PAG - 2006.08.12 - 08.27. Az indulást szombat éjjelre terveztük, de olyan jól haladtunk az összepakolással, hogy apa 6-kor kijelentette: 7-kor indulás, mert abszolute nem fáradt, meg szép az idő, meg amúgyis menjünk máááááááá! 7-kor felakasztottuk a lakókocsit, ekkor eleredt az eső, meg mi is :( (már megint dejavum támadt: miért esik mindig, ha Horvátországba indulunk?) mindegy: a lényeg úton vagyunk végre Pag felé! Közepes forgalomban haladtunk, inkább szemből volt nagyobb mozgás, a határon egyetlen autó sem volt előttünk (mondtuk is, na majd most jól szétpakolnak minket, de még az útlevélbe sem néztek rendesen bele:) )
Az út esős, de eseménytelen volt, attól az attrocitástól eltekintve, hogy a posedarjei pályakihajtónál 238 KN helyett csak 164-et kértek :) Nagyon büszke voltam magamra: életemben először sikerült végig ébren maradnom az út alatt (ugyanis amint lemegy a nap, képtelen vagyok a kocsiban ébren maradni, még ha csak pár órás útról is van szó) Éppen hajnalodott, mikor a szigetre felhajtottunk, kilenc óra alatt sikerült a közel kéttonnás vontatmányunkkal Simuniba érnünk leparkoltunk a kemping előtt, a fiúk szunyáltak, én meg elindultam feltérképezni a terepet, szerencsére az eső addigra elállt ahogy egyre beljebb jutottam a kempingben, úgy lettem egyre lehangoltabb: egyáltalán nem volt üres placc, nemhogy olyan, amin el is fértünk volna :(
Felébresztettem apát (én a gonoszszívű: ne aludjon má’, amikor el vagyok szontyolodva), induljunk a Straskóhoz Novaljára, hogy nyitásra ott legyünk – így történt. A recepción a srác nagyon kedvesen, de rázta a fejét: fullon vannak sajnos, nincs üres parcellájuk, csak sátorhelyük …
Nem tudom mit olvashatott le az arcomról (mert a gyomromban keletkezett követ biztos nem láthatta), de sóhajtott egy nagyot és a számítógépet otthagyva kézzel kezdte végigböngészni a placcok fakkjait – és láss csodát: talált egy üreset! Ellenőrizte a gépben, és kiderült hogy valaki átköltözött kettővel arrébb, de a gépben nem lett kitörölve és két helyen szerepelt a foglalás – biztonság kedvéért kiküldött a placcra egy biciklis kollégát, aki lecsekkolta, mi meg becsekkoltunk :)
Hát mit mondjak: marha nagy mázlink volt! jó nagy parcella és ilyen közel még sosem voltunk a tengerhez - negyedik hely, ráláttam a vízre - ami nagy szám, tekintettel a kemping méreteire (na jó, nem volt tökéletes, mert a vizesblokk legalább három percnyi sétára volt, a bolt meg pont a kemping másik végén, de hát ez mind nem számított) sütött a nap, felállítottuk a „Taj Mahal”-t, kipakoltunk, berendezkedtünk.

További videók a www.utazas.me videómegosztón !

Két dolog maradt csak otthon: a fürdőcipők és a légkondi… az előbbiért én voltam a felelős, az utóbbi miatt apa bosszankodott – rá se ránts mondtam, ha ez a garancia a jó időre, akkor inkább izzadok :) (a fürdőcipőt a kempingben is be lehetett szerezni – ezek beszerzése után persze előkerültek a régi cipők is, ki sem lettek véve a lakókocsiból tavaly nyár óta). Délre végeztünk az „építkezéssel”, közben összeismerkedtünk a szembe szomszédjainkkal, minő véletlen: magyarok (itthon fizettek be a lakókocsitanyaponthun erre a telepített lakókocsira, egy százas volt egy hétre az ötszemélyes „kégli”) ennek örömére este elmentünk velük egy általuk már kipróbált konoba-ba (igen vágytunk már a sok szendvics után egy kis meleg kajára), elsőre mindannyian a kedvencünket ettük: gyerkőc spagettit „frutta de mare”-t, apa sült malackát, én meg töltött plejskavicát - finom volt minden… (képet nem készítettem, mert apa rám szólt, hogy nem illik és különben sem vagyunk japán turisták, hogy mindent lefotózzunk :( )

