Induláskor a reptérre másfél órával hamarabb sikerült kiérni, már senki nem várakozott a SKY pultnál, elfogyott a sor. A kofferom 25 kg volt, de a hölgynek a szeme sem rebbent. Mielőtt bementem volna a tranzitba, meg egy használaton kívüli mérlegre rátettem a fedélzetre felvinni tervezett hátizsákot is, az 15 kg volt. A repcsiben bárhova ülhettem volna, mert alig volt utas, talán még félig sem telt meg. Én a 25. sorban ültem le (vagyis csak én voltam az egész sorban - ami 6 szék). Hozzávetőleg 1 óra alatt érkezett meg a repcsi Velencébe.
Megpróbáltam Venecia Card-ot venni, 7 napos, kéket, hogy bármerre bármivel indulok is el, legyen jegyem. A pultos kisasszony kitalálta, hogy  túl nagy pénzem van, nem tud visszaadni, menjek a cambio-hoz váltani. Ott meg nem volt senki, basszus. Elindultam amerre, vízibuszok állomása volt. Bevisznek a St.Marco térre  - 11 euro volt a jegy (holott a teljes hetikártya mindössze 51 euro ár). Azt mondta, hogy cardot, csak bent Velencében vehetek. Nemsokára indult is a vaporettom. Hármasával csokorba fogva cölöpök vannak leverve a tengerbe úgy, ahogy az autópályákon az oszlopok, vagy mint valami vízi szalagkorlát. A hajóforgalom kizárólag a cölöpök között jár.
Ahelyett, hogy egyenesen rohantam volna a szállásomra, csatangoltam egy kicsit előzetesen. Minden csatorna fölött hidacska van, de minden kis híd lépcsős, íves, hogy átférjenek alatta a gondolák. Nekem pedig a kurva nagyon nehéz kofferrel elég körülményes volt a hidazás, ráadásul a hátizsák kantárja jól kidörzsölte a hónom alatt a bőrt (ujjatlan ing volt rajtam). Gyalog cibáltam a kocsit, de sajna nem bírta a kiképzést, mert kitört az a nyele, amelyiknél fogva huzigálni lehet. Na más se kellett. A hajóállomásokon ott szerepel a térkép, ami alapján kiválasztható, hogy hányas járatra kéne felszállni, és az a vizibusz éppen hová megy, hol áll meg. Elég jól követhető a térkép alapján. Gyakran járnak ezek a vaporettok. Elég jó, hogy ehhez a Venicia card-hoz adnak egy nejlon tokot, amit nyakba akaszthatunk, és tartozik hozzá egy jó részletes térkép (nem csak a 7 napos utazási bérlethez adják ezt, hanem a 3 naposhoz is). A térkép később is igen jó szolgálatot tesz.
Másnap reggel azzal kezdtem, hogy a vaporettoval átmentem a St.Marcora. Mellbevágó a tömeg ! Sajna minden fotóba is belemászkálnak, áramlik a nép, akár egy falusi búcsúban. Elég hamar elvesztem a sikátorok útvesztőjében a fő érkeringést elkerülve, eltévedve azonnal. Számtalanszor olyan helyre jutottam ki, amit nem is terveztem, de ott is nézelődtem valamennyit. Végül is városnézésre teljesen rendben lévő, ha csak úgy cél nélkül bolyong az ember. Inkább olyankor baj az eltévedés, ha konkrét helyre kellene érkezni, és nem találjuk meg. Viszont ez a város teljesen elképesztő !! Oké, láttam már róla fotókat, de azok a fotók nem adjak vissza azt a szoros sikátort, ahova már nem fér be a napfény, vagy azt a helyzetet, amikor a csatorna kereszteződésben váratlanul találkozik 2-3 hajó, és hirtelen dönteni kell, hogy miként fognak elférni egymás mellett. Egy ilyen gondola megvan vagy 10 méter hosszú, azzal azért nem úgy navigálnak, mint egy motorbiciklivel lehetne. 
Az áruszállítás is hajóval történik, egy szélesebb teknővel. Láttam, hogy egy ilyen teknő ki volt kötve a parthoz, és pakoltak róla az árut, egy másik teknő próbálta kikerülni, de viszont szemből jött egy gondola, és esély nem volt rá, hogy a két teknő között egy gondola átférjen. No akkor az olaszos terefere indult, ahol megvitattak a lehetőseket, végül az egyik teknő visszafarolt 2 métert, hogy a gondola átslisszolhasson.
