De ha már így esett, akkor semmi pénzért nem hagynám ki, hogy ne nézzek egy kicsit körül, így két napot az út elé toldva már péntek este útnak indulok. Vagy legalábbis nagy naivan még a reptéren ülve is ebben a hitben ringatom magam, pedig már kiírták, hogy késik egy órát az indulás. De ekkor még nem gyanakszom, hiszen ez nem olyan szokatlan... aztán mikor egyre több járatot törölnek, már kezdek nyugtalanul fészkelődni, és végül amikor a rossz időjárási viszonyok miatt a reptér felfüggeszti az összes indítást és fogadást, már nem is lepődöm meg… A következő órák a zúgolódó tömegben való sorbanállással telnek, de egyszer ennek is vége szakad, és valamikor késő éjjel én is át tudom íratni a jegyem a legközelebbi járatra.
A két teljes napos hétvégémnek sajnos már lőttek, de azért amit még ki lehet, hozzuk ki belőle: a preferenciám az, hogy a körülményekhez képest minél hamarabb Gdańskba érjek, nem számít, hogy hogyan. Ez a kívánságom azt a megoldást eredményezi, hogy másnap hajnalban (azaz alig pár óra múlva…) újra itt kell lennem, és reménykedni abban, hogy a kinézett kora reggeli gép talán már felszáll – na nem Gdańsk felé, hanem egyelőre csak München irányába. Aztán, ha minden jól megy, akkor majd onnét tovább.
És lőn. Másnap hajnalban félálomban támolygok ki újra a reptérre, ahol úgy tűnik, hogy helyreállt a rend. Szerencsére tényleg így van, a gépem – mint ahogy az összes többi is – felszáll gond nélkül. Az átszállós cikcakk miatt így is csak kora délután érkezem Gdańskba. A reptérről a kijáratnál várakozó taxik egyikével megyek a lefoglalt belvárosi szállodához, ahol egy gyors bejelentkezés és felcuccolás után késlekedés nélkül elkezdek beöltözni hóembernek :) – kint ugyanis -13 fok van... A megfelelő mennyiségűnek ítélt ruhatömeg felvétele után aztán kimerészkedem a hidegbe.
Lássuk tehát Észak-Európa egyik legszebb városát! Gdańsk a Balti-tenger fontos kikötője és egyben az észak-lengyelországi Pomeránia székhelye. A szomszédos Gdyniával és Sopottal egybenőve alkotja a Trójmiastót, azaz a Hármasvárost. Persze a megmaradt másfél napomon én csak Gdańskra fogok koncentrálni, sőt, annak is csak a belvárosára. De van is itt bőven néznivaló, hiszen a XIV. században a Hanza-szövetség tagjaként gazdag város volt. Igaz, a II. világháborúban szinte porig rombolták… de aztán újjáépítették, majdnem teljesen olyannak, amilyen azelőtt volt.
A hotel eszményi kiindulópont a nézelődéshez, pont itt kezdődik a legszebb városrész. Kisétálok a főutca kezdete előtti részre, ahol a XVI. századi Felsőkapu áll. A kapu tetejét többek között Lengyelország és Gdańsk címere díszíti. Az előbbin lévő sast két angyal tartja, az utóbbit többek között oroszlán őrzi.
Rögtön utána a következő épület a Börtöntorony, amit a XIV-XVI. század között építettek-alakítottak mostani formájára. Nevéből is sejthető egykori funkciója, de nem csak börtön volt, hanem egyben ítélőszék és kínzókamra is. Brrr. Hál’ istennek az útikönyv által írt kínzóeszköz-kiállítás helyett a 2006-ban megnyílt Muzeum Brusztynut, azaz a Borostyánmúzeumot találom itt. De még ennek a kapujában is bizonytalankodom kissé, mert a súlyos faajtón se egy tábla, se semmi, meg amúgy is, sehol egy teremtett lélek – nyitva van ez most egyáltalán? Azért megpróbálkozom, és hát persze nyílik. (Mondjuk nem is tudom, mire számítottam, -13 fokban nyilván nem tárt kapuval fogják várni a látogatókat. :P)
Gdańsk a borostyán fellegvára. Ez az ásvány (más néven szukcinit vagy gyantakő) egy ötvenmillió évvel ezelőtti fenyőfafajta megkövesedett gyantája. (Érdekesség, hogy az ógörögök elektronnak nevezték a borostyánt, mert dörzsölésre elektromossággal töltődik fel. Innen ered az elektromosság szavunk.) A legjobb minőségben és a leggyakrabban itt, a Balti-tenger partvidékén fordul elő, így nem csoda, hogy itt jöttek létre a világhírű borostyánműhelyek.
