0. nap Aug. 15. Péntek

Pénteken dél körül, fél ledolgozott nap után indultunk első átmeneti szállásunk, a horvátországi, istriai Porec mellett található Solaris Naturista kemping felé.
Budapestről elindulva meglepően jól lehetett haladni a Balaton felé az M7-esen, Siófok után pedig szinte üres autópálya vitt a határig. Az internetes beszámolókat olvasva már alternatív útvonalakkal számoltam a határátkelésnél, de a minimális autópálya forgalom a határon beigazolódott: egyetlen autó volt előttem.
A határ előtt, még Magyarországon egy INA benzinkútnál a meglepetésemre kiírták, hogy elfogadják a MOL tankoló kártyát, és amikor rákérdeztem, kiderült, hogy ez a horvátországi INA kutakra is igaz.
A határ után maradt a minimális forgalom - az autópálya kapuknál is nagyon gyors volt az átjutás, és mindenhol a bankkártyás fizetést részesítettem előnyben.
Rijekáig (Fiume) nagyon gyorsan leértünk - az itteni gyorsforgalmi utakról megcsodáltuk a tengerbe vesző meredek hegyoldalakat és a 80-as években, a kommunizmus utolsó bosszújaként felépített rendkívül ronda panel-felhőkarcolókat. A gyorsforgalmi úton észrevettem egy terelőtáblát Porec felé, de a GPS (ami egyébként forgalmi információkat is fel tud dolgozni) tovább vitt előre, vagyis kb 5 perc múlva szép kis dugóban ültünk - a Rijeka alatt áthaladó autóút-alagutak egyikét felújítják. A dugón 15 perc alatt sikerült átvergődni, és nemsokára az istriai autóúton haladtunk Porec felé - még egy kis bankkártyás fizetés egy alagútnál, aztán kb fél órával később a GPS leterelt az autóútról a tengerpart és a Solaris irányába.
Persze a GPS-nek semmi sem fáj, huszadrangú utakon vitt - gyakran felfestés nélkül, olyan szűk utcás falvakban, hogy csak egy autó fért el egy irányba, de 20-30 perccel később megérkeztünk a kempinghez.
A check-in gyorsan ment - az útleveleinket hagyjuk ott, menjünk be autóval, és ahol találunk sátorhelyet, ott verjünk sátrat. Ennyi.
Ennél azért többre számítottam.
Este 9 körül már bőven sötét volt, a kempingen belül tájékozódni nemigen lehetett. Az autóból két dolgot állapítottunk meg: ahhoz képest, hogy naturista kemping, szinte senkit nem láttunk meztelenül (persze este volt, de akkor is), és hogy a kemping óriási. Hosszú perceken keresztül csak kanyarogtunk jobbra és balra, mindenütt lakóautók, sátrak, lakókocsik, hely viszont sehol. Majd egy idő után feladtuk, és egy üresnek tűnő helyen (mint később kiderült: parkoló)
felállítottuk a sátrat.

A sátorban gyorsan felpumpáltam a kétszemélyes felfújható ágyat (ez esti rutinná vált a program során) és a pumpálás közben megittam egy sört (szintén rutinná vált), majd vetkőzés, és a kissé hűvöskés, de meleg nyári este meztelenül lesétáltunk a kemping éttermébe, ahol ittam egy horvát sört, és ettem egy csevapcsicsát. Ettől az ételtől nagyon sokat vártam, de nem az én ízvilágom, valószínűleg itt ettem utoljára ilyet.
Vacsora után még egy séta a tengerpartra - éjszaka is láthatóan tiszta a víz, majd vissza a sátorhoz. A környező sátraknál, lakókocsiknál borozgatós beszélgetések lámpa-, vagy gyertyafénynél - mi persze az utazás és a hosszú nap után villámgyorsan elaludtunk.

1. nap - aug. 16. - szombat

Feleségem még aludt egy kicsit, én lementem a kora reggeli partra fényképezni - később már mindenhol meztelen emberek lesznek, és a fényképezés a naturista helyeken egy nagyjából tiltott dolog.

Közben megfigyeltem a reggeli kempingi életet - a velünk szemben lévő sátorból fiatal lányok másztak elő, ledobták a hálóinget - hálópólót, és átöltöztek görkoris felszerelésbe és sportolni indultak - egy naturista kempingben az ember nemigen bújik el az átöltözés kedvéért.
Volt aki kutyát sétáltatott. Emberek egy szál törölközővel a vállukon indulnak zuhanyozni, vagy WC-re, vagy éppen a partra.
A programunknak megfelelően kb. délelőtt 10-ig maradtunk, tengerparti fürdés - napozás és persze sátorbontás. A tenger kellemesen hűvös volt, de egyáltalán nem hideg, mint ahogy több horvátországban nyaraló ismerősömtől hallottam. A tenerfenék sziklás, köves; helyenként csúszós. Gazdag élővilággal.
A kemping partja szerencsére nincs úgy kibetonozva, mint a legtöbb horvátországi helyen - bár ennek köszönhetően sokkal izgalmasabb a tengerbe jutás a csúszós köveken. A közelben horgonyzó sok motorcsónak és yacht miatt a fürdésre kijelölt helyek körbe vannak kerítve.
9 óra után az emberek egyre nagyobb számban kezdtek megjelenni - természetesen mindenki fürdőruha nélkül - és a parti sziklákat elborították a törölközők és napernyők.
10-kor gond nélkül kicsekkoltunk, bankkártyával fizettünk (30 eur), az útleveleket visszaadták. Irány: északnyugat-Olaszország (Genova közelében). A GPS ezúttal nem felfestés nélküli utakon vitt vissza az istriai autóútra (vajon miért nem erre hozott?). A szlovén határ közelében az autóút teljesen bedugult - kilométeres sorok. Az első kijáratnál lehajtottam, a GPS azonnal készen állt az új útitervvel. Dombok közt vezető utakon, jó sebességgel haladva mentünk tovább. Gyors tankolás egy INA-nál (MOL kártyával!), majd nemsokára lefagyott arcomról a mosoly - a határ közelében ismét dugó.
Több mint fél órás ácsorgás, toporgás - dombon felfelé álló sor, tűző nap, a klímahűtő ventillátor szinte ordít. Majd kikeveredtünk a dugóból - amit meglepő módon nem a határátkelő okozott, hanem valami csomópont. A határátkelőn a rendszámot látva továbbintenek - útlevélvizsgálat nélkül léptünk újra be az EU-ba.
Koper külvárosaiban nem túl gyorsan, de azért tempósan haladtunk tovább Trieszt irányába - a szembejövő oldalon 5 kilométeres kocsisor a határ felé, de nem a határ fogta meg, hanem a horvátországi oldalon lévő dugó.
Triesztnél végre autópálya (hiába frissítettem a GPS térképet két hónapja, ezeket az autópályákat még nem ismeri) - egy tucat alagút visz át a város alatt, végül a túloldalon kiérve az olasz, viszonylag rossz minőségű autópályák és egy fizetőkapu (pontosabban jegykiadó kapu) fogad. A forgalom elivselhető, csak a szembejövő oldalon áll sok kilométeres tömött sor (a Trieszti autópálya kilépésnél a fizetésre várnak). Itt és ekkor eldöntöm, hogy visszafelé más útvonalon jövünk.
Óráknak tűnő autózással haladunk Velence felé - a forgalom párszor belassul, a GPS többször is jelez torlódást előttünk x kilométerre.

