A gavdosi kompok indulása erősen időjárás függő, ezért több tapasztalt embertől is hallottam, hogy fel kell készülni, egy 2 napra tervezett gavdosi kiruccanás akár 10 naposra is elnyúlhat. Ráadásként miután a görögök bevezettek nyár elején egy EU-s szabályt, a gavdosra járó kompok nagy részét le kellett állítani, mert nem feleltek meg a követelményeknek, egyedül egy kicsi, csak személyszállításra alkalmas, és az időjárásnak leginkább kitett hajó maradt használatban, a menetrendet viszont csak pár napra előre tudták megmondani.
A felkészülésként még vettünk egy Samsonite utazó babaágyat (szúnyoghálós, kézitáska méretre összecsukható típus) ami befért a nagybőröndünkbe és egy esernyőre csukható babakocsit. Természetesen a baba cuccai tették ki az utazóholmi 2/3-át: pelenkák, bébiételek, babaágy, babakocsi, takarók, ruhák, cumisüvegek, tápszer, stb. Ezzel együtt, hárman 27 kg + a kézipoggyászok rakománnyal indultunk neki Krétának, azt kell mondjam, jól felkészülten.

1. nap
Ferihegyre időben érkeztünk, szinte az elsők között kezdtük meg a check-int.  Kb. negyed órát kellett ácsorognunk így is néhány technikai probléma miatt (nyomtató nem működött, és hasonlók). A váróba érve aztán kiderült, hogy 1.5 óra késéssel indul a Malév charter.
Ez persze nem mindegy, hiszen egy autó felvétele és 200 km autózás volt még előttünk Paleochoráig aznapra, az eredeti 12:30-as érkezés sokkal kedvezőbb lett volna, mint a 14:00 órai.
A babakocsit egészen a repülőgépig elvihettük, ott vették el tőlünk a rakodómunkások, és hasonló módon Heraklionban a repülőgépnél vissza is kaptuk.
A reptéren az Athens Car képviselője névtáblával várt, majd megmutatta az autót, amivel csak két gond volt: egy Hyundai Getz helyett csak egy i10 volt, ami talán két kategóriával is kisebb (kisebb utastér, kisebb csomagtér, kisebb motor és tank), persze ugyanazért az árért, továbbá az előre leegyeztetett gyerekülés sem volt sehol. A tankban annyi benzin, amivel az első kútig el tudok gurulni. A képviselő sajnálkozott, és mivel egyedül volt, két mondattal elirányított a központba, hogy majd ott adnak gyerekülést.
Be az autóba, tankolás, aztán a "központ" keresése - talán 1 órát is kavarogtunk Heraklionban az általa megadott kereszteződés körül, mire megtaláltuk a célt és a gyerekülést. Az otthonról hozott GPS-t beüzemeltem, és a tervhez képest nagy késéssel, de robogtunk a kelet-nyugati "autópályán" Paleochora felé. Közben hamar kiderült, Krétán ami az utakat illeti sem térképre, sem GPS-re nem szabad hallgatni, csak és kizárólag az útjelző táblákra. Este megnézve ugyanis a GPS egy jó 30-40 kilométeres kerülővel vitt el a célig, elküldött egészen Kissamosig, ahelyett, hogy jóval korábban levitt volna a Paleochorai főútra. Így délre fordulva nem főúton, hanem keskeny utacskán haladunk, ami gyönyörű szurdokon (alagutak és forgalomirányító lámpák), völgyeken visz keresztül, helyenként narancsligetek, máshol szelídgesztenye fák között. Már jártunk erre korábban, mégis nagyon tetszik.
Rátérve a paleochorai főútra, kiderül, hogy folyamatosan, szakaszokban építik, viaduktok készülnek - ez az észak-déli útvonal egyre gyorsabbá válik.



Paleochorába alkonyatra értünk, és a 3. próbálkozásra mindjárt találtunk is 35 EUR-ért óriási szobát konyhával, tengeri kilátással. Tengeri fürdőzésre aznap már nem került sor (ettől megfosztott bennünket a MALÉV), hanem csak kipakoltunk, és becéloztunk egy közeli éttermet, ahol évek után végre ismét ehettem kardhalat. A vacsora után következetesen kihozták kis üvegben a kb. 1.5 dl-nyi rakit (helyi törkölypálinka) két pohárral. A baba cumiját sajnos a szálláson hagytuk, amit a baba 10 percnyi ordítással honorált, mialatt a feleségem visszaszaladt a szállásra - kellemes élmény egy étterem közepén ülni úgy, hogy mindenki minket bámul. :)

2. nap
A reggelt egy gyors bevásárlással kezdtem: sajt, sonka, paradicsom, olivabogyó és kenyér az egyik "szupermarketből". Közben érdeklődve szemlélem Paleochorát. Kedves kisváros egy félszigetre telepedve. Északról a 200-300 méter magas hegyek, keletről és nyugatról hosszú, homokos tengerpartok határolják. Délen, a félsziget csúcsán lévő dombon egy vár áll, azon túl pedig egy nagyobb kikötő. A településen régi és új házak, sok apartmanház, egy főtér kiülős kávéházakkal (és itt öszpontosul a pékségek és húsboltok nagy része is). Itt-ott sikátorok. Járdák nincsenek, ahol vannak, ott viszont 20 cm magasak, az autósok meg száguldoznak és egyáltalán nincsenek tekintettel a gyalogosokra - babakocsival egy rémálom. Összességében mégis egy nagyon is szerethető város. Még a rengeteg parkoló autó sem rontja el az összképet: a hétvégéken az észak-krétai görögök tömegesen járnak le weekendezni.



Reggeli után babakocsival vágunk neki a hosszú Paleochorai homokos strandnak. Tehetjük, mert a nedves homokban nem süllyed el a kerék, és így sétáljuk le a pár száz métert a nudista partszakaszig. Ott vetkőzés és strandolás, persze valaki mindig a babával van.
Kellemes strandrész, a nudistáknak még napernyők és zuhany is jutottak - pedig ők általában leszorulnak a civilizáció térképéről és csak a fürdőruhás strandok vége, az eldugott sarkok szoktak jutni. Paleochorában ez nem így van.
A délelőtti fürdés után a biztonság kedvéért veszünk egy napernyőt 6 euróért, és átautózunk a Paleochorától keletre fekvő Gialaskari beachre. Ehhez 2-3 kilométert sziklás-köves földúton kell megtenni. Időközben teljesen elhagyatott, de fürdésre alkalmas tengerpartok mellett megyünk el.



