnos a számunkra ismeretlen gyümölcs alapján nem tudtuk beazonosítani a fát, de egy biztos: nem eperfa, mint ahogy a Berlitz útikönyvben szerepel.
A kolostort fal zárja el a külvilágtól, odabent szép virágoskert fogadja a látogatót (álmosan nyújtózó macskákkal a bokrok alatt) és a két fő látnivaló is szembetűnik. Az egyik a templomocska, amely félig sziklakápolna (egyik részét sziklába vájták) és a sziget sok régi épületéhez hasonlóan világos mészkőből épült. Legszebb a bejárata és a felette levő csipkeszerű díszítés. A másik látnivaló az udvar közepén álló kút: boltíves falakra támaszkodó kerek kupola alatt nyolcszögletű kút. Amúgy a boltívek visszaköszönnek a kerengőben is, ahol az árnyékban székek és cserepes virágok vannak.
A második kirándulásunkat a Troodos hegységbe terveztük. Hogy minél többet láthassunk, korán reggel indultunk el. Az autópálya teljesen kihalt volt és Limassolban, ahonnan a hegyek felé vettük az irányt, alig volt forgalom. Megálltunk reggelizni egy éppen akkor nyitó útmenti tavernában és itt ismertem meg a haloumit, a lágy ciprusi sajtot, mégpedig grillezve – fantasztikusan finom! Útközben letértünk egy pici hegyi falu (Lanela) felé, az autót leparkoltuk és gyalog vágtunk neki a falu szűk utcáinak. Jellegzetesen mediterrán falucska, apró, bájos házakkal és sok növénnyel, leánder és fügeillatba burkolva. Annyira megtetszett, hogy visszafelé jövet is betértünk, egyetlen tavernáját szemeltük ki vacsorázó helynek, de sajnos zárva voltak.
Nagy élmény volt viszont megismerkedni néhány egzotikus gyümölccsel. Idős és nagyon kedves bácsi árulta ezeket az út mentén és miután mindet végigkóstoltam, vettünk mindenből egy pár darabot. Az aprószemű, nagyon édes szőlő nem volt újdonság (ilyet már Krétán is ettem, sztafidosz a neve), a füge sem (volt sárga és pirosaslila), viszont volt két teljességgel ismeretlen: az egyik külsőre a paradicsomra hasonlító, piros, kerek, puha gyümölcs, lágy, mézédes belsővel. A másik olyan mint egy nagyobb szilva, pirosas-barnás héjjal, narancssárgáspiros elég kemény belsővel. Az íze nem különösebben karakteres, viszont az illata annál inkább. És olyan erősen illatozik, hogy percek alatt betöltötte a kocsi légterét, minden más szagot elnyomva.
Ezután már egyre kanyargósabb, hajtűkanyarokkal tűzdelt hegyi utakon gurultunk felfelé, átmentünk két hegyi üdülőhelyen is, míg végül felértünk a célul kitűzött Plátreszba, majd innen Troodosba. Az előző napi kánikulához képest hűvös idő fogadott, ami nem csoda, kb. 1700 m magasan voltunk. Itt először a turista-információt kerestük fel, amiről kiderült, hogy egy kicsi, de nagyon színvonalas természettudományos gyűjtemény és ahol filmet is vetítenek a betérőknek Ciprus élővilágáról. Itt kaptunk mindenféle prosikat is, többek között olyanokat, amelyek túraútvonalakat tartalmaznak. De mindenekelőtt felsétáltunk Troodos csúcsra, amely Ciprus második legmagasabb pontja.
Mivel nem fáradtunk el eléggé, eldöntöttük, hogy megnézünk egy vízesést (a prosikban több ilyen is szerepel). Mi a Caledoniát választottuk. Meg is találtuk a túraútvonalat és nagyon kellemes meglepetés volt, hogy nem csak festett jelek igazítanak útba, de az út is ki van építve: mivel az ösvény egy patak medrében halad, a patak felett több helyen híd van, máshol lépcsők segítik a mászást. A patak nem nagyon széles, de nagyon csobogós, több helyen apró vízesésként bukik alá. Egy órányi kellemes sétával elértük a nagy vízesést is, ahol több méter magasból jön le a vízfüggöny. Itt bámészkodtunk valamennyit, majd lassan tudatosodott bennem, hogy eddig csak ereszkedtünk lefelé a völgybe, ezért aztán könnyű kis séta volt az egész, most azonban vissza is kell mászni, ami, figyelembe véve a kb. 400 méteres szintkülönbséget, nem volt túl vonzó perspektíva. De hát nem volt választás: az autót a túraút felső végénél hagytuk.
Miközben visszaautóztunk Limassol irányába, kipihentük magunkat és elkezdtünk valami éttermet keresni. Végül egy vízgyűjtő tó partján levő tavernában kötöttünk ki, ahol vacsora közben ránk sötétedett.

