Felejtsd otthon a fürdőruhádat – Kréta és Santorini, 2007 szeptember
2006-os krétai nyaralásunk után idén újból Krétára mentünk nyaralni, hogy felfedezzük a sziget nyugati részét, amire tavaly nem maradt idő, illetve a második hetet Santorinin töltöttük. Mivel tavaly fedeztük fel először a meztelen fürdőzés örömeit – amire Kréta számtalan lehetőséget kínál - , idén már kerestük erre a lehetőségeket. Többek között ezt is szeretném megosztani az olvasókkal.
1. nap
Előző éjjel érkeztünk meg Hersonissosba (megint). Tavalyi krétai utunkról város tökéletesen ismerős volt, a szállás pedig tragikus. Ha valaki ezentúl a Maria Beach apartmanház nevét meghallja, fusson messzire. Rendkívül puritán apartmanház Hersonissos egyik kis szó-szerint büdös utcájában. Az utca szemközti házának erkélye kb 3 méterre volt a miénktől. A fürdőszoba lichthoffja csak arra volt jó, hogy hallgassuk az apartmanház többi magyar lakójának fürdőszobai zajait és társalgását. Éjjel pedig a felső szinten lévő tulajdonos rendezte át a lakást. Mindenhol zajos (főként szláv és főként fiatal) turisták, éjjeli ordítozás, motorbörrögés, stb. A napot Hersonissosban sétálgatással és autóbérléssel töltöttük (5 napra béreltünk autót). Szeptemberben 30 EUR/nap költségen lehet kisautót bérelni (Matiz vagy Atos), SCDW és lopás elleni biztosítással (egyáltalán nincs önrész).
2. nap
Reggel korán, még hajnalhasadta előtt kezdtük meg a délnyugat-krétai túránkat. Az „autópályán” gyorsan elértük a Rethimno és Chania közötti első állomásunkat, a Cournas tavat. A tó csendes volt, mi pedig fáztunk a kialvatlanságtól, meg mivel a környező dombok még leárnyékolták a reggeli napot. Itt megettük az előző nap Hersonissosban vásárolt reggelit, és tovább indultunk Chania-ba.
A reggeli Chania érdekes volt. Térképet nem érdemes figyelni, annyira nem nagy a város. Amikor belvárosiasnak tűnő részre értünk, az első lehetséges helyen leparkoltuk az autót, térkép alapján beazonosítottuk hol vagyunk, és sétára indultunk. Megnéztük a piacot, a kikötőt és egy bástyát, és tettünk egy jó sétát a belváros sikátorai között, ahol a boltok még csak nyitás közben voltak. Egy péknél vettünk magunknak ebédet, amit már a déli parton szerettünk volna elfogyasztani, és tovább is álltunk. A célunk a déli part hegyei között eldugott kis falu, Sougia (ejtsd Szúja) volt, ahol pár napra el akartunk rejtőzni a világ elől, és ez volt a délnyugati túránk középpontja is. Mindössze 50 km Chaniatól, de milyen 50 km! Az út a hegyek által közrezárt síkság óriási narancsültetvényeivel kezdődik de csakhamar eltűnik a hegyek között. Rengeteg szerpentin, fél útpályát elfoglaló kőomlások egysávos patakhidak teszik izgalmassá az utat. A kicsi autónak meg kellett másznia az 1000 méter feletti hegygerincet az Omalos fennsík közelében (ez a hely ahonnan a Samaria szurdoktúra indul), és megcsodálhattuk a gerincen lévő szélturbinákat. Ez után már többé-kevésbé mindig lefelé haladtunk Sougia felé a keskeny és nagyon kanyargós úton. Aki Sougiába látogat, annak fel kell készülnie, hogy meg fog tenni néhány száz hajtűkanyart, legtöbb helyen még az elválasztóvonal sincs felfestve.
Sougia egy kis paradicsom annak, aki el akar rejtőzni a világ elől (bár a mobilom térereje még itt is a maximumon volt). A falu kb. 20-30 házból áll, bár mára ezek nagy része apartmanház vagy étterem. Sougia egy végállomás, innen sehova nem vezet út. Van egy kis kikötője, egy kb. 200 méteres napernyős strandszakasza tengerparti éttermekkel és bárokkal, és egy vagy 4-500 méter hosszú strandja mindenféle infrastruktúra nélkül, amit elsősorban nudisták használnak.