Gialaskari az út végén lévő félsziget nyakánál lévő strandhármas északkeleti része. Nagyrészt nudisták foglalják el, itt is vannak napernyők és zuhanyzók. A dél-Krétát átszelő E4-es túraút ide fut be, a túrázók közül sokan megkérkeznek erre a strandra, ledobják minden ruhájukat, és meztelenül úsznak egyet mielőtt tovább túráznának.
Nem akarunk 6 eurót fizetni egy napernyőért egy délutánra, ezért felállítjuk az újonnan szerzett napernyőnket. Pár percen belül már rohanhatok is (persze pucéran) a széllel együtt bukdácsoló ernyő után. Másodszorra már jól leszúrom, sok kővel megerősítve. A tenger kellemes, 26°C körüli.
Este még leellenőrizzük a gavdosi kompindulást. A jegyárusítók délelőtt és este vannak csak nyitva. Az árusító hölgy szerint a viszonylag komoly hullámverés ellenére a komp minden bizonnyal indul másnap reggel 8:30-kor, a jegyet ráérünk 8:00-kor megvenni.
Elsétálunk a Methexis tavernába, amiről nagyon jókat olvastam interneten, mint eredeti görög tavernáról. Az első benyomások nem túl jók: műfű van az asztalok alatt, egy óriás plazmán focimeccs megy, a konyhában pedig a "cooked" ételek közül alig van választék - egy adag bárány, fél adag nyúl és hasonlók.
Itt kell egy kis kitérőt tenni a krétai konyháról. Az autentikus éttermekben (melyek gyakran családi éttermek) az anyuka, vagy nagymama a főszakács, aki napközben nagy adag, autentikus krétai ételeket készít el, melyeket melegen tartanak estig. Ezek mindenféle húsok, különböző finom köretekkel - ezek szólnak igazán Krétáról.
Ha ezek elfogynak, akkor maradnak a sokkal egyszerűbb ételek - a jégen lévő (friss) halakat megsütik és krumplival, rizzsel tálalják, vagy hasonlóan megsütnek pár húst (bárány, marha, sertés, stb. akár roston, akár souvlaki formában (nyárs)) és ezt tálalják rizzsel krumplival.
A krétai konyha egyértelműen nem ez az utóbbi. A krétai konyha arról szól, hogy bemegyünk az étterem konyhájába, megnézzük, hogy milyen fogások vannak készen, vagy mik készültek már el, és abból választunk. Ezt a Methexisben megtehetjük, de lehetőleg ne vasárnap este, mert ahogy a pincér fogalmazott "vasárnap az észak-krétaiak ebédre felzabálnak mindent, aztán hazaindulnak".
Jobb híján megrendelünk egy kétszemélyes grilltálat egy tzatzikivel és fél liter "ház borá"-val. A grilltál erősen felejthető. De a végén még kihoznak egy jó adag rakit, amit nagyrészt én iszok meg, és kóvályogva gyaloglunk haza.

3. nap
Reggel fejfájással és későn ébredek. A 3 órás kompúthoz nem sok kedvem van, ez megspékeli az eddigi kockázatokkal kapcsolatos aggodalmamat, végül úgy döntünk: Gavdos elmarad. Kénytelenek leszünk negyedszer is visszajönni.
A reggelizéssel és a pakolással az egész délelőtt elmegy, dél körül indulunk Sougiába. Megint nem a GPS-t kell követni - hol óriási kerülőre vinne, hol pedig néhány 100 méter érdekében levinne az aszfaltútról egy olyan földutacskára, ahol még a kis autó is alig férne el a kőkerítések között. Meredek hegyeken, sok szerpentinen, keskeny utacskán megyünk először sokáig felfelé, majd nagyon sokáig lefelé, végül több év után újból begurulunk Sougiába, ami legutóbb a kedvenc helyünk volt.



Az első szállást el is foglaltuk, ez közvetlenül a tengerpartra néző kis szobácska volt, 35 EUR-ért, hűtővel, erkéllyel. A tulajdonos még egy gázmelegítőt is adott a kérésünkre. A szoba elfoglalásakor az angolul nem beszélő görög szobalány amint meglátta a babánkat, mindjárt kikapta a babakocsiból és játszani kezdett vele - számunkra szokatlan, de el tudjuk fogadni más nemzetek temperamentumát. Aranyos jelenet volt, de meglepő.
Ebéd után mindjárt  betértünk a sougiai pékségbe és vettünk a 1.5 eurós sonkás-sajtos pitéből, ami a legutóbbi alkalommal kellemes benyomást tett rám, majd irány a sougiai strand naturista része.



Ez utóbbit nem nehéz megtalálni. A falu előtti partszakasz van vagy 500-600 méteres és csak az aszfaltút előtti partszakasz (ami a vendéglőkhöz közel van) a fürdőruhás. Távolodva ettől, egyre több meztelen ember van, végül a facsoport (és a strandröplabda pálya) után már egyöntetűen mindenki meztelen. A facsoporton túl van egy kialakított parkolórész, ahonnan a legtöbben már úgy mennek le a partig, hogy minden ruhájukat az autóban hagyták. Jónéhány sátor is van a parton, lakóik vagy hippik, vagy túrázók, akik általában csak annyi időre húznak fel egy-két ruhadarabot, amig besétálnak a faluba vásárolni valamit.



A part óriáskavicsos és nehéz ki-és bejutni a vízbe, mert úszócipő nélkül iszonyatosan nyomja az ember talpát, a víz azonban gyönyörűen átlátszó és meleg. A strand végén lévő sziklák és barlangjaik jó árnyékot adnak, hogy ott töltsük a nap további részét.
Este gondolkodás nélkül beülünk abba a tengerparti étterembe, ahol legutóbb többször is voltunk. Kardhalat eszünk, de ezúttal az emlékeinben élő minőség elmarad, mert nehéz az ízlésünknek igazán megfelelő ételt választani az étlapról. Egyedül a sfakiai pite (kecsketúróval töltött, mézzel vastagon leöntött pite) az, amiért igazán megéri beülni. Persze a ház bora se rossz. A végén jön az elmaradhatatlan raki, aztán alvás.



4. nap
Az alapos reggeli bevásárlás után (helyben sütött, még meleg kenyér, pár csomagolt sajt és felvágott, sok-sok paradicsom) még gondolok egyet és veszek egy a krétai konyhával foglalkozó szakácskönyvet 10 EUR-ért.
Csak strandolást terveztünk erre a napra. Van árnyék a part végi szikláknál de a baba érdekében a déli órákban inkább visszavonulunk sziesztázni a szobánkba, és persze ebédidőben enni egyet a pékség sajtos-sonkás pitéjéből.



Este a babakocsit tolva sétálunk egy nagyot Sougia amúgy nem nagy területén, közben csodáljuk az egészen sötét égboltot. Szeptember van, az orion már este fent van az égbolton.
Másik vendéglőt választunk, ezúttal a faluba vezető főút mentén majdnem átmegyünk a falun, és a rendőrség mögött kialakított hangulatos kert-étteremben ülünk le. Az a benyomásom, hogy a falu rendőrje a tulajdonos. Nagyon jól főznek, kedvezők az árak, és végre ki tudok próbálni néhány krétai specialitást, például egy paradicsom mártással felszolgált nyulat. Egyszerűen isteni. Előételként valamiért rántott sajtot rendelek (talán az egzotikus neve miatt: saganaki cheese), ami mellé is (mint szinte minden mellé) citromot hoznak - és mint kiderül, ez nagyszerű párosítás. A végén még kérnék valami desszertet, de az pont nincs, aztán kérek egy másikat, arra azt mondja a főnök, hogy először együnk meg mindent, aztán döntsünk. Furcsa megközelítés, végül desszert csak annyi marad, amit a végén az ajándék rakival együtt kihoznak.



5. nap
Reggel mindjárt mártózással kezdek, és meglepve tapasztalom, hogy a parton, egymástól 100 méterre két fiatal lány alszik - csak egy-egy hálózsák leterítve a partra. Sehol egy sátor. Az egyikük meztelen, de a másik sincs túlöltözve. Minden bizonnyal túrázók, vagy kalandorok. Mindenesetre ez mutatja, hogy Kréta időjárás és közbiztonság szempontjából mennyire jó hely.

A délelőtt a strandolásé, és délutánra azt tervezzük, hogy eltúrázunk a kb másfél órányira lévő Lissosi romokig, és fürdünk egyet az ottani parton (nincs ott élő település, csak túrázók járnak arra, és állítólag majdnem mindenki meztelenül fürdik).
A napközbeni sziesztában azonban bealszunk, és mire elindulunk, már elég hosszúak az árnyékok. Csak félútig jutunk el, de a lissosi túra ennyi alapján is mindenképpen megéri.



























