Thassos 2002. 1.rész

2002. július 15. – Az utazás

A gyülekező a Hősök Terénél volt a busznál, nem is olyan korán, talán reggel 9 felé. Ez volt az első buszos utam, ami Bulgárián keresztül vezetett. A magyar határhoz érve kígyózó sorok álltak és egy órába telt, míg átjutottunk. A szerbeknél többször is elkaptak a rendőrök állítólagos gyorshajtásért. Kifizette a sofőr a bírságot és mehettünk tovább. Amikor Nis után a hegyekbe értünk, gyönyörű szurdokvölgyben vezetett az út. Bulgáriában csak egyszer állítottak meg rendőrök. Jól haladtunk. Hajnalban a bulgár-görög határon megint sokat kellett várni, egész pontosan két órát. Nem volt előttünk, csak egy busz és azt kipakoltatták. Féltünk, hogy ránk is ez a sors vár, de a sofőr odaadta a „szokásos ajándékcsomagot” a határőröknek és már mentünk is át.

2002. július 16. – Érkezés Thassosra

2002. július 16-án hajnalban Promachonasnál léptük át a bulgár-görög határt. Nem sokkal ez után egy benzinkútnál kiszállt a busz fele, akik Paraliára mentek. Ők itt átcuccoltak egy másik buszba, mi pedig mentünk tovább. Kb. két óra múlva hegyi szerpentineken kapaszkodtunk fel és hirtelen elénk tárult Kavala homályos képe a korareggeli ködben. Aztán amilyen hamar felbukkant, el is tűnt egy kanyar után. Ennyit láttunk álomittasan a hófehér Kavalából. Még bő félórát mentünk egyhangú tájakon, míg Keramoti bájos kis kikötőjébe értünk.

Itt mesélt pár mondatot idegenvezetőnk, aki a most Thassoson lévő idegenvezetőt jött leváltani, és ezért utazott velünk. A távolban egy sziget körvonalait véltem felfedezni. Ez csakis Thassos lehetett. A kikötőben egy óriási komphajó állt és mi felszálltunk rá. A hajó elindult és Keramoti kis városa gyorsan távolodott.

Reggel 8 óra volt. Amint elhagytuk Keramoti homokos partszakaszát, bal oldalon egy kisebb, magas, sziklás sziget: Thassopoula látszott a közelben és mögötte Thassos. Aztán a sirályok elterelték a figyelmem a tájról. Ahogy lenéztem a hajó oldalánál, lent a mély, tintakék tengerre, a hajó fehér tajtékot vetett és sirályok kapkodták ki a vízből az apróbb kicsapódó halakat. Néhány sirály a hajó felett keringett. Ropogtatnivalót tartottunk nekik a levegőbe és odarepülve kikapták azt a kezünkből és már el is tűntek vele. 
Közben elrepült az idő és mikor előrenéztem, a hajó orra előtt már ott termett Thassos teljes életnagyságában, előttünk Limenasszal. Az első hatás sokkoló volt. Óriási zöld hegyek előtt terült el egy város: Limenas, a sziget fővárosa. A hegyek minden irányból körbezárták és olyan elszigeteltnek tűnt. Balra az öböl csücskét egy sziklás földnyelv zárta le, úgy tűnt, arra nem is visz út tovább, elzárja a várost abból az irányból. Itt látszott egy homokosnak vélt strand, ami kicsinek és szürkének tűnt. Gyorsan körbenéztem a másik irányba is és láttam, hogy óriási a kikötő lebetonozott partszaka, szinte az egész várost ez teszi ki és aztán pedig a sziklás partok következnek a tengerbe nyúló hegyek lábánál. Kétségbe voltam esve, hogy hova kerültünk. – Akkor még nem tudtam, hogy magába a Paradicsomba.
Ez volt az első benyomásom Thassosról, ami aztán pillanatok alatt megváltozott. A komphajó kikötött és mint a marhákat, úgy tereltek le nagy sietséggel róla. A kompút max. 3/4 óra lehetett. A szobát még nem lehetett átvenni. Az előző csoport még ott ült az udvarban a csomagjaival, nekünk várni kellett. A hajón megismerkedtünk egy, egy fiúból és két lányból álló baráti társasággal és véletlenül ők is a mi apartmanházunkba kerültek. Éppen hogy lepakoltunk a szállásunknál, indultunk is felmérni a terepet, megismerni a kis várost, amennyire azt így a hosszú út fáradalmai után tellett még az erőnkből. Együtt indultunk el a hármas társasággal a közeli kis kikötő felé. A házunkkal közvetlenül szemben állt a település régi temploma, az Agios Nikolaos, melynek harangtornyát kis kék kupola díszítette.