Veronánál eldöntöm, hogy nem tesszük meg a betervezett kitérőt Maranello (Ferrari) felé, hanem egyenesen átmegyünk Olaszországon a mai úticél felé.
Brescia-nál délre fordulunk Genova felé, tankolunk egy shell kútnál a tankolókártyával, ahol "pont elfogyott" a normál benzin, és csak V-power van. Literje másfél euró, de a normál sem sokkal olcsóbb.
Ovadánál a GPS leterel az autópályáról - fizetőkapu, gyors átjutás, aztán hegyi utak következnek. 35 km kanyargás, erdők, szerpentinek, keskeny főutcás falvak. Beérek egy Punto-t, aki minden hajtűkanyar előtt dudál - figyelve a szembejövőket ez igen praktikus, mert senki sem igazán törődik a záróvonallal, illetve a kanyarokban amúgy sem nagyon lehet elférni egymás mellett.
Du. 5 körül lehet, amikor Sassello közelében a GPS egy földútra vezet, de már ki is van írva egy táblára a 'Costalunga Naturist Camping'. A dombtetőn haladó földúton egy zárt kerítés mellé érünk - csengetni kell. A tulajdonos kijön - kisebb kommunikációs akadályokat leküzdve bevezet a kempingbe és mutat egy sátorhelyet.
Kicsi, mindössze 30-40 lakókocsi férőhelyes kemping a domboldalban.

Teraszos elrendezéssel, nagyon családbarát (sok kisgyerekes családdal) - kifejezetten pihentető hely.
Sajnos vacsora nincs (vagy már nincs, vagy sosem adnak, ezt igazán nem tudjuk meg).
Vetkőzés (meleg van), sátorállítás, ágy-pumpálás (+sör), aztán otthonról hozott konzervekből egy gyors vacsora. Vacsora után felmegyünk egy terasszal feljebb, és az isteni meleg vízű medencében lubickolunk, majd kiülünk olvasni a napozóteraszra.
Nagyon sok a gyerek - főleg hollandok. Este egész gyerekcsapat (5 évestől 15 évesig) lepi el a medencét, és okoznak fejfájást a tulajdonosnak.
Egy jó közös zuhany után (naturista kempingben nincs külön férfi és női zuhanyzó, ráadásul ajtó sincs, mert minek...), korán megyünk aludni. Igazán ez a kemping nem alkalmas esti programokra, de nagyszerű választás lehet, ha az ember innen akarja felfedezni a környéket.


2. nap - aug. 17. - Vasárnap

Reggel korán kelünk, és a sátorszomszédok biztosan nagyon örülnek a 7 óra körüli sátorbontás, autóba pakolás zajainak. Csinálok pár gyors fényképet a tájról, rendezzük a számlát (30 euróba került az éjszaka) és már úton is vagyunk.
Áthaladunk Sassello városán - nagyobb, szép észak-olasz falu, szűk utcákkal. Itt tényleg találtunk volna jó kis olasz éttermet.
Sassello-tól délre, Genova irányába, az autópálya felé haladunk. Szerencsére a völgyben megy az út - nem annyira kacskaringós, elég széles, jól lehet haladni. Menet közben lelassítunk egy boltnál, ami előtt pékáru van kirakva, de a bolt csak 15 perc múlva nyit, ezért nem veszünk reggelit.
A tengerparton rátérünk az autópályára (a jegykiadó kapun áthaladva), és jön egy döbbenetes autópálya szakasz - vagy 50 alagút ahogy haladunk át a hegyeken, Franciaország felé. A hegyoldalakban mindenhol nyaralók, gyönyörű kilátással a tengerre. Végül a francia határ előtt fizetünk az autópályán, de a francia oldalon is folytatódnak az alagutak.

Monte Carlonál letérünk - megteszünk pár kanyart és lélegzet elállító panoráma bukkan fel - Monte Carlo városa a huszonemeletes szállodáival lent a mélyben, délről a tenger, északról a meredek hegy.
Legurulunk a városba, hamar a belvárosban kötünk ki a Casino tér környékén. Parkolóhelyet találni képtelenség - a belvárostól csak jóval távolabb van parkoló, de mi nem szánunk sok időt erre a városra, így autóból nézzük meg.

A szűk, és a reggeli órák ellenére is nagyon forgalmas utcákon keresztül legurulunk a kikötőig (luxusyachtok tömkelege), aztán a forma-1-es pályán, de a menetiránnyal szemben végigmegyünk a parton, az alagúton, majd felfelé a Loews kanyaron, és újra a Casino térre jutunk. Még városi sebességgel is túl zsúfolt és túl szűk, elképzelni sem tudom, hogy tudnak itt 300-al száguldozni.

A városból a Nizza felé vezető parti panoráma úton akarunk eljutni Nizzáig és ott vissza csatlakozni az autópályára. Monacóból egy sziklába vájt alagút-szerpentin (!) vezet ki, majd a riviéra szűk útján - két oldalán házakkal, butikokkal, nyaralókkal - elkanyargunk Villefranche-sur-Mer-ig - útközben több alagút - majd megállunk a látvány miatt. Magasan, vagy 50 méterre a tenger felett egy kanyargós panorámaúton vagyunk, alattunk a riviéra egy homokos tengerpartja, gyönyörű türkiz vízzel és sok-sok fürdőzővel.
Megkerülve a következő szirtet, már Nizzában vagyunk. A város felülről jellegtelen, én pedig felkészületlen vagyok a látnivalókból - így egy kis belvárosi kanyargózás után az autópályára vivő gyorsforgalmi útra térünk rá - majd következik az autópálya.
Fizető kapus részre érünk, egy tankolás után megcsodáljuk a benzinkút boltjában 4 euróért árult 2 db fóliázott narancsot (az egyéb árak is hasonlóak), végül snack-ebéd/reggeli mellett döntünk, amit az autóban, az autópályán fogyasztunk el.
Út közben a GPS sokszor jelez előttünk pár kilométerre torlódást. Egyszer hagyom is, hogy áttervezze az utat a torlódás elkerülésére. Le akar vinni egy lehajtón, de mint kiderül, egyetlen torlódás a lehajtón van - maga az autópálya teljes sebességgel autózható. Ettől függetlenül a GPS jelzései általában megbízhatóak, a jelzett helyeken kisebb, vagy nagyobb lelassulás van.
Hamarosan megcsodáljuk az út menti vörös, majd szürke hegyeket, végeláthatatlan szőlőültetvényeket, elhaladunk a TGV Marseille-i vonalának óriási völgyhídja alatt, és északra fordulunk Avignon irányába - a Pont du Gard felé teszünk kitérőt.
Avignonnál a GPS úgy dönt, letérünk az autópályáról és csinál nekünk egy kis városnéző túrát - a Rhone partján, az óriási avignoni vár fala mellett visz végig, majd a belvárostól délre átvisz a folyó túlpartjára, és mezőgazdasági területeken (főleg borszőlő) elvisz a Pont du Gard-ig. Közben megállunk egy útszéli gyümölcsárus épületnél a pusztában - nektarint, körtét, sárgabarackot, és persze két üveg provance-i bort veszünk.