Amint leparkoltuk az autót, egy házinéni azonnal levadászott minket és 30 EUR/nap-ért adott egy nagyon szép apartmant (a kiírás szerint a nyári árai 50-60 EUR lennének) közvetlenül a parton az éttermek mellett, gyakorlatilag tengerre néző ablakokkal (mivel földszinti volt, ezért inkább a kerti virágokra nézett). Gyorsan lepakoltunk a szobában, és szaladtunk a tengerre, hogy egy év után végre ismét megszabadulhassunk minden ruhánktól. A nap többi részét meztelen fürdőzéssel és napozással töltöttük a kavicsos strandon, ahol rajtunk kívül még kb. 20-30-an lehettek. Este a tengerparti étteremben töltött szőlőlevelet és kardhalsteaket ettem, megittunk fél liter finom helyi bort (a „ház borát” kell kérni). Fizetés után egy kedves gesztusként kaptunk még vagy 1.5 dl rakit kis üvegben, két pohárkával és fejenként 1-1 baklavát. (Egy teljes, de kicsit szerényebb vacsora itt kb 20 EUR-ba kerül, egy full extrás vacsora borral előétellel és esetleg desszertel is kijön 30 EUR-ból borravalóval. Egy főmenü a déli parton általában 6-8 EUR. A déli parton minden étteremben ahol ettünk, kaptunk ráadás rakit és édességet, az étlap ára szerint kb. olyan 6-8 EUR értékben, ingyen. A vacsora végét kicsit átszenvedtük, mert addigra a tenger felől már elég hideg szél fújt, mi meg papucsban, rövidnadrágban és pólóban ültünk ott. A vacsora után megcsodáltuk a holdmentes éjszakai égboltot (jó néhány olyan déli csillag látszik innen, ami Magyarországról egyáltalán nem látható) és elmentünk aludni.
3. nap
Ezt a napot túrázásra szántuk. Az első célállomás Elafonissi volt, amit a tavalyi krétai nyaralásunkkor a távolság miatt ki kellett hagynunk. Korán, már napfelkeltekor elindultunk és megtettük az Elafonissiig megteendő pár száz kanyart. Valamikor 9 és 10 óra körül de még az elsők között értünk oda a rózsaszín homokos tengerpartra. Még senki sem strandolt, és autók sem parkoltak. Internetes leírásokból tudtuk, hogy ha meztelenül akarunk fürdeni, akkor a szigetre kell mennünk. A szigeten kb. 10 perc séta után találtunk egy olyan kicsi öblöt, ami kellően távolinak tűnt a napernyős résztől és ami elég intim volt ahhoz, hogy a magunkénak érezhessük. Rózsaszín homok, homokos öböl, pár szikla által védve a hullámoktól, mögöttünk a szigeten homokdűnék. Kb. 2 csodálatos órát töltöttünk ott, és alig zavartak meg strandkeresők vagy túrázók. 11 óra után aztán kezdődött a tömeges népvándorlás és már kényelmetlennek éreztük a meztelenséget. Felöltöztünk és elindultunk Elafonissiről.
Gramvoussa, az északkeleti félsziget felé indultunk, a keleti part mentén akartunk végigautózni. Dél lévén megálltunk egy kis hegyi faluban ahol egy éttteremnél Pitta Gyros felirat hirdette, hogy itt bizony van gyorskaja. Meg is álltunk, kértünk két Pitta Gyrost és már az gyanús lett, hogy a háziasszony leültetett minket. Fél óra után meg is kaptuk a két becsomagolt gyrost, 2 euróért darabját (ennél olcsóbban tapasztalatunk szerint sehol sem lehet kapni). Beugrottunk a kocsiba, és 5 percre innen a part menti út egyik kilátó-parkolójában ettük meg az ebédet, lélegzetelállító panoráma mellett.
Gramvoussa felé a hegyi úton még egy meglepetés ért, vagy 100 kecske foglalta el az utat. Nagyon tetszett, de vagy 5 percig tartott átverekedni közöttük. Gramvoussánál a híres Balos öblöt vagy Balos lagúnát szerettük volna megnézni. A térkép azt jelölte, hogy kb. 7 km-es földút vezet oda, de mivel Krétán már többször ért kellemes meglepetés (pl. hogy a földutat azóta leaszfaltozták), nekiindultunk. Ez az út inkább murva és szikla út volt, nagy port vertünk fel és majdnem szétráztuk az autót. Kb. 5 perc küszködés után szembe jött egy tréler ami egy a miénkhez hasonló kis autót mentett ki onnan. A következő szembejövő autóst megállítottam, aki elmondta, hogy autóval az út vége kb. 40 perc, onnan még 20 perc gyalog. Számolgattuk az időt és úgy döntöttünk, visszafordulunk. Próbaképpen elmentünk Kastelli kikötőjébe (miután visszaértünk az aszfaltútra, onnan kb 3 perc) és megállapítottuk, hogy minden hajó elment. Ezért itt egy jótanács: ha valaki Balost meglátogatná (ami állítólag gyönyörű), az induljon korán és terepjáróval, vagy időben ismerje meg a hajómenetrendet és menjen hajóval. Tehát fordulhattunk vissza, és kb 1 óra és pár száz kanyar megtétele után ismét Sougia kellemesen meleg tengerében fürödhettünk, természetesen meztelenül.