A múzeumban csodaszép dolgokat lehet látni. Az ódon falak között elhelyezett vitrinekben először a különböző borostyánfajtákkal lehet megismerkedni. Sokban lehet látni bennragadt, épségben megőrzött növényeket vagy állatokat, jellemzően kisebb bogarakat. A felsőbb emeleteken pedig gyönyörűséges használati és dísztárgyakat állítottak ki. Tollak, dobozok, órák, ékszerek, sakk-készlet vagy akár hajómodell is készült borostyánból:
Egy külön kis ficakban, üvegajtó mögött egy míves lámpa és egy gitár is látható. Sajnos a feliratok csak lengyel nyelvűek, így számomra a tárgyakról nem derül ki semmilyen pluszinformáció. De a lényeg úgyis a gyönyörködés!
Lent, az udvarban a XX. században kőfaragó műhely létesült, az egyik falba épített domborművek nyilván onnét származnak. A másik oldalon pedig egy borostyánüzlet van, ahol a manapság készített ékszerek között lehet nézelődni - és persze vásárolni is. Ez utóbbit kihagyom, inkább lassan továbbindulok.
A következő kapu a XVII. századi Aranykapu. Igazából egyébként szürke, de a könyv azt írja, hogy nevét a homlokzatán lévő aranyozásról kapta. Ez jelzi a fő utca, az Ulica Długa (Hosszú utca) kezdetét. (A kapu mellé van építve a XV. századi Szt. György-ház, ami a kapun túlról már nemigen látszik.)
Innentől kezdve a sétálóutcát mindkét oldalon a gyönyörű, jellegzetes, keskeny, színes, gdański házak kísérik, amelyektől olyan szép és hangulatos a belváros.
Legtöbbjük a Hanza-korból való, legalábbis eredetileg akkor épült. A II. világháború pusztításai azonban majdnem mindet tönkretették. Az utána következő helyreállítások során csak néhány épület – a legszebbek - kapták vissza száz százalékban az eredeti formájukat, a többit modernizálták, így ma már nem láthatóak pl. a bejáratok előtti lépcsős teraszok.
Pár lépés múlva máris elérem a XVIII. századi Dom Uphagenát, azaz az Uphagen-házat, ami egy tehetős kereskedő klasszicista és rokokó jegyeket hordozó, múzeummá alakított háza. A kapu feletti nagy, díszes A betű a tulajdonos feleségének, Abigélnek a kezdőbetűjét mintázza.
Belül a rokokó hatás már egyértelmű: a sok, gazdag, finom díszítés a bútorokon és a falakon, virágokkal, madarakkal díszített panelek stb. A legszebb az első emeleti, utcára néző, fehér és arany díszítésű terem, ahol egy eredeti kályha is megmaradt.
Legalul láthatjuk a konyhát és az annak idején használatos nyílt tűzhelyet és edényeket is.
Az Uphagen-ház után már jól látszik a nem messze lévő Ratusz Głównego Miasta (Városháza) magas tornya. A XIV-től a XVII. századig építették, alakították az eredetileg gótikus épületet. Az útikönyvem szerint Észak-Európa legszebb városháza, belül gazdag díszítésekkel (a korszak legjelesebb festői és kézművesei dolgoztak rajta), de sajnos felújítás miatt éppen zárva van, úgyhogy ez nekem most kimarad.
