Azonkívül főleg Dél-Dalmáciából visszafelé szükségünk van egy 1 éjszakás pihenőre és ha lúd legyen kövér, tehát Plitvice. (megjegyzem idén harmadszor néztük meg a Plitvicei tavakat, most főleg a velünk utazó házaspár miatt)
Az idei utazási tervünk:
június 26. – július 1. Brela
július 1. – július 6. Orebic
július 6. – július 7. Plitvice
Eseménytelen éjszakai utazás után de. 10 órára értünk Brelába, 11 órától lehetett elfoglalni az apartmanokat. ( két egymás mellett lévő tiszta apartman 36 euro/2 fő/éjszaka).
Szeretünk június utolsó hetében utazni, mert ez így még előszezoni ár és tavaly is bejött nekünk ez az időszak. Fő szempontunk még a tengerre néző kilátás, szeretünk a teraszon reggelizni és vacsorázni. (amint a képen látható, ez maradéktalanul teljesült)


Brela Podrace nevű részén voltunk, ami 1,5 km-re van a központtól, nem messze a híres Punta Ratai strandtól. Gyalog kb. fél óra a központ és közben lehet gyönyörködni a sok-sok pici apró öblökben, a gyönyörű növényzetben, a vízbe lógó fákon.
![]() |
![]() |
Az első három napban olyan 26 C fokos meleg volt, ezért előrehoztuk a kirándulós napokat. Második nap a reggeli órákban Makarskára mentünk, ahol a város végében a temető mellett találtunk ingyenes parkolót. Csak egy kis utcán kellett lefelé menni és már ott is voltunk a parton.
Bejártuk a városkát, leértünk a nagy strandra és ekkora már hétágra sütött a nap, az emberek ellepték a szép aprókavicsos strandot, bántuk, hogy nem hoztunk fürdőruhát. Bámészkodtunk a kikötőben, néztük a komphajókat. Nagyon szép Makarska, de nekünk túl zajos, lüktető.
![]() |
![]() |
A harmadik nap reggel csepergő, esős időben Dubrovnikba kirándultunk, mire odaértünk elállt eső. Aki a makarskai rivieráról kirándul Dubrovnikba, mindenképpen 2,5-3 óra menetidővel számoljon mert 60 km/óra átlagsebességgel lehet csak menni, amíg el nem készül az autópálya. Igazi városnézős idő lett, de rajtunk kívül ezt más is tudta, ráadásul vasárnap volt, úgyhogy rengeteg ember rohamozta meg Dubrovnikot.Itt aztán mindenféle náció képviselteti magát, míg a makarskai rivierán főleg szlovákok, csehek nyaralnak. Miután tavaly 4 napig itt nyaraltunk, volt némi helyismeretünk, úgyhogy a Gradac-parki ingyenes parkolót céloztuk meg. De. 10 órakor már a várfalon voltunk. Az utolsó egy órát már igazi hőségben tettük meg és ez a rész a leghúzósabb, legmeredekebb.

![]() |
![]() |
A Rektori Palotában hűsöltünk, megnéztük a szép helytörténeti kiállítást. Bővebben most nem írok Dubrovnikról, hiszen ezt tavaly részletesen megtettem.
![]() |
![]() |
![]() |
A korai esti órákban már a brelai strandvizet „kóstolgattuk”. A negyedik-ötödik nap már igazi strandidő lett 24 C fokos tengervíz hőmérséklettel. A legtöbbet itt fürödtünk ezen a pici kis strandon. Ez a kép pedig Brela szimbóluma ,látszik a képen , hogy egyáltalán nem voltak sokan.
Az egyik este még átruccantunk Baska Vodába, ahol egy szép hangulatos estét töltöttünk el, a lefinomabb és legnagyobb adag fagyit itt kaptuk a kikötővel szemben. Ha még egyszer a makaraskai rivierára mennék szívesen választanám Baska Vodát is szálláshelyként. Főleg a Brela felőli rész teszett, miután az egy kicsit sziklás, a házak ritkábban vannak.
Nagyon szép, lassan mélyülő apró kavicsos strandja van. Egy pár kép a baska vodai naplementéről.