A Pont du Gardnál az első amit látunk, az óriási parkoló - mágneskártyás fizetőkapuval. A kocsit lerakjuk, és egy látogatóközponton keresztül, 5 perces sétával elérjük a világ legnagyobb római vízvezeték-hídját. A 37 fokos melegben a sétát meglehetősen  kacskaringóssá tesszük - nem arra megyünk amerre az út visz, hanem amerre a fák árnyéka van.

A vízvezeték-híd gyönyörű és óriási, alatta a folyó pedig zöld, és csábító. Sokan fürdenek benne, és nagyon sok a kajak is. Gyerekek ugrálnak a mély folyóvízbe a sziklákról.
Mi nem csatlakozunk a fürdésben, a nyaralásra nem vittünk magunkkal fürdőruhát - nem gondoltuk hogy szükség lehet rá. Így csak átáztatjuk a sapkáinkat a folyóvízben, és visszasietünk a klímás autóhoz.
A visszalévő út már nem sok - 150 km, és főként autópálya. Cap d'Agde (ejtsd: "kap dagd") közelében letérünk az autópályáról, át a nagyon nagy forgalmú autóútra.

Cap d'Agde közelében már minden lehajtónál és körforgalomnál jelzik a 'Village Naturiste' irányát, így GPS nélkül is könnyedén odatalálnánk. A naturista negyed bejáratánál a bejutásnál némi káosz a bejutásnál - a naturista negyed körbe van kerítve, sorompós, illetve - a gyalogosoknak - mágneskártyás bejutást biztosítanak. Én leparkolok, feleségem kiszáll és intézkedni kezt. Sorbanállás a naturista negyed turistaközpontjában - ők csak akkor adnak autós behajtót, ha előtte bemutatjuk a bennünket fogadó létesítmény belépőjét. Feleségemet beengedik a naturista városrészbe és megmutatják az irányt, hogy merre van a kemping. Neki jó 20 perc, mire megtalálja a kempinget. Ott regisztráció, aztán a belépőkkel ki a turistaközpontba, újbóli sorbanállás, és 10 euróért megkapjuk a mágneskártyát, ami végleg a miénk is lesz.
A kempingben előre kell fizetni, a 2 felnőtt+1sátor+1autó 30 euróba kerül éjszakánként.
Átjutunk a sorompón. A naturista negyed egy nyaralóövezet - sok apartmannal, apartmankomplexumokkal, a kempinggel, egyetlen szállodával, és sok-sok bolttal és étteremmel. Ennek megfelelően autóforgalom nemigen van, gyalogos forgalom és parkoló autó annál inkább. Az utcákon meztelen és lengén öltözött (gyakran csak a derekuk köré kendőt terítő) emberek vegyesen sétálnak. Sokan meztelenül bicikliznek - a negyed elég nagy.
Néhány körforgalmon keresztül eljutunk a kempingig, ahol a sorompón simán átengednek, és megkeressük a sátorhelyünket. Nagyon nagy a kemping területe.

A tengerparttal párhuzamos utcácskák A-tól O-ig vannak betűzve, egy-egy utca pedig van vagy egy kilométer hosszú.
Délután 5 körül lehet - csak letesszük az autót, benne hagyjuk a ruháinkat, és törölközővel a vállunkon lesétálunk a partra. A kempingben gyakorlatilag mindenki, egyöntetűen meztelen. Viszont nagyon meglepett, hogy sokan nem a tengerparton, hanem lakókocsijuk, sátruk közelében élvezik a napsütést.
A part széles, homokos. A homok forró, kellemes hullámok mossák a partot. Mindkét irányban, ameddig a szem ellát meztelen emberek napoznak, fürdenek, és hordákban sétálnak a parton. Beszaladunk a tengerbe, élvezzük a hullámokat.

A strandoló közönséget nem kifejezetten a szokványos naturisták képezik. Majdnem minden szeméremszőrzet teljesen, vagy majdnem teljesen leborotvált (férfiak és nők egyaránt), és sok a tetoválás és testékszer az intim helyeken. Egyedül a kemping zónájában vannak kicsit konzervatívabb naturisták - itt-ott kisgyerekes családok, stb, más parti területeken időnként egészen extrém testékszerek jelennek meg.
Ahogy a hasunk jelezni kezdett (és ez nem volt túl későn, tekintettel a snack-ebédre) felkerekedtünk, és jó egy kilométeres parti sétával elgyalogoltunk az éttermekig. A naturista városban több tucat étterem van, de mi mindenképpen a parti, kiülős éttermek közül akartunk választani. Választottunk egy asztalt, leterítettük törölközőinket a székre (naturista etikett, hogy nem ülünk meztelen fenékkel székre) és megrendeltük a vacsorát. Egy 0.5 literes sör 5 euró, és választottam egy laktató adag steaket sültkrumplival 20 euró alatt.
Az ételek minősége rendkívül jó volt, ami a kiszolgálás sebességére nem volt elmondható. Minden fogásra, de még a számlára is nagyon sokat kellett várnunk. Idő közben a nap lement, és egyre inkább felöltözött emberek kezdtek körülöttünk feltűnni (noha ezt nem a hőmérséklet indokolta, még volt vagy 30 fok). A vacsora végére már 10/1 volt a ruhás és meztelen emberek aránya az étteremben.
Cap d'Agde estéi ugyanis egyáltalán nem a naturizmusról szólnak, sokkal inkább az exhibicionizmusról és a szexuálisan kihívó öltözködésről (és minden bizonnyal a szobafalak mögött a szexről). A nappal meztelenül napozó, járó-kelő emberek közül sokan (minden 4.-5. ember vagy pár) olyan "ruhát" húz fel, amire a legfinomabb kifejezés az, hogy kihívó, vagy "sokat megmutató". A legváltozatosabb korosztályok 30-tól 70 évesig jelennek meg baby dollokban, 1cm-es lyukú hálós ruhákban, átlátszó fehérneműkben, domina bőrfelszerelésben, egy úr magassarkú cipőben, rózsaszín, mindent megmutató hálós ruhában, illetve láttunk egy hölgyet fekete, nylon, testre feszülő ruhában, ami középen a lábak között nyitott. Azzal, hogy nyitott volt, láthatóvá tette a nagyajkaiban csüngő 5-6 db. piercinggyűrűt, amik csörögtek ahogy járt. Vacsora után a boltokat vettük célba. Nagyon nagy élmény volt meztelenül bemenni egy normál méretű élelmiszerboltba, illetve benéztünk párba az exhibicionista ruhákat és fehérneműket árusító boltok közé.
Végül visszasiettünk a kempingbe, ahol továbbra is elsősorban csak naturisták voltak - meztelenül, nem kihívó cuccokba öltözve. Gyors sátorállítás, fürdés a koedukált, ajtó nélküli zuhanyzókban (mielőtt bárki megkérdezné, a WC-ken természetesen van ajtó), majd egy nagy alvás, egy meglepően csendes kempingben.