Innentől a sétálóutcából egy nagy tér lesz - Długi Targ, azaz Hosszú piac néven. Ez a belváros szíve, és nyáron korántsem olyan üres, mint most. És igaz, hogy most nincs napsütés, de szépnek most is nagyon szép, s legalább nem a tömegben kell sasszézni. :)
Pár héttel karácsony után vagyunk, ezért a díszkivilágítás, és a hatalmas, feldíszített fenyőfa a téren. Mellette látható a Neptun-kút:
A kút mögött pedig a XV. században egy tűz után újjáépített Dwór Artusa (Artus-udvar) áll, amely régen a gazdag polgárok találkozóhelye volt, akik itt gyűltek össze egy kis trécselésre, meg nagy sörivásokra. :)
Ma már múzeum, úgyhogy meg lehet csodálni dekoratív freskóit, XVIII. századi hajómodelleit és egy XVI. századi csodaszép, reneszánsz cserépkályhát is.
Az Artus-udvarban egyirányú a közlekedés: a kijárat a főtérrel párhuzamos hátsó utcára vezet, ahonnét már csak pár lépés a Kościół Mariacki (Mária-templom), amely a legnagyobb téglából épült középkori templom Európában. A XV. században fejezték be az építését, de a II. világháborúnak ez is áldozatul esett, tehát a mostani már az újjáépített változat.
Saját fotóm nincs róla kívülről, egyrészt mert az eleje tetőtől talpig fel volt állványozva, másrészt azért, mert annyira körbe van építve, hogy szinte csak ilyen légifelvételt lehet róla készíteni, mint amit a lengyel Wikipedia (http://pl.wikipedia.org/wiki/Bazylika_konkatedralna_Wniebowzi%C4%99cia_Naj%C5%9Bwi%C4%99tszej_Maryi_Panny_w_Gda%C5%84sku) oldaláról csentem:
A gótikus templom 1945-ig protestáns templom volt, akkor katolikussá alakították át. Beltere tágas és világos, s néhány nagyon szép kézműves munka látható benne, mint pl. az egyik oszlopon lévő gyönyörűen faragott szentségtartó.
A templom után visszamegyek a főtérre, amely a XVI. századi manierista stílusú Zöldkapuval végződik.
A kapun túl a Motława partjára jutok, ami nagyon hangulatos hely – csak nagyon hideg. Bár eddig sem volt melegem, de a „megfagyok” gondolata az itteni süvítő szélben hirtelen átértékelődik.
A befagyott folyón egybefüggő, vastag jégréteg, partján szűz hó. A halvendéglők sea food feliratai, amelyek automatikusan a nyár emlékképeit vetítik elém, sehogy sem illenek ebbe a környezetbe.
Kimegyek a Zielony Mostra (Zöld-híd) körülnézni egy kicsit, de ott még jobban tombol a szél. Lefagyott ujjaimmal még lejjebb húzom a sapkámat, bár már nem nagyon van hová, a mozdulat inkább automatikus.
Igyekszem gyorsabbra fogni a tempót, hogy ne vacogjak annyira, s közben arra gondolok, hogy itt nyáron rengetegen korzóznak fel-alá, miközben sülő hal illata száll a vendéglőkből… :)
Azért még a híres gdański daruig, a város jelképéig csak elmegyek; itt van mindjárt, már messziről látni. Fából épült a XIV. században, és a XV. században átalakították át mostani formájára. Két kerek, bástyaformájú téglaépületrész közé van beékelve, így városkapu és daru is egyben. Taposómalmot hajtó emberek működtették, s így emeltek fel akár 2 tonnát is vele. Mint oly’ sok más építménynek, az eredetije ennek is elpusztult a II. világháborúban, utána építették újra a most látható darut.
A daruban ma a Tengerészeti Múzeum üzemel. Persze ilyenkor este már nincs nyitva, úgyhogy esélyem sincs bemenni. A darun kívül még a túloldalon lévő raktárépületek is a múzeumhoz tartoznak. A két part között egy kis komppal lehet átkelni (itt van egyedül feltörve a folyó jege, ahol a komp közlekedik). A raktárak előtt horgonyzó hajó pedig a Sołdek, amelyet 1948-ban építettek, s amiben szintén kiállításokat tartanak.