Teli a varos ferdeszemű turistával. Ok ülnek a gondolákban, ők etetik a galambokat, és ők állnak benne az iszonyat hosszú sorban, amelyik szeretne bejutni a Dózse palotába, vagy feljutni a Campanielle-be. Némi császkálás után azonnal eltéved az ember, és váratlanul mindenféle érdekességeket lehet találni. Például egy olyan műhelyt, ahol a puhafából olyan faragványokat készítettek, pl. kalapot, könyvet, felöltőt, esernyőt, ilyesmiket.
Elvetődtem a Rialto közelében levő piacra (mintha valamely arab ország piaca volna), roskadozott a színpompás zöldségektől, gyümölcsöktől, jégbe állított üdítőitaloktól. Nem messze a Rialtóhoz, itt van a halpiac is, ami egy elég nagy csarnok, boltíves, oszlopos, de hogy a sirályok ne tekintsék vadászterületnek a pultokra rakott árut, minden boltíves ablaka elé egy vörös függöny van leeresztve – ezáltal hűvös, félhomályos a csarnok maga.
A következő délelőttömet is nézelődéssel töltöttem. Ugyan baromi hosszú sorok álltak mindenhol, amit felvettem a listámra, de ügyesen megelőztem a tömeget. Például a Campanille-nél sorban álló emberek mellett elslisszoltam, jelezve, hogy a nagy tatyómat készülök beadni a gardrob-ba elöl, a bejáratnál. Nem is háborgott senki, hogy előremegyek. Amikor pedig leadtam a tatyót (ez egy gurulós bevásárlókocsi volt - hogy ne gyötörje tovább a vállamat a hátizsák), akkor viszont már nem mentem vissza a sor végére, hanem ott ahol voltam elől, ott maradva, a következő lifttel már fel is jutottam a toronyba. 6 euroba került a jegy. Csak olyankor érdemes felmenni (és fényképezni) amikor teljesen tiszta idő van, mert olyankor jó a látvány. De ha párás időben megy fel valaki, csak ködbe vesző szürkeség lesz minden messzi látvány. Sajnos nekem nem volt olyan verőfényes idő, ami a fotókon szépen mutatna.
Aztán pedig beálltam a St.Marco székesegyház előtt kígyózó hosszú sorba, de kifigyeltem, hogy ott várakozik egy jelentős diákcsoport, és mindegyiknél nála van még a hátizsákja. Máris rájöttem, hogy amint a bejárathoz érkezünk, ezeket nem fogják beereszteni, mert előbb menniük kell a gardrobba, hogy leadják a hátizsákjukat. Én meg odakavartam a diákcsoport közelébe közvetlenül, és amikor a kapuőr elzavarta az egész csoportot a csomagmegőrzőbe, akkor én máris bemehettem a kapun, mert nálam nem volt más, csak a nyakamban a fényképező, meg a távcső. Volt alkalmam, hogy a távcsőben kukkolgassak, mert az összes oszlopfő, kupola, oldalhajó, szentély stb. gazdagon volt mintázva, nem is faragásokkal, hanem aranyló mozaikokkal. Az alap (a háttér) mindenütt aranylemezkékből volt, és a téma pedig színes mozaikkockákból kirakva. Maga a bazilika nem túl nagy, szerintem nem is használják egyházi célokra, hanem elsősorban az idegenforgalom céljait szolgálja. Olvastam róla, hogy virágkorában arra szolgált, hogy a tengeri utazók ide pakoltak be a hozott áruikat (mármint itt raktároztak el a kincseket) - amit aztán majd a velencei kereskedők terítettek Európa szerte.
Délután aztán hajóra szálltam, hogy átmenjek Buranóba. Ez a kis sziget is mocsár volt azelőtt, amit mesterségesen feltöltöttek, úgy tettek egyáltalán lakhatóvá. Sokkal színesebbek a házak, mint Muranóban, olyan, mint valami mézeskalácsváros, vagy legalábbis gyerekek meséskönyvébe illő. Itt azonban nem az üvegművesség a fő attrakció, hanem a csipkekészítés. Beszédbe elegyedtünk egy idős nénivel, aki éppen dolgozott egy kis csipke pillangón. Mondja, hogy 70 éve foglalkozik a csipke készítéssel, mert a családi munkamegosztás úgy néz ki, hogy a fiatal kislányoknak adják a legegyszerűbb varrásokat, míg az ügyesebb családtagok varrjak a mintázottabbakat. Mutatta, hogy az a pillangó, amit varr éppen, egy kb. 5 cm méretű munka, az hozzávetőleg 5 nap alatt lesz kész. Előbb egy papírra odarajzolja a formát, és úgy fog neki, hogy a papírt hímezgeti, és amikor már a sok tűszúrás miatt a papír elenyészik, akkor kihullik a papír forgács.