Mellette egy zöld kert, benne a múzeum épületével, s balra az ókori piac (agóra) bejáratával. Innen csupán talán 50 méterre már kint is voltunk a régi kikötő sétányán. Ez nagyon hangulatos hely volt. Itt volt az ókori Thassos hadikikötője. A levegő teli volt a tenger sóillatával. Végigmentünk a régi kikötő rakpartján, ami nyárfákkal és platánokkal volt szegélyezve. A mólónál kisebb és nagyobb halászhajók ringatóztak a vízen. A házak egy fenyőkkel borított domb lábánál feküdtek, előttük tárulkozott a Thassost a makedón szárazföldtől elválasztó tengerszoros. A háttérben felismerhetőek voltak Kerámoti kanyargós földnyelvének körvonalai és közelebb látni lehetett Thassopoula meredek partjait. A kikötői sétányon tavernák és kávéházak sorakoztak egymás mellett.

Kékre festett székeik, asztalaik kint álltak a kikötő kövén és fehérre meszelt falaikkal igazi görög hangulatot sugároztak. Kóbor macskák serege lófrált a kikötőben némi potyaeledelt remélve.  A magas fák árnyékukat vetették egy kis játszótérre, ahol gyerekek játszottak és idős emberek ücsörögtek a fák árnyékában pipájukat szívva, a tengert bámulva. A kis kikötő mellett kezdődött el a pár száz méter hosszú aranyhomokos strand. A víz lassan mélyült és gyönyörű átlátszó volt. A parton még nem sok ember volt, egy kutya feküdt az árnyékban menedékre lelve, hasához egy tarka cica bújt. Visszasétáltunk a kikötőbe majd onnan a belvárosba mentünk. A kikötőből, a játszótér mellett indult a város főutcája, melyben nem volt gépkocsiforgalom és telis-teli volt ajándékboltokkal, kirakodóvásárosokkal. Itt igazán este volt nagy forgatag. A párhuzamosan húzódó utcában volt a posta és a sok autókölcsönző.
Közben eltelt az idő és visszamentünk a házhoz. Már átvehettük a szobánkat. Kicsit csalódottak voltunk. A szoba nagyon kicsi volt, az erkélye pedig két fal közé volt beszorítva és olyan kicsi volt, hogy éppen csak elfértek rajta a kis székek és a mini kerek asztal, de a bútoroktól mi már mozdulni sem tudtunk. Egy nagy zöld, virágokkal és zöldségekkel teli kertre nézett. A hűtőszekrény is nagyon kicsi volt és fagyasztójának ajtaja le volt törve. Az apartmanban nem volt áram, a hűtőből patakokban folyt ki a víz. A ház tulajdonosa nem értette, mit magyarázunk, ezért karon fogtuk és a szobába cibáltuk, hogy nézze meg a helyzetet. Egyetlen duplaágy volt bent, ami igen keskeny volt, ez eléggé kiakasztott minket. Ehhez képest a fürdőszoba viszont óriási volt.