Innét már visszafelé indulok. Nem ugyanazon az úton, ahogy eddig jöttem, hanem a fő utcával párhuzamosan. A daruhoz közeli Mariacka-kapunál rátérek a város legbájosabb, legfestőibb utcájának tartott Ulica Mariackára. Meg is tettek mindent azért, hogy ilyen maradjon, a háború utáni újjáépítésnél itt nem maradtak el a házak előtti teraszok sem.
Itt és most igazán jó, hogy nincs nyár, mert olyankor biztos tömve van turistával, nem utolsósorban azért, mert rengeteg borostyánékszert árusító üzlet is van itt. Egy-két bolt most is nyitva tart, de a forgalom elenyésző, néhány ember cselleng csak errefelé.
Kis idő múlva az utolsó léptek zaja is megszűnik, egyedül maradok. Néhány ajándék perc a lámpák fényétől félhomályos utcában, amelynek a végében a Mária-templom kivilágított hátsó része látszik. A hideg, a hó, az innét nem messze lévő karácsonyfa emléke, és még ki tudja, mi minden keveredik ennek a hangulatos utcának a múlt - vagy talán még azt is megelőző - századot idéző képével; és valami különös asszociáció folytán Dickens Karácsonyi éneke jut eszembe. Egyáltalán nem lennék meglepve, ha hirtelen felbukkanna az elmúlt karácsonyok szelleme, vagy megjelenne Bob Cratchit az egyik kapuban, nyakában a Pici Timmel…
Mire a rövidke utca végéhez érek, befejezem az álmodozást is, s egyre fázósabban haladok el egy díszes, rószaszín, XVII. századi épület előtt. Ez a Kaplica Królewska, azaz a Királyi kápolna, amelyet Sobieski III. János építtetett a katolikusoknak, amikor a Mariacka még protestáns templomként működött.
Innét aztán most már sietek vissza a hotelbe a lehető legrövidebb úton. A szobában egy kicsit átmelegszem: egy gyors forró zuhany, és utána lemegyek vacsorázni a hotel éttermébe. Sajnos túl sokáig húzódott ez a beszámolóírás ahhoz, hogy pontosan emlékezzek arra, hogy mi is volt az a vacsora, csak egy biztos: a menü a jól ismert „céklalevessel”, egy forró borsccsal kezdődött... :)
A következő napon a hotelbeli reggeli után megint nyakamba veszem a várost, csak most más irányba indulok, mint tegnap. Mindjárt a szálloda közelében egy igen-igen díszes épület, a XVII. századi manierista stílusú Fegyvertár áll.
Ez még a tegnap bejárt legbelvárosibb részen van, ahonnét most egy pár utcával arrébb megyek, a fő sétálóutcától déli irányba. Na azért nem valami messzire, szerencsére itt minden egy helyen van, úgyhogy két napot (pláne másfelet…) bőven el lehet úgy tölteni, hogy nincs szükség semmilyen közlekedési eszközre. Most a Muzeum Narodowe (Nemzeti Múzeum) a célom. A múzeumoknak a legtöbbször már az épülete is szép és érdekes, ez pl. egy XV. századi gótikus ferences kolostor volt.
Odabent nem mondhatni, hogy tömeg van, egyes-egyedül én kötöm le a teremőr nénik figyelmét. Egymással beszélgetnek, amit csak akkor szakítanak félbe, amikor bemegyek egy-egy terembe, ilyenkor az illetékes gyorsan bejön utánam őrizni. :) Az alsó szinten kerámiák, aranyékszerek, bútorok stb. vannak, a felső emeleten pedig lengyel festők képei. Itt látható a múzeum büszkesége is, amely a lépcső mellett egy saját, külön termet kapott. Ez pedig Az utolsó ítélet című szárnyasoltár a flamand Hans Memlingtől a XV. századból.
