Amikor 2006-ban Krétára indultunk feleségemmel nyaralni, előtte nem jártunk Görögországban és nudisták sem voltunk, jóformán az alkalom szülte hogy azok lettünk. Ha valakit érdekel, hogy hogyan, vagy csak általában információkat szeretne gyűjteni Krétáról (mit, hogyan, mikor), annak ajánlom figyelmébe az alábbi beszámolót. A nyaralás során Kréta középső és keleti részét bejártuk, így Krétai nyaralást tervezőknek kifejezetten figyelmébe ajánlom a beszámolót.

1. nap

A repülő este érkezett meg Krétára, Heraklionba. Az utazási iroda a szokásos módon buszra rakott minket, és kb fél óra múlva megérkeztünk a Hersonissosi hotelünkbe, ami egy három csillagos egyszerű hotel volt, és Mari-Kristin névre hallgatott. Elfoglaltuk a szobát, ettünk egy nagyon finom vacsorát a szálloda alatti családi üzemeltetésű étteremben. Én kardhalat ettem és azóta is ez az egyik kedvenc ételem ha Görögországban vagyok.
Hersonissos első látásra is olyan akár bármelyik üdülőváros a riviérán – a tengerparti sétányon diszkók, bárok, éttermek, kávéházak, a főutcán óriási forgalom, éjjel is nyitvatartó ruha-ajándéktárgy-élelmiszer boltok, autó- és motorkölcsönzők, utazási irodák végeláthatatlan sora.
Hersonissosban a tengerben való fürdés abszolut másodlagos. A tengerpartjai nem szépek, keskenyek és sokszor a tengerparti sétány kávézóit tartó cölöpök határolják. Szóval nem az a hely, ahol bárkinek kedve lenne fürdeni, viszont Hersonissos jól használható központ a sziget keleti és középső részének bebarangolásához, a nyugati célpontoktól sajnos távol van.

1. nap

Ezt a napot főként logisztikai feladatokra szántuk, nyaralásunkat előkészítendő. Az utazási iroda idegenvezetője tájékoztatott a lehetőségekről (autóbérlés, buszos túrák), melyeknél a főutcán kb. fél óra időráfordítással árban sokkal kedvezőbb ajánlatokat találtunk. A magyar utazási irodák – természetesen, hisz ez az érdekük – mindenki próbálnak elriasztani az általuk kínálttól eltérő lehetőségektől, de nem szabad rájuk hallgatni.
Krétán kötelező program a Samaria-szurdok meglátogatása, és a sziget látnivalóit elsősorban bérelt autóval lehet kiélvezni. A motor senkinek sem ajánlom. A sziget nagyon hegyes, és rendszeres a kőomlás, törmelékszóródás az utakra. Motorral pedig az ilyen utak életveszélyesek.
Ennek megfelelően első utunk az egyik helyi utazási irodába vezetett, ahol a magyar utazási iroda árának majdnem feléért találtuk meg a Samaria szurdoktúrát - másnapra, igaz az ékes magyar nyelvű idegenvezetést sajnos kénytelenek voltunk nélkülözni – a túravezető minden információt angolul és németül is elmondott.
Ez után előre autót béreltünk kb 30 EUR/nap összegért a nyaralásunk 4. napjának reggelétől kezdődően (teljeskörű, önrészmentes biztosítással együtt).
Erre a napra Hersonissoshoz voltunk kötve. Nem volt kifejezetten strandidő, de azért a parton töltöttük a napot, főként olvasással és minimális fürdéssel. A szállodánktól keletre találtunk egy lecsiszolt sziklás kis öblöt, ami megfelelt a célnak.
Este még sétáltunk egyet Hersonissosban, de hamar elmentünk aludni, felkészülve a másnapi túrára.

