Van az ember fejében egy hozzávetőleges lista, hogy hová szeretne életében eljutni. A mienk meglehetősen hosszú, de derekasan próbálkozunk pipálgatni a rajta szereplő helyszíneket. Így került egyre előrébb a Karib-tenger a listán, elsősorban Kubával és Mexikóval, mint lehetséges fő célponttal. Aztán tavaly az egyik repülésünk során a légitársaság fedélzeti újságjában az útvonalhálózatot böngészve meggyúlt a megvilágosodás fénye. A légitársaság egyik útvonala először elrepült Kubába, majd onnan átlibbent Mexikóba (talán 500 kilométer az egész), végül onnan jött egyenesen haza. Meg is született az út váza: 1 hét Kubában, majd még 1 hét Mexikóban. Augusztus-szeptemberben megkerestük a kabátot a gombokhoz, repülőjegyet vettünk (igaz végül teljesen másik légitársaságtól), szállásokat foglaltunk és vártuk az indulást.

18. nap, november 22.

Ma ismét borús égre ébredünk. A két új lakó érkezésével a reggeli ismét nem elegendő mindenkinek, de ez a tulajékat nem zavarja, mert nem tesznek ki utánpótlást. Amúgy egy mexikói házaspár segít az ellátásban, főzésben, felszolgálásban, takarításban, a kert gondozásában. 

Ma elindulunk Majahualba körülnézni és annak reményében, hogy ott élelmiszerboltot és bank automatát találunk. Megint a „piros gatyást” keresem, de sehol. Útközben korom fekete az ég, de az eső mindig mögöttünk jár, így a Playa Sonrisán maradtaknak rossz idejük van. 

12. nap, november 16.

7-kor kelünk, a reggeli büfészerű, jó. A parkoló nagy fáin bőgőmajmokat veszünk észre, ugrándoznak. Sokáig bámuljuk őket, így 9-kor indulunk csak el a romokhoz. A parkolóban őrült tömeg van és azonnal lerohamoznak fickók, akik irányítani akarnak a parkolásban, akik a kocsira akarnak vigyázni, vagy le akarják mosni azt, kislányok, akik az orrod alá nyomnak csecsebecséket, hogy vedd meg, árusok, akik mindenáron jeges vizet akarnak rád sózni, pedig a kezünkben van a kétliteres palack. 3 perc sem kell, hogy úgy felmegy a pumpám, hogy az egyik pasit majdnem félrelököm, a másiknak csak mutogatok, hogy húzzon el oda, és hogy nem akarunk semmit, csak nyugalmat.

9. nap, november 13.

Reggeli után, 8:30-kor indulunk tovább. A tegnapi egyszerű kijutás után, ma sikerül a leágazást elnéznünk és valami rémes peremfaluban lyukadunk ki, ahol tömegek lepik el az utcákat, valamit ünnepelnek, több helyen is le vannak az utcák zárva, százával hajtanak, mint az eszeveszettek ezekkel a háromkerekű biciklikocsikkal.

Eddig - jobb esetben - akkor kaptunk élménybeszámolót, ha valaki hazajött. Most már előtte is. :) Pont kérdezni akartam Tőle, hogy mi van ezzel a sertésinfluenza dologgal, erre Andi elutazik. Mexikóba, hova máshova... Decemberben útleírás, addig itt vannak az előzmények. 

Meztelenül a Karib-tengeren, Yucatán, Mexikó

Idei nyaralásunk egy évfordulós esemény megünneplésével kapcsolatban került pont novemberre. Természetesen az évforduló állt mindennek a középpontjában, no meg az, hogy naturista-jellegű célpontot akartunk választani, valami kellően meleg helyen...