A következő nap elballagtam a St.Marcóra, hogy átszálljak arra a hajóra, ami a Lidóra megy. Nohát ez egy olyan békebeli üdülohely, mint amilyen Abbázia volt (és megorzött az akkori volt hangulatából néhány utcáját, néhány tengerparti palotáját. Itt a Lidón is pontosan érezni a régi nagypolgári, vagy arisztokrata vendégek számára teremtett légkört, az ápolt kertekkel, a Hungaria Grand Hotel fohomlokzatával, a széles sétálóutcával, stb. Igaz, hogy a parton már nem azok a vászontetős ülőszékek vannak meg, amelyek a háború előtti tengerpartokra jellemző volt itt is (vagy például a „Van aki forrón szereti” filmben a tengerparton) – pedig pont azt reméltem, hogy esetleg megőrizték annak is a hangulatát. Hát nem, hanem csak olyan napernyők vannak telepítve, amelyek alatt a szétnyitható nyugágyak akármelyik másik tengerparton is lehetnének nem csak Olaszországban, hanem akár Spanyolországban, vagy bárhol. Nem számít még főszezonnak a május közepe, tehát a parton viszonylag kevés ember volt, annak ellenére, hogy vasárnap miatt azt hittem, hogy tolongás lesz. A napernyőket nem is igen nyitották fel.
Tulajdonképpen nem is maradtam olyan nagyon sokáig, hozzávetőleg olyan 12-tol, talán ha fél háromig töltöttem az időt a parton, de ez alatt eszméletlenül felégett a bőröm. Pont úgy nézek ki, mint azok a német turisták pl. Kanárin, akik egyetlen nap alatt szeretnék elérni a „nyaralni voltam – jót pihentem” látszatot, ehelyett viszont az első nap mind olyanok, mint a főtt rák, hogy aztán a teljes nyaralásuk ideje alatt már ki se tudjon menni többé a tengerpartra, mert annyira ég a bőre, hogy fáj. Nahát így jártam én is. Nézegettem a TOP 10-es útikönyvben, hogy mi van még, amit javasol megnézni, de én még nem láttam. Hová is menjek délután? Talán addigra enyhül a nap ereje, és nem égeti annyira a bőrömet. Szóval kaptam magam, és elmentem a Triponti-hoz előbb, aztán megkerestem a gondolajavítót – ámbár ott éppen zárva volt, sem javításra váró gondola az udvarán, sem senki ember fia. Mégiscsak jobb így, mintha úgy fejezném be, hogy itt is voltam, de nem is láttam rendesen. Ki tudja, hogy mi marad meg ebből a városból ugye – nem csak azért, hogy folyamatosan süllyed, hanem azért is, mert egyre inkább kirakat-város lesz belőle. A lakosság leginkább elköltözik innét, mert életvitelszerűen nem praktikus itt élni. Nem a vízi utcák miatt, hanem azért, mert nincs olyan infrastruktúra, amihez más városlakók szokva vannak. És akkor nem is csak azt említem, hogy nem tudnak autózni, motorozni, biciklizni, hanem vagy gyalogosan is lassan, vagy vízibusszal is lassan lehet, hanem inkább az van, hogy itt nincs sem óvoda, sem iskola, a gyerekeiket minden reggel vinni kell Mestré-be, a legközelebbi szárazföldi városba, meg nincs itt olyan élelmiszerhálózat sem, ahol jókat lehetne vásárolni, hanem szintén Mestré-be járnak át az Auchan-ba. Kisboltok vannak ugyan, de annak nem elég gazdag a kínálata.
Ez a város már most is csak kizárólag a turistákért van, lépten-nyomon éttermek, bárok, fagyizók, borozók, de leginkább, mindent elborító mennyiségben a szuvenir árusok. Abból van a legtöbb. Oké, hogy Görögországban is a tengerparti üdülőhelyeken ott kínálgatják a matricázott pólót, meg minden egyéb gagyit, amire buknak az ukrán turisták, de itt még fokozottabban látszik ez. A sikátor olyan szűk, hogy két ember alig fér egymás mellett, de amint kiérkezünk egy kis palazzóra, ott már ácsorog 2-3 ajándékárus.

