Thaiföld, Laosz, Malajzia 4.rész

Ko Chang, új napok (14-17.)

Az aktív henyélés kezdetét veszi. A hely, az olcsóság szigete, ami jelentősen megdobja jókedvünk alapját, a sörfogyasztás számláját. Chang beer 25/50B, Singha 30/60B, üdítők, víz 15/10B. Az ételek is nagyon finomak, főleg a buszos nélkülözés után esik jól, mondjuk az egyben sült barracuda köretekkel, ami potom 400B négy személyre, de a rizsegytálételek 30-60B-ért is nyamnyam.

Az itt eltöltött napok szokványos vízparti mókák napozással, strandröpladával, masszázs-val(150B/óra). Több cég foglalkozik padi búvár oktatással, persze mind német, de az áraik rugalmasak 9000-ről 6500-re is le tudod alkudni az 5 napos kurzust, ha megelégszel a fele oxigénnel és jókor, jóval alkudsz. A környék szigeteire Ko Kut, Ko Mak, lehet hajókázni, ahol Stephan is szeretne majd néhány napot később eltölteni. A Ko Chang belsejében tett kirándulásunk azért megér egy-két mondatot. Motort bérelünk 150B/nap, benzin bele 10B/liter és behúzunk a dzsungelbe, meg le a sziget déli fele, felé. Az út kavicsos, hegyes, egy-két helyen életveszélyes motorozni, de megéri, mert a dél elhagyatottsága gyönyörű. Találunk olyan kiadó bungalókat 50B/nap, ahol egy egész öböl a tiéd, mert turistákat, a 2éve nyitni próbáló tulaj még nem nagyon látott. A vízbe nyúló bambuszmóló tákolmány meseszép látvány, ilyet csak itt és a lázadás a bounty-n c. filmben láthatsz. Néhány elvetemült horgász azért megszáll itt is évente. Még egypár évig, mert a betonút már közelít. A nemzeti park vízesései is híresek, az egyiket meg is másszuk.(kb.2 óra gyalog). Visszaútban benézünk egy igazi thai halászfaluba, ahol egyébként a franciák is csöveznek. Rögtön előkerül néminemű fűanyag, és itóka. Stephan az előbbit részesíti előnyben, aztán már csak vigyorogni tud egész nap. Az én kommunikációs lehetőségeim eléggé lekorlátozódnak, inkább a kikötözött kismajmot inzultálom. Aztán mielőtt még hazaérnénk, ahogy illik taknyolunk a motorbiciklivel. Szerencsénkre már más is megtette ezt, ezért amúgy is le van amortizálódva. A kölcsönzős már messziről jajgat, mikor meglátja véres térdemet, de mi csak annyit vallunk be, amit ránk bizonyít. Egész jól tartanánk magunkat, ha nem venné észre, hogy nincs meg a fékpedál. Őrjöng, mi meg nyugtatjuk, hogy megvan az, csak betettük a csomagtartóba, hogy el ne vesszen.

Fenyegetőzik, mindenféle 1000B-okat emleget és Stephan útlevelét lóbálja, amit egyébként túszul tart. Aztán még 2óra bírkózás és egyszer csak 200B-ért visszaadja, mi meg kámforrá válunk rögtön. Búcsúestem is jól sikerül. Megemlékezünk az együtt lehúzott 10egynéhány nap dolgairól, éjszaka a bártulajnő még fiává fogad minket, aztán dec.5.-én reggel meg alig érem el a kompot a város felé. Trat-ban nagypiac van, a buszindulásig még megiszom 5liter kolát és veszek 1 tuti szalmakalapot. Érdekes de a visszaút csak 4 óra Bangkokig, az Ekamaitól meg pont 5 megálló Skytrain-nel a szállásom. A tuk-tuk-taxi szakszervezet már biztos lázong Bangkok szerte. Holnaptól aztán újra egyedül az úton.

Bangkok, újabb nap (18.)