Eddigre kicsit jobban kiismertük Sougiát, a parton a fák és sziklák alatt sokan sátraznak (10-15 sátor), így ha valaki igazi vadkemping feelinget keresne, az itt megtalálja. Nudista sátrazókat is láttunk, akik nyaralásuk alatt csak akkor öltöztek fel, ha bementek a faluba enni, vagy vásárolni. Felfedeztük, hogy a strand végén van egy sziklaomlás, ami után további strandrész van, ahol természetesen ismét mindenki meztelen. Furcsa és felszabadító élmény volt meztelenül átmászni-átúszni a sziklák között és a túl oldalon napsütötte sziklákon napozni, távol minden ruhánktól, törölközőnktől és táskánktól.
Este ismét egy kiváló vacsora következett görög finomságokkal, ezúttal már 1 liter borral és egy Sfakian pie-nak hívott helyi finomsággal, ami valójában összesütött túrós palacsinta, mézzel leöntve. Érdemes megkóstolni.
4. nap
Ez a nap egy igazi „challange day” lett volna. Az előző napi 1 liter bor és ajándék raki hatására enyhe fejfájással ébredtem. Felhúztuk a túrabakancsunkat és a kocsival felkapaszkodtunk az 1200 méter magas Omalos fennsíkra. Tavaly innen indultunk el a 18 km-es Samaria szurdok túrára, idén a Samaria mellett magasodó 2080m-es Gingilos hegycsúcs lett volna a cél. A leírások szerint kiépített, jelölt túristaút vezet fel. Megpakoltuk a hátizsákunkat vízzel és a Sougiai pékségnél vásárolt chedar sajtos-sonkás pitével (ha valaki ott jár, feltétlenül vegyen mert nagyon finom).
Autóval a szurdok bejáratától még pár 10 méter megmászható aszfalton, a parkolóban hagytuk az autót és a menedékháztól megindultunk felfelé a sziklást gyalog-szerpentinen. Kb. a harmadik forduló után az út elfogyott, egy nagyobb eső utáni áradás egyszerűen elvitte, és egy 7 méteres szakadék alakult ki helyette. Az út feljebb folytatódott, de kb. 3 méteres mászásra volt szükség. A szerpentin vagy 3-400 m szintkülönbség leküzdését jelenti, kicsit gurulós sziklákon. Ez után a hegyoldalban az út végigfut a szurdok mentén, néhol lejt, néhol emelkedik, de már könnyebb séta, félelmetes mélységekkel a bal oldalon. Mivel nem vagyunk gyakorlott hegyi emberek, többször megálltunk némileg aggódva, hogy tényleg nekünk való terep-ez? Az út az iszonyú magasságokba nyúló Gingilos sziklatömbje alá megy be, ahol a hegyoldalban óriási sziklaorgonák között vezet át, és egy meredek szerpentinen felvezetne a hágóra, ahonnan már csak a hegyen kellene felkapaszkodni. A sziklaorgonák között azonban van egy sziklaív (vagy sziklaalagút) ami alatt nagyon keskeny, nagyon poros (csúszósnak látszó) és a mélység felé lejtő út vezetett át, alatta vagy 150 méteres mélységgel, amin nem mertünk átmenni. Ha valaki itt át akar menni, mindenképpen erősen redőzött, keménytalpú bakancsot és túrabotot vigyen magával. Mi itt megálltunk, a csodálatos tájjal a háttérben elfogyasztottuk az ebédünket, beszéltünk egy lefelé tartó túrázóval, aki elmondta, hogy fent a hágón nagyon nagy szél fúj, és ő visszafordult, mert nem sziklamászó.
Lassan mi is visszaindultunk, kb 1 óra alatt az erőltetéstől remegő combokkal elértük az autót és visszakanyarogtunk Sougiába. Itt ismét várt minket a selymes tenger, a meztelenség és egy finom vacsora garnélával és szuvlakival, ezúttal frissen facsart narancslével – az előző éjszakai alkoholfogyasztás kompenzálásaként.
5. nap
3 csodálatos Sougiai nap után továbbindultunk keletre a kedvenc falunk: Plakias, illetve Chora Sfakion (vagy Sfakia) irányába. A távolság Sfakiáig minössze pár kilométer lehet, de járhatatlan a terep (ezen a részen van a Samaria szurdok is), ezért ehhez a távolsághoz fel kell menni az északi partra, és újból lejönni délre, ami összesen vagy 80 km autózást jelent.