1. nap

A hajnalban induló busz kb 10 percet késve érkezett az egyik közeli szálloda előtti buszöbölbe, és a voucherünk alapján felvett minket. Heraklionig még vagy 6 megálló volt, mindenhol további turistákat vettünk fel. A buszon az idegenvezető minden fontosabb területről átfogó információkat mondott némi történelemmel vegyítve. Menet közben hajnalodott, és látszott, hogy gyönyörű napos időnk lesz, ami gyakorlatilag maradt is nyaralásunk két hete alatt.
Egészen Chania-ig (ami a sziget harmadik legnagyobb városa) a Kréta északi részén végigfutó kelet-nyugati „autópályán” halatunk, és csak a chaniai letérő után kezdett igazán érdekessé válni a táj, bár a Heraklion környékén és Heraklion és Rethimno közötti útvonal is nagyon látványos a sok hegy és a szabdalt tengerpart miatt.
Chania után a busz délnek fordult. Itt áthaladtunk a chaniai síkság naracsültetvényein, és elkezdtünk kapaszkodni az egymást követő szerpentineken az 1200 m magas Omalos fennsíkig. A panoráma az út során mindenhol csodálatos, néha az embernek tényleg az az érzése, hogy egy rossz kormánymozdulat és a busz a szakadékba zuhan.
Az Omalos fennsíkra érve kiszálltunk egy étteremnél, hogy mindenki kihasználhassa a civilizáció utolsó bástyája nyújtotta előnyöket. Innen a busz visszaindult Chania felé, hogy egy másik úton, a hegységet kikerülve eljusson Chora Sfakionba, ahol este várt minket.
A fennsíkon meglepően hideg volt. A tengerparti nyárhoz képest itt jól jött egy pulóver, amit csak a túrázás közben vettünk le.
Az Omalos fennsík a Lefka Ori (Fehér hegység) által közrezárt síkság, ahol csak növénytermesztés és állattenyésztés folyik. Ennek a pereméről indul a Samaria szurdokot is magában foglaló völgy, ami a Libiai tengerbe torkollik mintegy 16 km után.
A túra maga tényleg gyönyörű, de kizárólag edzésben lévő középkorúaknak vagy viszonylag sportos fiataloknak ajánlom, de nekik is csak fejenként két liter vízzel és egy nagyon kényelmes sportcipővel. A kevésbé sportosak, idősebbek inkább menjenek a busszal Chora Sfakionba, ahonnan komppal és mindössze 3 km sétával meg lehet közelíteni a szurdok legkeskenyebb részét.
Fentről indulva az út kezdetén korláttal kiépített lépcsősor vezet le a völgybe az Omalosról meredek sziklákon, majd fenyvesen és citrusokon keresztül. Az út kövei helyenként nagyon csúsznak mert naponta több száz túrista koptatja őket. Szemben megcsodáltuk a kétezer méter magas Gingilos csúcsot, mellette pedig a még magasabb Volakiast (amiket túraúton más programként feltétlenül érdemes megmászni, pl. a Volakiasról a teljes sziget belátható, de sajnos vezetett túrák nem nagyon vannak).
A völgybe érve az út jórészt a völgyet kialakító patak medrében halad. Nyáron vizet itt nem nagyon látunk, de a patakmeder lecsiszolt kövei nagyon megnehezítik a haladást. Időnként az út azért elhagyja a patakmedret és ekkor általában dombot is kell mászni.
Út közben megpihentünk az elhagyatott Samarai településen amibe egy kis gyalogviadukt vezetett át a szeptemberben száraz, de 5-6 méter mély meder felett, és csak mintegy 10 km megtétele után értük el az igazi szurdokot. A szurdok méretei leírhatatlanok, a mindkét oldalon többszáz méter magas függőeleges sziklafal szinte ránk szakad. További két kilométer után értük el a szurdok legkeskenyebb részét. Az átjáró mindössze 4 m széles, de a sziklafal 500 m magas felette. Itt persze kerülgetnünk kellett a gyorsvizű patakot is, és több helyen kis hidak vettek át bennünket a vizen.
Miután kiértünk a szurdokból, szinte szemeink előtt láttuk a hullámzó vizet, de azt nem tudtuk, hogy még 3 km gyaloglás vár ránk addig – de itt már az olvadozó aszfaltúton, árnyék és az eddig megszokott látványos táj nélkül. Teljesen elcsigázottan és izzadságtól csurom vizesen értük el a völgy tengeri torkolatánál fekvő aprócska Agia Roumeli települést, ahol azonnal megettünk egy-egy 2 eurós gyrost és leöblítettük egy igazi görög Mythos sörrel.
Még néhány száz méter választott el minket a Líbiai tengertől. A távot most már némileg felfrissülve gyorsan megtettünk, ledobáltuk az átizzadt ruhákat, a porzó túracipőt és portól fekete zoknit és rohantunk a 26 °C-os tengerbe. Őszintén, elétem egyik legjobb élménye volt az amikor 16 km fárasztó és erőltetett menet után (kb. 6-8 óra gyalogtúra, pedig siettünk, mert fürdeni is akartunk) becsobbantam a meleg tengerbe. Rögtön ez után jött életem másik érdekes tapasztalata: négykézláb kellett kimásznom a tengerből, mert a túrázástól agyongyötört talpammal nem tudtam ráállni a gurulós kavicsokra. De ennél nagyobb bajom sose legyen.
A hajóindulásig hátralévő két órát fürdőzéssel töltöttük, majd felszálltunk a beérkező kompra. A kompon már csak egyetlen érdekesség volt: annyira fáradtak voltunk, hogy majdnem rossz helyen szálltunk ki, ugyanis elfelejtettük, hogy a célállomás Chora Sfakion előtt van még egy megálló: Loutro, amely egyébként csodálatos kis település, bárkinek tudom ajánlani, aki szereti a kies kis paradicsomokat.
A busz Chora Sfakionban fel is vett, a szürkületben megmászta velünk Kréta legszebb panorámájú szerpentinjét egy óriási Imbros szurdokkal az egyik oldalon, és késő este lerakott minket a szállásunknál.