Bangkokban mint mindig, most is őrült forgalom dúl, már kora reggel óta. A mai napot arra szánom, hogy veszek egy-két cuccot, a következő bő egy hétre. Pár perces menet a MBK Shopping Center. Már az elején írtam pár szót a helyről, most kicsit jobban elmerülök a vásárlók között. A MBK 6 emeletes épület, kb. mint a magyar megfelelői csak a csillogásra nem fordítanak akkora hangsúlyt, viszont az árubőség óriási. Rengeteg kis üzletben kínálnak csinos thai lányok, mindenféle hasznos dolgokat. A textíliák, sportcuccok nagyon olcsók. Egy divatos póló 150B a magyar ár 1/3-ért, nike-adidas stb. cipők vagy 10e HUF-al kevesebbért. Veszek egy kisebb hátizsákot 500B, a további utazáshoz, meg pakolni sem tudok már hová. 2-3 emeleten át rengeteg mobiltelefon-fényképezőgép-elektronika üzlet. Ezek nem nagyon érintenek, de látom, hogy pl. egy Sony tv is vagy 100e HUF-al olcsóbb a hazai megfelelőjénél. A 6.emeleten van a food-center nevezetű létesítmény, ahol óriási területen, előre megváltott jegyekért lehet kajálni, mindenféle kígyót-békát, thai kaját A feles bilétákat még aznap, vissza is válthatod pinzre. A MBK-ban, van ATM is, ugyhogy könnyen juthatsz pénzhez ha nem akarsz valutát váltani. (később már itthon az árfolyamot látva, ua. mint ha thai bankban váltanék dollárt). Késő délután elnézek a Khao San felé. Az utazási irodában, legnagyobb bánatomra ott kelleti magát holnapi repjegyem 2400-ért, így csak 2000B-ot bukom. Fuck off. Szóba elegyedem két német fickóval, mesélünk az útjainkról. Később kitaláljuk az egyikkel, hogy kinézünk a Pat-pong negyedbe. Sötétedés után kb. 20:00-tól beindul az élet, az amúgy nappal kihalt utcákon. Millió bodegás kínálja a szokásos bangkoki szuveníreket, amit persze máshol is megtalálhatsz városszerte. Turisták elképesztő mennyiségben leledzenek a környéken. Leülünk egy utcafrontos ivóba, ahol rögtön észlelem, hogy a máshol 40B-os sör itt 100B-ba kerül. Sok útonálló szólítgat le fehér embereket, hogy kövesd őt a bárok, masszázsszalonok egyikébe. A fogdmegek mindenkit leszólongatnak, egyedülállók vagy párok nekik az mindegy, lényeg, hogy az üzlet megköttessék. A hozzánk legközelebb tevékenykedő csapat, elég sikeresen rángatja be az ügyfeleket egy lebujba, de a kocsmánk területe szent, oda csak messziről integetnek, ha majd végzünk megbeszéljük. A szemeid nézésére is ügyelni kell, mert az enyém is kicsit hosszabban időzik a szemben lévő diszkó táncosnőin, máris ott terem az egyik nőci és egy 100-assal szegényebb is vagyok, mert a kólája is annyiba kerül. Aztán látja, hogy nem lesz biznisz, így gyorsan meg is pattan. A számla kifizetése után ránk vetik magukat a fogdmegek. Ide csak 500B a belépő, de ma persze csak nekünk, ingyenes. Na menjünk. Betoszkolódunk egy szűk lépcsőfeljárón, elöl a mosolygó thai muki utána mi ketten. A bár mint mindenhol, vörös drapéria, különböző boxokból és a kifutóból áll. No meg a Madamból aki szintén kedvesen mosolyog és átad egy ingyenes ital fogyasztására szóló jegyet 300B-ért. Leülünk az egyik boxba és már rohannak is a nők. Szó szerint ölik egymást, hogy ki vethesse a kezeink közé magát. Adjuk a hülyét, hogy nem értjük mit akarnak mi csak a show-t jöttünk nézni. Német társam feladja a küzdelmet és lemondóan legyint, hogy az ölébe fészkelődő nőci kólája oké. Valamit félre érthet, mert kb. 3-4 boldogságtól úszó, kólát szürcsölő csajszi mosolyog felénk pár perc múlva. A madam sem rest, rögtön hozza is a kör cehhét. Potom 150B-egy kóla így barátom is 600B-al kevesebbet visz innen haza. Úgy látszik mindegy mit iszol, üdítőt, sört vagy viszkit, mert itt minden 150B-ba kerül. A műsor közben beindul. Amit eddig csak hallomásból tudok, az úgy igaz. Van, itt a penge hol a zsilett mutatvány, célba lövés lufira kis nyilacskákkal, szörp felszívás csurgatás stb., a szokványos laokoon csoport formáció, szinte már nem is érdekel senkit. Madam egyfolytában nógat minket, hogy a görbe kétórás már 1500B-tól működik, de mi inkább lelépünk, ezért már mosoly sem jár a kijáratnál. Hát ennyit a bangkoki szekszéletről. Fél egy felé jutok haza és már alig van időm, mert a gépem reggel 8kor indul Szingapúrba.

Szingapur, napok (19-20.)