Kifelé jövet megkerülve az épületet rábukkanok a kedves kis Szt. Anna-kápolnára. Ha nyár lenne, biztos kellemes lenne elücsörögni azon az előtte lévő padon, de most valahogy nem fűlik a fogam hozzá. :)
A mögötte lévő nagy épület a XIV-XV. századi Kościół Świętej Trójcy (Szentháromság-templom), aminek eddig még nem sikerült megtalálnom a bejáratát, pedig a múzeum felé igyekezve már egyik oldalról megkerültem. Fotózgatni ezt sem nagyon lehet, főleg, hogy előtte valami elkerített részen építkeznek éppen, a másik oldalról ennyit sikerült:
Viszont a bejárata csak megvan végre! Cseles a dolog, mert a kápolna utáni XVII. századi fagalériás ház udvarába kell bemenni.
Ez a templom is világos, tágas belülről, s nagyon szép helyi kézműves alkotások találhatók benne, mint pl. a legrégebbi fennmaradt gdański szószék (1541-ből), vagy pedig a szintén XVI. századi gyönyörű gótikus kórus:
A templom után visszasétálok a fő utca felé, keresztülvágok rajta, és ezúttal a másik irányba indulok, az onnét északra levő területet kezdem feltérképezni, amit a könyvem Raduna-csatorna összefoglaló néven említ, az itt lévő mesterséges folyócskáról, amit annak idején azért ástak ki, hogy az itteni malmokat hajtsák.
Az útikönyv nyomám megkeresem a szebb épületeket. Először a XVI. századi Régi Városházát találom meg, ami eléggé visszafogott díszítésű. Úgy olvasom, hogy belül is érdekes lehet körülnézni, de amikor bemerészkedem a kapun, nagy forgatagot, készülődést találok, mindenki fel-alá rohangál, mintha valami rendezvény készülődne, nem úgy tűnik a helyzet, mintha itt most alkalmas lenne a helyszín nézelődésre, úgyhogy inkább továbbállok.
Egy-egy sarokkal arrébb elsétálok a XV. századi Szt. József-templom,
és Szt. Erzsébet-templom felé. Ezekbe sem megyek be, az előbbibe azért nem, mert zárva van, az utóbbiba pedig a hívek igyekeznek befelé, és inkább nem szeretnék zavarni.
A csatorna mellett újabb szép manierista stílusú építmény áll; díszes, de azért nem túlzásokba esően. Pelpin apát házának írja a könyv, bárki volt is ő. :P
A víz mentén arrébb sétálva eljutunk a magas nyeregtetős, téglából épült Kis Malomhoz
és a Nagy Malomhoz. Persze ezek ma már csak a nevükben malmok. Az utóbbiban ma bevásárlóközpont működik, miután a háború után ezt a XIV. századi épületet is újjáemelték.
Átellenben a Kościół Św Katarzyny (Szt. Katalin-templom) áll, ami az óváros legrégebbi középkori temploma. Már aligha kelt meglepetést, hogy ez is újjáépített… Az útikönyv azzal szédít, hogy fel lehet menni a toronyba, ahonnét szép a kilátás, de sajnos a valóságban nem így van. (Mármint a kilátás nyilván szép lenne, de nem úgy tűnik, hogy fel lehet menni.)
A XVI. századi, gótikus Kościół Św Brygidy (Szt. Brigitta-templom) kicsit odébb van. Ennek a belseje más, mint az eddigi templomoké. Az oltár modern, a hajókat vastag, téglával falazott oszlopok választják el egymástól. Ez volt a szent helye a Szolidaritás Szakszervezet tagjainak, akikhez a következő helyszín is kapcsolódik.
A hajógyárról van szó, ami innét még kintebb van. Az időmből kitelik, így elsétálok arrafelé. Itt alakult meg 1980-ban a függetlenségért harcoló Szolidaritás Szakszervezet. A kapu előtt áll a Hajógyári munkások emlékműve, amit a szakszervezet az 1970-es sztrájkok leverésekor meghaltak emlékére emeltetett. Az emlékművet művészek és hajógyáriak közösen tervezték, s néhány munkás építette fel.