Reggel még gyorsan vettem a kedvenc Sougiai sajtos-sonkás pitémből, lementünk a tengerpartra, ahol egyetlen lány jógázott félmeztelenül a reggeli nap fényében. Ledobáltuk a ruháinkat, fürödtünk egyet a tengerben csak úgy a napi klimatizálás érdekében, gyors törölközés és indulás az ezer kanyar felé. Az északról Chora Sfakionba vezető út viszonylag jól kiépített és gyönyörű, délen egy óriási szerpentinnel a tengerparti hegyeken. Aki erre jár, ne hagyja ki.
Sfakiánál az emlékezetem szerint próbáltuk megtalálni a nudista strandot (Filaki), sikertelenül. A faluban igazítottak el, hogy keressem a Vritomartis nudista(!) hotelt és a mellett van a strand. A hotel valójában a Chora Sfakionba vezető úton van, tehát visszafelé ki kellett mennünk a faluból. Egy kis aszfaltút vezetett le a strandhoz, ahol már előre ki van írva, hogy itt mindenki felejtse el a ruhát. Már a parkoló is a strand része, sőt vagy egy kis tengerparti bár, ahol a vendégek fele is meztelen volt. Itt töltöttük a koradélutánt, és meg kellett állapítanunk, hogy ez a strand még egy kicsit szabadabb, mint azok a nudista strandok, ahol eddig voltunk. Emberek önfeledten beszélgetnek csoportokban meztelenül, ruha nélkül elsétálnak egy üdítőért. Még többedik hónapos terhes lányt is láttunk.
Kíváncsiságunktól vezérelve induláskor beugrottunk a Vritomartis szállodába, körülnézni. A recepciós hölgy mindenről tájékoztatott, és mondta, hogy nyugodtan menjünk be a szálloda parkjába körülnézni. A szálloda a domboldalon fekszik, messze minden településtől, 100 méterre a tengertől (itt sziklaszirtek vannak) és 500 méterre az iménti strandtól. A szálloda területe egy gyönyörű zöld park medencékkel, strandröplabdával, stb. és kivétel nélkül mindenki meztelen (az épületen belül az etikett megkívánja a ruhaviselést). Az árak szobánként és éjszakánként 70-100 euró között vannak és a recepciós szerint hónapokkal előre kell foglalni őszre és tavaszra, nyáron pedig kevesebb a vendég.
Tovább indultunk keletre. A festői Frangokastelloban meg sem álltunk, sőt a szerpentines tengerparti út sem hatott meg annyira hogy megálljunk, robogtunk Plakiasba, amibe még tavaly beleszerettünk.
Plakias egy Sougiánál valamivel nagyobb, de sokkal jobban megközelíthető falu, és sokkal alkalmasabb a turisták fogadására. 800 méter hosszú, lassan mélyülő homokos strandja van, aminek az utolsó 200 méterén fürdőruhás embert nem látni, de napernyők, napozóágyak és zuhanyok vannak. Mivel tűzött a nap, végigszáguldottunk a parti úton, leraktuk az autót, átsiettünk a forró homokon, ledobtuk ruháinkat és élveztük a nap, víz és a homok simogatását. Ez után egy késői ebéd következett az egyik parti gyrososnál, kb 10 perc alatt találtunk nagyon szép szállást 35 euróért (biztos lett volna olcsóbb is, de egyszerűen sajnáltuk az időt 5 euró miatt szálláskereséssel tölteni, 40 euróért szállodai szoba is lett volna). Az apartmanban leraktuk a holminkat és siettünk is vissza a tengerpartra kiélvezni az esti napsütést és a meleg tengert. Csak napnyugta környékén, amikor a feltámadó szelet a nap ereje már nem kompenzálta indultunk el vacsorázni, stílusosan ismét egy tengerparti étterembe.
6. nap
A délelőttöt a szokásos meztelen strandolással töltöttük a plakiasi tengerparton. Sokáig tanakodtunk, hogy nosztalgiából visszamenjünk-e a Komosi tengerpartra - ahol tavaly, életünkben először szabadultunk meg a fürdőruháinktól, a viszonylag kis forgalmú, elsősorban fiatal párok által látogatott több kilométeres homokos tengerparton – végül úgy döntöttünk, látva a hegyek felett fenyegető felhőket, hogy új, közelebbi tengerpartokat fedezünk fel. Autóba ültünk és kb. 5 perc múlva a Plakiast keleten lezáró hegy túloldalán voltunk. A Damnoni beach útjelzést követve elértünk az Amoudi tengerpartra, amin túl hajtottunk, és leraktuk az autót. A földút egy szikla oldalába mászik fel, a túloldalán pedig nagyszerű kilátás van a Mikro-Amoudi beachre, ami egy kis nudista paradicsom. A sziklák által közrezárt kis öbölben vannak napernyők, napágyak és zuhany. A föveny a homok és aprókavics közötti állagú, strandolásra tökéletesen megfelel. Gyorsan mélyül, vagyis nincsenek átbukó hullámok, viszont a hullámok kellemesen ringatják az embert fel- és le. Ebben a kis öbölben csak meztelen emberek voltak, és összességében ez lett az egyik kedvenc nudista strandunk az eddig meglátogatottak közül. Délután 4 óra felé kénytelenek voltunk itthagyni ezt a kis paradicsomot, mivel másnap reggel indult a hajónk Santorinire. Kb. 15 perccel később már a hirtelen ránktörő viharral és záporokkal küzdöttünk a hegyek között, így valószínűleg pont időben jöttünk el a tengerpartról, még ha fájó szívvel is.