Összességében Brela nagyon szép, tiszta, főleg annak való aki nyugalomra vágyik, szereti a csendes kis öblöket. Sok a szlovák, cseh, lengyel turista, de kulturáltan viselkednek.
Elsétáltunk természetesen Brela másik végére (Stomarica ), innen már a központ gyalog messze van és még csendesebb hely. Igazán méltán érdemli ki Brela a kék zászlót a strandra.
Július l-én kényelmesen megreggeliztünk és 9 órakor indultunk következő állomáshelyünkre Orebicbe. Bevásároltunk a „horvát kis thaiföldön”, az út szélén árulják jóval olcsóbb áron a helyi specialitásokat.
![]() |
A zöldségen gyümölcsön kívül árulnak itt fügepálinkát, narancslikőrt jóval olcsóbban mint a boltokban.
Útközben megálltunk Ston városkában, megnéztük a híres „nagyfalat”, de szigorúan csak kívülről. Borzasztó meleg volt, a déli órákban értünk ide, de látszik a képeken volt, akiket ez nem tartott vissza.
![]() |
![]() |
Délután fél 2-re értünk Orebicbe. A lélegzet elállító szerpentinekről így fogadott bennünket a városka. Ekkor már tudtuk, nagy csalódás nem érhet bennünket.

Elsőre sikerült megtalálni a házat. (II. emeleti tetőtéri lakás, nagy fedett tengerre néző terasszal, klímás, 2 hálószobás, 150 m-re a strandtól 54 euró/4fő)
A tulaj mielőtt felmentünk volna leültetett bennünket a földszinti kiwi lugasába és saját vörös borral kínált. (a Peljesac-félsziget a horvátoknál bortermő vidék) Meleg is volt, éhesek is voltunk, úgyhogy hamar a fejünkbe szállt a bor. A házigazda rendkívül barátságos ember, segített felcipelni négyünk nem kevés holmiját. Ezen a teraszon hangulatos közös étkezések voltak, a velünk együtt lévő házaspárral. Élveztük a kis pötty szigetek látványát.
![]() |
![]() |
Ebéd után már a trestenicai strandon voltunk, teljesen homokos, lassan mélyül, jóval melegebb volt a víz mint Brelában. Ezen a strandon mindig rengetegen vannak, ennyi kisgyereket 3 évi nyaralásom alatt még nem láttam, biztos közre játszik a zsúfoltsághoz, hogy a strand felett van a kemping. Sokan kérdezik Horvátországban hol van homokos strand, hát tessék itt Orebicben!
![]() |
![]() |
Miután mindenünk tele lett homokkal, a következő napokon már egy kisebb, néptelenebb, kavicsos kis öblöt választottunk, ami még ráadásul közelebb is volt hozzánk. A legtöbbször ezen a kavicsos strandon fürödtünk, árnyék is volt, meleg és tiszta volt a víz, mi kell még?

Főleg strandolással teltek el a napjaink, de esténként bejártuk Orebic minden zegét-zugát.Nekem nagyon tetszett a buja, mediterrán növényzet. Szívesen bekukucskáltam a kertekbe.
![]() |
![]() |
Füge és citromfa sok helyen van Dalmáciában, de narancsfát csak itt láttam.
Orebicnek is van egy kicsi óváros része, nagyon régi dalmát kőházakkal.
![]() |
![]() |
| Az orebici kis kikötő | |
![]() |
Itt tartózkodásunk egyik napján a délutáni fél 4-es kis hajóval mentünk át Korcula városkába. Félóránként indul a hajó és kb. 15 perc alatt ér át. Mintha gyermekkorom mesevároskája elevenedett volna meg.