A harmadik úticélunk Limassol volt. Útközben azonban letértünk Lefkarák felé (azért többes számban, mert kettő is van belőlük). Mindkét falu alapvető jellemzője, hogy telistele van kézimunka boltokkal, ahol lefkarai csipketerítőt, hímzéseket (van nagyon szép, de az drága, és olcsóbb, de az nem olyan szép), valamint ezüst ékszereket (ezek gyönyörűek) és persze mindenféle bóvli szuvenirt árulnak. Érdekes a falu is, érdemes egy keveset sétálgatni, bámészkodni.
Ezután következett Limassol, a legnyüzsisebb hely, azok közül ahol jártunk. Első programpont a strandolás volt, ezért kerestünk egy jó strandot és kikötöttünk a Lady`s Miles Beach-en, annak is a legvégén. Jó hely, különösen azok számára, akik szeretnek kagylót gyűjtögetni, mert itt kilószámra hevernek.
Második programpont városnézés volt. Találomra beautóztunk a városba és jó érzékkel leparkoltunk az óváros tájékán. Sétálgattunk egy darabig a régi utcákon, aztán megnéztük a várat - sajnos csak kívülről, mert zárva volt. Zárva voltak az üzletek is (vasárnap volt), pedig volt egy olyan rézműves bolt ahová benéztem volna.
Nyitva voltak viszont a tavernák! Elindultunk a város pálmafás tengerparti sétányán, itt óriási volt a nyüzsi. Mintha a fél város itt sétált volna, plussz a turisták. És mennyiféle ember: az európai turistákon kívül arabok, távol keletiek vegyes összevisszaságban. Hát ha másból nem vettük volna észre, akkor ebből látszott, hogy Limassol bizony kikötő.
A sétány végére érve megéheztünk és be is sötétedett (sajnos ez a hátrány a késő őszi nyaralásnak) és kiszúrtunk magunknak egy szimpi tavernát abból a sok tucatból, ami a sétány túloldalán, illetve a mellékutcákban van. Aznap valami meccs volt a tévében, minden tavernában azt nézték. Szerencsére nem a szakács nézte, mert a kaja finom volt.

Összefoglalva: sok szépet láttunk Cipruson, de feltétlenül le kell írjam, hogy sok finomat ettünk. Már csak ezért is érdemes ellátogatni ide.
A ciprusi konyha alapvetően görögös, bár azt mondják török és arab hatás is érte (én konkrétan nem tudtam ez utóbbi kettőt észrevenni, hacsak nem abban, hogy pl. a tzatzikit mentalevéllel is fűszerezik), az angol hatás (vagy a turizmusé?) viszont felfedezhető abban, hogy mindenhol kapható steak.
A lényeg azonban a „meze”. Persze én is hallottam róla, de kipróbálni teljesen más. Alapvetően kétféle mézét lehet találni: husisat és „fishmeze”-t. Már ebből is látszik, hogy az előbbinél nincs husi, míg az utóbbinál mindenféle tengeri herkentyű van.
Hogy miből áll a meze? Először is egy nagy tál salátából és féltucat hideg előételből, amihez meleg piritóst is hoznak. Mire az ember degeszre eszi magát ebből (mi degeszre ettük, mert nem tudtuk, mi következik még...), jönnek a meleg előételek, majd kóstoló a főételekből: nagy tál tele parázson sütött finomságokkal (mindenféle husi), és kisebb tálakban egyebek (pl. az afeliánk nevezett pörkölt, ami abban különbözik a miénktől, hogy nincs benne paprika, van viszont számos érdekes fűszer). És miután roskadásig pakolják az asztalt, kihoznak még egy jókora tál sültkrumplit is.
Mi először a husis mezet próbáltuk ki, ennek tapasztalataiból okulva a halasra már rákészültünk: éhesen mentünk és nem pusztítottuk el teljesen az előételt, hogy maradjon hely a főkajáknak is. Összesen 20-féle kaja volt! Sikerült mindent megkóstolni, de annak ellenére, hogy csak óvatosan ettünk és jóllakattunk 6 macskát is (amikor a pincér nem látta...), a kaja egy részét (kb. annyit, amennyi további két vacsorára lett volna elég) visszavitték. Jótanácsok meze-evőknek: lassan kell enni, ráérősen, dumálgatva (ahogy a ciprusiak is teszik), jó sok KEO sörrel kell leöblíteni a kaját, és legfőképpen érdemes többedmagunkkal menni (négy embernek kétszemélyes mezet ajánlatos rendelni, különben csak kaja-pocsékolás az egész).
És végül meg kell említeni a borokat, mert nagyon jók – a száraz borok is és a nagyon édes Commandaria is (ami nem meglepő, hiszen Cipruson biztosan beérik a szőlő).