A Hersonissosba vezető út felváltva esővel, és viharos széllökésekkel járt, a kanyargós hegyi úton láttunk egy felborult kis Suzuki terepjárót is turistákkal (talán vízráfutás volt) de a mentő szerencsére már kiért. Este leadtuk az autót, és a lerobbant de legalább zajos apartmanban próbáltuk kialudni magunkat másnapra, sikertelenül.
7. nap
Megkezdődött kétnapos kálváriánk a Santorinire jutásban. Az előző napi vihar tovább erősödött, nem volt kifejezetten jó idő. Taxi vitt el minket a Heraklioni kikötőbe, ahol közölték velünk, hogy a Santorinire naponta induló katamarán nem indul a szél miatt. Kb. 3 óránkba tellett mire kiderítettük, hogy aznap már nincs több hajó, semmi garancia nincs arra, hogy a katamarán másnap el tud indulni, és nehezen, de visszaadták a jegyek árát. A másnap reggel „biztosan induló” kompra vettünk jegyet, a hajótársaság képviselője elmondta, hogy ez biztosan el fog tudni menni Santorinire. Az utazási irodánk képviselője szerzett nekünk szobát erre az éjszakára Amoudarán (Herakliontól keletre), de a taxit nekünk kellett fizetnünk. Amoudarán az időjárás miatt gyakorlatilag csak ettünk, pihentünk, vártuk a másnapi indulási lehetőséget.
8. nap
Amikor a taxi másnap kitett a kikötőben, az ígért komp sehol sem volt. Tájékoztattak, hogy a viharos idő miatt nem engedték el Santoriniből, még ott várja az indulást (ennek ellenére, furcsa hogy a hajó 2 órával később befutott, noha az út 4.5 órás). Elmondták, hogy este 20:00-i indulás várható, de ígérni semmit sem ígérhetnek. A napot a vasárnapi Heraklionban töltöttük, ahol minden üzlet be volt zárva, egyedül az éttermek voltak nyitva. Nagyon lassan telt az idő. Este 6-kor felengedtek a kompra, majd 8-kor bemondták, hogy a kikötő nem engedi kifutni a hajót, mindenki maradjon a fedélzeten (foglaljon lakókabint, egyen a méregdrága étteremben) mert bármikor kifuthatunk. Ez így ment reggel 7-ig, miközben körülöttünk minden nagy hajó be- és kifutott, valamiért csak mi voltunk annyira veszélyeztetettek, hogy nem engedtek kifutni. Valamiért az volt az érzésem, hogy a CanA ferries hajótársaság csak a pénzünket akarta, hiszen ha sok időt vagyunk kénytelenek a hajón tölteni, akkor sok pénzt költünk (addigra, mivel már 24 órája nem indult hajó Santorinire, nagyon sokan voltunk a fedélzeten).
9. nap
Másnap reggel 7-kor kitűnően hajózható tengeren indultunk el, és dél körül végre kikötöttünk Santorinin. Itt a transzfer valószínűleg már legalább egy órája várt minket, ezért köszönet az utazási irodának. Telefonon ez alatt a két nap alatt azért próbálták tartani bennünk a lelket. A transzfer elvitt a vulkánsziget délkeleti lejtőjén lévő Kamariba, ami egy kis üdülőfalu, hasonlít Plakiasra, csak az a különbség, hogy itt ez az egyik legnagyobb, míg Krétán az volt az egyik legkisebb.
Az idő még továbbra sem volt igazán kedvező, bár a hét többi részére jó idővel kecsegtetett. Másnap reggeli kezdéssel béreltünk autót (Hyundai Atos) 4 napra a sziget bejárásához (25 EUR/nap teljes biztosítással). A tengerparton sétálva megállapítottuk, hogy Santorini lényegesen drágább Krétánál. Az ottani 6-8 eurós ételek itt rendre 8-10 eurósak voltak és ráadásul Santorinin sehol nem kaptunk grátisz ouzót vagy süteményt. Ettünk egyet a parton (kardhal és souvlaki – meggyőződésem, hogy jelentős mértékben hozzájárulunk a kardhal kipusztulásához ez alatt a nyaralás alatt), majd az idegenvezetővel konzultálva megtudtuk, hogy este búcsú lesz a faluban.