Sougiától nyugatra, a kikötőtől indul a túra, fel egy gyönyörű szurdokon keresztül. A baba egy kenguruban előttem lóg, a feleségem hozza a fényképezőgépet, vizeket, babakaját, stb. A szurdoknál az eleje a nehezebb, át kell jutni néhány komolyabb sziklán, ami helyenként félméteres lépcsőket jelent, de utána egy kényelmes túrává alakul. A szurdok közepe nagyon látványos - fölénk ívelő sziklafalakkal, fantasztikus és egzotikus növényekkel, majd egy nyíl a szurdok oldala felé irányít - egy meredekebb kapaszkodóval kimászunk a meredek szurdokból, majd megmásszuk a szurdok feletti dombot. Fent a táj már jóval kopárabb, vörös talaj és még egzotikusabb növények tűnnek fel. Mögöttünk a Lefka Ori 2000 méteres csúcsainak látványa. Mivel későre jár, innen fordulunk vissza - bár nagyon sajnáljuk a dolgot - és megint megbeszéljük, hogy legközelebb, kettesben, végig fogjuk járni ezt a túrát, lehet, hogy sátorral és hátizsákkal.



A sougiai strand a nyugati hegyeknek köszönhetően már kezd árnyékba borulni, mire visszaérünk - kitikkadva elgyaloglunk addig a partszakaszig, ami már éppen illendő távolságnak tűnik az éttermektől, ledobáljuk minden ruhánkat és csobbanunk egyet a tengerben.
Vacsoraként csakis a rendőrség mögötti étterem jöhet szóba. Feleségem kipróbál valami helyi specialitást, én csak saganaki sajtot és húsgolyókat (paradicsomszósszal) kérek, vagyis két előételt eszek (egy főétel áráért), ami bőven elegendő.

6. nap
Ideje, hogy tovább álljunk Chora Sfakionba, ahol eredetileg csak 1 éjszakát terveztem, de Gavdos kihagyása miatt megnövelem még kettővel. Sougiából északra kanyarogva (millió kanyar van) megállapítom, hogy pár éven belül Sougia is el fogja veszíteni minden varázsát. A menetrend szerinti járaton kívül már most is naponta 5-6 darab, emeletes turistabusz érkezik - ami legutóbbi látogatásunkkor még nem volt, vagyis az utazási irodák kezdik maguknak felfedezni; a Sougiába vezető utat pedig javítják, szélesítik, ami az elszigeteltségét tovább csökkenti.
A Lefka Ori melletti völgyből az 1100 méter magas hágóra kiérve az Omalos fennsík felé vesszük az irányt. A fennsíkon érezhetően hűvösebb a levegő. Egy kávézóban megállunk egy görögös (török) kávéra és érdeklődünk az omalosi sajtgyár iránt. A vendéglős ad egy útmutatást, ami végül zsákutcának bizonyul. Mindenesetre Chania felé vesszük az irányt, és az északi parti kelet-nyugat irányú "autópályára" lépés előtt még veszünk egy pita gyrost, 2.3 euróért - nem hagy maradandó emléket.



Hamarosan rátérünk a Chora Sfakion felé vezető észak-déli főútra, átkacskaringózunk a hegyek között. Az Imbros szurdok mellé érve ismételten kellemetlen meglepetésben van részem. Legutóbbi látogatásunk óta a szurdok falában haladó hajtűkanyaros, több helyen egynyomtávos (visszatolatós, elengedős) főút mostanra ki van szélesítve és több alagút vezet át az eddigi hajtűkanyaros részen - ismét egy példa arra, hogy a déli part elszigeteltsége csökken, a tömegek megérkezésének egyre kevesebb az akadálya.



Legurulunk Kréta leglátványosabb szerpentinjén az Imbros szurdok mellett és begurulunk Chora Sfakionba. Itt csak első krétai utunkkor jártunk a Samaria szurdok túrával kapcsolatban, de nem tett ránk nagyobb benyomást. Gondoltam, adjunk neki még egy esélyt. Szállást keresünk, egy angolul alig beszélő, bolgár takarítólány vezet végig minket az első apartmanházon, de drágák a szobák. Amikor mondjuk, hogy 30-ért keresünk szobát, halkan, hogy a tulaj meg ne hallja, de elirányít egy másik helyre. Az iránymutatás szerint megyünk, de nyilván nem a célt találjuk meg, mert a következő helyen megint 35 EUR-ért kapunk egy a tengerre néző, erkélyes, nagy szobát. Kérésünkre beraknak egy hűtőt és egy vízforralót is.



Miután kipakoltunk, vissza az autóba, és elgurulunk a közeli Vritomartis naturista szállodához közeli tengerpartra, a Filaki beachre. Már a parkolóban meztelenre vetkőzünk, és úgy sétálunk le a kavicsos partig, majd elfoglalunk egy óriási barlangot (van vagy 60 négyzetméteres). Ez a strand 100%-ban naturista - vannak napernyők, rendes, kiépített zuhany és egy büfé, aminek a látogatásához szintén sokan nem húznak fel ruhát. A Vritomartis hotel és a strand közötti aszfaltúton sokan meztelenül sétálnak, a szálloda minibusza is általában meztelen embereket szállít. A parton lévők nagy része 50-es éveiket taposó német házaspár, elvétve van egy-egy fiatalabb pár, bár meglepő módon látok huszonéves lányt is, aki nyilvánvalóan egyedül van és sportoló típus.



Strandolás után, de még naplemente előtt felautóztunk a 500-600 méter magasan fekvő anopoli fennsíkhoz az oda vezető szerpentinen, hogy megnézzük a Lefka Ori csúcsait.



Este a Chora Sfakioni boltokban bevásárlunk helyi termékekből (elsősorban a reggelihez), és veszünk otthonról is ismert típusú Kritikos bort. Ami a reggeliket illeti, a krétai szakácskönyv adott egy ötletet, és reggelenként margarin helyett olivaolajjal locsoljuk meg a kenyeret. Nagyon finom, és sokkal egészségesebb.



Vacsorára a Chora Sfakion nyugati oldalán lévő parti étterembe, a Three Brothers-be ülünk be. Sajnos a nap már lement, így a naplementét nem az étteremből csodáljuk meg, de az étterem kínálata nagyon jó - sok helyi (sfakiai) étellel. Lamb yachni-t rendelek, ami egy borban párolt helyi étel és nagyon finom, majd (sfakiára való tekintettel) ismét sfakiai pitét, sok mézzel. Az étel kiváló, a végén persze jön az ajándék raki és a szőlő. Egyedül a pincérünk egy kicsit furcsa - marokkói, vagy arab-francia származásúnak mondanám, és sokkal nyomulósabb, pörgősebb, mint a krétaiak - kicsit elviszi a hangulatot, pl. azzal, hogy 5 percen belül háromszor jön kérdezni, hogy választottunk-e már.

7. nap
A reggelit (olivabogyó, olivás kenyér, paradicson, sonka és sajt) az apartmanunk erkélyén, tűző napsütésben fogyasztottuk el.
Délelőtt ismét a Filaki strand felé vettük az irányt, és ott is töltöttük a nap jó részét. Késő délután Frangokastello felé vettük az irányt, hogy ott is meglátogassunk egy szép tengerpartot. A frangokastellói vár után keleti irányban rátértünk a vártól induló parti földútra, és kb. 1 km. után megláttuk a strandot. Valóban szép, és hosszú, homokos strandról van szó, a keleti felében mindenki meztelen.