Reggel 6kor taxival kitépek a reptérre 200B, az út a sima speedway-n majd egy óra, de +20B a freeway-nak nevezett autópályára a pótdíj és így csak 25 perc menetidő a szállásomtól. A becsekkeléskor rögtön problémát jelent, hogy csak egyirányú jegyem van. A járatfelelős fönőknő kedvesen érdeklődik, hogy mivel szándékszom majd Szingapurt elhagyni, aztán csak akkor nyugszik meg, mikor megmutatom neki a BKK-BUD Malév repjegyem. Az utazás a Singapore Airlines-el kellemes 21 óra. Érdekes, hogy a stewardess hölgyeket ruhájuk színe alapján lehet rangsorolni, olvasom a feldézeti újságban. Lassan ereszkedünk alá, így látni a rengeteg tengerjáró hajót, no meg a térség legnagyobb olajfinomító létesítményeit. Aztán a képekről jól ismert felfőkarcolók is feltünnek a láthatáron. Szingapúr történelme érdekes és tanulságos, hogyan lett 40 év alatt az angolok térségbeli kivonulása után, dél-kelet Ázsia legkoszosabb porfészkéből a 21. század mecha-mega city-jévé. Kisszálláskor pirosbetűs táblák éktelenkednek mindenfelé: death under Singapore law for drug transporter, úgyhogy csak óvatosan. A reptér ultra modern, hatalmas, ellenőrzés percek alatt. Aztán később meg mit olvasok, a reptéri főnököt egy-két emberével épp a napokban csukják le, mert fillipino hölgyikéket szekszért cserébe léptetnek be, persze papírok nélkül. A klima itt valami más mint Bangkokban. Elviselhetetlen meleg és a legalább 110%-os páratartalomban a hosszúnadrág (ugye mert itt azért ez illik) másodpercek alatt olvad rám. A busz, ami a Bacoolen Street felé visz természetesen légkondis. A sofőr bemondásos alapon kaszíroz, a helybeliek meg mind kis chipkártyával rendezik a számlát. BC street a LP-szerint olcsó környék szállásilag. Az utcában nem is jutok túl messzire, mert egy fogdmeg már vonszol is valami guesthouse felé. Dög meleg van így hát nem sokat tökölök, vele megyek. Az ötödiken van a recepció. Az árak elfogadhatónak tünnek, főleg mert később látom, mibe kerül egy igazi szállodai szoba. Itt a dormitorban 9SGD (1SGD = 135HUF), saját szobában 25SGD. Irány a dormitor, de az ajtóban meggondolom magam, mert öt bangladeshi vedégmunkás bámul rám buta arccal. Inkább legyen a 25 dolcsis 2x2m-es kocka szoba, mert a magány ezen a helyen, úgyérzem kincset ér. Gyors tusolás, aztán elmenekülök a munkásszálló-putriból várost nézni. Az utca végén kezdődik a little india környéke. Oridzsi hindu meg szikh arcok szakállal, lepelben tesznek vesznek koszos kis üzleteikben. Aztán betévedek a piacukra is, aminél bűzösebb helyen eddig még nem nagyon jártam. Ez a környék no meg a kínai negyed Szingapur másik arcát hivatott bemutatni, de lényegileg semmiben sem különbözik más városok hasonló negyedeitől. Aztán meg rögtön 100 méterenként emelkednek a pláza szerű bevásárlóközpontok. Az egyikben iszom egy sört 8SGD-ért ami úgy 1100HUF ezzel be is fejezve szpuri. alkoholizálásom. Elsétálgatok a környéken érintve a világ egyik legdrágábbjának tartott hoteljét a Raffless-t, egészen a folyópartra, ahol néhány koloniális házat meghagytak a mértéktelenül növekvő felhőkarcolók őserdejében. A csatornai hajókázás 1 óra 10SGD, de legalább a szél kellemesen fújdogál a víz felett. Később metrózom is egy kicsit. Az ultramodern földalattiban mindenfelé tiltó táblák vírítanak. Ne egyél, ne igyál, ne rágozz mert fizetsz mint köles és amúgy is ezek nemkívánatos, illetlen dolgok a helyiek szerint. A sínpárokat fal zárja el az öngyilkos jelöltektől, nehogy összevérezzék a placcot, így a szerelvény ajtajai pont a faliajtók előtt állnak meg. Sötétedés után elhúzok a shopping őrültek utcájába az Ochard roadra. Több kilométer hosszan csak hiper-mega-bevásárló központok, úgy kb. 50-60 egymás hegyén hátán. A városban meg vagy 200 összesen. Az a jó bennük, hogy mikor 2perc utcai séta után már dől rólad a víz, behúzol a következőbe hűsölni pár percet, aztán mész tovább. No meg a WC is tuti a thai pottyantós után. Tömött táskás embertömegek hömpölyegnek ki-be, mindenfelé. A helyi kinai pofák mellett rengeteg túrista is vásárolgat, főleg elektronikát, mert a legtöbb utazási iroda és légitársaság stopover programjai sokakat ide csábítanak, emberi mohóságuk kielégítésére. Szerintem magát a várost nézni nem is jön senki, hiszen nincs is mit nagyon. Küldök mailt 4SGD/30min haza az egyik üzletből, aztán fényképezőgépeket bámulok minden mennyiségben. Egyébként feltünik, hogy bár majd minden helyi lakos kínai típusú, a fehér emberre tisztelettel néznek és beszélnek vele. A céltalan nézelődést hamar meg lehet unni, főleg ha nincs zsozsód, ezért inkább veszek valami olcsó kaját a sevenelevenbe, aztán meg haza vánszorgok. A szálláson hajnalig zajlik a gyilok, de a papírfal jelentősen növeli biztonságérzetem. Másnap de. cuccaimmal együtt kimegyek a pályaudvarra jegyet venni Kuala-Lupmurba. Bár mindenki a buszt ajánlja, mert olcsóbb és gyorsabb de a vonaton meg lehet aludni és ez nagy előny. Az állomás a Welcome to Malaysia felirat után már érthetőbb, miért olyan lepusztult állagú. A jegy az éjszakai vonatra 40SGD, csak már nincs, ezért 30SGD-ért ülö kocsiba kényszerülök. Tábla figyelmeztet, hogy a megvett jegyet ha mégsem kell, itt a kutya sem váltja vissza. Hiszen nincs is egy sem, kivéve a reptéri és állomási kábszerszagolókat, mert valószínüleg tilos a tartása városszerte. Közben 2SGD-ért a budis hajlandóságot mutat a táskámra vigyázni. Talán rossz döntést hozok mikor Sentosa szigetét választom a Jurong park ellenében, mert a szingapuri disneyland elég giccses helynek tűnik.