3. nap - Aug.18. - Hétfő

Egy sátorban nemigen lehet aludni napfelkelte után (illetve én nem tudok), így már kora reggel, egy szál papucsban, és pénztárcámmal a kezemben, de bármi egyéb ruha nélkül sétáltam át a naturista városon az előző nap felfedezett élelmiszerbolt irányába. A negyed gyakorlatilag teljesen kihalt volt, nyoma sem volt az előző esti nagy bulizásnak - minden csendes.
A boltban egy igazi francia reggelit próbáltam meg összeállítani, végül májpástétom, paradicsom, narancslé és egy óriási camamber sajt került a szatyorba. A tengerparton visszasétálva megcsodáltam a meztelenül, vagy minimális ruhában a fövenyen kocogó sportos embereket, majd a kemping pékségénél beálltam a sorba (mindenki pucér) és megvettem a reggeli bagettet is.
A fennséges reggeli után azonnal levonultunk a partra. A hullámok sokkal nagyobbak voltak mint előző nap, ezért élvezetes hullámokba-ugrálással töltöttük a délelőttöt, de valamivel 10 óra után (amikor a legtöbb ember különben kivonul) mi elvonultunk, mert nem bírtuk az iszonyatos hőséget. A déli órákban a sátor körüli árnyékban olvasgatás után kora délután bevettük magunkat a naturista negyed légkondicionált üzletei közé, és közelről megszemléltünk pár érdekesebb ruhadarabot.

Az egyik óriási apartmanház aljában lévő bevásárlóközpontban találtunk egy még nagyobb élelmiszerboltot.
Délután 4 körül ismét kivonultunk a partra az ottani tömegbe (ma már elhiszem, hogy nyári napokon 40.000 nudista lepi el a partot) - még mindig iszonyú meleg és erős napsütés - negyedóránként a hullámokkal "kellett" hűsítenünk magunkat.
Alkonyatkor az előző naphoz hasonlóan meztelenül végigsétáltunk a hosszú parton az éttermekig, és beültünk egy másik tengerparti étterembe, aminek látszólag hasonló árai voltak. Mindketten halat rendeltünk 20 EUR körüli áron. Én egy komplett, dorade nevű halat kaptam, minimális körettel, feleségem 6 db. minipogácsa-méretű halfalatot kapott ugyanezért az árért, kevés salátával és körettel, viszont a vacsorát kerekké tette egy finom, jól behűtött rosé.
Vacsora után a negyed addig ismeretlen részei felé indultunk - felfedeztünk egy mexikói éttermet és több bárt, és kijutottunk a kikötőbe - igen, a naturista negyednek saját yachtkikötője van, a szokásos kikötői éttermekkel körülvéve.

4. nap - Aug. 19. - Kedd

Reggel együtt kelünk, a reggeli, még kihalt naturista negyedben szeretnék pár fotót csinálni - amikor nem kell vigyázni arra, ki kerül a képre és ki nem.
7:30 körül elérünk a nagyobb élelmiszerboltig, de az csak 8-kor nyit, így újabb 1 kilométert sétálunk addig a boltig, ahol előző nap vásároltam. Közben fényképezgetem az utcákon meztelenül sétáló feleségem - örök élmény lesz.
A boltban bevásároljuk a szokásos francia reggelihez szükséges dolgokat (sajt, pástétom), ezekhez társul a kempingben vásárolt bagette, majd a sátornál reggelizünk.
Délelőtt fürdés van amíg a meleg még elviselhető (11 óra) és nézzünk a hordaszerűen vonuló pucér embereket a parton. A hullámok megint csendesedtek az előző naphoz képest.
Délben felöltözünk és autóba ülünk, a klimatizált autóval eljutunk Cap d'Agde (a nem-naturista város) nagy kikötőjéig. Egész komoly nyaralóváros, a kikötője óriási, hogy a sok yacht beférjen. Mindeneseter itt van ódivatú, halászhajókkal teli kikötő is, piactérrel. Az időjárás mellénk áll, pár nagyobb felhő egy kis árnyékot biztosít, így felfedezzük a piacot.
Már majdnem dél van, az árusok többsége - főleg a halárusok - már elpakoltak. Mi megcsodáljuk a sajt-standot, a szomszéd árus szárazkolbászt árul minden mennyiségben, mellette olivabogyó-árus (vagy húszféle ízesítésű, fűszerezésű oliva van a standon), de van még pék, cukrász, és egy végsőkig kitartó halárus, pedig már majdnem elolvadt a jég a portékája alatt. Rengeteg kagyló, kis- és nagyhal, és görögország óta most látok először kardhalat. Szembesülök azzal, hogy milyen hal is a Dorade, amit előző nap ettem.
A kikötő mellett megcsodáljuk a szirtet, amiről Cap a nevét kapta - mellette kisebb, tömött strandok.
A városból kifelé megpróbálunk feljutni a közelben lévő egyetlen dombra - a kilátás reményében, de az övezet autóknak le van zárva, gyalog pedig nem próbálkoznánk a hőségre való tekintettel.
Ezért inkább Agde felé vesszük az irányt (ez Cap d'Agde-tól pár kilométerre északra, nem a tengerparton fekvő város) két okból: Shell kút és bevásárló központ. A Shell kutak hamar kiesnek - a GPS 2 kutat is jelez Agde belvárosában, de az egyik megszűnt, a másik időközben másik kúthálózat tagja lett, így a tankolókártyámat nem tudom használni. A bevásárlóközpont nagyjából megfelel egy hazai Interspar-Tesco-Auchan jellegű áruháznak - egy nagy áruház, mellette több kisebb tematikus bolt és gyorsétterem.
Az egyik ruházati boltban kezdünk, de hamar kijövünk - nem az árak vészesek, de a ruhák borzasztóan rondák. Az áruházban megcsodáljuk a borválasztékot, aztán a halas részlegnél akadunk le, ahol megpillantunk egy egyben lévő kardhalat (vagy 2.5 méteres) a jégen.
Veszünk némi snacket (olivát, croissont, édességet), és visszagurulunk a naturista városba. Mivel még mindig nagyon meleg van, a sátornál olvasgatunk 1-2 órát az árnyékban, de még így is többször beállok a zuhany alá.
Du. 5 óra felé megyünk csak le a partra. Még mindig hőség és tömeg. Nagyon jó esik a víz.
Később kéz-a-kézben elindulunk a parton az északkeleti irányban - erre még nem jártunk. Ahogy a kemping parti zónájából kiérünk, egyre sűrűbb a tömeg - ők akár a naturista város kikerülve is ide tudnak jutni, különféle földutakon. A parttól kb. 50 méterre a vízben valóságos tömeg ácsorog - mindannyian férfiak. Az internetes leírásokból tudom, hogy a kempingtől keletre van a "meleg" partszakasz, az után pedig a swingerek (partnerváltogatók) által látogatott partszakasz, ahol állítólag nyilvános szexre is sor szokott kerülni esetenként.
Mindenesetre amint megpillantom, hogy a vízben lévő tömörülést az okozza, hogy egy férfi egy fekete fickónak okoz a vízben nagy-nagy örömöt (csak a kezével, de akkor is), és körbeállják őket a "bámészkodók", azonnal visszafordulunk - elegem lesz az egész bandából, megyünk vissza a kényelmes, családias kemping közeli partra.
Inkább nem szeretném megtudni mi történik még innen is keletebbre.
Alkonyatkor a parton elsétálunk az éttermekig, és végül az első este meglátogatott étterem mellett döntünk, újból steaket kérek - ezúttal vörösborral. Némi csalódás, hogy a vörösbort teljesen behűtve, és nem öblös, burgundis pohárban, hanem sima kis borospohárban hozzák ki. Ez a vörösborokat szerető ember számára két főbűn azonnali elkövetését jelenti, meglep, hogy ilyen történhet pont Franciaországban.
Este a boltok között sétálunk, és a napnak megfelelő lezárást ad az, amikor meglátunk egy dominaszerelésbe (bőr + láncok + harisnya) öltözött hölgyet, aki pórázon maga után vontat egy meglett 60-as, ősz férfit. A férfi egyébként meztelen és mezítláb van, nyaka körül a nyakörv, szerszáma körül viszont szegecses bőrszíj, keze hátul összebilincselve. Kicsit lemaradva mögöttük a feleségemnek viccelődve mondom, hogy milyen ciki lehet, ha ilyen állapotban az ember ismerősökkel fut össze, és - mit ad isten- a hölgy ismerősökkel fut össze. Bemutatja a férfit, aki még csak kezet sem tud nyújtani - magunkban harsányan röhögünk a szituáción.
Jóval később egy romantikus, tengerparti légyott kedvéért lemegyünk az amúgy kihalt partra, de mire belemelegednénk, megzavarnak minket az arra sétálók - mi pedig nem vágyunk nézőközönségre, ezért gyorsan lelépünk és aludni megyünk.