Kipakoltunk és mentünk a strandra. A strand homoksávja 10-15 méter széles lehetett, finom aranyszínű homok borította. Helyenként napozóágyak és napernyők sorakoztak rajta, máshol volt elég hely a homokban is lefeküdni. Hátrébb az út menti fák adtak árnyékot, így ha nem bírtuk már a nagy meleget, pár méterrel odébb az árnyékba húzódhattunk. A késő délutáni órákban mentünk fel a házba és addigra már szerencsére visszajött az áram is. Zuhanyozás után elmentünk egy, a strand melletti bárba, ahol az idegenvezetővel találkoztunk, hogy megbeszéljük a programokat. Még ő sem volt teljesen tisztában mindennel, hiszen ő is csak ma érkezett a szigetre. Befizettünk a görög vacsoraestre és ezután nekivágtunk megismerni Limenas városát. Előbb a házunk melletti romterületet néztük meg. A kapu nyitva volt és nem volt belépő. Innen végigsétáltunk a már délelőtt látott főutcán, ahol a szuvenírárúsok boltjai és a gyrosárúsok sorakoztak. Az első görög nyaralásom volt, amikor már nem Drachmával kellet fizetni, hanem Euróval. Az utolsó (1998-as korfui) nyaralásomhoz képest nagyon drágának éreztem az árakat. A fő utcából egy térre jutottunk, amely a kikötőre nyílt, ahol azok a komphajók horgonyoztak, amik Keramotiból jönnek.
A hosszú, kővel lerakott kikötőt (ami Limenas egyik végétől a másikig tartott) pálmák díszítették, sétányán padok álltak, terebélyes, illatozó leanderek árnyékában. A kikötő egész hosszában éttermek, tavernák és kávéházak találhatók. A kikötő mögött élettel telt, kanyargós, szűk utcák kanyarogtak.
Éjjel lehetetlen volt aludni. Ennek két egyszerű oka volt, egyrészt a kibírhatatlan meleg és a szobánkban rajokban gyülekező mérges szúnyogok hada. Ezek a szúnyogok az izületekre specializálódtak, ugyanis csak az ujjperceinket, térdünket, egyéb izületeinket csipkedték. Csípésük nem viszketett, hanem égett és fájt és sokáig sajgott még. Másnapra viszont nyom nélkül eltűnt. Minden invázió után befújtam az egész légteret Raiddel, de kicsivel később újabb hadak érkeztek vérünket szívni.

2002. július 17. – Strandnap; esti kirándulás a hegyre

Ezt a napot a strandon töltöttük. Délben visszamentünk a szobánkba ebédet készíteni, és egy kicsit sziesztázni, majd délután megint visszamentünk fürdeni, a strand csak pár percnyi sétára volt házunktól. A finomhomokos, zöldes, tiszta vizű, szép partszakasz ideális hely kisgyerekeseknek és búvárkodóknak is. A víz lassan mélyült, beljebb vizifű (afrik) borította az alját, ez adta különösen sötét szinét. Ha egy kicsit beljebb úsztunk, a vízből a part felé nézve csodálatos látványban lehetett részünk, amint láttuk a meredek domboldalt, teli ezüstösen fénylő olajfákkal és fenyőkkel és köztük megbújva az antik színház maradványaival. A strand szélét platánfák és óriási eperfák szegélyezték, melyeknek árnyékában meghúzódhattunk a délutáni rekkenő hőségben. A strand mögötti utcában szintén végig bárok, tavernák, mulatóhelyek sorakoztak.
A strand csak a délutáni órákra telt meg teljesen. Végében hatalmas hófehér márványkockák álltak, melyeket valamelyik bányából hoztak ide. Nappal tisztán lehetett látni Thassopoulat és a szárazföld partjait is. A meleg olyan elviselhetetlen volt, amilyet még csak ritkán éltem meg. Eddig minden évben egész napokat el tudtam viselni a strandon árnyék nélkül, most már rövid idő után menekültem az árnyékba és kapkodtam levegő után. A késő délutáni órákban felmentünk a szobánkba és görög salátát készítettünk az itt vásárolt termékekből. Ez volt a vacsoránk. Utána ittunk egy korty Ouzot és 18h tájékán elindultunk a városkát körülvevő hegyek egyikén álló várromhoz. Először kikövezett lépcsőkön haladtunk, később földes ösvényen kapaszkodtunk felfelé a hegyoldalban. Nemsokára elértük az antik színházat. A színházat ekkor éppen újjáépítették, így területe le volt zárva. Az ókori romok mintájára új színház épül ide, ahol majd nyárestéken előadásokat fognak tartani.

A színház után az út egy sík területhez vezetett, ahonnan pompás pillantást vethettünk az Akropoliszra, a szemközt fekvő hegyekre és a fenyővel borított hegyoldalakra, mindkét kikötőre és a tengerre.

Itt csengettyűvel ellátott kecskék legelésztek a romok lábainál. A kilátás lélegzetelállító volt. Ahogy fokozatosan ereszkedett lefelé a nap, a tenger egyre sötétebb lett és a főváros vörös és ibolyaszínekbe öltözött. A város egész másképp nézett ki e fényben. A naplementét a dombok tetején álló romokról néztük végig. A tengerszoroson aranyhíd vezetett át és a távolban felismerhetőek voltak a szemközti szárazföld vibráló fényei. Az esti szürkeségben ott ültünk az Akropolisz romjainak tetején és csak bámultuk e lenyűgöző tájat. Ideje volt elindulni lefelé, hiszen a szürkeségben kellett a kiálló gyökerekkel keresztezett meredek ösvényen bukdácsolnunk.