60 méteren függestkedő kábelvasúton lógok befelé a szigetre, egy üvegaljú kabinban (6SGD). Itt van minden, kisvasút, mű strand, vizicsúzdák, kinai pagodák amit el lehet felejteni, de a rovarmúzeum nekem tetszik óriás szarvasbogaraival, meg az underwater world is jó, mind-mind extra pénzért. Gyerekeknek biztos élménydúsabb a sziget, de én is elücsörgök itt du.-ig, mert a lábamköze szétsurlódott a nagy melegben, így elég nehezemre esik a séta. Végre este kilenckor lehet menni maláj útlevél ellenőrzésre az állomási peronon, de akkor meg kiderül, hogy a jegyem csak másnapra szól,ezért gyorsan vissza is zavarnak. Rögtön eszembe jut a figyelmeztető táblácska, de egy arabus leányzó semmi perc alatt új jegyet ad és ezzel már beengednek. Nem ütnek pecsétet az útlevélbe sőt az immigrációs cetlit sem veszik el. Majd később, int egy nagybajszú és a vonat húz is ki az állomásról. 20 perc múlva beszól a hangos, hogy ugyan már mindenki menjen be a szingapúri ellenőrző pontra de csomagok maradnak a vonaton. Még egyszer megállunk, a maláj oldalon is, de ott csak újabb utasok szállnak fel, határőrök, vámosok sehol. Ők biztos később jönnek gondolom, aztán meg nem is jönnek az út során, de minek hőzöngjek, lényeg, hogy reggel már Kuala Lumpurban leszek.

Kuala Lumpur (21.)

A vonat kora reggel, percre pontosan fut be Szingapúrból az állomásra, ami kívülről inkább egy csipkéstornyú kastélynak, vagy mecsetnek tűnik. A hátizsákomtól a csomagmegőrzőben gyorsan megszabadulok (3 MYR azaz ringit, 1MYR=67HUF), aztán egy donkin donouts-ban fánkot reggelizem. A büfés hölgy fejkendőben igazi mohamedánus ruhában, de kedvesen mosolyogva, elmagyarázza merre induljak. A szomszédban egy hatalmas toronyház magasodik, a könyv szerint ez az arab világ egyik legnagyobb vallási centruma. Pár száz méterrel odébb van a piac csarnok, de az csak tízkor nyit magyarázza el egy posztoló rendőr, úgy hogy tovább állok. A kínai negyeden keresztülvágva szeretnék eljutni a magasvasút egy állomására, ami térképen csak pár centire van innen. Aztán oda is érek a közelbe, csak az a baj hogy a vasút itteni szakasza még nem nagyon készült el, bár a tartó oszlopok már meredeznek az ég felé. Majd megírom az LP-nek. Kuala Lumpur sokkal ember közelibbnek, barátságosabbnak tűnik első benyomásként, mint előző állomáshelyem. Ilyen korán mindenki siet valahová, mert igaz nem egy bangkoki, de elég nagy a gyalogos és az autós áradat mindenfelé. Messziről látszik néhány jellemző épület, felhőkarcoló. Arra a környékre kéne elmagasmetrózni, de gyalog sem lehet túl messze, bár a szmog szívás eléggé elkedvetleníti az embert. Elsétálok a lepusztult városi börtön épülete mellett. Úgy nézem ma már nem működik, pedig remek elrettentő turistautakat lehetne szervezni ide, koko csempészeknek. Nekik virít a szomszéd magasház falán, a halálbüntetésre figyelmeztető humánus falfelirat. Innen már csak pár lépés a Sultan Ismail bevásárló street. Váltok 50USD-t egy újságárusnál (1USD=3.8MYR) plusz néhány képeslap 1MYR/db., aztán kis hűsölés&budi egy reform kajáldában. Rá kell jönnöm, hogy sárgarépa puding király kaja. Budi újra aztán van a közelben egy handikraft centrum ahol tényleg színvonalas szuveníreket vásárolgathat, aki tele van lével, de csak nézegetni is érdemes. Kifele jövet egy taxis maffiózó rám harap, majd heves alku után 4MYR-ért elszállítmányoz a Petronas Tower tövébe. Ez a bilding a világ legnagyobb 4xxm magas ikertornyú irodaháza , de már épül nagyobb is vhol. japánban. Sajnos marcona guardok nem engedik a halandókat felfelé, így csak kívülről csinálok néhány képet. Előtte szökőkút áll, ebben próbál hűsölni pár ánglius, meg én, de egy nagypapa-terepőr irdatlan sípszóval zavar minket a fészkesbe. Azaz engem a buszmegállóba. Téblábolás közben egy kínai arc szólít le, a szokásos where are you from sir internacionális kommunikációs formulával. I am from stb. erre az arc felvirul és közli, hogy ez élete legszerencsésebb napja, mert képzeljem csak a húga v. nővére azt nem tudom, de pont Magyarországra utazik pár hónapos munkára. Mondja, legyek már olyan aranyos és meséljek a testvérének, kis hazánkról, aztán ők meg megmutogatják Kuala Lumpur-t meg a környéket cserébe. Kedvesnek tűnik és az ajánlat is kecsegtető, ezért el is fogadom. Be tuszkol egy taxiba, hogy menjünk a kínai negyedbe, mert ott laknak. Gondolom az pont jó, mert úgyis arra buszoztam volna. A taxis idős ember, angolul sem beszél, de új barátom annál többet. Már épp lyukat dumálna hasamba, a chinatown meg már csak a hátsó szélvédőn keresztül látható, mikor eszembe villan egy-két sor a lonelyplanetból. Sose fogadd el kedves emberek invitálását, mert aztán nemulass. De a pozitív hozzáállás fontos, ezért még várakozó álláspontra helyezkedem. Kihúzunk a városból, a taxi óra meg már 30MYR-en ketyeg, ami itt elég horribile összeg, mikor megállunk egy elhagyatott külvárosi gettószerű placcon. A muki mutatja, az ott az ő házuk, én meg kérdem, hol itt a kínai negyed. No problem mert onnan már elköltöztek és jut eszébe a húga sincs itthon, de addig is lakomázzunk a muterékkel egyet. Ha szívózom akkor elég drága buli lesz nekem, ezért kelletlenül kiszállok, de a taxis papa pont a visszapillantóban nézegeti a bajuszát és így meg is látja és meg is érti, mikor intek neki, hogy még várjon. Emberem mikor kiszállok, fizet és indulna befelé, de perdülök-fordulok és már újra taxiból utána szólok, hogy inkább nem vagyok kajás, jöjjön ki a hugica, ha akar valamit. Na erre teljes pálforduláson megy keresztül, szidja a magyarságot és őrjöng, üti a taxi tetejét. A sofőr teljes lelki nyugalommal, kérdés nélkül indít, én még intek egy bye-t, aztán visszataxizunk a városba. 25MYR-t bukom az akcióban, mire kirak a Kuala Lumpur Menara kilátótorony tövében. Persze lehet róla vitatkozni, hogy milyen lehetett volna a muter maláj májgaluskalevese, de majd valaki más leteszteli egyszer. A torony magas 4xxm 8MYR a tax de szép a kilátás. Kifelé a taximaffia embere kézségesen szerez nekem fuvarost, hogy elvigyen a Batu barlangba. Igaz nem Batu kán lakott itt, de nagyon híres hindu zarándokhely és érdemes megnézni. Először persze megalkuszunk. A sofőr rögtön rendkívüli ajánlattal áll elő, a főnök távozta után. 50MYR helyett hajlandó akár 35MYR-ért is elvinni. Én ajánlok 15MYR-t de 25km a barlang ezért aztán 30MYR oda vissza útra plusz egy óra a helyszínen, megalkuszunk.