5. nap - Aug.20. - Szerda

Az immár szokásos reggeli meztelen bevásárlással kezdtem a napot (camamber, oliva, pástétom, bagette), majd hűsítőleg fürödtem egyet a tengerben - reggel 8 körül még nem sok fürdőző volt, kocogó, jógázó viszont annál több.
A reggelit kihagytuk, az elképzelés szerint út közben akartunk reggelizni, ezért 15 perc alatt elpakoltunk és lebontottuk a sátrat és kicsekkoltunk a kempingből. Kicsekkoláskor derült ki, hogy a naturista negyedbe autóval való bejutáshoz kapott mágneskártya (amiért 10 EUR-t fizettünk) a miénk marad.
Reggel mindjárt egy Shell kúthoz való 15 kilométeres kitérővel kezdtük (Shell tankolókártya miatt, és a GPS nem talált közelebbi Shell-t), ami közben visszafelé egy igen terjedelmes dugóba keveredtünk a parti autóúton (ezzel a tankolással így vagy 45 perc elment). Végül már alig vártam, hogy elhagyjuk a forgalmas tengerpart-közeli utakat.
Végre északra fordultunk a Gorges du Tarn szurdokrendszert is magába foglaló nemzeti park irányába. Rátértünk az autópályára, ahol meglepő módon nem voltak kapuk, ráadásként a forgalom is minimális volt. Az autópálya eleinte dimbes-dombos környezetben haladt, majd egy meredek, alagutas szakasz után felmászott az 1200 m magas fennsík tetejére. Út közben több pihenőnél is letértünk - terveink szerint piknikezni - de már kora délelőtt is iszonyú meleg volt, az 1-2 éve ültetett fák pedig semmi árnyékot nem nyújtottak, ezért inkább tovább haladtunk.

Az autópálya Millaunál áthaladt egy óriási völgyhídon - igazán impozáns látvány, bár kevésbé örültem, amikor a híd túloldalán 7 eurót kellett fizetni hídpénzként - majd nem sokkal később letértünk kelet felé, a Gorges du Tarn szurdokok irányába. Millau határában egy patak mellett megálltunk, és a patak mellett megtartottuk a lassan ebédbe forduló reggeli pikniket. Ez után végigautóztunk a Millautól keletre fekvő szurdokvölgyön, több megállóval.

A völgy falát meredek, vöröses sziklák alkotják, a völgy aljában pedig gyorsfolyású folyócska, amiben sokan raftingolnak, helyenként fürdenek.

Eredetileg úgy terveztem hogy a Gorges Jonte szurdokon autózunk keresztül, a GPS-en viszont (véletlenül) egy ettől délebbre fekvő völgyet jelöltem be. Sokat nem vesztettünk - talán egy kicsit kevésbé meredek, kevésbé sziklás, de nem sokkal. Így viszont innen az aznapi szállásunk felé is másfelé vitt az út - az autóból megnéztük Nant kolostormaradványait és Ganges (!) viadukthídjait. Rengeteget kanyarogtunk a hegyek között, sok kilométert autózva egy sport-cabrio veteránautó mögött - kanyarokat levágva, félig-meddig versenytempóban. Apró falvak tömkelege, régi középkori francia faluközpontok, kőházakkal, kőépületekkel - sok szőlővel mindenütt.

Barjac közelében aztán egyre több folyócskát láttunk, az egyik hídon álthaladás után (mely a közlekedési tábla szerint áradáskor el van árasztva) hamarosan letértünk a Céze folyó dombos partján fekvő Domaine de la Sabliére kemping felé vezető útra. A kemping bejárata a dombtetőn van, itt is regisztráltunk. A recepciós kezünkbe nyom egy halom térképet: 1 áttekintő térkép a kempingről, 3 db nagyobb felbontású térkép a kempingrészekről, és tájékoztatók.
Javasolja nekünk a folyóvölgyben lévő kempingrészt, és rádión leszól a lenti munkatársnak, aki fogadni fog minket és mutat helyeket. A kemping elképesztően nagy. A folyóvölgybe több kilométer aszfaltút, legalább 100 méter szintkülönbséggel visz le. A völgy mélyén a mélyzöld színű Céze folyó, a völgy túloldalán óriási, álló sziklák, illetve sziklaívek magasodnak ki, az erdővel borított meredek domboldalból.

Az út mentén a kemping különféle létesítményei terülnek el - helyenként apartmanházak, máshol lakóautós terület. A völgy aljára érve, nyugatra fordulva már vár minket a lenti recepciós (természetesen meztelenül), és az első felajánlott sátorhelyet, egy óriási, árnyas fákkal borított területet el is fogadjuk. Gyors vetkőzés, törölközők a kézbe, és le is szaladunk a folyópartra. Óriáskavicsos folyópart, két oldalán sűrű erdővel, helyenként kavicsokból épített mini-gátakkal kialakított fürdőtavakkal. A víz kellemesen hűsít, egyáltalán nem hideg. A parton naturista családok napoznak, pihennek - gyakran csecsemőkkel, kisgyerekekkel, vagy akár teenagerekkel.

1 órányi pancsolás után visszasétálunk az autóhoz, és átautózunk a kemping folyó melletti részének keleti felébe - a térképről jól látszik, hogy a távolság legalább 1 kilométer. Az élelmiszerbolt és az étterem felett találunk parkolóhelyet, és egy strandröplabda mérkőzést kikerülve lesétálunk az itteni folyópartra.
Gyönyörű, idilli a látvány - a kézzel rakott kavicsgátak miatt lelassuló és kiszélesedő folyó szemközti partján 40-50 méter magas sziklák magasodnak, a sziklák különféle teraszairól gyerekek ugrálnak a vízbe - 2m-es, de akár 6-7 méteres magasságból is a helyenként több méter mély folyómederbe. Körös-körül naturisták napoznak és úszkálnak.