A partfal viszont elég magas, és gyakorlatilag homokdűnék alkotják. A parti tavernáktól vezetnek le a lépcsők. A nap viszont már annyira alacsonyan jár, hogy meggondoljuk magunkat és inkább a Chora Sfakioni nyugati strandon kapjuk el a nap utolsó sugarait - kényszerűen ezúttal fürdőruhát felhúzva.



Vacsorára a kikötő egyik éttermébe ülünk be. A kiszolgálás és az étterem egyáltalán nem tűnik profinak, ennek ellenére a megrendelt "madárfészek", ami madárfészek alakúra sütött sajtos spagetti, benne báránnyal, kifejezetten finom. Az ajándék raki persze itt sem marad el.



8. nap
Korán, napkeltekor kelünk, és felkészülünk a megtervezett túrára. Gyakorlatilag menet közben reggelizünk.
Autóba ülve elindulunk az Anopoli felé vezető szerpentinen, de 3-4 kilométer megtétele után (gyakorlatilag a szerpentin első kanyarjában) le is tesszük az autót, mert innen indul a Gylka Nera (Sweetwater beach, vagy Édesvíz beach) felé vezető túraútvonal.



Kicsit tartottam az útvonaltól, mert az interneten mindenfélét írnak róla (félelmetes, meg keskeny), valójában viszont egy nagyon jól járható, tulajdonképpen még meredeknek sem nevezhető út. A szerpentintől indulva erős lejtéssel kezd, végig a tengerparti hegyek oldalában túrázunk. Megkerülünk egy öblöt (az öböl aljában, mélyen lent egy óriási barlang látszik), majd egy függőleges sziklafalhoz érünk, ahol a túraút úgy van kimarva a szikla oldalából. Ezen szakasz után a túraútvonal lényegében leér a partra, és a feladat mindössze annyi, hogy a parti óriás sziklákat kell kerülgetni, néhol át kell mászni rajtuk. Nem sétagalopp, kell némi ivóvíz is, de jó túracipővel edzésben nem lévő emberek is könnyen legyalogolhatják az utat. Mi 40 perc alatt leérünk.
A beachez közeledve már messziről meglátunk egy másik túrázó párt - természetesen az első alkalmas helyen leszórták az összes ruhájukat és meztelenül lubickolnak a vízben. A strand túlsó végén van néhány napernyő, meg egy pontonon úszó taverna, de a korai órára való tekintettel a strand különben tök üres. Loutróból és Chora Sfakionból csak jóval 10 óra után indulnak az első hajók. Napközben is a strand keleti fele a nudistáké.



A strand nem tartozik a legszebbek, legjobbak közé (kavicsos), mégis bámulatos. A strand felett van ugyanis az a 600 méter magas, majdnem függőleges sziklafal, amire az anopolii szerpentin felvezet, döbbenetes ezt az óriási hegyet a tengerben lebegve szemlélni. A strand fövenyén több helyen lyukakat képeztek ki, ezekben édesvíz van - nyilván a hegyekből. Némelyik mellé vödröt készítettek - "zuhanyzási" lehetőség.
Korán indulunk vissza, hogy a babával ne a legnagyobb melegben kelljen fölfelé mászni, és gyakorlatilag a délelőttöt megint a Filaki strandon kezdjük. A nap meglepetése: valahogy egy kecske keveredett a strandra, és napernyőről-napernyőre jár, hogy némi árnyékhoz jusson. A büfét üzemeltető férfi intézkedik, és a pásztor hamarosan elviszi a kecskét a pick-upjával.

A szieszta után, késő délután az Imbros szurdoknak vágunk neki, alulról. Két órát szánunk a szurdokra (valójában 3-4 óra kell rá egy irányban), így csak az alsó részét tudjuk felderíteni.  Az alsó rész a Samariahoz képest (de még a Lissosihoz képest is) jellegtelen szurdok, mindössze egyetlen sziklaív van, ami említésre méltó. Eltúrázunk addig, amig a szurdok kiszélesedik, aztán visszafordulunk. Utólag, az internetes információkat, képeket megnézve kiderül, hogy a szurdok északi része a szebb, mert ott van egy újabb szűkület, ami kifejezetten keskeny. Ezért ha valakinek hozzánk hasonlóan nincs 3-4 órája egy túrára, vagy nem akarja azt a logisztikai problémát megoldani, hogy a szurdok egyik végén van az autója, ő pedig a másikon, azt javaslom, hogy Imbros falutól, a szurdokon lefelé kezdjék meg a túrát - onnan két óra alatt látni lehet  a szurdok legszebb részeit.
Vacsorára visszatérünk az első chora sfakioni éjszakánk tavernájába, a Three Brothersbe. Ezúttal itt is csak előételeket eszek, de bőségesen elég.

9. nap
A pakolás után viszonylag korán indulunk a következő úticél felé. Északnak vesszük az irányt, és az autónk hamar megmássza az Imbros szurdok melletti szerpentint, nemsokára a Rethimnon felé tartó "autópályára" csatlakozunk, amiről Rethimnonnál letérünk.
A kitérőnk egy Adele nevű falucskában van, és Agreco Farmnak hívják. Adele-ben elég nehéz megtalálni, de csak addig, amig az Agreco-t hirdető első táblát meg nem találjuk, onnan már sima ügy: szőlőhegyeken és olivaültetvényeken át elautózunk a pár kilométerre lévő farmig.



Ezen krétai utunkra való felkészüléskor mindent megpróbáltam, hogy a krétai konyhához közel kerülhessünk és a krétai parasztok mindennapi életébe bepillantást nyerjünk. Erre volt egy szánalmas próbálkozás az Agreco Farm meglátogatása.
Megérkezésünkkor azonnal kiderült, hogy ez is egy tömegturizmus - intézmény: a szervezett program buszaival érkező, a farmra tűsarkúban érkező (tipikus) turistákat várták welcome drinkkel, klasszikus éttermi terítékkel. A vörösboros poharak az asztalokon burgundis poharak - sehol nincs nyoma a dél-krétán megszokott vizespoharaknak. Nesze - kedves turisták - itt egy kis "krétai" élmény. A szép helyszíntől (és talán az ételektől) eltekintve akár Párizsban, vagy Budapesten is lehettünk volna.
Kis tanakodás után bennünket is hozzácsapnának a csoporthoz: fejenként 46 euróért megnézhetjük a szőlőpréselést (wow!, micsoda kuriózum!) és megehetjük az ebédet.
Természetesen elhárítjuk a kedves ajánlatot, de távozás előtt még végignézzük a birtokot. A boltjuk szép, és egyedi: saját árukból előállított termékek: borok, olivák, szappanok, stb. Nagy olajfa ligetek, gránátalma fák, barackfák - egy kis sétát talán megér, többet nem.
Újra autóba pattanunk, de már nem térünk vissza az autópályára - az Anogia felé haladó "főúton" haladunk. Ez a főút minden szempontból kiérdemi az idézőjelet - keskeny, kanyarog és rendkívül hosszan szinte a semmibe vezet. Helyenként szép (de száraz) folyóvölgyek mellett haladunk el, majd letérünk egy elágazásnál Anogia felé, és az út meredeken emelkedni kezd.
Anogia egy 800-900 méteres tengerszint feletti magasságra épült falu - domboldalban van, minden utcája elég meredek. A falu "elkerülő útján" foglalunk egy az északon fekvő völgyre és az azon túli hegyekre szép kilátással néző szobát 30 EUR-ért egy kedves házinénitől. Újdonság, hogy minden eddigi szálláshelyünkön klíma volt a szobába szerelve, fűtőtestnek nyoma sincs, itt viszont klíma nincs, radiátor van. Ez sokat elárul Kréta szigetének éghajlati különbségeiről.
Lepakolunk, majd ebédelni indulunk le, a belvárosba. A belvárosban szinte minden portán szőnyegeket, szőtteseket árulnak - nem derül ki, hogy ez valami egyedi esemény, vagy mindig így van. Egy a falu főterén lévő kertvendéglőbe beinvitálnak. Étlap nincs is, elsorolnak pár ételt: mi grillezett bárányt és tzatzikit választunk. Összesen 15 EUR-t fizetünk, de ezért a tzatzikin kívül főként csontokat kaptunk csak - legpocsékabb, és árában legrosszabb étkezésünk valaha is Krétán.