A barlangba több száz lépcsőfokon lehet több ezer ember között felkapaszkodni, de előtte még veszek a majmoknak pattogatottkukorica tápot. A látvány lefelé-felfelé kiváló és a fotós csajok himbálódzó hátsója is tartja bennem a lelket, hogy végre felérjek. A szentély szerintem nagyon szép, a felső kürtőből szakadatlan zúdul a szivárványos víz az ember fiára. A majmok vezére egy szemét állat, úgy tépi ki kezemből a zacskót, hogy még be is mos egyet a rohadék. Bosszúból a többieket mogyorós csokival etetem. A taxis ott vár ahol hagytam és már indulnánk vissza mikor benyögi a boltos bizniszt. Aztán meg csodálkozik, hogy hülyére röhögöm magam. A vállát veregetve megnyugtatom, hogy elmegyünk a boltokba de akkor az ár se 30MYR. Minden shop-ért 3MYR rabatt ad, én meg ráérek akár tizet is végiglátogatni, úgyhogy irány a vámmentes órák üzlete, ami épp itt van a sarkon. Ott néhány perc alatt ráébred a fullajtár, hogy nem én leszek a nap vevője, főleg mert legolcsóbb óra is vagy 300USD-be kerül. Hasonlókat tapasztalnak a batik üzletben, ahol pedig még a munkafolyamatot is ecseteli nekem egy nőci, meg az öltönyösnél is. De taxisom mindenhol megkapja a benzin bónt, így mosolyogva visz vissza az Ismail streetre. Még shoppingolok egy kicsit, aztán gyalog meg a skytrainnel elhúzok szakadó esőben, a vasútállomás közelébe. Kicsit eltévedek így az állomás helyett egy mecset udvarán bolyongok fél órácskát, míg a posztoló vallásirendőr v.micsoda útba nem igazit. Az internetstation-ról küldök mailt haza (3MYR/30perc), aztán 2órácska közös tv-zés a váróteremben és már indul is este 21:00kor a hálókocsi(30MYR) Penangba, ill. én az ottani Georgtown-ba.