Újabb fél óra pancsolás után, ahogy a völgy már teljesen árnyékba borult, autóba szálltunk, és feljebb kapaszkodtunk a domboldalon, a még mindig napsütötte, gyönyörű panorámájú medencékig, és itt is csobbantunk, illetve sütkéreztünk egy kicsit.

A naplemente környékén egy villámgyors sátorállítás következett, majd egy isteni forró zuhany - a Sabliére-ben a vizesblokkok különösen jó minőségűek. Nagyon tetszett, hogy aki külön, zárható fülkében akar zuhanyozni, vagy aki nyitott téren akar zuhanyozni, az egyaránt megteheti.
Újra be az autóba és el az étteremig - a bent ülők kb. fele még este is meztelen. A felszolgáló hölgy nagyon kedves, de alig tud angolul, de az étlap franciául van, és egy-két étel kivételével nem értünk belőle semmit - odahívja a bárpultost, aki viszont perfekt (szerinte).
A bárpultos mindent megtesz, hogy elmagyarázza, mi is az adott étel - elég kevés sikerrel. Végül félig-meddig találomra választunk. Én 15 euróért egy steaket eszek, feleségem 15 euróért egy 3 fogásos vacsorát saláta előétettel, hallal és desszerttel.
Mellé sört iszok. Amikor megkérdezem, "what kind of beer do you have?" (milyen sörük van?) a pincérnő szeme felcsillan: "beer!" mondja, és hoz nekem egy pohár ismeretlen sört. Inkább nem tiltakozom. Amúgy nagyon kedves, csak nyelvi problémák vannak. De egy dolog megerősödik bennem: Franciaországban az ne üljön étterembe, aki türelmetlen, vagy sietős dolga van. Egy étkezést másfél óránál rövidebb idő alatt nemigen lehet megúszni - minden helyen ahol jártunk, sokat kellett várni arra hogy elvigyék a tányért, aztán arra, hogy hozzák a következő fogást, aztán arra, hogy odajöjjenek megkérdezni, hogy mit akarunk, aztán arra, hogy hozzák a számlát, végül arra, hogy elvigyék a pénzt és hozzák a visszajárót. Jó negyed órát lehet spórolni csak azzal, ha az embernél van pont megfelelő pénzösszeg és nem vár visszajárót. De esetünkben egy borravalóval 35 eurós vacsorára nem szívesen hagytam volna ott egy 100-as bankjegyet.

6. nap - Aug. 21. - csütörtök

Reggel a szokásos meztelen sétámmal kezdem a boltig - az előző napi autós közlekedésből egyértelmű lett, hogy az étteremig és a boltig csak 5-600 méter a távolság, és ha a folyóparton megyek, nem is kell sokat mászni. A reggeli napsütésben fürdő folyópart olyan, mintha a vadonban lennék.

Emberek sehol, csak madarak repkednek, apró halak úszkálnak a folyóban, a víz csobog. Pár perc alatt a boltban vagyok, ahol bevásárlok némi francia szeletelt kolbászt, camambert, bagettet, helyi kecskesajtot (!), kaliforniai paprikát és narancslevet. A bolt maga elég jól felszerelt, bár fele-harmada a Cap d'Agde-i élelmiszerboltoknak. Egy teljes falat a borok foglalnak el (természetesen), ebből egyik fajta a kemping saját palackozású vörös shiraz bora. De vannak bőven zöldségek, gyümölcsök, konzervek, igen komoly mennyiségű tejtermék van, beleértve a számos sajtféleséget, és egy fél falat elfoglalnak a mindenféle átmérőjű, színű és hosszú bagett-féleségek.
A sátorhoz visszaérve feleségem már ébredezik - pár perc múlva a folyóparton, leterített törölközőkön piknikezünk - ismét fantasztikus élmény.

A nap többi részén sorra váltogattuk a fürdőhelyeket - egy gyorsfolyású folyószakaszon, ahol szinte csúszdázni lehet a vízben, a magassziklás részen, ahol számtalan, természetes kő-napozóteraszt alkotott a természet, és ahol magasból ugrálnak a bátrak a vízbe, majd a déli órákban a medencéknél, ahol van elég árnyék is - aztán délután vissza a délelőtti két helyre.
Közben figyelem az embereket - kamasz fiúk és lányok játszanak egymással  - fejeseket ugrálnak, egymást lökdösik a vízbe a medencéknél, vagy lehúzkodják egymást a víz alá a folyóban - szemmel láthatóan egyáltalán nem zavarja őket a meztelenségük, sőt a testi kontaktuskor sincsenek gátlásaik - én automatikusan tartom a távolságot ha más meztelen ember közelébe kerülök (feleség kivétel :) ).

Egy csinos hölgy egy picike tangában sétál le a folyóhoz, leteríti a törölközőjét, leveszi a tangát, majd kimossa a folyóvízben - ezen fennakadok egy kicsit. Amúgy a Sabliere mindenben szöges ellentéte a Cap d'Agde-nak: itt többségben vannak a családok, a tetoválások, piercingek száma minimális (sőt nem is emlékszem, hogy láttam volna), szexuálisan kirívó viselkedés vagy öltözködés nincs (sőt, az este kivételével semmilyen öltözködés nincs), és még az intim területek is kevésbé borotváltak.

Este én is a 15 eurós menüre szavazok, és a másnapi korai indulásra való tekintettel korán megyünk aludni.

7. nap - Aug. 22. - Péntek

Sátorszomszédaink nyilván örülnek, amikor pontban 7 órakor kinyitom a felfújható ágy szelepét és az nagy süvítéssel ereszteni kezd. De hát ilyen az élet a kempingben.
Pont 8 órára minden össze van pakolva, és átgurulunk a bolthoz a reggeli bevásárlás miatt - ezúttal a reggeli mellett veszünk még 3 üveg provance-i vörös bort is. A bevásárlás után még mindig meztelenül khajtunk a kempingből, a külső parkolóban tesszük le az autót, kicsekkolunk a recepción (kifizetjük a 30 eurót éjszakánként) és csak ez után, a külső parkolóban öltözünk fel. A mai célállomás Olaszország, az Alpokon keresztül megközelítve, de induláskor még teszünk egy kitérőt a mindössze 20 kilométerre lévő Pont d'Arc sziklaívhez.

Ismét kis falvakon, keskeny utakon hajtunk át. Megérkezünk az Ardéche folyó (ami a Céze folyóval közel párhuzamos, szomszédos folyó) hegyes-völgyes részére, megcsodálunk egy csomó kajakost, és nemsokára megérkezünk a sziklaívhez, mely alatt a folyó átfolyik. A 45 méter magas sziklaív impozáns látvány, még ha el is törpül a kétszer nagyobb arizonai és utahi testvérei mellett - de ott nincs folyóvíz, csak sivatag.

Úgy terveztem, hogy itt reggelizünk, de a kilátóhely csak egy picike parkoló az út mentén, ezért inkább tovább megyünk. Az út felvisz a folyó menti 300 méter magas hegyek tetejére, és itt találunk egy megfelelő piknikező helyet, lélegzetelállító panorámával. Az Ardéche folyó lópatkó-kanyarja majdnem olyan impozáns mint a hasonló képződmény a Colorado folyón a Glen Canyon szakaszon. Tökéletes hely arra, hogy elfogyasszuk a bagettünket, a szárazkolbászt, a camambert és némi olivabogyót.

