Olaszország (23)
Okosan szerkesztette meg az utazási iroda a programunkat: másnap ismét a saját tengerpartunkkal ismerkedünk. Élvezzük, ahogy bennfentesként vonulunk el a „napozz magad” felszerelésünkkel a fizetős szektor gazdája előtt és lenéző mosollyal gondolunk tegnapelőtti aggodalmas lopódzásunkra. Marcsi elterül a homokfészkén, én olvasok egy darabig Roald Dahl meghökkentő történeteiből, de aztán én is lehanyatlok a fövenyre. A működésünk végletesen leegyszerűsödik: hason, háton, izzad, fürdik. Már lófrálni sincs kedvem, a víz langymeleg, de csaknem sima, a nap éget, nehéz műszaknak nézünk elébe. Lehet, hogy mégsem egészen hülyék az olaszok ezzel a napernyő bérléssel?
Lassan beérünk Riminibe. A város maga nem az olasz építészet ékköve, már hogy ilyen virágnyelven mondjam, mert lapos, unalmas és alig van benne látnivaló. A véreskezű Malatesták uralták a középkortól a reneszánsz derekáig. Hatalomvágyuk, pénzéhségük, de még szerelmük útjába sem állhatott senki és semmi, ugyanakkor bőkezűen pártolták a művészeteket. A fülledt emlékű belvárost elkerülve jutunk a part közelébe. A szállodák, panziók, hotelek sakktáblaszerű, szabályos rendben épültek több tízkilométeres hosszban a part mentén. A tenger örömeinek hódolók tömegei kapnak itt szállást, többnyire ugyanabban a minőségben. Itt nincs luxushotel, de nyomorúságos garniszállót se találni: a szállásadók a széles középrétegben találták meg a számításukat.
Az úgy van, hogy az ember megöregszik. Nem veszi észre, mert a szeme ugyanolyannak lát még mindent. A világban éppúgy futkosnak éretlen, nagyhangú kamaszok, totyakos öregek, pimaszul feszes blúzú fruskák és fáradt arcú középkorúak, mint régen. Keserves reggeli gyakorlatok jutalmaként még kettesével is felfut a negyedikre, ahol lakik, de fociban már állva hagyják a suhancok. Ha kicsit behúzza, még majdnem olyan lapos a hasa, mint régen, csak a rosszindulatú mérleg mutat évente egyre többet. És az ember egyre gyakrabban kapja magát azon, hogy a saját korosztályabelieket öregnek mondja. Egy-egy nála lustább, de fiatalabb kollégának még élvezettel mondja, hogy „Majd ha én is annyi leszek, mint te, én is ennyire lelassulok majd?” Nevetnek, de már benne fészkel a gyanú, hogy csak illedelmes a nevetés, a poén inkább rajta csattan. És most itt van a tetejébe még ez az olasz út is.
Firenzei útravaló 2010
A következő sorok nem az itt megszokott, klasszikus értelemben vett élménybeszámolót rejtik.A nyári néhány napos Firenzei kiruccanásunk ugyan élményekben gazdag volt,valamiért mégis úgy gondoltam,inkább egy pragmatikusabb beszámolót irok.Aki már elhatározta,hogy ellátogat ebbe a csodás toszkán városba,jobban hasznát veszi.Aki pedig még nem elég m otivált ez ügyben,azt egy másik cikkben próbálom meggyőzni...
2009. április 23. Egy nap Velencében
Még tavaly novemberben foglaltuk le a repülőjegyeket, ezt szántuk egymásnak Karácsonyi ajándékkép…
München. Kelés hajnali 4-kor. Minden simán megy, az Air Dolomiti kis propelleres gépével megyünk odafelé. Reggelire kekszet adnak. Alattunk az Alpokat vastagon borítja a hó, és egyre sűrűbb a felhőréteg.