Malájzia, újabb nap (22. nap, péntek)

Mostanság már egész jól megszoktam, hogy éjszaka utazom és néha alszom is a vonaton, buszon, kora reggel meg irány az újabb célpont becserkészése. Ma is így van, mikor hétkor befut a vonat Penang szárazföldi állomására. A kompkikötő csak kétszáz méter, de a taxisok kitartóan ajánlkoznak, hogy a szigetre szállítsanak az öböl felett átívelő hídon, ami egyébként Malájzia és dk.-Ázsia leghosszabb hídja is. Sajnos nálam a hajók áraival nem tudnak versenyre kelni, így több század magammal átkelünk a tengeren. Egy MYR az ár, de csak befelé kell fizetni. A kikötőből az LP-ből kikeresett egyik szállás felé veszem utam. Öt perc gyalog a guesthouse, amit úgy őriznek mint egy erődítményt. Alul vasrács az ajtón, aztán meg üvegkalitkából szól hozzád a pofa és csak akkor enged be, mikor látja a hátizsákot és a fehér ábrázatom. Dormitorban nyolc MYR-ért veszek ágyat a mai éjszakára. A szobában páran még szunyálnak, úgyhogy csak lepakolok, aztán a faliújságon nézelődöm továbbutazási lehetőségekről. Jegyem most nincs kedvem a buszpályaudvaron intézni, meg az úticélom is bonyolultnak gondolom, ezért előjegyeztetem magam reggelre, a thaiföldi Krabi városába induló VIP? mikrobuszra, 25 MYR-ért. A portás azon nyomban kasszíroz és adja is a jegyet. Később sétálgatok a környéken. A parton régi gyarmati idők beli épületek sorakoznak és itt van az egykori erődítmény maradványa is. Bejárata előtt biciklis riksás, mindenáron városnézésre akar csábítani 20MYR/órás áron. Mikor felajánlom, hogy én 15-ért körbe tekerek vele, bámul mint barom, de nem akar tágítani. Letelepszik az ajtóban, mert Isten bizonyra megígérem, hogy majd kifelé jövet, megyünk egy kört. Erre aztán megnyugszik és végre beenged. Az erőd szimpla kis hely, de a hűvös fák árnyékában jól esik ücsörögni a kőpadokon. Mellettem egy cica unatkozva nézelődik, mit festegethet a maláj piktor velünk szemben. Szépek a képei, de az áruk elrettentő turist price úgy hogy hanyagolom rögvest. Aztán a kijárat felé közelítve mikor emberem már pattanna, inkább teszek még egy kört, így ő meg vissza süpped unalmas újságjába. Az erőd fala alacsonynak tűnik, azon stilszerűen, angolosan távozom. Kíváncsi lennék mikor kezd el érdeklődni a riksás a portán, hogy hol a francba lehetek már. Georgtown jelentős méretű város, régi utcácskákkal, házakkal, de modern felhőkarcoló épületek és menő szállodák is bőven fellelhetők. Nézelődni órákig lehetne a hangulatos kínai negyed szűk korzóin és mikor megéhezem a könyv szerint pont van a közelben néhány jó étterem. Az utcai kifőzdéket hanyagolva inkább traveller place-t választok. Lám a szemben lévő konkurens is fennen hirdeti, hogy Ő az ausztrál tengerészek hivatalos sör és hadtáp ellátója. Az biztos, hogy a „Hülye ausztrálok”, ahogy a klasszikus is megmondta már, mostanra elég jól lelakták a helyet. Spring rolls mint bárhol a világon itt is ehető és hatalmas adag, ezt nem tudva mi a fenét fogok csinálni a még nagyobb adag csirkecurryvel. Ebéd után sziesztázom a hűvös kocsmában. Innen nincs messze a városi bevásárló center, délutáni programnak pont jó lesz. A központi busz pályaudvar is ott van mellette, nagyon sok utazó tolong mindenfelé. Kifelé a városcentertől jó pár kilométerre kezdődnek a híres hátizsákos beachek. Még elutazásom előtt láttam a Visszatérés a paradicsomba című eposzt. Ebben néhány kokó turista pont Penangon élvezi az életet, de rosszul sül el a bulijuk. Elég szomorú a film vége. A center bódéi közt felfedezek egy CD-ROM árus helyet, ahol egységesen nyóc maláj pénzért (500HUF) bármely nagy szoftvercég termékét és az összes létező játékprogramot megvásárolhatod. DVD filmek tömkelege is színesíti a placcot. Veszek is mindjárt 3-4 menő programocskát otthonra, ezzel újabb szeget verve a mikroszoft koporsójába. Hosszú időt lehetne céltalan nézegetéssel és alkudozással eltöltelni. Hazafelé már javában készülődnek az utcai árusok az esti rohamra, a kajáldák is kipakolnak. Ma este csak gyümölcsöt eszem, aztán végre ágyban alszom éjszaka. A szobából ketten utazunk holnap, dumálunk még kicsit.

Thaiföld, visszatérés (23. nap, szombat)