1. nap

A Szamaria szurdoktúra utóhatásaival küszködve keltünk fel, a különféle izomlázak csak kb 5 nap után múltak el maradéktalanul. Tehát ha volt is eredetileg tervünk erre a napra, gyorsan egy könnyebb napi programot választottunk helyette.
Felvettem az előre bérelt autót (Daewoo Matiz) és átmentünk a Hersonissostól kb 20 percnyi autózásra, keletre fekvő tengerparti üdülőtelepülésre: Maila-ba. A tengerpart közelében parkoltunk, és fürödtünk 1-2 órát a finomhomokos tengerparton (bár sajnos kicsit sok volt a lebegő moszat a vízben).
A pihenés után nekiindultunk Kréta másik nagy fennsíkjának. A Lassithi fennsík csak 840m magasságban fekszik, de gyönyörű szerpentin vezet oda. Félúton letértünk az egyik kis faluba, Krissa-ba, ahol megcsodáltuk a falu közepén álló ősöreg platánfát, és ahol egy boltban feltétlenül kellett vennünk egy krétai vörösbort és feleségemmel különféle rakikat is kóstoltattak (a raki Krétán egyfajta törkölypálinka, aminek az üvegébe mindenféle gyógynövényeket tesznek).
Ugyanezen a településen egy szép, panorámás kisvendéglőben megettünk egy-egy olcsó görög salátát miközben hallgattuk a domboldalon kolompoló kecskék mekegését, majd tovább indultunk a Lassithi felé. Errefelé nincsenek nagyforgalmú utak, a fennsík felé haladva keresztülhaladunk kis falvakon, ahol az országút a házak között olyan keskenyre szűkül, hogy csak egy autó fér el, az irányokat táblák nem jelzik, és olyan is történt, hogy a főtér vendéglőinek asztalai között kellett átverekednünk magunkat. Fantasztikus élmény.
A Lassithi fennsík egyfajta kultikus hely a szigeten. Furcsa kialakítású szélmalmok határolják, a fennsíkra érve pedig mintha egy egészen más tájra vetődnénk. Zöldség- és gyümölcstermő területek mindenfelé, kis falvak, magas, felhőbe vesző hegyekkel körülvéve. Ugyanitt található azon két barlang egyike Krétán, ahol a mítosz szerint Zeusz született. Mindenképpen megér egy látogatást.