Délután nekivágunk annak a célpontnak, amiért egyáltalán Anogiát szállásul választottuk: a Skinakas obszervatóriumnak. Az obszervatórium egész évben mindössze 3-4 nyílt napot hirdet meg, amikor fel lehet menni a Skinakas hegy tetejére (Krétán a legmagasabb, autóval elérhető pont) és be lehet pillantani egy obszervatórium munkatársainak életébe.
Anogia felett az út mindjárt szerpentines emelkedővel indul, ahogy feljutunk az 1100 méteres Nida fennsíkra. Itt a szokásos, fennsíki tájkép: kopár táj, sok birka, körben a Psiloritis hegység 2000 méter feletti teljesen kopár csúcsai.
Az obszervatóriumi úthoz érve az út egysávossá szűkül, és egyre meredekebbé válik. Az aszfalton gyakran óriási kátyúk, helyenként az aszfaltcsík széle beszakadva, leszakadva. Itt-ott korlát, de nem jellemző, óriási mélységek, ahogy felkapaszkodunk az 1900 méteres csúcsra. Csak egy autó jön szembe, a mélység mellett centizve kikerüljük egymást.



A hegytetőn csodálatos panoráma: nyugatról a Psiloritis 2500 méteres hegyei felett még tűz a lemenőben lévő nap, keleten nagyon messze a Lassithi fennsíkot alkotó hegyek, északon a tenger, a tengerparti "magas" hegyek szinte a lábaink alatt, és felülről rálátunk Heraklionra. Délen a déli parti hegylánc eltakarja ugyan a tengert, de szépen látszik a Kofinas 1200 méter magas csúcsa.
Az obszervatórium fő távcsöve egy 1300 miliméter átmérőjű tükörrel rendelkezik, ami 1 tonnát nyom, és érdekessége, hogy 4-5 évente németországba szállítják felújításra. Elképzelésem sincs, hogyan szenvedik le ezen a keskeny, kanyargós úton.
Meghallgatjuk az előadást, feltesszük a kérdéseinket, aztán indulunk le - még 2 órát kellene várni sötétedésig, és egyre hidegebb van - a hegycsúcson erős szél fúj, a babánk pedig inkább a saját ágyára vágyik.
A déli belvárosi éttermi tapasztalatnak köszönhetően hideg vacsorával zárjuk a napunkat és felkészülünk, hogy másnap minél korábban indulhassunk.

10. nap
Gyors reggeli után autóba is pattantunk, és megkezdtük az ereszkedést Anogiából, és vissza indultunk dél felé. Két lehetséges útvonal volt, az egyik Heraklion felé kerülve egy hosszabb, de elvileg gyorsabb, vagy a Psiloritis hegység lábait követve, sok kis falvon keresztül egy kanyargós, rövidebb. Heraklion mellett döntöttünk, és nemsokára már buszok, teherautók között pöfögtünk a város felé, majd ráfordultunk a Heraklionból Mires (Moires) felé vezető főútra.
Ez eleinte valóban főút, két széles sáv, plusz két leállósáv - 100 km/h feletti haladást tesz lehetővé és annak ellenére, hogy folyamatosan építik (új viaduktok, stb.) egy idő után lekeskenyedik és Agia Varvara településen már újra a település főútján a szabálytalanul parkoló autókat kerülgethetjük, helyenként elengedve a szembejövőt.
Agia Varvarától lefordultunk Zaros irányába, és nemsokára már a Psiloritis déli lábai előtt heverő völgyben autóztunk. Zarosban a Vegerazaros nevű tavernát keressük, amit a weblapja alapján szúrtunk ki - sajnos (legalább is számunkra) vegetáriánus étterem, de tartanak főzőtanfolyamokat és a farmjukat is meg lehet látogatni.
Beülünk (közvetlenül Zaros főutcáján van), és mondjuk, hogy enni szeretnénk (az angolt nem nagyon beszélik), mire egy néni hordani kezdi a kajákat. De nem egyet-kettőt, hanem ha jól emlékszem 6-7 különféle ételt tesz ki az asztalunkra. Aztán megnyugtat bennünket, hogy az egész, együtt csak 24 euró lesz. A kaják nagy része vegetáriánus, de szerencsére van közte húsétel is - különféle húsgolyók, rakott karfiolok, saláták - minden egyéb. Ebéd közben megvitatjuk feleségemmel, hogy ezek nem kifejezetten azok az ételek, amiknek a főzését meg szeretnénk tanulni, ezért kihagyjuk azt, amiért valójában jöttünk - a főzőiskolát. Vásárlunk még ezt-azt (vizet és melegben folyóssá olvadó csokit) a helyi boltban, aztán irány a napi cél: Lentas.



A hegyeken átjutva elérjük a Messara síkságot, és betérünk Miresbe egy SPAR-ba, hogy vegyünk néhány tartósabb cikket (pl. bébiételt), majd tovább Lentas felé.
Lentast, mint úticélt egyértelműen egy magyar fórumozó tapasztalatai alapján választottam, akit nagyon emlékeztetett Sougiára. Már az odavezető út is megéri: a Messara síkságról szép, sziklás hegyek között szerpentin visz fel, majd Krotos után az út kiér a parti hegyekre, és csodálatos panoráma tárul elénk: keletre a Kofinas csúcsa, délen a mélykék tenger és a Lentas melletti Oroszlán domb.



Lekacskaringózunk, meglátogatjuk elsőként Diskos települést, ami az Oroszlán domb nyugati oldalán van (szemben Lentassal, ami az Oroszlántól keletre esik). Diskos (vagy Dytiko) - erről még később írok - egy pici hippi település. A tengerpartján szinte mindenki meztelenül fürdik, de mindössze talán négy épületből áll (apartmanházak és egy taverna), még egy sétára sem elég, így inkább úgy döntünk, hogy Lentasban keresünk szállást.
És akkor egy kis kitérő a Diskos-Dytiko dologról: óriási eltérés van esetenként a települések interneten forgó latin-írású neve és a helységnév-táblára írt latin-írású név között. Interneten ez a település Diskos, a helységbe érkezve viszont Dytiko van kiírva. De ez hasonlóan megtörténik Kommos-Komo, Mires-Moires és még számos esetben, és akkor a GPS egyedi írásmódjáról ne is beszéljünk. Ezért néha pl. GPS-en kifejezetten nehéz megtalálni egy települést, egyszerűbb ha a térképet görgetjük.