Hajnali 1 ötkor már a ház előtt toporgunk páran. Az utcán nem messze néhány unatkozó, ásítozó örömlány is lézeng. Aztán befut egy mikrobusz és jó pár másik is. A harmadikba ültetnek uticélom bemondása után. Igyekszem a legjobb helyet elfoglalni hátul, mert előre a sofőr mellé már egy idősebb házaspár fészkelte be magát. Több szállás előtt is megállunk, mire a nyolc személyes Nissan meg telik. Az utaztatás logisztikáját profi módon oldják meg, egyik kézből a másikba adva szegény utazócskámat. Úgy érzem megint elég kényelmes lesz egymás hegyén-hátán lehúzni 600km-t, de ehhez a legtöbbünk úgyis hozzá edződött már. Hamar a határra érünk és a sofőr eltűnik vagy félórára az útlevelekkel. Addig táplálkozunk. A buszban utazik egy fekete fiú Dél-Afrikából, tőle a sárgaláz mentességet igazoló papírokat is firtatnak. Aztán az útlevél kezelésen mindenki hamar átjut, kivéve engem, mert a zord képű maláj nem találja a belépő pecsétet. Valamit habratyol pár percig, aztán mikor látja, hogy a sor kilométeresre duzzad, utálkozva kidobja a paszportot a kalitka ablakán, én meg gyorsan eltűnök a tömegben. Sofőrváltás thai típusúra a két határ közt és fél óra múlva beérünk Hat Yai-ba, ahol most már a buszváltás is következik. Az eddig se túl tuti helyem itt felcserélem egy igazán szar ülésre, amit kanadai kétméteres barátommal osztunk majd meg a továbbiakban. Itt van egy pár, velük már találkoztam Szingapúrban is, most ismerősként üdvözölnek. A kanadai gyerek jó fej sokat érdeklődik Magyarországról. Utunk további része teljesen szokványos, azt leszámítva, hogy egy ilyen kisbuszban fokozottan élheted át a halálfélelmedet thai országútakon, ezért csak erős idegzetűeknek ajánlhatom. Krabiba délfelé érkezünk természetesen az utaztató cég irodája elé. További érdeklődésüket lerázva gyorsan meg is pattanok a környékükről. A városban általában az erre a vidékre érkező, vagy innen induló hátizsákosok dekkolnak átmenetileg, az összes kajálda velük van tele. Több úticél is lehetséges különböző irányokba. Példul mehetsz a közeli Ao-Nang beachre, vagy Phuketra, igaz az még három óra újra minibusszal, a tengeren meg a fő úticél Ko Phi-Phi az álomsziget. Ez az álom mára már annyiban módosult, hogy rengeteg zsíros hasú pénzeszsák áztatja magát méregdrága phi-phi szállodák medencéiben.

A környezet talán még gyönyörű marad egy darabig. Inkább Ao-Nangra szavazok, mert az innen iránytaxival (15Baht), csak félóra. Az út mellet végig karsztos-barlangos hegycsúcsok meredeznek, amibe itt-ott Buddha szobrokat faragtak a helyiek. A beach központjában kászálódom le a platóról. Ez egy hosszú utca egyik felén a tengerpart, a másikon üzletek, szállások, kajáldák. Sokat nem is kell töprengenem, mert egy motoros srác lecsap rám és a melegben úgyis jobban esik a hátsó ülésről szemlélni a tájat, miközben a szállás felé süvítünk. Kicsit messzebb a domboldalban vannak a bungallók, cserébe viszont gyönyörű tiszták és csak 200B egy éjszakára. Kibérlem 3 napra, aztán egy jóleső zuhanyzás után barangolok a környéken. Meg strandolok egy kicsit. Öt felé elered az eső, mindenki bemenekül valami ivóba. Én is. Az este hátralevő részében a tulaj srácokkal haverkodom össze. Bunky és Jeab két marha rendes srác. Segítek nekik az új internetes gépüket installálni, utána együtt nézik velem a soproni, városi honlapot. Persze sörözünk is egy kicsit.

Thaiföld -Ao-Nang, új napok (24-26. napok, vasárnaptól-keddig)

Reggeli után irány újra a part, ahol összefutok a kisbuszból ismerős idősebb párral. Ők a tenger felől közelítették meg Ao-Nangot, az utazási iroda unszolására és potom 250B-ot fizettek érte. Beajánlok nekik egy kajáldát az előző napról, ahol fenséges volt az étel. Egy hibája van csak, hogy a főpincér egy transzvesztita úrhölgy és nagyon érdeklődő típus. A parton rengetegen napoznak. A víz itt egy kicsit másabb mint Ko Changon. Sokkal kékebb és áttetszőbbnek is tűnik, lehet mert ez a partszakasz nem annyira szeles mint a keleti rész. Összeáll egy strandröplabda csapat, én is játszom. Utána még egy thai barbeque partira is meghívnak csapattársaim. Ma délután újra esik egy keveset, de szerintük december elején ez természetes dolog, a környéken. A boltok közt őgyelegve találkozom motoros szállásadómmal, akivel furikázunk kicsit le-föl a főutcán. Marhára élvezzük a dolgot, biznisz meg úgy sincs, mert az utolsó iránytaxi, ami friss húst hozhatott volna, már elment korábban. Megvár amíg egy fodrásznál 100B-ért lenullázom a hajam, aztán megbeszéljük, hogy holnap benevezek egy egész napos, három sziget túrára. Sok féle kirándulás indul innen, 3,4,5 szigetet érintve és búvárkodni is ezer helyen lehetne. Az utam 250B kajával együtt és reggel kilenckor indulunk. Másnap pontosan érkezem, majd mindenkinek kiosztják a narancsszínű mentőmellényt. Aztán hajrá. A csónakot hosszú rúdon keresztül autó motor hajtja, egész jól ahhoz, hogy pár ázsiai arc halálra váltan ölelje a majrévasat. Nincs nagy tömeg, nyolcan jutunk a húsz személyes csónakra. Egy óra száguldás után végre megállunk pár szikla tövében. A sziklákról mindenfelé kötelek, akasztó karabinerek lógnak a mászók örömére. A környéken több száz un. limestone-t lehet megmászni. Az egyik James Bond film felvételeit is itt forgatták valahol, oda persze extra pénzért szívesen el is kalauzolnak a helyiek. Vannak mászó tanfolyamok kezdők számára, a legfrekventáltabb sziklákon meg napokat kell várni a sorodra, annyi a próbálkozó. Kikötünk és a pihenő alatt tudsz úszni, snorkelezni, sőt a főnök szerint a sziklák tövében még cápákat is láthatsz, ha ügyesen ólálkodsz a közelükbe. Úgy látszik senki sem elég ügyes ehhez, de nagyon szuper a milliónyi gyönyörű színes kishal társaságában fürdeni, akik a tenyeredből eszik ki a főtt rizst. Az egyik thai párocska érdekesen úszkál, mert a nőre két mentőmellényt is ráeszkábál a párja és úgy tologatja le-föl a csónak körül.

