Thaiföld - 2007. 1.rész 
2007.03.02-03.
Indulás. Szerencsére nem hajnalban indultunk, így volt időnk reggelizni meg úgy nyugiban összekészülődni. Pogi anyuja kikísért minket a reptérre, és hosszú búcsú után check-in és tranzit. Már csak pár perc volt vissza a gép indulásáig amikor csörgött a mobilom és a házunk építtetője érdeklődött, hogy hát milyen színű is legyen a ház kívülről, hát mondom valami sárga… Pont jókor jött a kérdés, most egész úton izgulhattunk, hogy milyenre sikerült. Mondanom se kell, hogy nem egyszer volt téma az út alatt, bár ezen kívül más egyéb otthoni dologgal nem foglalkoztunk még távoli gondolatban sem :) A kairói gép majdnem teljesen tele volt, és már így az elején kezdett tudatosulni, hogy a világ másik végére utazunk, mert valami bazi borsos csirkét hoztak enni, és a sztyuvik iszonyú akcentussal nyomták az angolt :) Mikor leszálltunk busszal elvittek egy épülethez ahol várni kellett egy kicsit, majd jött egy másik busz, amivel átvittek ahhoz a terminálhoz ahonnan a nagy gép indult. Beszedték az útleveleket meg a jegyeket és mondták, hogy majd később menjünk vissza a beszállókártyáért.
Bambultuk az egyiptomi szuveníreket az ajándékboltban, és megtaláltuk azt a pultot is ahol be lehetett jelentkezni amolyan villám városnézésekre. Eltettünk egy szórólapot, hátha visszaúton majd megejtünk egy ilyen piramis nézést. Végül 3 óra lébecolás után beszállhattunk a nagy gépbe. Középen ültünk a 4-es üléseknél de mivel tök sötét volt nem is bántuk, úgyse nagyon láttunk volna semmit. Próbáltunk aludni valamit, de eléggé rázkódunk majdnem végig. Aztán végre 8 órás utazás után landoltunk az ázsiai ’Angyalok városában’. Vízum/útlevél ellenőrzés, táskavadászat és jött a kérdés akkor hogyan menjünk be a városba. Azon a szinten ahol érkeztünk kimentünk az épületből és pont ott volt egy expressz buszmegálló. Nem tudtam hirtelen, hogy most ez elvisz az expressz buszokhoz vagy közeli buszpályaudvarra, de végül felszálltunk. Aztán közbe rájöttem, hogy az expressz buszok elvileg közvetlen a terminál elől kell induljanak úgyhogy tuti, hogy véletlenül az olcsóbb módját választottuk a városba jutásnak. Tudtam, hogy az 551-es busz elvisz a Victory monumnetig szóval felszálltunk rá. A buszon adott jegyet a kalauz. Kb 45p út után megérkeztünk a célhoz és láttuk felül a Skytraint. Felmentünk a felüljáróra vettünk jegyet az automatából és a Siam térig utaztunk. Elég könnyű volt kiigazodni, minden ki van írva angolul. Elsétálunk abba a kis mellékutcába ahol terveztük hogy megszállunk és sorra kérdeztük hogy van e szabad szoba. Végül a Munaghpol Mansionban kaptunk klímás TV-s szobát 780B-ért. (1B~5,5Ft) Kicsit drágállottam, de a többi hely mind tele volt. A szobát talán avétosnak, vagy amolyan magyar szóhasználattal szocisnak lehetne nevezni de a célnak megfelelt. Egy gyors zuhany után nekiindultunk a városnak. Elsétáltunk a közeli Jim Thompson házhoz. Nem mentünk be csak a kertet és a boltot néztük meg. Nagyon szép igényes dolgokat árultak európai árakon. Selyem nyakkendő, selyem zsepi, selyem ing, selyem boxer, selyem, selyem… Aztán megkerestük a közeli csatorna taxi megállóját. Maga a csatorna egy kb 20m széles betonozott oldalú iszonyatosan mocskos patakocska volt, és a szélén volt egy kis móló. Épp várakozott két turista úgyhogy tőlük megérdeklődtem, hogy is működik a dolog. Jött 1-2 hajó, de egyikre se szálltak fel, gondoltam ezek biztos nem jó irányba mennek, aztán végül jött egy amibe ők is beszálltak úgyhogy mi is beugrottunk. Egy elég hosszú hajó volt ami alig emelkedett ki a vízből. Keresztben padok voltak ahova le lehetett ülni, ill. kb. középen volt állóhely. Fedett volt a nap ellen, ill. a hajó két oldalán menet közben felhúztak egy ponyvát, hogy a felfröccsenő víz ne érje az utasokat. A hajó oldalán előre hátra sétálgattak a kalauzok és adták a jegyet, meg kezelték a megállókban a ponyvát.