Lentasban második próbálkozásra találunk konyhás szobát 30 EUR-ért - igaz, erkélye nincs, van viszont egy másik (üres) szobával közös terasza, ahol padok, asztalok, székek és árnyékoló van, a part pedig pár lépcsőfokkal elérhető.
Ledobáljuk a holmit és már indulunk is Diskos-ra fürdeni (a Lentas-Diskos távolság gyalog egy 10-15 perces túra, autóval kb. 3 perc).



Diskoson az út kanyarjában érdemes parkolni, és a meredek dombon kell egy jó 15 méter szintkülönbséget leküzdeni a partig. Odalent szinte mindenki meztelen, a fák közé kikötött függőágyban is pucéran sziesztáznak az emberek. Sokan sátraznak a part menti sziklák alatt. A part maga homokos, a vízben viszont kavicsossá válik.
Kellemes néhány órát töltünk a késő délutáni napon, majd visszamegyünk Lentasba. Este végigsétálunk a falucskán - több felé hippik árulják a portékáikat (láncok, bokaláncok), van egy-két marihuana-központnak tűnő bár is, de egyébként nagyon nyugodt és kellemes légkörű hely. Egyik utcácskában a rakit iszogató mamák valósággal letámadnak minket - kifaggatnak bennünket a babáról, hol lakunk, mennyiért van szállásunk.
A főtéren lévő étterembe ülünk be, és már elég késő van. A konyhában választhatunk az elkészült ételek közül (bárányra és marhára esik a választásunk). Majdnem minden asztal foglalt, lassú a kiszolgálás - annál is inkább, mert a pincérként dolgozó srác (aki a szakács fia) egy szép vendéglánynak csapja a szelet. Rakit nem kapunk, de meggyőződésem, hogy ez csak a késői időpontnak és a még mindig zsúfolt étteremnek köszönhető.

11. nap
Reggel a babával a kenguruban indulok reggelit vásárolni. A boltos hölgyek oda vannak érte. A kisbolt árai jóval magasabbak mint a többi helyen, és az áruk minősége sem az igazi - véletlenül lejárt szavatosságú sajtot veszek (igaz, semmi baja), a dinnyére pedig a boltosnő mondja, hogy mivel már nincs dinnyeszezon, ingyen adja, mert lehet, hogy rossz. (És tényleg, tiszta narancssárga belülről, alig-alig édes).



Az olivás kenyérből, helyi sárgabarack-léből, sajtból, paradicsomból és sonkából álló reggelit a teraszon esszük meg, a tengert szemlélve, majd indulás a Diskos tengerpartra egy kis meztelen fürdőzésre. Ezúttal a sziklák árnyékába vesszük be magunkat.



Délután felmászunk az Oroszlán dombra, ami nem egy nagy túrateljesítmény, mégis kellemesen lefáraszt ez a 130-140 méterre vivő túra. Szép a kilátárs Diskosra is, Lentasra is, egyediek a növények odafent, de majdnem lefúj a szél.
Mint estére kiderül, a szél nem csak a dombra volt jellemző, valamilyen front érkezett. Vacsorázni a parti egyik tavernába mentünk le, és még ott is majdnem kifújt bennünket a szél a székekből.
Előételként töltött szőlőlevelet és cukkinivirágot ettünk (!), főételként garnélát kértem, minden nagyon finom volt. A végén természetesen jött az elmaradhatatlan raki.

12. nap
Már reggel nyilvánvalóvá vált, hogy a nap kevésbé lesz alkalmas strandprogramként - továbbra is fennamradt az erős szél, és fátyolfelhők és átvonuló vastagabb felhők tompították a napsütést.
Ezért inkább autós-kirándulós program mellett döntöttünk, de összességében igen hasznontalan nap lett.
Elsőként elautóztunk Miresig (a lentasi hegyeken átérve a szél gyakorlatilag megszűnt, a napsütés felerősödött. Miresben a Spar-ban alaposan bevásároltunk a hátralévő két napra, majd tovább mentünk Matalába, ahonnan a Red Beachre terveztem egy túrát.  Csakhogy mire megérkeztünk, már dél körül jártunk és felhők nem voltak - tűzött a nap. A Red Beachről visszatérő kitikkadt, izzadó túrázók szerint pedig a túra 40 perc és nagyon meredek.
Tehát visszafordultunk, és gyenge próbálkozásként leugrunk a Komosi tengerparthoz, hogy legalább fürödjünk egyet. Az első kellemetlen meglepetés: a komosi romok melletti óriási üres placcon (ami nagy jóindulattal köves-poros parkolónak nevezhető) parkolási díjat akarnak szedni. Én csak kiugrom az autóból, és leszaladok a part minőségét ellenőrizni. Természetesen a parton itt is erős szél fúj, szórja a homokot. Alig van lent pár ember, és mi is inkább tovább megyünk.
Számtalan apró falvon keresztül a Mesara síkság déli peremén elindultunk a Kofinas irányába - már nem annyira túra, hanem felderítő jelleggel.
Bár a sík völgy déli peremén haladtunk, mégis olyan utakon jártunk, amik nagyon keskenyek és nagyon kanyargósak. Vasiliki-ig eljutni már egy örökkévalóságnak tűnt, majd keresztül haladtunk Vagionián (ami lássuk be, egy nagyon vicces nevű falu - bár interneten Vayonia-nak nevezik), és mire Loukiába eljutottunk, teljesen elfogyott a maradék lelkesedésem is. Innen az előhegyek már eltakarják a Kofinast, tehát a "toronyiránt" navigáció nem működik, a GPS pedig a több száz földút között nem képes megkülönböztetni a Kapetaniana-ba menő egyetlen használható utat - pedig ez már igen közel esett volna a Kofinashoz. Így gyakorlatilag a cél előtt mindössze 3-4 kilométerre visszafordulunk és Lentast vesszük célba.



Délután közepe felé járunk, mire visszaérünk. A Diskos beachen komoly felhők és szél fogad, de a levegő továbbra is 26-28 fokos lehet, ezért semmi akadálya nincs a fürdésnek. A vizet elhagyva viszont olyan gyorsan száradunk, mint az autók az autómosó ventilátorja alatt.
Este beülünk az egyik parti tavernába, véletlenül pont egy olyan brit házaspár melletti asztalhoz, akik két nappal korábban a nudista strandon voltak a szomszédaink, és akik előző nap is asztalszomszédaink voltak egy másik tavernában - Lentas ennyire kicsi.



13. nap



Kifejezetten korán, egy gyors reggeli után indulunk Lentasból. Még mindig van némi szél, átvonuló felhők vannak, amik egyáltalán nem zavarnák még a strandprogramot sem.
Hamarosan már a Plakias felé haladó főúton robogunk, persze Mires és Timbaki városában kötelezően megfognak a rövidéletű forgalmi dugók.



Kria Vrysi-nél letérünk a főútról Agios Pavlos beach kedvéért, és jó 15 kilométer rendkívül keskeny, rendkívül kacskaringós és nagyon rossz minőségű aszfaltút vár ránk. Szerencsére a turisták többsége semmit nem tud Agios Pavlosról, pedig egy gyöngyszem, de mindentől távol esik. A strandon alig 10 ember lézeng. A strand egy meredek sziklafal alján terül el, de a sziklákat hatalmas homokdűnék fedik, ezeken kell lebotladozni a strandig. A legkönyebben megközelíthető strandrész természetesen napernyős, fürdőruhás; a tengerbe nyúló sziklákon túli részen csak meztelen emberek vannak. A homok nagyon jó, a tenger mélykék, a part gyönyörű. A távolban Triopetra sziklahármasa látszik.