Lassan visszabandukolok a belváros felé. Útközben elnézegetem a lengyel lányokat, akik fittyet hányva a mínuszoknak, vígan járnak-kelnek szoknyában harisnyában, és csöppet sem úgy tűnik, mintha meg akarnának fagyni. Gondolom, nyáron meg ugyanilyen gondtalanul fürdenek a kb. 18 fokos tengerben… Minden csak megszokás kérdése. :)
Az egyik sarkon egy szép, vöröstéglás épület áll, ez ugyan nincs benne semmilyen könyvben, de a a rajta lévő felirat egyértelmű: Biblioteka Gdańska, azaz ez itt a gdański könyvtár. Szép helyet találtak neki.
Kimegyek a Motława partjára, s itt sétálok végig a belváros felé. Halvendéglők és borostyánüzletek váltják egymást, de persze szinte minden zárva. Most – vasárnap délután – többen kószálnak itt, mint tegnap este.
Elmegyek a daru előtt megint, aztán betérek újra a Mariacka utcába - ezúttal még világosban. Majd újra a főtér, s ezután a kanyar után visszamegyek a folyópartra, ahol most már célzottan egy vendéglőt keresek. Pontosabban keresnék. A könyvem ajánl egy Kubicki nevűt itt a folyóparton, ami nem is túl drága, de úgy tűnik, mintha zárva lenne. Fura, mert égnek a lámpák, de mégsincs embernek nyoma sem. Na mindegy. Még szerencse, hogy a mellette lévő Przystań Gdańska nevű hely viszont működik. Bár nem is tudom, hogy megéri-e nyitva tartani így télen, mert valószínűleg a villanyszámlájuk több, mint a bevétel. Most például én vagyok az egyetlen vendég. Kedves, fiatal lány a pincérnő, aki nagyon profin beszél angolul – legalábbis a rendelésfelvétel az hibátlanul megy neki. Ezen felbuzdulva megpróbálok vele beszédbe elegyedni, de akkor kiderül, hogy az már nem megy. Marad a jelbeszéd, azért így is megértjük egymást. Nemsokára bejön hozzá a férje is a kisgyerekükkel, úgyhogy egészen családias légkör alakul ki. :)
Itt örömmel fedezem fel az étlapon a lengyel levesek között a żurek névre hallgatót. Könyvem szerint „rozslisztből főzött leves gombával, kolbásszal és keménytojással”. A saját hozzáfűznivalóm pedig mindehhez, hogy nagyon finom és laktató. :) Jó sokáig elidőzök itt, megszemlélem a halászhálós dizájnt, de legfőképpen alaposan átmelegszem. A leves után még egy forró teát is magamba döntök, majd imigyen felkészülve megyek ki újra az utcára egy kis levezető sétára.
Időközben már besötétedett. Nagyon szépen ki vannak világítva az épületek, hangulatosat lehet sétálni. Most mintha még a szél sem fújna annyira, vagy csak sikerült tényleg jól átmelegedni az elmúlt órában. :) Mindenesetre most átmegyek a hídon a túloldalra, a Spichlerze-szigetre. Ez a sziget régen a szárazföldhöz tartozott, később azért hozták létre, hogy az itteni gabonatárolókat védje a tűztől és a tolvajoktól.
A híd után rögtön elhaladok egy nagy kerek toronyszerű épület mellett, amiről a könyvem azt írja, hogy egy XVI. századi, gótikus kastély bástyája, ami még a II. világháborút is túlélte. Stągwie Mleczne, azaz Tejköpülő névre hallgat.
Erről a partról nagyon szép látvány esik a túlsóra. A gdański darut szemből igazából csak innét lehet jól látni:
Hamarosan azért megfordulok, s elindulok visszafelé. Útközben készül még egy-egy kép az esti kivilágításban a legszebb részekről, pl. a Zöldkapuról – ezúttal a híd felől -,
vagy a Városházáról.