Vasárnap aztán elkezdődött a 2 hetes szokásos nyaralási napi rutin:
-reggel eü séta a pékségig, amiből szerencsére több is volt a kempingben, úgyhogy nem kellett elcaplatni mindig a boltig (sokan görkorival közlekedtek, sajna az enyém otthon pihent), nagy választék volt friss kenyérből és péksütikből, de itt bureket nem árultak sajnos (vagy szerencsére???) - a 9 órás reggeli aerobikot már jóllakottan és némi lelkiismeret furdalással néztem végig :( -lecuccolás a strandra (törcsik, cipők, napozószékek, gumicsónak, úszódeszka, matrac, búvárcucc, háló, kisvödör… még szerencse h. csak 1 gyermekünk van és közel van a tengerpart :)) 

- gyerek folyamatosan a vízben, ami megdöbbentően hideg (19 fokos!), anya vadul napozik (levegő 31 fokos) és igyekszik behozni olvasásilag az elmaradásait, apa próbálja magát lekötni (alvás, biciklizés, alvás, fürdés, alvás, bütykölés, alvás … neki is van mit bepótolnia), - du. 2 körül párom már nagyon sandán néz rám: ekkor a fejemhez kapok és felszaladok valami ebédet kotyvasztani (ez max. 20 perces művelet, ezalatt csak nem fog lekopni lassan kialakuló barnaságom?!)
-ez a kis jelenet úgy hat óra tájban megismétlődik, akkor viszont végleg felkúszunk a gyerekkel a strandról: szokásos huzavona – miért menjen zuhanyozni, mikor egész nap vízben volt? („ujjé úgy szeretem én a strandot…”)
-vacsi után valamelyikünk mindig fagyiért kiáltott, úgyhogy esti program gyanánt általában felkerekedtünk valamerre a szigeten, megvoltak a kötelező kűrök:
Novalja egy kis ugribugrival és szuvenírok beszerzésével Pag az isteni burekjével (örökhála AZS-nek a tippért – még a húsimádó férjem is beburekesedett :)), Lun a hangulatos kis kikötőjével, a zrcei strand a nonstop bulijával, a Paski híd a rommal és az ottfelejtett gépágyúval … és így tovább.

Csütörtök éjjel esett egy kiadósat, ami tudvalevőleg a kempingeseket általában némi éjszakai nyüzsire készteti – kivéve a férjemet, aki remek alvókával bír – úgyhogy egyedül küzdöttem a széllel és kapkodtam be kintről a cuccokat, de közben remek bosszút forraltam: ha reggelre nem javul az idő, akkor végre elcsalhatom a fiúkat a tengerpartról kirándulni: irány Krka!
borongós reggelre ébredtünk (hi-hi), úgyhogy hajnal fél tízkor nekiindultunk (útközben folyamatosan Pepin járt az eszemben, miszerint korán érdemes menni, ha a hajón el akarjuk kerülni a tömeget) – persze mire Skradinba értünk már korán sem volt korán, meg hűvös sem: 33 fokot mutatott a hőmérő!
felváltva álltunk a hajóra vezető sorban, miközben én az öbölben, a fiúk a yachtokban gyönyörködtek (megjegyzem Naomi Campellt nem láttuk. :))

Viszonylag hamar, a  harmadik hajóra fel is fértünk, a személyzet ügyelt arra, hogy csak annyi embert engedtek fel, ahány ülőhely volt. Hajókázás közben végre sikerült idilli családi hangulatunkat egy kis vitával feldobni: nem tudtunk eligazodni a kistérképen, amit kaptunk, sem arról hol kell jegyet venni, mennyit kell gyalogolni, honnan lehet továbbhajózni, hol lehet megmártózni… ez persze mind az én hibám volt: „hogy készültél föl erre a kirándulásra?”, „hát minek topikozol órák hosszat”…stb
Őszintén megvallva volt is némi lelkiismeret furdalásom, de a plitvicei tavaknál olyan klassz útmutató volt, gondoltam itt sem lesz másképp…
Szóval ültünk a hajón, mint mások, leszálltunk, mint mások, beálltunk a sorba jegyet venni, mint mások, aztán ácsorogtunk, mert a többség elindult gyalog felfelé, de voltak akik a stégnél horgonyzó „No Skradin” feliratú hajó szálltak: Így tettünk mi is, egyrészt, mert szeretünk hajókázni, másrészt már dög meleg volt és a hajón láttunk itókás pultot – így történt, hogy akaratunkon kívül potyáztunk egyet :)

Leültünk, mint mások, kaptunk sült halat, tarját, salátát, bort, üdítőt, gyümölcsöt, mint mások, szépen eszegettünk, mint mások (közben persze egyre gyanúsabb lett, hogy senki nem írta a fent említett topikban, hogy a belépőben kaja is van), mindegy: éhesek voltunk, ha hozzák a számlát, majd szépen fizetünk, csak induljunk már …  lassan mindenki befejezte a kaját, egy kicsit ücsörögtünk még mi is, de a hajó még mindig nem indult utóbb kiderült: egy olasz csoportba keveredve kellemes ingyen ebédben volt részünk, mert a végén simán leszálltunk, mint mások…
Miután jóllakott párom megbocsátotta nekem tájékozatlanságomat, kaptuk magunkat és jól megnéztük a vízesést, meg amit lehetett, természetesen fürödtünk is.