Bejutás a repülőtérről (távolság a központtól 13 km)

Busz:
5-ös busz (ACTV társaság):
Velence, Marco Polo repülőtér - Piazzale Roma tér (a repülőtértől 4:08 és éjszaka 1:10, a városból 4:40-0:40 között, 15-30 percenként közlekedik; menetidő 25 perc; a jegy ára 2,70 EUR/út)

35-ös busz (ATVO társaság):
Velence, Marco Polo repülőtér - Piazzale Roma tér (a repülőtértől 8:20 és éjszaka 0:10, a városból (D2-es állóhely) 5:00-20:40 között, általában 30-40 percenként közlekedik; menetidő 20 perc; a jegy ára 3,00 EUR/út, 5,50 EUR/retúr)

15-ös busz (ACTV társaság):
Velence, Marco Polo repülőtér - Mestre vasútállomás (a repülőtértől 5:27 és este 21:27, a városból 5:30-20:27, vasárnap és ünnepnapokon 7:07-20:07, a városból 6:20-20:06 között közlekedik 30 percenként, hétvégén 60 percenként; a menetidő 27 perc)

FLYBUS (ATVO társaság):
Velence, Marco Polo repülőtér - Mestre vasútállomás (a repülőtértől 6:06 és éjszaka 0:10, a városból 5:20-21:15, vasárnap és ünnepnapokon 7:34-0:10, a városból 5:20-22:15 között, általában 20-30 percenként közlekedik; menetidő 17 perc; a jegy ára 2,50 EUR/út)

A buszjegyek megvásárolhatók a repülőtér érkezési szintjén az ACTV, illetve az ATVO pultjainál.

Vízibusz:
Alilaguna: A repülőtérről 30-60 percenként vízibusszal is a városba juthatunk reggel 6:15 és éjszaka 0:15 (ellenkező irányban a Szent Márk térről 4:35-22:55) között.  A járatok menetideje 60-75 perc, és érintik a Lidót, valamint a Szent Márk teret is többek között, a jegyek ezekre a helyekre 11 euróba kerülnek. A jegyek megvásárolhatók a reptéren a Water Bus Express pultnál, illetve a hajókon.

Taxi:
A taxi ára 25-30 EUR, a menetidő 20-30 perc.

Bátran kell nekivágni Velencének, mert bár a sok apró és kis utca sokszor nagyon hasonlónak tűnik, ha követjük a szinte minden utcasarkon látható, legtöbbször sárga színű útbaigazító táblákat, akkor biztos, hogy megtaláljuk a nevezetes helyszíneket.

A főbb jegyárak:
Felnőtt jegy az ACTV közlekedési társaság járataira, amely 90 percig érvényes.
3.5 EUR

Egy útra szóló Vaporetto jegy:
3.5 EUR

Grand Canal-on közlekedő Vaporetto-ra jegy, amely 90 percig érvényes:
5 EUR

Ha csak a városon belül akarunk közlekedni, érdemes 1 vagy 3 napos Travel Card-ot váltani:
1 napos Travelcard: korlátlan számú utazást biztosít 24 órán keresztül a Vaporetto járataira:
Ára: 10.5 EUR

3 napos Travelcard:
Ára:22.0 EUR

Kék Venice Card: Mosdók és közlekedés
1 napos: 11 EUR
3 napos: 23 EUR
7 napos: 41 EUR

Sárga Venice Card:
1 napos: 26 EUR
3 napos: 42 EUR
7 napos: 58 EUR