1. nap

Erre a napra terveztük a sziget keleti felét feltérképező két út közül az egyiket. A szállodai reggeli után indultunk. Első alkalommal tértünk rá a krétai kelet-nyugati „autópályára”. És akkor jöjjön itt pár szó a krétai közlekedésről és autópályákról.
Az „autópálya” egy olyan képződmény, ami talán csak Heraklion közvetlen közelében szélesedék ki 2x2 sávos autópályára, mindenhol máshol csak 2x1 sáv + kb fél sáv szélességnyi leállósáv van. Sokan a megengedettnél jóval lassabban közlekednek (főként a turisták), ezért ha időben el akarunk valahova jutni, sok előzést kell elvégeznünk. A közlekedés szabályai egyszerűek: ha valaki utolér, húzódj le az út szélére amennyire csak tudsz. Általában a szembejövő autó is így tesz, így az „autópályán” mindig szokott lenni annyi hely, hogy szembeforgalom mellett is meg lehet előzni a lassú járművet. Aki nem húzódik le, annak általában egy villantás elég, ha meg még mindig nem húzódik le, akkor az valószínűleg turista és durvább eszközökhöz kell folyamodni.
A vészvillogót ne használjuk köszönésként, annak jelentése Krétán: „meg fogok állni”, vagy „parkolóhelyet találtam, beparkolok”. Ha meg akarunk valamit köszönni, akkor villantsuk fel egyszer a jobb majd a bal indexet, gyors egymásutánban.
A sebességhatárokat és a záróvonalat is elég szabadon értelmezik, és mivel szeretem a kötöttségek nélküli vezetést, gyorsan ráálltam az ottani ritmusra. A taxisokat mindig érdemes figyelni. Ők vezetnek a legbátrabban, de azt is tudják, hol kell keresni a rendőröket, ezért taxist ne akajunk előzni, ők mindig a körülmények adta maximális sebességgel mennek.
A záróvonalat pedig kiváltképp a kisforgalmú utakon érdemes szabadon értelmezni. Krétán bármerre megyünk, többszáz hajtűkanyart fogunk megtenni – és útitársaink rosszulléte/jólléte jórészt attól fog függni, hogy mennyire tudjuk nagy ívben venni a kanyarokat, és ebben a záróvonalak nem segítenek. A hegyek közötti kisforgalmú utakon a belátható kanyarokban általában célszerű a teljes útszélességet kihasználni. Autózással kapcsolatban fontos még tudni, hogy a benzinkutak sehol sem önkiszolgálóak, és vasárnap egyáltalán nincsenek nyitva! Ár szempontjából leginkább az Eko kúthálózatot javaslom.
Tehát rátértünk az autópályára, és elindultunk Agios Nikolaos felé, ami jó egy óra Hersonissostól.
Agios Nikolaos egy aranyos tengerparti város – kávézókkal, kikötővel és a híres feneketlen tóval a város közepén, ami összeköttetésben áll a tengerrel is. Aigos Nikolaosból a célszerű turistacélpont a pár kilométerre északra fekvő Spinalonga félsziget és a mellette levő Spinalonga velencei erőd, amiket innen hajóval is el lehet érni.
Mi természetesen autóval mentünk tovább Elounda-ig, ahol felszálltunk a rendszeresen induló kompok egyikére. A hajó kb 1 órát hagyott az egykori Spinalonga velencei erőd, későbbi lepratelep elhagyatott épületeinek és várának felfedezésére (rengeteg turistacsoport), majd vissza is vittek Eloundára. Itt egy gyors fürdés után megnéztünk az Eloundától délre lévő, a Spinalonga félszigetre vezető út mentén lévő Oulus elsüllyedt város 1-2 m-es vízben lévő falait, majd Agios Nikolaoson keresztül visszatértünk az autópályára.
Következő célpontunk a déli part legnagyobb városa Ierapetra volt. Ez a város közvetlenül ott fekszik, ahol a sziget a legkeskenyebb, kb 20-30 perc alatt át lehet érni a déli oldalra.
Ierapetrában leparkoltuk az autót a belvárosban, lesétáltunk a tengerpartra, ahol vettünk egy-egy 2 eurós gyrost, amit a homokos-kavicsos strandon a törölközőinken ülve ettünk meg. Fürödtünk egy nagyot ismét a Líbiai tengerben (ismlét meg kellett állapítanom, hogy a tenger Kréta déli oldalán legalább két fokkal melegebb az északihoz képest), majd autóba szálltunk és tovább mentünk a part mentén nyugatra, Myrtos felé.
Kréta ezen részén a fóliasátras növénytermesztés az uralkodó, sok négyzetkilométert borítanak be ezek a létesítmények, és pont emiatt a turistaforgalom meglehetősen gyér.
Myrtosba letérve egy kicsi, de vendégszerető falut találtunk, ahol az idős görögök az amúgy is keskeny utcába kirakott asztalok körül ülnek, gyakorlatilag arrébb kell húzniuk a széküket, hogy elférjen az amúgy kicsi autó.
Lementünk Myrtos tengerpartjára, ami egészen hasonló volt Ierapetráéhoz az itteni óriási támfaltól eltekintve, és a dombok mögött lenyugvó nap utolsó sugarait kihasználva még fürödtünk egyet, majd elindultunk vissza, Hersonissosba.

