Világkörüli út 9. rész

Világkörüli út 9. rész
Az út halálosan uncsi volt, s hosszú. Ezen felül nem találtam meg Vargit, a haveromat, mivel kicsit összekevertünk valamit, tehát egyedül buszoztam be Dublinba. Amúgy miatta jöttem Írországba, mert ő mesélt szép dolgokat róla. Na a belvárosban már sikerült találkozni, s még egy jó órás menetelés/utazás után sikeresen megérkeztünk hozzá, Celbridge-be. Az első 2 nap alvással telt, de utána újra fűtött a felfedezési,– valamint a munkavállalási vágy.
Világkörüli út 8.rész
San Francisco - Borozgatás, túrázgatás
A remek felfedezések után északra indultunk, célunk nem egy turistalátványosság lett, hanem a világ egyik legjobb borvidéke. Úgy gondoltam odamegyünk, kibérlünk valami helyet, aztán megyünk pár kört, megnézzük hogy mennek itt a dolgok. Na ők ezt nem így gondolták, mert nincsenek kocsmák, vagy szórakozóhelyek, hanem végtelen számú borászat kínálja a termékeit, melyeket egy jó óra alatt végig is lehet kóstolni. A vendégek nem alszanak itt, csak felugranak pár órára a közeli városokból. Így kiválasztottunk egy szimpatikus helyet, ahol borozgatásra adtuk a fejünk. Persze kiköptük a megízlelés után ahogy kell, főleg én, mert nem szabad inni meg vezetni egyszerre. Ugye.:)
Világkörüli út 6. rész
Világkörüli út 5. rész
Világkörüli út 4. rész
Világkörüli út 3. rész
Világkörüli út 2. rész
Világkörüli út 7. rész
Visszamehetünk a Római Birodalomba, a gladiátorok világában találhatjuk magunkat, vagy éppen Velencében gondolázhatunk. Évről évre újabb hoteleket húznak fel, s építik át a régieket. A szórakozási lehetőségeknek itt tényleg csak a pénz szab határt, s mivel nem voltunk annyira eleresztve, nem repkedtünk helikopterrel, majd ugrottunk ki ejtőernyővel. Inkább csak tátottuk a szánkat ebben a mesevilágban. Világkörüli út 7. rész