Azt szörnyülködve figyelik, ahogy egy angol sráccal hatalmas seggeseket ugrálunk a ponyva tetejéről a vízbe. Később odébb állunk egy másik szigetre. Sokan napozgatnak, sziesztáznak a homokon, egy üveg sör meg 150B-ba kerül, hihetetlen. Megesszük a beígért ebédünket, rizst csirkével. Nagyon finom és csípős, plusz mindenki kap egy gerezd frissen puccenolt ananászt. Kaja után az utunk folytatódik egy másik partszakaszon, ahol a gyönyörű öbölben egyedüliként épült szálloda terpeszkedik, persze milkósoknak. Csak a tenger felöl lehet megközelíteni, de a strandja szabad préda, ezért minden csónakos útba ejti. A legnagyobb helyi látványosságért kicsit meg kell szenvedned, de megéri. Egy nedves, sáros liánerdő domboldalán kapaszkodunk fel néhányan, jó csomó majom társaságában. A thaiok kicsit később vissza is fordulnak, de hármunkat érdekel mi lehet ott olyan izgalmas. Az utolsó ereszkedő szakasz életveszélyes, csak bolondoknak javaslom. A lejtő legvégén van egy tengerszem v. rejtett öböl, amit minden oldaláról magas sziklák vesznek körül, a tengervíz meg egy barlangrendszeren keresztül cserélődik. Na egy a lényeg, ilyen szépet rég nem láttam, de ahol mi ereszkednénk lefelé a legvégén, csak egy hét-nyolc méteres ugrással lehetne a vízbe penderülni, ezért azt már mi is kihagyjuk. Bár páran lent fürdenek és minket is hívogatnak, itt kimászni érdekes lesz nekik. Két óra múlva nyakig sárosan kecmergünk vissza a strandra, ahol már csak ránk vár az izgága főnök, mert rögtön be is röffent a motornak és meg sem állunk az ao-nangi strandig. Este van már mikor megérkezünk. Eszem gyorsan valamit, meg banana pancaket, mert tízkor kezdődik a falusi muay thai(thai box) rangadó. Rengetegen nyomulnak befelé, én 300B-ért, de ezért a pénzért a fehéreknek elkülönített placc jár. Talán jobb is, mert a thaiok a fogadás hevében igencsak agresszíven gesztikulálnak egymással. A bokszot a legfiatalabb korosztály a 8-10 évesek nyitják meg, de még ők is úgy rugdalják egymást, a hangosan hörgő közönség gyűrűjében, hogy csak nézve is megfájdul az oldalam. Néha turista vakuk is villannak, a monoton zene meg olyan agresszivitást gerjeszt, hogy már minden néző hadonászik rugdossa a levegőt, meg a szomszédjait. A felnőttek küzdelme nem a finnyás fehérnépnek és főleg nem gyerekeknek való látvány. Hajnalig tart a rendezvény, aztán még a fiukkal is elbeszélgetünk egy kicsit. Másnap délelőtt Bunky-ék bevisznek Krabiba, ahol megnézünk egy boltot, amit internet teremnek szeretne kialakítani, a közelben tanuló iskolásoknak. Utána ellátogatunk a kórházba, mivel az ottani büfé bérlemény is az ő pénztárcáját dagasztja ja és a barátnője is ott nővérke. Lassan búcsúzkodunk, mert sajna 17kor megy a 446B-os first class VIP buszom, utazásom utolsó állomáshelyére, Bangkok felé. Szuper három nap volt itt, ezen a helyen. Mindenfélét fogadkozunk egymásnak a fiúkkal levelezés, még visszatérek stb. formájában, amit persze sosem tartunk meg aztán. Ezer kilométer van a fővárosig, amit reggel négyig le nyom a buszsofőr. Csak egyszer állunk meg útközben, kajálni, ahol mindenki együtt falja közös tálakból a tápot, aztán mint a katonaságnál, elfüttyenti magát a sofőr a sípján és a nép tódul is vissza rögtön a buszba, hogy robogjunk tovább. Jólakottan alszom végig az utat a hajnali érkezésig. A bangkoki déli pályaudvartól, ami Chao Phraya folyó nyugati partján fekszik, taxival zúzok a jól bevált pratunami szállásom felé. ...