Este már nagyon hideg szél fújt, hosszú nadrágban és pulóverben mentünk a helyi búcsút megnézni és még ez is kevés volt (lehetett vagy 18 fok – ami szeptember végén Magyarországon nem rossz, ott viszont nagyon hideg volt).
A búcsúban a falubéliek teljesen „eleresztik” magukat, de nem hagyják a tanácstalan turistákat sem kívülállóként. Egy fiatal görög srác megkínált helyi fehérborral, műanyagpoharat is adott és vagy kétszer kéretlenül utántöltötte nekünk. A falusiak igyenkajaként egy óriáskondér favát főztek (sárgaborsó főzelék) és mindenki aki a kondérhoz járult (legyen az turista vagy falubéli) kapott egy adag favát, szardíniát, olivabogyót, töltött szőlőlevelet, sajtot, kenyeret, és ha kért, bort is. Aztán a zenekar kezdett játszani, énekes is volt, és villámgyorsan összekapaszkodós görög táncokat kezdtek járni. Bár nagyon tetszett az élmény, annyira hideg volt, hogy viszonylag gyorsan leléptünk.
10. nap
Reggel egy kamari középkorú hölgy vett fel a bérelt autóval, elvitt az irodába ahol kb. 3 perc alatt elintéztük a formaságokat és indultunk felfedezni a szigetet. Mostanra már nyaralásunk nagyobb részén túl voltunk, ezért feleségemmel eldöntöttünk, hogy hacsak lehet, már nem akarunk fürdőruhát húzni a nyaralás alatt – és ez egy izgalmas játékká is vált.
Ezen a napon a sziget déli részét fedeztük fel. Mindenek előtt meglepett, hogy milyen kicsi a sziget Krétához viszonyítva. A saját (némileg agresszív) vezetési stílusommal Kamariról a sziget bármelyik pontját el lehetett érni legfeljebb 40-50 perc alatt. Reggel a sziget legmagasabb pontján, a Kamari melletti hegy kolostorjánál kezdtünk, ahonnan belátni az egész szigetet, majd tovább mentünk délre.
A sziget legdélebbi pontja a Faros világítótorony, ahol szép kilátás van a sziklákra és a kalderára is (ez az egykori 1100 m magas vulkán összeomlásakor keletkezett beltenger). Végig lehet látni Santorini sarló alakú karéját. Farosról kb. 10 perc alatt elértük a Red beach nevű tengerpartot, ahol nem is annyira a tengerpart vörös, hanem a felette lévő óriási szikla. Mire odaértünk, turisták özönlötték el a partot, így internetes leírások alapján átmentünk ezen a részen, átmásztunk a következő sziklán, és 1-2 órát töltöttünk egy kicsi, kavicsos tengerparton, rálátással a Red beachre. Itt mindössze egy pár és egy egyedülálló férfi volt rajtunk kívül, természetesen meztelenül.
Visszafelé átverekedtük magunkat ismét a red beachi tömegen, autóba szálltunk és újabb 15 perc múlva már meztelenül napoztunk Vlychada tengerpartján. Vlychada egyértelműen a legnagyobb és legszebb olyan tengerpart, amit nudisták is használnak. A napágyakon túl kb. 100 métert kellett sétálnunk, és már csak meztelen embereket láttunk magunk körül. A tenger itt is kavicsos, helyenként sötétszürke homokos, a föveny mögött pedig 10-15 méter magas tufából, habkőből kialakult futurisztikus sziklaformációk. Ez a tufa annyira könnyű, hogy bár kemény, ha egy követ bedobunk a vízbe, az úszik a víz felszínén.
A nap nagyobb részét Vlychadán töltöttük, 4 óra felé átautóztunk Perissába, ami egy a Kamarihoz hasonló üdülőfalu, és itt találtunk olcsó éttermet is. Ekkor csak egy gyrost ettünk, és indultunk tovább. Az útikalauzok az innen útba eső Emporio-t látogatásra érdemesnek tartják, és ezt csak megerősíteni tudom. Leraktuk a kocsit egy félreeső helyen és bementünk a településre. Itt valóságos labirintus van a csak gyalog járható kis sikátorokból. Minden épület fehérre meszelve, minden ajtó és ablak kék, rengeteg kápolna. Igazi mesevilág, vagy az ember azt hinné, hogy ilyen csak filmen létezhet. Innen átautóztunk Pyrgosba, ami talán a legmagasabban lévő település a szigeten, egy dombtetőre épült. Itt is kis sikátorok, csodaszép templomok vannak, gyönyörű kilátással minden irányba a tengerre és a szigetre. Itt ittunk egy-egy frappét 3-3 euróért, és láttuk, ahogy egy ortodox pap este 6-kor kivonult harangozni. Nagyon romantikus volt, ezeket a településeket senkinek sem szabad kihagyni.