Amikor tovább indulunk, már kezd hőség lenni. Az autó klímája jó szolgálatot tesz most is, mint az egész út alatt.
Kb. 10 perc múlva, szőlőültetvények között elhaladva az út ereszkedni kezd a hegyről, és a Rhone síkságja tárul fel. Áthaladunk a Rhone-n és rácsatlakozunk a Lyon felé menő autópályára. a Rhone-al párhuzamosan haladunk egészen Valence-ig, ahol letérünk Grenoble felé. Magamban még mindig nem tudom eldönteni, hogy áldjam, vagy átkozzam az autópályákat. Kétségtelen, hogy gyors haladást tesznek lehetővé, de a Rhone partján autózva meglehetősen bosszantó, hogy a betonkorlátok és egyebek miatt semmit sem látok sem a folyóból, sem a tájból.
Grenoble felé közeledve az út mindkét oldalán megjelennek az Alpok első hegyvonulatai. Még nem havasak, rengeteg az erdő, de sok helyen függőlegesek a sziklafalak. Számos bővízú, mélyzöld folyó kanyarog a völgyekben.
Grenoble-nél a GPS "ésszerű" útvonalra visz - az elkerülő autópálya helyett egyszer csak bennt találjuk magunkat a városban. Olyan mint egy mini Budapest - körutak, villamos sínek, Pest belváros jellegű házak - persze sokkal több a zöld és nem annyira szürke minden. Feleségemnek tetszik, nekem kifejezetten nem.

Újra az autópályán - megjelennek az óriási hegyek és az egyre hosszabb alagutak. Grenoble után egy autópálya kapunál egy vámos megállít, megkérdezi van-e elvámolni valónk. Értetlenül nézünk egymásra - egyik EU-s országból egy másikba megyünk át, és egy harmadik EU-s ország állampolgárai vagyunk - hogy is lehetne bármi elvámolni valónk? Még akkor sem szólhatna semmit, ha két köbméter Calvados lenne a csomagtartóban. De simán továbbenged.
Egy autópálya felújítás miatt 7-8 kilométert az autópályával párhuzamos közutakon teszünk meg. Mindenfelé száz méter széles, kavicsos, száraz folyómedrek (a folyó középen csörgedez augusztusban), duzzasztók, erőművek, zsilipek az autópálya mentén.
Aztán egy újabb fizetőkapu, de ez valahogy más. Elértük a 22 km hosszú, az Alpok Mont Blanc része alatt átvezető alagutat, és az ezen való áthaladás igen fájó 33 euróba kerül. Most már mindegy, induláskor még jó ötletnek tűnt, hogy a visszafelé utat ne a tengerparton tegyük meg, amerre jöttünk is. A 22 kilométert 60-70-es tempóban tesszük meg (sebességkorlátozás, de a GPS kb kilométerenként jelez traffipaxot, ezért senki sem siet), és a túloldalon Olaszországban bukkanunk ki. A hegyek között, Torino felé ereszkedve az autópályán úgy döntünk - mivel jó időt futottunk, nem sokkal múlt dél - hogy nem Torino közelében éjszakázunk (az eredeti terv az volt, hogy péntek éjjel Torino, szombat éjjel dél-Ausztria), hanem elmegyünk egyenesen Ravennáig az Adria olasz szakaszára, és másnap estére Budapestre érünk, hogy legyen egy napunk pihenni még a munkahét előtt.
A Torino-t elkerülő körgyűrűn vagy 6 autópálya kapun kell áthaladni, van ahol csak 40 eurócentet kell fizetni. Nagyon bosszantó ez a sok megállás. De Torino után már egyhuzamban el lehet menni Ravennáig.

Átautózunk a Pó síkság déli részére (idefelé az északi oldalon jöttünk), elhagyjuk Pármát, majd Modena előtt letérünk az autópályáról és 20 kilométert kis utakon, falvakon keresztül teszünk meg. A környék meglepően "lepukkant" - a falvak szépek és az épületek jó állapotban vannak, de az ezeket összekötő utak állapota borzalmas - biztos nem itt tesztelik a Ferrarikat.
Maranelloba beérve egy másodpercnyi kétség sincs afelől, hogy ez a Ferrari városa. A városba vezető körforgalom közepén egy óriási Ferrari embléma, a körforgalom után közvetlenül a gyár, ahol épp vége a munkaidőnek, sokan jönnek kifelé, a Forma-1-ben látott piros Ferraris overálban.

A városban mindenhol Ferrari ajándéktárgy-boltok, Ferrarikat és Lamborghiniket kölcsönző rent-a-car-ok (nem mertem megkérdezni, mennyibe kerül egy autó egy napra, pedig az egyik helyen láttam a kedvencemet, a Lamborghini Gallardo-t is, bérelhető). Itt kell megemlítenem, hogy nekem nem a Ferrari, hanem a Lamborghini a kedvenc álomautóm, de pechünkre az egyébként innen mindössze 50 kilométerre lévő Lamborghini gyár és a múzeum augusztus egész második felére bezárt, de amúgy is ésszerűtlen időben van nyitva: csak hétköznapokon, munkaidőben. Ezért a Ferrari a "ha ló nincs, jó a szamár is" alapon került a képbe.

A Galleria Ferrariba a belépő 13 euró. Először úgy gondoltam, nem lesz rám hatással a kiállítás, de közvetlen közelről látni vagy 30 db forma-1-es Ferrarit az őskortól napjainkig, közte Raikönnen tavalyi (2008-as) autóját, és Schumacher 2002-es autóját, 15-20 kiállított, és szétbontott Ferrari motort, látni a Ferrari csapat konstruktőri trófeáit egy sorban, ezek után végignézni a Ferrari gyár méltán hírnevet szerzett modelljeit (a Ferrari Dino-tól, a Testarossán, a "Magnum-Ferrarin", az F40-en, F50-en és egyebeken keresztül egészen a legutóbbi Ferrari Enzo-ig és Ferrari California-ig). Egy kisebb kiállítás hírességek használt autóit mutatja, kiírva, hogy az adott autót ki-kinek vette házassági ajándékként, stb.