Péntek délután volt, az idő kellemes, mégis a városkában alig volt turista. Ez a mi szempontunkból viszont jó volt, mert a középkori hangulat még jobban átjött.
![]() |
![]() |
|
A képen a Marco Polo ház
|
Orebic másik részét a „szállodás” részt is felfedeztük. Ha még egyszer ide mennék, inkább itt foglalnék szállást. Csipkézett partszakasz, pici apró kavicsos öblökkel, az egyik délután egy pici öbölben csak mi voltunk. Fürdőcipő feltétlenül kell, igaz ez Brelára is vonatkozik. Ahol szikla van ott sün és rák is van.

Estig maradtunk mint a kép is bizonyítja.

Az utolsó két nap feltámadt a szél, így a tenger megmutatta másik arcát is. Megjelentek a széllovasok.
![]() |
![]() |
Orebicből hétfői nap reggel kipihenten, reggeli után keltünk útnak. Neumnál a bosnyákoknál megtankoltunk (ezt nem először tettük) itt jóval olcsóbb a benzin, mint a horvátoknál. Ebben az időben 295 Ft volt a benzinár (a horvátoknál is ennyire jött ki), Neumnál átszámolva 240 Ft/l tankoltunk.

Plitvice felé tartottunk ráérősen (forgalom alig volt, rendőri ellenőrzések igen!). Az idén már harmadszor néztük meg a plitvicei tavakat (most főleg a velünk utazó házaspár miatt).
Nem értem azokat, akik sajnálják az idő arra, hogy itt megálljanak. Én még mindig fedeztem fel új dolgokat. Attól függően melyik napszakban megyünk be a színek a fények miatt mindig más-más arcát mutatja a nemzeti park. Plitvice-Jezerce kis faluba letérve rögtön az első háznál vettünk ki 2 hálószobás apartmant.
A tulaj elmondta, hogy már 9 napja esett az eső, ezért nem volt vendég, ilyen örömmel még sehol nem fogadtak, pedig csak 1 éjszakáról volt szó. Csodálkoztam azon, hogy Horvátországban még egy ilyen egyszerű kinézetű ember is beszél idegen nyelven (németül jól megértettük egymást).Egyébként Brelában és Orebicben is a házigazda németül is beszélt. Előkerült a sligovica is. Plitvice környéki falvakban rengeteg a kiadó szállás, nyugodt szívvel lehet a helyszínen foglalni.
Másnap reggel 9 órakor mentünk be a tavakhoz az 1-es bejáratnál. 110 kuna/fő a belépő, 7 kuna/óra a parkolás. (bankkártyával lehet fizetni)
Nem voltak túl sokan a parkban, így a kis pallókon lehetett bámészkodni, nyugodtan fényképezni, nem tolt a tömeg maga előtt. Hátizsákban vittünk magunkkal ennivalót, az egyik pihenőben nagy faasztalnál kulturáltan megebédeltünk, egy kicsit nagyképűen elmondhatom mi Plitvicén piknikeztünk. Az itt lévő büfékben horror árak vannak. A középsőnek számító „C” túrát tettük meg.
![]() |
![]() |

Délután 2 óra körül indultunk haza Miskolcra és éjfél előtt már a saját ágyunkban aludtunk el.
Összességében elmondhatom, mind az időjárás, mind a szállás, a helyszínek jó választásnak bizonyultak. Nyaralásaink során mindig újabb és újabb helyeket fedezünk fel. Arra törekszünk, hogy a tengerparton heverészés és a látnivalók felfedezése egyensúlyban legyen.
Próbáltuk összehasonlítani eddigi horvátországi nyaralásainkat (1. Közép-Dalmácia – Seget Vranjica-Trogir, 2. Tucepi-Dubrovnik, 3. Brela-Orebic) Lehetetlen megmondani, melyik volt a legszebb, egyikben sem csalódtunk, mindegyiknek meg volt a maga szépsége, éppen ezért nagyon szerencséses vagyunk.


Brela – Orebic 2009. I. rész (június 26- július 7.) 











.jpg)



