Este egy kamari étteremben ettünk egy kétszemélyes, saját kérésünkre összeállított haltálat 4-féle hallal (red mullet, tengeri keszeg, boque és sand smelt), ami 30 euróba került. Életemben nem ettem még ennyi halat együltő helyemben. Érdekesség volt az a kicsi, kb 2-3 cm hosszú hal (sand smelt – talán aprólazac?), amiből vagy 100 db-ot szolgáltak fel mintegy sültkrumpli helyettesítésként. Ezt a halfajtát egészében (fejjel együtt) kell megenni.
11. nap
A mai cél a sziget közepe és a kráterperem falvak voltak, amelyek Santorini valódi szimbólumai a kék-fehér épületekkel és a függőlegesen, meredeken tengerbe zuhanó sziklafalakkal, melyek a vulkán katasztrófájakor alakultak ki.
Mivel biztosak voltunk benne, hogy forróság fogad odafent, a délelőttöt fürdéssel (és természetesen meztelen fürdéssel) akartuk tölteni, ezért idegenvezetőnk útmutatását követve megkerestük a monolythosi strandot. Valójában meztelen fürdésre innen jóval messzebb van lehetőség. A monolithosi kikötőt északra elhagyva addig mentünk, amíg az út a sziget belseje felé nem kanyarodik. Itt egy tavernát jobbról megkerülve még egy darabig megy aszfaltút a parton, majd az is elkanyarodik. Itt hagytuk az autót, és sétáltunk még 100 métert északra. A tengerpart itt nagyon keskeny, mindössze 4-5 méter széles, és Vlychadához hasonló tufa sziklaperem szegélyezi. Itt megláttunk egy meztelenül napozó fiút, és kicsit arrébb letelepedtünk. Később egy további pár és még egy férfi csatlakozott. Ezen a helyen is inkább kavicsos a part, de ahol homok van, az olyan fekete, mint a mák. Rövid ideig fürödtünk, napoztunk, és indultunk a kráterperemre.
A peremen valójában három, egybeépült falu van. Az első és a legnagyobb Fira a sziget fővárosa. Ettől északra és kicsit magasabban Firostefani, még északabbra és még magasabban Imerovigli van. Szerencsére Fira-ban nem találtam parkolóhelyet, mert elrontotta volna a kedvemet a turistaáradat, ehelyett csak Firostefaniban tudtam megállni. A kráterperem mentén több kis sikátorszerű utca fut végig, ebből mennek felfelé és lefelé lépcsők a szállodákhoz, kávéházakhoz és éttermekhez. Alattunk a 2-300 méteres mélység.
Hogy rövid leírást adjak a három településről: Fira a turizmusról és a boltokról szól. A város alatt van a sziget régi kikötője és a luxushajók, Santorinit naponta látogató turistahajók itt rakják ki utasaikat, ahol a pár száz lépcsős kapaszkodót a peremre szamárháton van felvonón teszik meg a turisták, és sok idejük nincs hogy másfelé is elnézzenek, ezért Fira napközben zsúfolt, éjjel már sokkal elviselhetőbb légkörű. Firostefani a csodálatos panorámájú, úszómedencés apartmanok települése, Imerovigli pedig a kevésbé felfedezett, és nekem sokkal jobban tetsző település.
Firostefaniból először Imeroviglibe sétáltunk, ahol egy körpanorámás étteremben foglaltunk az esti naplementére asztalt. Majd végig lesétáltunk Firába, ahonnan hamarosan elmenekültünk a hőségben. A három település teljes hosszában 3 óra alatt bejárható. A hőségből 15 perc alatt visszaszaladtunk a monolithosi partra, ahol újabb fél óra fürdés után visszaautóztunk a szállásunkra. Itt zuhanyzás után a korábbiakból okulva hosszú nadrágot húztunk és vittünk magunkkal pulóvert is a vacsorára. A gyönyörű panorámát és naplementét nem lehet leírni, vacsorára előételként fűszeres sajtot és tzatzikit, majd garnélából készült souvlakit és kleftiko bárányt ettünk (itt levével együtt összesütik zöldségekkel és krumplival a bárányt) és ketten megittunk egy 2 dl-es ouzót. Egyszerűen tökéletes volt, bár 50 eurót hagytunk ott.
12. nap
Ez a nap az északi szigetrész számára lett kijelölve. Reggel mindjárt autóba ültük és felkerestük a legészakibb kráterperem-falut, Oia-t (ejtsd: Íja). Ez az előző háromhoz hasonló felépítésű, valamivel alacsonyabban fekszik a caldera felett, és sok művész lakik itt. Nagyon sok képzőművészeti bolt található meg itt.