2002. július 18. – Hajókirándulás

Ezen a napon egész napos hajókirándulásra mentünk. A nagy kikötőben gyülekeztünk reggel és egy nagyobb halászbárkával hajóztunk ki a tengerre. Limenastól nyugatra tartottunk. A kapitány és társai a hajón készítették el az ebédünket, ami souvlaki és görög saláta és bor volt. Lehorgonyoztunk a Skala Rachoni előtti öbölben és itt fogyasztottuk el a hajón finom ebédünket. Ezután ugrálni lehetett a hajóról a mélykék vízbe. Kicsit később kivitték csónakkal a partra azokat, akik inkább a strandon akartak fürdeni, mint a hajóról ugrálni. Majdnem mindenki kiment a partra. Mi is. Ott egy órát strandoltunk. A part finomhomokos volt és a víz azúr színű, kristálytiszta. Beúsztam a hajóig és búvárszemüveggel pásztáztam a tengerfenéket. Nem volt sok látnivaló, mégis szép volt, mert messzire el lehetett látni a víz alatt. Délutánra már vissza is értünk Limenasba és egy késő délutáni sétára indultunk a falu északi része felé, ahol a Makryammos felé vezető út leágazik, ott szintén romok voltak láthatók. Így már tudtuk, merre induljunk majd el a következő napon Makryammos felé.

2002. július 19. – Strandolás Makryammosnál; görög vacsoraest

Reggel fél 9 körül elindultunk felmálházva a kb. 2-3 km-es úton Makryammos felé.

Ez egy álomszép öböl, mely rögtön Limenas mögött fekszik. Mivel két oldalt sziklák zárják körbe, a part felől csak csónakkal lehet megközelíteni. Limenast elhagyva az út felfelé kapaszkodott és kígyózva tekergett olívaligetek között. Elhaladtunk egy hatalmas márványfejtő mellett is és innen még meredekebben kapaszkodott utunk felfelé. Majd a domboldalból megláttuk az öblöt és innen szerpentines ösvény vezetett le a bungallóházak között a strandra. Fél órát tartott az egész gyalogút. Így 9 óra felé még teljesen üres volt a strand. Az öböl hosszú, széles sávját majdnem fehér, porcukorszerű homok borította. Napozóágyak sorakoztak ernyőkkel rajta. Mi csak egy ernyőt akartunk bérelni ágyak nélkül, de nem lehetett, így ágyakkal együtt 6 Euróba került. Nálunk csak 5 Euro volt, de odaadták azért is. A parti homokban sirályok keresgéltek élelem után. A víz azúrszínű volt és nagyon lassan mélyült. Elsétáltunk az öböl sziklás partjáig és felmásztunk a sziklákra, majd az öböl másik végébe mentünk, ahol szintén – mint Limenas strandján – óriási hófehér márványtömbök álltak összevisszaságban. Némelyikük félig ki volt faragva. Álomszép volt ez a hely. A színek karibi hangulatot idéztek. Délfelé elviselhetetlenné vált a hőség és örültünk, hogy van napernyőnk. Délután 5 óra körül indultunk vissza Limenasba. Útközben meg akartuk nézni a márványbányát, de kóbor kutyák ugattak mérgesen felénk. Inkább továbbmentünk. Készülődtünk az irodánál befizetett görög vacsoraestre.

Az egész buszban csak mi hatan voltunk magyarok: a barátnőm és én, egy házaspár a fiúkkal a szomszédos apartmanból, és az idegenvezető fiú. Az összes többi résztvevő skandináv volt. A busszal sokáig mentünk kanyargós utakon, fel a hegyekbe Theologos falu felé. Ott egy nagy, zárt kerthelységgel rendelkező étterem udvarában ültünk le a vacsorához. Svédasztalról lehetett válogatni és a bort kancsókban hozták az asztalunkra. Vacsora közben zenekar játszott, majd később sirtakit táncoltak, majd volt tűztánc és tányértörés is, és végül pedig az összes vendég is velük táncolt, így mi is. Rengeteg bort ittunk. Éjfél és 1 között ért véget a móka és én a buszban rögtön el is aludtam. Szédelegve tántorogtunk haza a busztól hajnali 2 órakor.