Iszonyat hangerővel és sebességgel robogtunk végig. Közben kétoldalt tákolt bádogviskókban lakó embereket lehetett látni. Volt pár fiatal srác akik fürödtek a vízben, hát lehet egy immunrendszerük… A Wat Saket-ig vitt a hajó. Át kellett sétálnunk a hídon és pár perc után oda is értünk a templomkertbe. Amolyan csigavonalban vitt fel a lépcső a templom oldalában. Végig gyönyörű virágok voltak ültetve, főként orchideák.
A legfelső szintnél kellett csak levenni a cipőt. Ott végül kicsit megpihentünk és fényképeztük körbe a várost nomeg az eszméletlenül csillogó villogó aranykupolát. Nagyon szép volt a kilátás, de sajnos a pára és a szmog miatt eléggé kiégett az ég a fotókon. Egy kis pihenés után indultunk is lefelé és elsétáltunk a Királyi palota közelébe a Tha Thien kikötőhöz, hogy átmenjünk a túloldalra a Wat Arun-t megnézni. 
Útközben egy csomó fafaragás boltocska volt mindenféle tikfa dolgokkal. Hát fájt nagyon a szívünk hogy ilyesmit képtelenség hazavinni.
Már ment lefelé a nap mikor a Hajnaltemplomhoz értünk, de sajnos a fényviszonyokkal még mindig nem voltam kibékülve. Nagyon szép volt a templom de nem tudtam olyan fotókat készíteni mint amilyeneket szerettem volna. Nem lehetett megmászni a tetejéig sajnos, egy rész után nem engedtek feljebb. Kb fél óra nézelődés után visszakompoztunk a túloldalra és a Sanam Luang közelében szerettünk volna buszra szállni vissza a Siam térre. Itt történt velünk egy olyan esemény amire igen büszkék voltunk később. Mikor a Királyi Palota sarkához értünk rendőrök állták el az utat és se autóval se gyalog nem lehetett továbbmenni. Nem igazán értettük mivan, de vártunk türelmesen. 
Pár perc elteltével egy hosszú konvoj indult ki a Palota oldalából középen egy vajszínű Rolls-Roys-szal. Na hát itt már sejtettük, hogy valószínűleg a király lehetett, (aztán este a tv-ben láttuk, hogy a Smaragd Buddhát öltöztette új ruhába :) ) Ezek után elkezdtük keresni a 47-es buszt, de nem tudtuk melyik irányba kell felszállni. Felszálltunk az egyik buszra és kérdeztük hogy az megy e a Siam térre, mondták nem, a másik irány, úgyhogy a túloldalon próbálkoztunk. Eleinte kisebb sikerrel, mert hiába intettük sose állt meg a busz, mindig elhúzott a belső sávban. Kicsit hátrébb sétáltunk és végül sikerült felszállni. Útközben még összetalálkoztam egy kb macska méretű patkánnyal, keresztül szaladt előttem a járdán, hát volt sikoly rendesen. Irtóra megijedtem, pedig nem vagyok az a beszari típus. Hát mondani se kell hullák voltunk, de azért még bementünk az MBK centerbe nézelődni. Olyan ezer forintért max szinte bármit lehetett venni. Póló, papucs, szárong meg mindenféle ruha. Inkább olyan nyugati aluljáró szintű volt az áruház, nem az az elegáns fajta. Egy órát kóvályogtunk kb. aztán visszamentünk a hotelba és beájultunk az ágyba. Sajnos nem tudtunk rendesen aludni mert iszonyú hangosan berregett klíma hiába kapcsoltuk le.
