A+ R A-



7. nap: PAROS II. (Lefkes; Prodromos; Marmara; Marpissa; Drios; Parikia) és utazás Naxosra

 

Reggeli után elbúcsúzunk Athinától, a szállásadónktól és bepakoljuk az összes cuccunkat az autóba, mert ma – reményeink szerint :) – már Naxoson éjszakázunk. De addig még egy hosszú nap vár ránk itt Paroson, mert a kompunk csak késő este indul. Most a sziget belsejében lévő falvak felé tartunk. Elsőként Lefkest keressük fel, amely a középkorban a főváros volt - most pedig egy igazán vonzó, sétálnivaló hely. Ez Paros legmagasabban fekvő települése. Ahogy szétnézünk, a környező hegyek-dombok közül soknak a tetején egy-egy régi szélmalmot fedezünk fel. Itt sem teng túl a növényzet, de azért kevésbé kopár a táj, mint Mykonoson volt, mert elszórtan azért vannak fák és bokrok.

2010. január 15. péntek 10:00

Mykonos, Paros, Naxos, Santorini 2009 1.rész

1.  nap: ÉRKEZÉS MYKONOSRA

Tavaly alig értünk haza Krétáról, máris azt tervezgettem, hogy a következő évben Görögország melyik része lesz az úticél. A Kikládokra vágytam, a képeslapokról ismerős kék-fehér templomokra és kockaházakra.

 

 

 

2007. január 28. vasárnap 14:14

Mykonos, Görögország

Nem volt egyszerű, de végül megkerült Pelikán elvtárs is. A görög "Kis - Velence", ahol a macskák is mindig ráérnek, néha talán még rá is gyújtanak. Tengeres, sikátoros, kompozós. Andi Mykonosról...

Sign in with Facebook

Register

*
*
*
*
*

* Field is required

Találkozzunk a Facebookon!
Follow Us