A rövid kitérő után indulunk tovább Plakias felé. Spili-n ezúttal éppen csak átrobogunk, és megállapítom, hogy mekkorát fejlődött ez a falu - a főút aszfalt helyett ezúttal ki van kövezve, általában jobban néz ki, mint pár évvel ezelőtt. Majd hamarosan következik a gyönyörű Kourtaliatiko szurdok, és hamarosan már a Plakias környéki óriásnád segélyezi az utat.

Plakiasba érve az első helyen találunk erkélyes, konyhás, klímás, tengerre néző szobát 30 euróért, és a szobában egy üveg raki és két pohár vár bennünket.
Két perc sétára van innét a kedvenc gyros-osunk, ahol 2.5 euróért isteni pita gyrost eszünk, majd be az autóba és az Amoudi tengerpart felé vesszük az irányt. Végigmegyünk a nagy Amoudi strand mellett és a dombtetőn lerakjuk az autót. A következő apró, finomkavicsos öböl egy Mikro-Amoudi nevű nudista öböl, bár teljes infrastruktúrával: napágyak, napernyők, zuhany, és meztelenül is látogatható beach-bár, vagy büfé. Amikor legutóbb itt voltunk, fantaszikus hullámok lifteztettek bennünket a sekély vízben, most viszont alig van vízmozgás. A víz gyönyörűen tiszta, és tele van halakkal, amik erősen érdeklődnek a lábaink iránt. A parton kivétel nélkül mindenki meztelen, egyedüli kényelmetlenséget az jelent, hogy a domboldalban sétálók rendszeresen fordítják a nudistastrand felé a fényképezőgépeiket.



6 euróért bérelünk egy napernyőt és két napágyat, mire a nap felhők mögé úszik és - bár meleg van - estig már nemigen van szükség napernyőre.
Este Plakias "belvárosában" ülünk be egy parti vendéglőbe - rendkívüli benyomást tesz ránk az étlapjuk nagyon széles választéka. Beülve persze a feleségem által kinézett étel pont nem kapható... Én egy agyagköcsögben sült hús-mixet kérek - kecskével, birkával, némi sertéssel és krumplival. Helyi specialitás, és finom, de azon túl, hogy milyen érdekes dolog az evőeszközzel egy viszonylag szűk nyakú agyagedényből kibányászni a falatokat, nem tesz nagy hatást rám. A raki persze kötelező jelleggel itt is jön a végén, de már csak 2 pohárkával, nem kisüveggel.

14. nap
A reggelit az erkélyen fogyasztjuk el, figyelve a partot és az élénkülő forgalmat.
Reggeli után mindjárt az előző nap is meglátogatott Mikro-Amoudi strandra megyünk, hogy kihasználjuk a strandot körbevevő sziklafal reggeli árnyékát. Ezúttal napernyőt is viszünk és a baba is türelmes, úgyhogy az egész délelőttöt itt tudjuk tölteni, élvezve a kristálytiszta vizet és a halak érdeklődését.
Amikor a babát a kezemben tartva a vízhez viszem, nagy élvezettel tapossa lábaival a hullámokat és túrja az aprókavicsos fövenyt - azt hiszem nincs gyerek, aki ne élvezné a víz és a szárazföld átmenetét. Mozog is, hűsít is, fröcskölni lehet, meg túrni a homokot/kavicsot - egyedül a naptól kell óvni őt.
Délben megtartjuk a szokásos sziesztánkat, kiegészítve egy-egy pita-gyrossal az előző napi büféstől, délután pedig a Plakiasi strand dél-keleti részében lévő nudista részre megyünk - mivel irtó hosszú a strand, ide is autóba ülünk.



A plakiasi nudista strand egy hosszabb misét is megérne - egyike a legjobb strandoknak egész Krétán. Az évek alatt kialakult gyakorlat, hogy a nudisták a strand utolsó két napernyős szekcióját használják - gyakorlatilag a délkeleti függőleges szikláktól az első büféig, de néha még ezen is túl terjeszkednek.
A plakiasi part fantasztikusan finom homokos, és nagyon-nagyon lassan mélyül. Korábbi látogatásainkkor itt mindig komoly hullámok voltak, most alig-alig mozgott a víz. A zuhanyok nagyon hasznosak - nem csak a sós víz miatt, de a homok lemosásához is.
Felállítom a napernyőnket, és pár perc múlva ismét előadhatom az 50 méteres napernyő-után-futás számomat amint a szél egy kis lökéssel megerősödik. Végül a hátizsákkal lesúlyozva már stabilan áll.
A vízben itt is sok apró hal van, még meglepőbbek a homokba lapuló apró halak - feleségem rájának gondolja őket, én inkább lepényhalra tippelnék.
Este a plakiasi boltsort járjuk végig emléktárgyak és ajándéktárgyak után kutatva. Itt aztán lehet válogatni a több szupermarket kínálata között, sőt, még szupermarket méretű ajándéktárgy-bolt is van, ami azt mutatja, hogy Plakias lassan-lassan az északi parthoz hasonló tömegturizmus áldozata lesz.
Vacsora előtt még előrelátóan összepakoljuk a holminkat - vacsora után, egy-két megivott rakival a fejünkben kevésbé vagyunk gondosak és gyorsabban hívna az ágy.
Vacsorára szintén a part mentén de egy másik étterembe ülünk be. Utolsó nap lévén egy drágább ételt rendelek: haltálat és a végére egy baklavát, amivel már régóta szemeztem, de semelyik étteremben sem lehetett kapni.
A haltál igazság szerint katasztrofális: bár sokféle halat kapok, mindegyik annyira szálkás és annyira száraz (vagy túlsütötték, vagy túl sokat tárolták), hogy hamar feladom. A baklavával sem jártam jól - az eredetileg rétestésztából készült édességbe itt túl sok töltelékanyagot tesznek, ezért egyáltalán nem hasonlít az áltlam ismert arab baklavákra, de még a krétai szakácskönyv baklavájára sem.
Éjszaka egy jó nagy zápor érkezik, ezért ki kell rohannom a parkolóba, felhúzni az ablakokat. Az egész nyaralásunk alatt szinte végig le voltak résnyire engedve az ablakok, hogy ne forrósodjon fel az autó. A közbiztonság nagyon jó, felhúzni az ablakot csak akkor kell, ha poros helyen parkolunk - ez esetben inkább a meleg legyen az autóban, mint a por.