2007.03.04
8 körül keltünk és egy kis 7eleven-es jeges-tejeskávés reggeli után Skytrain-re szálltunk és elmentünk meglátogatni Mariannt a Bumrumgrad kórházba.
Útközben vettünk egy csokor orchideát neki kb olyan áron mintha itthon egy szál szegfűt vettünk volna selyempapírban zöld nélkül :) Mókás volt, szerettem volna valami mutatósabb szebb nagy csokrot, főleg, hogy bagóért adták, de sajnos azt nem árultak. Elég könnyen odataláltunk, ki volt táblázva merre kell menni. Egy nagyobb épületegyüttes a kórház saját hotellal. Az ambuláns ellátásra szakosodott épület is úgy nézett ki mint egy 5 csillagos szálloda. Beszélgettünk kicsit és megtudakoltuk mi is történt valójában. Aztán a látogatás után visszamentünk a Siam térre, ahol buszra szálltunk és elmentünk a főpályaudvarra. Jegyet akartunk venni a későbbi déli vonatútra. Ahogy beléptünk az épületbe leszólítottak hogy mit keresünk és tudnak-e segíteni, mondtuk mit akarunk és pár perc alatt el is intéztük a jegyvásárlást. 
Először nem tudtuk, hogy miért szólongatnak, tényleg segíteni akarnak vagy csak ránktukmálni valamit, de valóban segítettek. Miután megkaptuk a jegyet a lány megnézte, hogy tényleg jó-e és úgy van-e kiállítva ahogy szerettük volna. Nem jöttünk rá hogy ők kinek minek dolgoznak, de végül is nem volt fontos. Elintéztük amit akartunk. Ezután már elég éhesek voltunk és a pályaudvarral szemben beültünk egy kis kajáldába, hát nem nagyon tudtuk, hogy mit meg hogyan kérjünk úgyhogy kaptunk valami rizses csirkés dolgot egy kis levessel. Kicsit csípős volt de finom, csak nem tudtuk milyen sorrendben kéne enni, jókat derült rajtunk a pasi aki kiszolgált, de nagyon kedves volt. A kettőnk ebédje így 250 Ft-ba került kb. :)
Kaja után a kínai negyed felé sétáltunk. Először megnéztük az Arany Buddha templomát a Wat Triamit-ot. Elég hihetetlennek tűnt hogy 3,5 tonna tömör arany csak úgy ott csücsül egy totál nyitott épületben mindenféle hiper-szuper biztonsági rendszer nélkül… Bár lehet volt valami csak nekem nem tűnt fel. Mondjuk nem tudom, hogy lehetne onnan kimozdítani. Maga a templom egyébként nem volt túl érdekes magát a szobrot leszámítva. Kb 20 perc nézelődés és egy ananász után továbbmentünk beljebb a kínai negyedbe. Hát itt már igencsak zsufi volt. Csak kapkodtuk a fejünket össze-vissza. Pont olyan volt mint amilyennek egy kínai negyednek lennie kell. Piros lampionok meg mindenféle óriási fényreklámok. Aranyboltok roskadásig arannyal. Tele voltak a mellékutcák meg a járdák felismerhetetlen dolgokat kínáló árusokkal. Mindenki árult, vett, cipelt, evett, vagy szerelt valamit. Nagyon tetszett. 
Pogi sajnos nem hozott kamerát, és a fényképek nem adják vissza teljesen a hangulatot, de itt tényleg úgy éreztem hogy a világ másik végén vagyok. Egyáltalán nem volt ijesztő, inkább nagyon izgalmas színes és érdekes. Elsétáltunk egészen a Wat Pho-hoz és most be is mentünk megnézni. Sajnos több épületet is felújítottak, úgyhogy nem nagyon tudtam a kertben fényképezni, de kárpótolt a nagy fekvő Buddha szobor. Tényleg hihetetlen méretű. A padlótól a plafonig betölti ez egész épületet. Nézelődés és pihengetés után visszabuszoztunk a szállásra és egy kis pihi és e-mailezés után megint plázáztunk egyet.