Végezetül pedig a Długi Targon még egy cukrászdába is betérek, ahol ínycsiklandó sütik várják, hogy beteljesedjen a sorsuk. :) Nem is lehetne jobb befejezése ennek a hétvégének!
A következő napokban már nem volt idő városnézésre, viszont részt vettem egy nagyon jó vacsorán, véletlenül (vagy talán éppen nem véletlenül :)) pont abban az étteremben, a főtér mellett, amelyik az útikönyvemben is szerepel az ajánlottak között. Ez pedig a Tawerna (http://www.tawerna.pl/en/indexen.html), amelyik bár nem a legolcsóbb árfekvésű, de ha valaki rászán annyit, akkor valóban megéri az árát. Az ételek és a kiszolgálás is első osztályú, csak ajánlani tudom.
Mindent összevetve Gdańsk igazán gyönyörű város, egy kis ékszerdoboz, úgyhogy nagyon örülök, hogy láthattam. Még így, a téli mínuszokban is van varázsa – de még mennyire! - s bizonyára nyáron még inkább, amikor a főtér megtelik virágokkal, az éttermek, kávézók asztalaival, székeivel és a nézelődők, sétálók forgatagával.
Adatok, információk
Az itt megadott adatok természetesen ottjártamkor voltak érvényesek (2010 tél).
I. Szállás
Ajánlott:
Hotel Wolne Miasto
http://www.hotelwm.pl/gdansk,233,1,24.html
Ár: 230 zl/éjszaka/szoba.
Elhelyezkedés: A belváros szívében, a legjobb helyen, rögtön a sétálóutca kezdeténél.
Leírás: A szoba kellemes, elég tágas, franciaággyal, tévével, íróasztallal, szekrénnyel, internetkapcsolattal. Törülközõcsere minden nap, érkezéskor két kis üveg ásványvíz volt bekészítve, ill. a fürdõszobában mini tusfürdõ, sampon stb. A fürdõszoba is tágas, szép, kádas, zuhanyfüggönnyel. A szobaablak az utcára nézett, a szemközti jellegzetes gdanski házakra. Csendes környéknek tûnt, nem volt semmi zavaró zaj - télen legalábbis.
Értékelés: A személyzet kedves és segítõkész volt mindenben. A szobákat minden nap takarították, rendbe tették. A büféreggeli finom volt és megfelelõ választékkal bírt. A hotelnek van saját étterme is.
II. Árak
Étterem:
Vacsora a hotelben: 75 zl
Vacsora a Przystañ Gdañska vendéglõben: 80 zl
Cukrászda a fõ utcán: 7,22 zl
Belépõk:
Muzeum Bursztynu: 10 zl
Dom Uphagena: 10 zl
Dwór Artusa: 10 zl
Muzeum Narodowe: 10 zl
Utazás:
Taxi a reptérrõl a hotelbe: 60 zl
III. Utazás:
Repülõjegy:
Budapest-Gdañsk: LOT - http://www.lot.com/web/lot/home
IV. Felhasznált irodalom és linkek:
Útitárs: Lengyelország (Panemex Kft. és Grafo Kft., Budapest, 2006)
Muzeum Bursztynu / Borostánymúzeum:
http://www.mhmg.gda.pl/international/?lang=eng&;oddzial=4
A borostyánról:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Borosty%C3%A1n_%28%C3%A1sv%C3%A1ny%29
http://hu.wikipedia.org/wiki/Borosty%C3%A1nk%C5%91
http://myportal.uw.hu/k/index.php?topic=22
Dom Uphagena / Uphagen-ház:
http://www.mhmg.gda.pl/international/?lang=eng&;oddzial=3
Ratusz Glównego Miasta / Városháza:
http://www.mhmg.gda.pl/international/?lang=eng&;oddzial=1
Dwór Artusa / Artus-udvar:
http://www.mhmg.gda.pl/international/index.php?lang=eng&;oddzial=2