Az ajándékboltban sokat hezitálok egy Ferrari baseball sapka vásárlásán, de ami tetszik, az csak magasított előlappal van (ami nekem nem áll jól)- az áráról nem is beszélve.
Indulunk tovább. Bologna és a Ravennai letérő már közel van, kicsivel több mint egy órával később már Ravennán autózunk át. Annak ellenére, hogy híres üdülőváros, a környék amit látok, borzasztó - mintha a 60-as években épített magyar lakótelepekre csöppennék - ronda, alacsony házgyári tömbházak, fantáziátlan, ronda lámpák az út mellett. Egy csatorna mentén, 5-6 kilométert autózva érünk el a tengerpartra, Lido di Dante üdülőfalucskába. Címet a kempinghez nem is tudok, de nem is kell - az üdülőfalucska mindössze pár utcából áll, és már az első körforgalomnál nagy tábla hirdeti a Camping Classe F.K.K. (nudista) kempinget.
Maga a kemping az egyik legdrágább az összes közül, 37 eurót fizetünk egy éjszakára (2 felnőtt, 1 sátor, 1 autó). A kemping a parttal párhuzamosan, attól kb. 100 méterre húzódik, és a tengerig nincs semmi - sem út, sem boltok, sem járda - csak egy erdősáv, aztán a homokos part. A kemping a településhez közelebb eső háromnegyede normál kemping, a távolabbi fallal és automata kapuval elválasztott terület a naturista kemping - saját medencével és étteremmel. A gyors sátorállítást követően már sötét is van - épp csak csobbanunk egyet a medencében, és kisétálunk a kemping nagy éttermébe (természetesen felöltözve). Majdnem mindegyik pincér ért valamit magyarul, és félig-meddig magyarul próbálnak kommunikálni (ezt igazán nem szeretem - ha külföldön vagyok, nekem természetellenes, hogy a saját anyanyelvemen próbálnak velem beszélni - Szlovákiában, Erdélyben, vagy a délvidéken még elfogadható lenne, de Olaszországban?).
A menü olasz és német nyelvű - a legtöbb étel mibenlétét egyik nyelven sem értem. Egy jó bolognai spagetti lebeg a szemem előtt, amikor egy "Spaghetti A.O.P."-t választok - fogalmam sincs mit jelentenek a betűk, de az étlapon lévő többi tésztaféle egyértelműen nem paradicsomos tészta. Amit kapok, az egy nagy tál, oliva olajban úszó, fűszerekkel alaposan meghintett, csípős, de egyébként "üres" tészta. Nekem óriási csalódás, de a feleségem ráveti magát a meghagyott fél adagra. Helyi fehér bort iszunk a vacsora mellé.

8. nap - Aug. 23. - Szombat

Ismét korán kelünk, gyorsan elbontjuk a sátrat. Az előző nap Franciaországban vásárolt reggeliből még sokminden megmaradt, így a kemping boltjában csak 3 db. kovásztalan cipó jellegű kenyeret veszünk és az autónál reggelizünk.
A strandra lejutáshoz fel kell öltözni - a kempingből csak a ruhás részen lehet kijutni a partra - de a 100 méteres erdősávon áthaladva azonnal a nudista partszakaszra jutunk. Egy móló választja szét a "normál" és a ruhátlan szakaszt, a mólótól délre viszont legalább egy kilométeren át nudisták vannak. Persze ez nem szeparált strand, sok napszemüveges, fürdőgatyás férfi sétál a parton, és úgy hiszik, hogy a napszemüvegük miatt feltűnés nélkül - valójában a fejmozgásukból egyértelműen láthatóan - kukkolják a csajokat (és attól tartok esetenként a férfiakat is). Számomra meglepő módon a parti nudisták többsége olasz - legalább is olaszul beszélnek. Azt hittem, itt is elsősorban németek lesznek, mint pl. Krétán görög szót nemigen hallani a nudista strandokon.

A parti homok finom, puha, de sokkal több a szemét, mind Franciaországban (csikkek, egyebek) - a parton kimosva pedig több száz kagyló, az "Adriai" fajtákból (így hívom azokat, melyekből gyerekkoromban rengeteget gyűjtöttem Jugoszláviában). A víz csendes, alig hullámzik. A parttól 1 kilométerre pár olajfúró torony szakítja meg az egybefüggő horizontot.
2-3-szor bemegyünk a vízbe - egyszer megcsíp valami a lábamon (csalánzó féle lehet - örülök hogy nem máshol csípett meg), majd később afférunk támad egy olasszal, aki összekeveri a nudista strandot a diszkóval, és a feleségemet próbálja megfűzni egy aktushoz, olaszul - amikor a feleségem mondja neki, hogy de én, aki ott állok mellette a férje vagyok, az olasz fickó azt mondja, hogy benne van egy hármas partiban is. Túl udvariasan mondjuk neki, hogy "köszi, de nem". Azt a bizonyos, megfelelő kifejezést még én is ismerem olaszul, amit legszívesebben mondtam volna neki - ha tudom hogy mi történik, de feleségem csak akkor fordít le mindent, amikor a fickó már eltávolodott. Sajnos a nudista strandok mindig attraktív helyek a perverzek fantáziájában - de most először tapasztaltuk ezt meg testközelből.
Az affér mindenesetre arra sarkall, hogy az utolsó óránkat Ravennában inkább a kemping medencéje mellett töltsük, ahol valóban naturista családok napoznak és fürdenek. Végül nehéz szívvel szállunk autóba dél körül.
Az északolasz autópálya rendszer miatt nem tudunk egyenesen északra, Velence felé indulni, hanem először 60 kilométert megteszünk vissza nyugatra, Bologna-ig, és csak utána fordulunk Velence felé. Velence után új autópályára érünk, amit a GPS nem ismer - szokatlan ez a vakrepülés, túlságosan rábízzuk magunkat a technikára, majd Szlovénia előtt északra, Tarvisio és Ausztria felé fordulunk. A szembejövő oldalon ismét álló kocsisor - de ezúttal vagy 20-30 kilométeres. Még nem merem áldani az útvonalválasztásunkat - eddig szerencsés volt, de legutóbb Ausztriában álltunk 1 órát az autópálya-dugóban. Lassan ismét eltűnik a síkvidék, az Alpok hegyvonulatai egyre közelebb érnek, az ég egyre jobban beborul, végül az autópálya folyóvölgybe ér - ameddig a szem ellát, kavicstenger tölti ki a hegyek közötti részt.

Egy OMV kút jelenik meg, ki van téve az osztrák autópálya-matrica jele. De a benzinkútról elküldenek, azt mondják, "majd a határnál vegyek" - nem szereti az adminisztrációt. Meredekebb út, pár alagút következik, és átérünk az osztrák oldalra. A következő lehajtó kifejezetten az autópálya matrica vásárlására kialakított épület, eltéveszteni sem lehet. Meglepően olcsón, mindössze 7 euróért veszek egy 10 napos matricát (itthon a 4 napos drágább).
Elhaladunk a gyönyörű, hegyek által közrezárt Wörther See tó mellett (az alternatív útvonalon innen pár kilométerre, Keutchsach am See-nél lett volna szállásunk egy ugyancsak naturista kempingben), majd követjük a hegyek között kacskaringózó autópályát Graz felé. Esni kezd - mintha a nyaralás tényleges lezárását az idő is segítené - majd komoly zivatar alakul ki - a pályán megmaradó víz miatt mindenki 80-as tempóra lassít - ez így megy vagy 100 kilométeren át, amíg az autópálya 1200 méteres magasságban kanyarog. Graz után az eső csendesedik, de Győrig megmarad a szemerkélés.
Bécs előtt a GPS Eisenstadt felé irányít - meglepően jó döntés, a bécsi autópálya-kitérőt levágja, és szinte az egész út jó tempóban autózható autópálya, vagy autóút, egyedül pár kis faluban kell lassítani. A magyar határ előtt visszatérünk az A4 / M1 autópályára. Szokatlan körülöttem a sok magyar rendszám - az egész úton csak kb. 2 magyar kamiont, és ausztriában 4-5 magyar személyautót láttam. Este fél 10-kor már az autóból pakolunk ki.
Másnap reggel pedig megvásárolom a hozzávalókat egy jó kis vasárnapi bolognai-penne ebédhez.

Ha már Olaszországban ilyet nem adnak...

Hasonló utak tervezéséhez jól használható katalógus:

http://www.naturistholiday.info/