Ezúttal bementünk a Siam Centerbe is, ami már inkább hasonlított egy itthoni bevásárlóközponthoz. Az itthoniakhoz hasonló márkás ruhák voltak, egy csomó ismeretlennel együtt, és minden harmadik üzlethelyiségben Botox kezelést ajánlottak, hátha beleráncosodunk az árcímkék nézegetésébe :) Próbáltunk karikagyűrűt venni, de sehol sem találtunk két egyforma gyűrűt ami méretben is jó lett volna. Bántuk kicsit hogy a kínai negyedben nem jártuk végig az aranyboltokat. Lefekvés előtt még betértünk egy helyre vacsizni ahol csak thai feliratok voltak a falon. Félreérthetetlen turista kinézetünknek köszönhetően kerítettek egy angol étlapot, és kértünk két rizses csirkés valamit, amire kihoztak valami olyan eszméletlen csípős kaját amit még az életben nem ettem. Egész vacsora alatt zokogtunk. Alapjában véve egyébként szeretjük a csípős kajákat, de ez már olyan mértékben volt csípős, hogy nem is érzetük az ízét hogy mit is eszünk. Becsomagolás után még mindig lángoló fejjel térünk nyugovóra.
2007.03.05
5-kor keltünk és fogtunk egy taxit a Déli buszpályaudvarra. Sajnos nem a legjobb sofőrt kaptuk ki, mert nem igazán értette hova akarunk menni. Először úgy csinált mintha értené aztán, kb. 2 sarokkal arrébb kérdezte, hogy: akkor itt jobbra? Mondom hát hogyne, már itt gyanús volt a dolog… Ezek után vagy 20 percig száguldottunk egy irányba. Szó szerint száguldottunk. A tempó 90 és 120 között ingadozott. Ez alá csak akkor mentünk ha már messziről látta hogy piros lesz a lámpa. (A piros lámpa kapcsán itt megjegyezném, hogy elég érdekes módon jelzik a zöld-piros periódus változását a thai jelzőlámpák. A szín mellett van egy óra is ami azt mutatja, hogy még mennyi ideig zöld a zöld, ill. hogy még meddig kell várni hogy zöld legyen. Az elsőt még megértem, mert sárga nincs. A másodikat nem nagyon. Azt akarja jelezni hogy még van-e idő egy kis arcpúderezésre vagy mi?) Menet közben folyamatosan pofozta a sofőr magát, de olyan szinten mint valami burleszk filmben, még nyögött is mellé. Egy idő után már nagyon kezdett gyanús lenni, hogy rossz az irány és ismét próbálkoztam mindenféle nyelven. Szájtájmáj, száut bász terminál, de az istennek nem értette. Aztán kiderült hogy a tú hándred bát-on kívül még egy szót tud angolul, hogy: sit, és elhúztunk balra. Na itt már meg volt a jó irány és kb. 45 perccel az indulás után célba is értünk. Egyébként azt, hogy jó helyen tett ki csak onnan tudtam, hogy elment mellettünk az 511-es busz, amiről tudtam, hogy a déli buszpályaudvarra megy. Azért azt még hozzá kell tenni, hogy menet közben amikor már kiderült hogy nem jó felé megyünk, megállt egy buszállomásnál és mutogatott kifelé. Gondolom bepróbálta, hátha jó lesz az is, és a hülyéket jól kiteszi a város máik végén... még jó hogy résen voltam. Na ennyit a bangkoki taxisokról.. Mikor kiszálltunk a kocsiból, persze egyből jöttek a verárjúgóing kérdések. Még mindig tök sötét volt nem láttuk hol van a jegyárusító hely vagy bármi úgyhogy mondtuk Kanchanaburi. Erre hevesen integetni kezdett egy épp kikanyarodó buszból a sofőr, hogy szálljunk fel. Kicsit furcsa volt, de a busz oldalára tényleg ki volt írva a célállomás, szóval felszálltunk. A buszon kaptunk jegyet a kalauz nénitől, aztán megpróbáltunk kicsit aludni. Hát nem nagyon sikerült mert a sofőr egyfolytában nyomta a dudát. Ekkor jöttünk rá, hogy a thai buszokban, autókban ha a pótkerék nem is de a pótduda tuti széria felszerelés. Szerintem elsírta volna magát a sofőr ha nem nyomhatta volna meg minden villanypóznánál. Mindezek a viszontagságok után hulla fáradtan érkeztünk meg Kanchanaburiba, ami teljesen máshogy festett mint ahogy én azt elképzeltem. Emeletes házak voltak körbe végig a buszállomás körül és fogalmam nem volt merre induljunk. Tudtam, hogy van a közelben egy TAT iroda, végül meg is találtunk, de mentünk egy-két fölösleges kört. Kaptunk térképet, meg be kellett írni a nevünket egy könyvbe és szélnek eresztettek, hogy majd a szálláshelyek közelében lesznek kis irodák és majd ott tudunk progikat szervezni. Beszálltunk egy szongthoba és elvitt az egyik vendégházhoz.
