Közép-Amerika (17)
A Dominikai Köztársaság az ellentétek birodalma. A szép és a csúf, a nyomor és a fényűzés, a casinók és a bádoglakások hazája. A karibi térség második legnagyobb állama.
Okosságok Kubáról, menjetek!
12. nap, november 16.
7-kor kelünk, a reggeli büfészerű, jó. A parkoló nagy fáin bőgőmajmokat veszünk észre, ugrándoznak. Sokáig bámuljuk őket, így 9-kor indulunk csak el a romokhoz. A parkolóban őrült tömeg van és azonnal lerohamoznak fickók, akik irányítani akarnak a parkolásban, akik a kocsira akarnak vigyázni, vagy le akarják mosni azt, kislányok, akik az orrod alá nyomnak csecsebecséket, hogy vedd meg, árusok, akik mindenáron jeges vizet akarnak rád sózni, pedig a kezünkben van a kétliteres palack. 3 perc sem kell, hogy úgy felmegy a pumpám, hogy az egyik pasit majdnem félrelököm, a másiknak csak mutogatok, hogy húzzon el oda, és hogy nem akarunk semmit, csak nyugalmat.
9. nap, november 13.
Reggeli után, 8:30-kor indulunk tovább. A tegnapi egyszerű kijutás után, ma sikerül a leágazást elnéznünk és valami rémes peremfaluban lyukadunk ki, ahol tömegek lepik el az utcákat, valamit ünnepelnek, több helyen is le vannak az utcák zárva, százával hajtanak, mint az eszeveszettek ezekkel a háromkerekű biciklikocsikkal.
A 6:15-ös kelés lehetne az utazásunk mottója is, mert standarddá válik. De nem esik nehezünkre, hiszen mindig korán fekszünk le. A rossz gyomrommal alig bírok reggelizni, csak péksüteményt eszem. Fél 9-kor már ki is csekkolunk és 9-kor elindulunk tovább. Süt a nap!!! Cobáig már ismerjük az utat, de a körforgalom után egy borzalmasan lyukacsos út jön Valladolid felé. Szerencsére ez a szakasz csak pár km-en át tart, utána teljesen frissen elkészült útszakasz következik. Valladolidot nem nézzük meg. Valahogy most, hogy ilyen közelségben érezhető a vad természet, sokkal jobban érdekelnek annak titkai, mint városok. Valladolid szegényes város, de találunk a szélén egy nagy bevásárlóközpontot, ahol minden van (karácsonyi díszek is, amiknek látványa itt valahogy nagyon fura).