15. nap



Reggel még mindig nedves a fű és az utak, az eget az éjjeli zápor vastag felhői árnyékolják - a reggelre tervezett fürdésről lemondunk. Lecipelünk minden holmit az autóba, veszünk még pár croissont a reptérig tartó útra és búcsút intünk Plakiasnak, és egyúttal az általunk ismert Krétának is, mert a visszalévő pár óra már csak a maceráról (autózás, autó leadás, bechecckolás, ajándék vásárlás) szól, nem a nyaralásról, és fél lábbal már otthon vagyunk.
A Plakiastól az északi partig tartó út kifejezetten gyorsan eltelik (a felhők mögöttünk maradnak, és később már csak a ragyogó napsütés marad), hamar Rethymnon-nál vagyunk, az "autópálya" Heraklionig tartó szakasza pedig már tényleg unalomig ismert.
Az autót beviszem a reptér melletti óriási parkolóba és kikeresem az Athens Car parkolóit. Kipakolunk, de nincs ott senki. Felhívom a táblán lévő számot, azt mondják, hogy a parkoló portáján adjam le a kocsikulcsot. Ennyi.
A reptér bejáratáig eldöcögünk a csomagjainkkal, és mivel még több, mint 2 óra van a gép indulásáig, sorbaállás nélkül tudunk becheckolni és a gép kb. negyedik sorába kapunk is helyet. Megesszük/megisszuk a maradék ételünket, közben megérkeznek a magyarokkal teli turistabuszok - ők azok, akik szállodákba fizettek be - és komoly sorokat képeznek a check-in pultoknál.
A biztonságiakon való átjutás egy kicsit macerásabb, mint Budapesten - pl. beleitatnak a feleségemmel a bébitápszerbe, de hamar átjutunk így is. A várakozást természetesen a duty-free boltokban töltjük, mire kijövünk már szállhatunk is fel a buszokra. Persze egészen jellemző, hogy a mindössze 5-6 kapus pici reptéren a jegy másik kapura szól, mint ahonnan a beszállást kezdik.
Még nyaralás előtt amikor a feleségem megkérdezte, hogy mi lesz ha a gyerek végigordítja a repülőutat, azt mondtam "nem baj, legalább törlesztünk valamit az eddig  repülőútjaink gyereksírásából". Hát nem így lett. A mi babánk a visszaúton is végig aludta (volna) az utat, de közvetlenül mögöttünk egy jó egy évvel idősebb csemete szó szerint végig visított. Annyira, hogy az előttünk lévő sorban egy önjelölt gyerekszakértő csaj elmagyarázta nekem, hogy hogyan öleljem magamhoz a gyerekemet, hogy az ne sírjon (még azt sem vette észre, hogy nem az enyém sír). Én csak az ölemben lévő, békésen alvó babánkra néztem, hallgattam a mögöttem lévő csemete ordítását és nagyon bután néztem a csajra.
A mögöttem ülő visító lény (gyereknek azért nem nevezném) néhány alkalommal sikeresen felébresztette azért a babánkat (a lény anyja szerint nem tud mit kezdeni a gyerekkel), mindenesetre az egész repülő megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor végre ereszkedni kezdtünk a szürke budapesti fellegekbe.
A repülőről kifelé és a csomagfelvételnél mindenesetre jól esett, hogy milyen sokan megálltak megdícsérni, hogy milyen jó babánk van - amit persze tudunk, de mindig jól esik a visszacsatolás.

Konlúzióként azt mondhatom: igenis 6 hónapos babával is lehet nem csak hogy utazni, de a 4-5 csillagos all-inclusive szálloda + medence kombón túl is van babával élet. Meg lehet annyira szervezni az utat, hogy mozgalmas is legyen, emlékezetes is legyen, és a család minden tagjának nyaralás legyen.
A babával kapcsolatban az út során végig a legnagyobb problémát  a megfelelő hőmérséklet beállítása jelentette: (túl van-e öltöztetve, alul van-e öltöztetve) a klímákat nemigen mertük használni, a babát mindvégig árnyékoltuk a naptól, a partokon árnyékos helyeket kerestünk (ami fák híján főként barlangokat és árnyékot adó sziklafalakat jelentett). A napernyő nem árnyékol teljesen, ezért napernyő alatt, illetve túrázás közben rendszeresen vizeztük a baba fejét, és gyakran itattunk vele vizet.
Számára a nagyobb kényelmetlenségeket azt hiszem sikerült elkerülni (majd megkérdezzük tőle, ha már tud beszélni :) ), egyedül a hosszabb autóutakon panaszkodott a gyerekülésbe szíjazás miatt.
Ezeket a kénylemetlenségeket azt hiszem bőven felülírta az, hogy két héten át boldog apával és anyával volt együtt reggeltől-estig.

Kiemelt adatok erről az útról:

Repjegy két főre, két hétre, illetékkel: 160 eFt.
A szállásaink a szeptemberi időszakban rendre 30-35 euróba kerültek, mind tengeri panorámával, erkéllyel, fürdőszobával, konyhával (de legalább vízforralóval és hűtővel).
A benzin literje 1.6 Eur körül mozog.
A vacsoráink 20-30 EUR körül voltak (két főre).
A tipikus 20 EUR vacsora: víz, két főétel, egy előétel, plusz az ajándék raki a végén.
A tipikus 30 EUR vacsora: ház bora (0.5 liter), két drágább főétel, két-három előétel és/vagy desszert + az ajándék raki.
Előételek és desszertek tipikusan 2.5-4 EUR között vannak; egyszerűbb főételek (csirke, birka, sertés, marha) 6 EUR körül, komolyabb főételek (kardhal, hal, helyi specialitások, konyhafőnök ajánlatai) inkább 8-10 EUR körül.


Rövid összefoglalás eddigi krétai utazásainkról

Fontos látnivalók
A fontos látnivalókhoz olyan helyeket sorolok fel mindenféle sorrendiség nélkül, ahol lakni nem érdemes, de amik mindenképpen megérnek egy látogatást, vagy egy túrát:
Gramvousa, Elafonissi, Omalos, Samaria szurdok, Gingilos cúcs, Chania, Rethimnon, Kournas-tó, Arkadi kolostor, Prevelli, Knossos, Agios Nikolaos, Chrissi, Sitia, Vai, Lassithi, Skinakas, Kofinas, Spinalonga, Krassi

Kedvenc szálláshelyek, települések
A kedvenc városok, falvak teljesen egyedi ízlést tükröznek. Mi elsősorban az eldugottabb, kevésbé forgalmas helyekért rajongunk, szemben az északi part "zsúfolt" településeivel, bulizós helyeivel.
Paleochora: a déli parton nagyobbnak számító városka, kikötővel.  Félszigeten fekszik, kellemes a hangulata. Nagyon jó tengerpartjai vannak, és jó strandok vannak 3-4 kilométeren belül.
Sougia: kicsi település, bár sajnos egyre többen kezdik felfedezni. Nagyszerű túrázási lehetőségek, és kilométer hosszú strand. Olcsó és jó éttermek.
Chora Sfakion: Túraútvonalak szempontjából kiváló, strandok szempontjából nem túl jó választás. A település maga jellegtelen, de vannak jó éttermei. Napközben a Samaria-ba irányuló turistaáradat miatt forgalmas, este, éjszaka kellemes, csendes - kivéve a hétvégéket, amikor a krétaiak éjjel kettőkor túráztatják a motorjaikat és hangosan kocsmáznak.
Plakias: ugyancsak a déli parton nagyobbnak számító település, már-már turista központ. Ugyanakkor kiváló strandjai vannak (közvetlenül Plakiasban és pár kilométeren belül is), jó túralehetőségek és vásárlási lehetőségek.
Lentas: kicsi település, erős hippi hatás érződik rajta. Egyes bárokban valószínűleg intenzív kábítószerhasználat (legalább marijuana) van, de egyébként nyugis hely. Jó éttermek, túrázási lehetőségek.
Kato Zakros: egészen kicsi település, pár házzal. A strandok gyengébb minőségűek, de kitűnő választás ha el akarsz vonulni a világ elől.
Agios Pavlos: egészen kicsi település, egy közeli, nagyszerű és gyönyörű stranddal.

Nudista strandok
Kipróbált helyek keletről-nyugatra:
Elafonissi: a félszigeten a napernyős résztől távol eső öblökben, főként a reggeli és késő délutáni órákban, amikor a turisták tömege még/már nincs ott.

JavaScript must be enabled in order for you to use Google Maps.
However, it seems JavaScript is either disabled or not supported by your browser.
To view Google Maps, enable JavaScript by changing your browser options, and then try again.