Nem mondtuk neki konkrétan, hogy hova vigyen, csak azt hogy a szálláshelyek közelébe a folyópartra, de bevitt közvetlenül az egyik hely bejáratához. Nagyon tetszett. Megkérdeztük mennyi egy szoba, az ár is jó volt tehát kivettük. Volt pár bungi kint a parton is és 4 egymáshoz kapcsolódó úszó épület amikben végig szobák voltak. Mi az egyik ilyen úszó házban kaptunk szobát. Végre csönd volt, nyugi, tiszta levegő. Nagyon jól éreztük magunkat.
Egy korai ebéd után befizettünk 2 kirándulásra. Sajnos aznapra egész naposra már nem lehetett mert azok 8 körül indultak, mi meg olyan 10 körül értünk oda. Így maradt egy kis magán városnézés meg a Tigris templom.Pont a legnagyobb melegben találtuk ki hogy elsétálunk erre-arra. Szakadt rólunk a víz kb. 2 perc után, de megnéztük a temetőket, meg találtunk egy helyet a vasútállomásnál ahol sejthetően este piacot rendeznek. Egyébként a vasútállomástól nem messze vannak a vendégházak, úgyhogy elgondolkozunk rajta, hogy Nakom Phatomba vonattal menjünk, de busszal.
Fél 3-ra jött értünk egy szonghtó. Felvettünk még pár utast és úgy 1 órával az indulás után megérkeztünk a Tigris templomhoz. Egy vadas park szerű helyet kell elképzelni ahol tigrisek is vannak. Egy sziklákkal körülvett katlanszerű helyen vannak egymáshoz közel kiláncolva az állatok, amint egy kordon választ el a bámészkodóktól. Sorba kell állni, és amint felszabadul 2 vezető viszik be a következő delikvenst. Az egyik elveszi a gépedet, a másik meg kézen fogva odavisz egyesével a tigrisekhez.
Közben a másik végig kattintgat. Úgy 5 perc az egész, és nagyon idő sincs felfogni, hogy hús vér ragadozók között sétálsz, sőt mi több még meg is simogathatod őket. Az állatok teljesen be vannak kómázva, szerintem halálra vannak etetve meg bevannak nyugtatózva. Kicsit csalódás volt, amolyan turistavakító attrakció. Pogi nem is akart bemenni. Felsétáltunk a park más részeire is ahol szabadon legelészett egy csomó boci, vízibivaly, malac meg mindenféle állatka. Sokkal élvezetesebb meg érdekesebb volt mint a tigrises rész. Összesen egy óránk volt a parkban aminek a nagy részét itt töltöttük. 4-kor visszavezették a tigriseket a ketrecükbe és mentünk is vissza a szállásra. Bántam volna nagyon ha nem megyünk el megnézni, de nem igazán erre számítottam. Reméltük hogy a másnapi egész napos kirándulás színvonalasabb lesz.
Este még besétáltunk egészen a buszállomásig, ami azért elég messze van. Egy bő fél óra gyalog. Sajnos már nem nagyon volt nyitva semmi. A még délután kinézett piacos helyen valóban volt piac de csak kaját meg ruhákat árulak. Mondani se kell hogy ismét hulla fáradtan zuhantunk az ágyba.
Köszönjük mona-lisa!