Fürdés közben azon járt az eszem, milyenek is vagyunk mi emberek: megpróbáltam elképzelni a vízesést a fürdőzök nélkül, itt ez a szép park, a vízesés és nincs tömeg… (aztán visszazökkentem a valóságba, mert hát én sem vagyok különb, itt egyensúlyozom a csúszós köveken, a kétes tisztaságú löttyben, hogy elmondhassam, fürödtünk a Krkánál, pedig utálom hogy törölköző alatt kell átöltözni és hogy félszemmel a motyónkat kell lesni – de meleg van és különben is, valahol klassz ez az egész …

Újabb három nap henyélés után ismét felkerekedtünk és megnéztük Murter szigetét – nekem talán ez volt a legnagyobb élmény, egyrészt régóta terveztük megnézni, másrészt imádom az ilyen szigetes-öblös-dimbes-dombos tájat és a dús növényzet is üdítő látvány nyújtott holdbéli szigetünkhöz képest (sajnos fotók nem készültek, mert inkább videóztam, annyi volt a látnivaló)
Szokásunkhoz híven feltérképeztük az útba eső kempingek egy részét nemcsak a szigeten, hanem hazafelé menet a parti úton, Zadar irányába is – rendesen elfáradtunk, mire hazaértünk további henyélős, napozós, búvárkodós, vizibiciklizős és fürdős (a víz már 21! fokos) napok következtek péntekig, mikoris egész nap szmötyizett az eső, nem volt hideg, úgyhogy apa fejcsóválása mellett a gyerekkel azért mi levonultunk a strandra, hiszen másnap már az összepakolás jegyében fog telni (hogy elszaladt ez a 2 hét!)
A strandon nem volt tömeg és aznap kivételesen időben volt ebéd is :)

Másnapra ragyogó idő lett, csak azért, hogy az embernek mégjobban fájjon a pakolás – ezt párom is észre vette, úgyhogy lezavart minket a gyerekkel a tengerpartra és egyedül kezdett neki a munkának. Délben – gondoltam -  viszonzom hozzánk való jóságát és ebéd után segítek neki pakolászni  jól haladt, de épp időben érkeztem, mielőtt még a Taj Mahal teljesen beterítette volna: lelkesen segítettem neki összehajtogatni az elősátrat, majd jólesőn néztem körbe: így kell ezt csinálni!
Ebéd után lecsábítottuk apát a partra, mondván: holnap reggel indulás előtt már nem lesz alkalmunk mártózni egy utolsót – ezt meg is erősítette azzal a kijelentésével, hogy valóban, mert este indulunk haza! noooormális? szombaton este? nézzem meg: lassan vége a szezonnak, a kemping rohamosan ürül (ez valóban így volt 15-e után), a turnusváltás már délután rég lement, és mehetnékje van, meg akkor vasárnap otthon marad idő rendesen elpakolni a lakókocsit, és minek fizessünk ki még egy éjszakát … vállvonogatás, nem én vezetek … (szóval a disznó legyőzte a  két ludat)
Kicsekkoláskor kellemes meglepetésben volt részünk: tudtam, hogy hét éves korig a gyerkőc ingyenes, de számoltam vele, mert évjárat szerint (1999) már hét, de mivel csak októberben tölti be, nem kellett rá fizetnünk semmit, még üdülőhelyi díjat sem, így megint spóroltak nekünk több, mint 500 kunát :)
Este hatkor nekivágtunk hát a hazafelé vezető útnak, végig a szigeten, gyér forgalomban (a kompot és a szerpentint most sem vállaltuk be), pápá sziget, pápá tenger…

Hét óra körül sikerült utolérnünk a Sveti Rok alagúthoz vezető, csigalassúsággal araszoló sort  apára néztem az ugyeénelőremegmondtam pillantásommal, most bezzeg nem jött elő a minektopikozolteannyit szöveggel…megelőzendő a kitörni készülő vitát, valamint a gyerek miértnemmegyünkmár monológját, benyomtam a lejátszóba a Magyar vándort - attól mindig jó kedvünk lesz – s mire a film véget ért, már kinn is voltunk az összes alagútból!
…. mire felébredtem, már otthon is voltunk ….

Térkép