1. nap

Ezt a napot a városnézésnek és a kultúrának szenteltük.
Bár mind Heraklion és Knossos is közel van Hersonissoshoz, az világos volt, hogy méreteik miatt egy teljes napot rájuk kell szánnunk.
Heraklionba természetesen az autópályáról letérve juthatunk. Táblák alapján nehezen lehet tájékozódni a városban, ezért nagyon fontos volt a térkép alapos megismerése a látogatás előtt. Némi nehézségek árán találtunk parkolóhelyet, és térképpel a kezünkben elindultunk felfedezni a várost.
Heraklion mindenképpen megérdemel pár órát. A kikötője és a várfalon belüli sikátorai, parkjai, sétálóutcái remek sétát biztosítanak és vásárolhatunk is, ha nem épp vasárnap megyünk. Mindenképpen érdemes beülni az egyik árnyékos belvárosi kávézóba is és meginni egy frappét.
Felfedeztük a piacot, megnéztük Kréta legnagyobb templomát, végigsétáltunk a kikötőn, gyönyörködtünk a pálmafás parkokban, majd pár óra elteltével felkerekedtünk Knossos felé.
A Knossosi utat nem volt egyszerű megtalálni Heraklionban, a viszonylag gyér táblázottság miatt főként a térkép alapján követtük az utakat, néhány dugón átverekedve magunkat. Knossos a sziget belseje felé min. 10 km-re fekszik Heraklion belvárosától, a dombok között.

Az egykori palota méreteit csak akkor lehet megismerni, ha az ember már a lépcsőit koptatja. Viszonyt az bizonyos, hogy az igazi élményhez meg kell fizetni az idegenvezetőt. Mi az útikönyvünk és a tájékoztatók alapján ismerkedtünk a helyszínnel, de utólag be kell lássam, megérte volna hivatalos helyen befizetni erre az útra.

1. nap

Erre a napra időzítettük a 2. számú kelet-krétai nagy utat. A cél a sziget legkeletebbi csücske volt.
Az autópályán gyorsan megtettük  Agios Nikolaoson keresztül az Ierapetrai leágazóig vezető útszakaszt, és reményeink szerint nemsokára megérkeztünk volna a legkeletebbi városba: Sitiába. Ez az útszakasz azonban a hegyeken megy keresztül, néhol lélegzetelállító tengerparti panorámával, és képtelenség gyorsan haladni fizikailag is, meg a látvány miatt is. Ami különösen tetszett, az a Mirabello öböl látványa több száz méteres magasságból az „autópálya” egyik parkolójából – a távolban az öböl túlpartján láttuk a két nappal korábban megtekintett Agios Nikolaost is.
Sitia a korábban látott városokhoz képest egy csendes kisvárosnak tűnt (pedig még reptere is van). A menet közben vásárolt reggelinket pelikánok társaságában ettük meg a kikötőben, tettünk egy kis kitérőt a sitiai várhoz, majd a meleg miatt gyorsan továbbálltunk, és a sitiai öböl szemközti partján egy sekély vízű, zátonnyal határolt strandon hűtöttük le magunkat a következő útszakaszra.
Következő úticélunk a kötelező látványosságként emlegetett Vai beach volt.
Ez a tengerpart Kréta keleti felén fekszik, és érdekessége, hogy – Krétán egyedüliként

– teljesen pálmafás. A finom homokos tengerpartra még a tömeg megérkezése előtt értünk (horribilis összegért akár napágyat is bérelhettünk volna), nagyot fürödtünk a meleg tengerben. Ezen a strandon nagyon sok hal volt a vízben, és mindig nagyon megleptek, amikor belecsíptek a lábamba – ami gyakran előfordult.
Felmásztam a Vai beach melletti sziklaszirtre, ahonnan a magasból csináltam pár gyönyörű képet, és észrevettem egy a szirt túloldalán lévő teljesen kihalt tengerpartot.
Koradélután lévén a turistabuszos tömegek megérkezésekor villámgyorsan a távozás mellett döntöttünk – a por és a tömeg kezdett elviselhetetlen lenni, és délnek indultunk, hogy ismét felfedezzünk egy kies kis települést: Kato Zakrost.
Kato Zakros is az a hely, amibe azonnal bele lehet szeretni. Egyetlen út vezet oda a kopár hegyeken át, ami már önmagában is biztosítja, hogy ne legyen zsúfolt. A kb 10 ház, ami a települést alkotja semmiképpen sem nevezhető turisztikai központnak, a település három strandja pedig biztosítja a nyugodt pihenést.
Feleségemmel beültünk az egyik tengerparti tavernába, és isteni finom kardhal souvlakit (nyársat) ettünk, amit ő még egy helyi borral is leöblített. Utólag már bánom, hogy nem kerestünk ezen a helyen egy éjszakai szállást, hanem a távolság miatt késő délután elindultunk Hersonissos irányába.
A hazaúton még megálltunk az óriási kopár olivaültetvények mentén sétálni egy kicsit, illetve be kellett iktatni egy hűsítő fürdőzést is félúton.

FOLYTATJUK>>>