Amikor igazán kezdett meleg lenni, fürdeni szerettünk volna. Az idegenvezetőnk leírása alapján Baxedesnél szoktak lenni nudisták. Ezt a tengerpartot alaposan felmértük. Valóban itt kilométerhosszan vannak csábító tengerpartok, de minden tökéletesen kihalt volt, ezért inkább Vlychada mellett döntöttünk megint. Kora délután már Vlychadán meztelenkedtünk, elszaladtunk vacsorázni a perissai olcsóbb éttermekhez (itt egy fenséges spagettit ettem, amit Olaszországban is megirigyelnének), késő délután pedig visszamentünk Vlychadára. Még sokszor fürödtünk aznap a tengerben, és meztelenül a tengerparton vártuk meg a naplementét, ami még csodálatosabb volt, mint előző nap. Rajtunk kívül még néhány más nudista pár is ottmaradt egész idő alatt, de mivel a strand nagy, nem zavartuk egymást.
13. nap
Délelőtt az autóval elérhetetlen tengerpartokat szerettük volna hajóval felfedezni. Annyit megtudtunk, hogy a Red beach mellől indulnak a hajók, de megérkezve a kikötőben csak azt láttuk kiírva, hogy innen el lehet menni a white beachre és a lovers beachre, de időpontok nem voltak kirakva, a tavernában pedig csak annyit mondtak, hogy hajó kb 10.30 – 11.00 körül szokott lenni. Ezért úgy döntöttünk, gyalog fedezzük fel a partot. Ismét átgyalogoltunk (átmásztunk) a red beachen, és meztelenül fürödtünk egyet a túloldalon lévő kis öbölben. Majd továbbmentünk, de nemsokára egy áthatolhatatlan szirthez értünk. Egy szimpatikus német házaspár tört angolsággal megpróbálta elmagyarázni, hogy honnan láthatunk rá a white beachre, és a következő másfél órát ezzel próbálkozva töltöttük, sikertelenül. Végül egy másik irányból legurultunk Vlychada beachez, hogy nyaralásunk utolsó meztelen lehetőségeit is kihasználjuk fürdéssel és napozással. Fürdés után Perissán ettünk egy késői ebédet, és felmentünk naplementét nézni, vásárolni – körülnézni Firostefaniba a kráterperemhez újból. A naplementére beültünk ismét egy csodálatos panorámájú, szélmalomból kialakított kávézóba, ahol ittunk 2 db. 7 eurós frappét (jégkrémet tesznek bele) és utána sétáltunk egy nagyot.
14. nap
A hazautazás napja. Erre a napra volt befizetve az egyetlen szervezett programunk, a vulkántúra. 10:30-kor felszedett a busz, 11-kor már a háromárbocos vitorlásnak álcázott motoros hajón voltunk és indultunk a caldera közepén lévő vulkánra. A vulkán kb. 200 m magas, és az utolsó kitörés valamikor az 50-es években volt. Nagy lávafolyamok látszanak, helyenként a kőzet 60-70 fokos, a felső kráternél kénkirakódást lehet látni, és a kén-dioxid záptojás szaga érződik. Innen visszasiettünk a hajóhoz, ami átment a másik vulkánszigethez és kikötött egy kis öbölben. Innen kb. 100 m úszással lehetett bejutni egy szűk öbölbe, ahol piros iszapos a víz és kb. 35 fokos.
Innen a hajó tovább hajózott a Santoriniről leszakadt, de a vulkánkaréjhoz hasonló Thirassia szigetre, ami pont úgy néz ki mint a Fira-Firostefani rész, de itt alig van turizmus. A kikötőben sok csábító étterem van, de mi kalandra vágytunk, ezért megmásztuk a meredélyt. Fönt, 200 m magasságban egy zseniális étteremtulajdonos minden vendéget levadászott, a nyers souvlaki nyársat kell kiválasztani, és az orrunk előtt sütik meg. Mindehhez gyönyörű panoráma és olcsó Mythos sör társul. A felső település egy kis falu, ami egész Santorini után nekünk kicsit érdektelen volt. Hacsak valaki nem a kihívások embere, annak azt tanácsolom, hogy a lenti éttermeknél és fürdéssel töltse a rendelkezésre álló 1-2 órát. A hajó lassan visszaindult, este 6-ra már Kamariban voltunk, ahol a 21:30-kor érkező transzferig vásárlással szerettük volna tölteni az időt, de a Santorini boltok elképesztően fantáziátlanok és nagyon uniformizált az árukészletük.
Ennyi volt ez a nagyszerű nyaralás. Remélem másoknak is kedvet csináltam Krétához, Santorinihez és a meztelen nyaralás élményeinek kipróbálásához. Csak bátran!
András
